…és akkor hirtelen fontos lett az Európa Liga
A nagy csapatok (definíció: a keret alapján nyerhetnek kupákat és szerepelhetnek elöl a bajnokságukban, plusz töri) szezonjában van egy pont a tél vége – tavasz eleje környékén, amikor egyik pillanatról a másikra kirajzolódnak az idény sikerességének a keretei. Amikor már nincsenek „várjunk amíg!” pontok, hanem kitűnik néhány meccs a naptárból, melyek kimenetelei nagyrészt el is döntik az éves siker vagy sikertelenség kérdését. Kedvelt Mersey menti egyesületünk számára viszonylag korán és elég húsba vágóan jött idén ez a pillanat. A hőn áhított visszajutás a BL-be a West Brom zakóval gyakorlatilag elúszott, az angol kupákból pár kellemes kör után sima kiesések jöttek, miközben a bajnokságban az eredményességet tekintve ugyanaz a küszködés megy, mint 12 hónappal ezelőtt. Egy mentőöv maradt a Rodgers csapat számára, mégpedig az Európa Liga – ott pedig elsőként a Zenit.
Kicsit arra hasonlít a mostani liverpooli helyzet, mint amikor a némi személyiségzavarral küzdő, önjelölt suli bikája rendre lemarad az évnyitón kiszemelt top csajokról. Nem azért, mert gáz arc lenne, csak valahogy a fontos pillanatokban mindig rosszat húzott, aztán így alakult ez az év. Ez a srác farsangkor egyszer csak azon kapja magát, hogy eléggé be kéne húzni azt az előtte hátrébb sorolt lányt, aki egyrészt vissza tudná hozni a nimbuszt, másrészt meg most fél év múlva mintha jobban is nézne ki. Ő az Európa Liga. Sokszor lenéztük (pedig alapvetően nem kellett volna), nem vettük komolyan és szánalmasan teljesítettünk, viszont valami megmagyarázhatatlan okból jók maradtunk nála, most pedig, stílszerűen Valentin-nap alkalmából fel is kínálja az első erőpróbát a kegyeiért. Egy EL menetelés nem aranyozná be az évet, nem nyomtattatná rá óriászászlók tucatjaira Brendan Rodgers arcképét és nem úsznánk meg miatta azt a rengeteg vitát, amit a csapat 2012/13-as szezonjáról folytatni fogunk a nyáron – ellenben üde színfoltja lenne egy közepesen alakuló Rodgers első évnek, és elég jól éreznénk magunkat tőle. Őszintén: nem érdemelnénk már meg Liverpool szurkolóként, hogy szimplán csak jól érezzük magunkat?
Most pedig a makroról a mikrora. Oroszországba menni februárban alapvetően rossz dolog, tök hideg van például. Oroszország ráadásul rossz emlékeket is idéz a Liverpool hívőkben, ha nem is a legrosszabb teljesítményét nyújtottuk akkor, amikor októberben arrafelé jártunk az Anzhi ellen, de verseny elé állítjuk az Oldham Athletic ellen mutatottakat. Plusz itt van egy ellenfél, a szentpétervári Zenit, akikről annyit tudunk, hogy onnét jön Skrtel, ott volt Huszti, most pedig ott van Hulk és Bruno Alves. Harmadikak az angol bajnokságra nyomokban emlékeztető nevű Premjer Ligában, illetve nem játszottak rosszul, de kiestek a BL-ből a pre-Balotelli AC Milannal szemben. Elég kiismerhetetlenek, de legalább mi még inkább azok vagyunk, így izgalmasnak tűnik ez a sorsolás.
A Zenit mezszponzora, amire nehéz ráígérni
A Liverpool EL keretében annyi változás történt, hogy értelemszerűen kikerültek az ősz óta elmentek, helyükre pedig az Ibe – Pelosi – Adorján reserve trió került azt követően, hogy Sturridge és Coutinho nem játszhatnak az előző csapataik Európa Liga érdekeltsége miatt. Ez első blikkre keretgyengülésnek hat, ellenben ha hozzá vesszük, hogy a következő EL meccseken például nem fog Rodgers kísérletezni azzal, hogy Cole vagy Shelvey össze tudja-e rántani egymagában a középpályát vagy sem, úgy már egész optimistának tűnik a kép. Illetve kis öröm is öröm alapon örüljünk annak, hogy Gulácsi tud majd valakivel magyarul dumálni a padon a fagyban.
Tipikusan ez az a meccs, amire nehéz bármit is jósolni azon túl, hogy lehetségesen nem minden idők legnagyobb iramú kilencvenjét fogjuk látni. Egy rúgott gólos döntetlent mindenesetre előzetesen aláírnánk azzal a feltétellel, hogy nem hagyunk ott egy bokát és térdet sem közben.
