Hol is állunk?

Itt az év vége, érdemes talán áttekinteni, milyen esztendőt hagy maga mögött a Liverpool. Az értékelő visszatekintés nem lesz teljes, csupán az általam legfontosabbnak tartott eseményeket, jelenségeket veszem sorra, nem is feltétlenül időrendben.

De hogy mégis az elején kezdjem: 2012 elején 3 pontnyira volt a 4. hely, és álltunk mindenkupában, ám a februári Ligakupa-győzelem – amely mindazonáltal 6 év óta az egyetlen trófeánk lett – csak rontott a helyzetünkön, és katasztrofális tavaszt produkálva (18 pontot gyűjtöttünk 19 meccsen!) PL-mélypontot jelentő 8. helyen végeztünk. A fordulópont minden bizonnyal az Arsenal elleni hazai vereségünk lehetett, amikor csodálatosan játszva kaptunk ki egy nálunk akkor gyengébben játszó ellenféltől: akkor valami eltörött a csapatban, és a játékosok már régóta nincsenek abban a mentális állapotban, hogy innen felálljanak. Jöhetett itt még a FA-kupa menetelés, kiverve a Unitedet is, ám ez is leginkább csak az erőt, lendületet – és ami a legfontosabb – a pontokat szívta el a PL-től.

(A kép forrása: telegraph.co.uk)

Mert a legfontosabb a bajnokság, ez vitán felül áll. Ha nem végzünk a TOP4-ben, nincs BL, ha nincs BL, nincs elég pénz és nincsenek elég jó játékosok sem, és a kör újrakezdődik – egyszerű igazság ez, amit mégoly csillogó kupák sem homályosíthatnak el. Csak a legerősebb, leggazdagabb csapatok engedhetik meg maguknak a luxust, hogy a kupákban a végsőkig kihasználva a keretük adta lehetőségeket, a lehető legtovább meneteljenek. A „vékonyabb” kerettel rendelkező csapatok bajnokságban nyújtott teljesítménye általában megsínyli a kupameneteléseket. És nekünk nagyon régóta nincs bő keretünk…

A klub megítélése a Suarez-ügy, és annak kezelése miatt tovább romlott, hiszen addig sem voltunk a média kedvencei, amit Kenny esetenként szarkasztikus, néhol mogorva megjegyzései sem javítottak.

A tavaly nyáron vásárolt játékosok egyike sem váltotta meg a világot, viszont rendkívül sokba kerültek, és kiszorították az olyan megbízható játékosokat, mint Kuyt vagy Maxi. Aki jól kezdett, teljes jelentéktelenségbe süllyedt, totálisan fogalmatlanná vált, mint Enrique, aki pedig egész évben csak kereste, csak a vége felé kezdett mutatni valamit, mint Andy Carroll. Hendersonnak és Downingnak rosszabb volt a megítélése, mint a valódi teljesítményük, de húzóemberekké, meccsnyerőkké nem váltak, ár-érték arányban jócskán alulteljesítettek.

Mindennek az árát az eleve kétkedve, félszívvel fogadott futballigazgató, Comolli fizette meg, majd nyáron a tulajdonosok végül a klub élő legendáját is elküldték. Henryék ezzel tulajdonképpen kockázatos játékba kezdtek, hiszen King Kenny népszerűsége és korábbi teljesítménye megkérdőjelezhetetlen volt a szurkolók körében, valamint két kupadöntőt is játszott a csapat, amiből egyet meg is nyertünk. A mérleg másik serpenyőjében viszont a bajnokságban közel 20 év óta nem látott pocsék helyezésünk állt. Nem lehet tudni, hogy ez, és/vagy több más ok (Suarez-ügy kezelése; Kenny régivágású karaktere: a feltett kérdésekre adott vonakodó, nem kielégítő válaszok; eleve nem Kennyben gondolkodtak) együttesen vezettek a kirúgáshoz, mindenesetre a klub 3 éven belül a harmadik managerétől vált meg, és nevezte ki a negyediket. Abramovics elismerően csettint…

Mindez egyúttal azt is jelentette, hogy 2010 nyara óta 21 új játékos érkezett a csapathoz, 22 pedig távozott (igaz, főleg a távozók között, sok fiatal, ez első csapatba be nem kerülő játékos volt). Az érkezők közül öten már semmilyen módon nem állnak kapcsolatban a klubbal.

Az elmúlt két évben tulajdonost is cserélt a klub, leváltva a teljes operatív vezetést is.

Vagyis állandóságról, csapatépítésről, egy jól bejáratott játékstílusról nemigen lehet beszélni ilyen mértékű, a klub teljes szervezetét érintő változássorozat esetén.

Henryék a hírek szerint eleve egy fiatal, ambiciózus, modern, médiaképes managert szerettek volna, akinek a munkáját segíti, felügyeli egy futball- vagy sportigazgató, aki viszont jóval tapasztaltabb a managernél. A szakmai ügyeket így egy stáb (manager, sportigazgató, játékosfigyelésért felelős vezető, valamint az Akadémia vezetője) vitatná meg, bár a végső döntés a manageré.

2012 nyarán a választás Brendan Rodgersre esett, aki a Swansea benntartásával, és játékstílusával, valamint a futballról alkotott, részletesen kimunkált szakmai anyagával, szimpatikus megszólalásaival hívta fel magára a figyelmet, viszont ezen az egy idényen kívül nem volt tapasztalata felnőtt első osztályú csapatok irányításában. (Szemben mondjuk Villas-Boasszal, aki ugyan a Chelsea-nél megbukott, ám a Portóval letett egy bajnoki címet és egy portugál kupagyőzelmet, valamint egy Európa Liga kupát nyert 2011-ben.)

Forrás: myloveforthegame.com

Rodgers megvétózta a sportigazgató kinevezését (a posztra felmerült nevek: Txiki Begiristain, Van Gaal, és Johan Cruyff, valamint David Dein), a klub pedig az átigazolási szezon végéig nem rendelkezett a játékosfigyelésért felelős vezetőkkel, miközben Pep Segura, az Akadémia egyik irányítója távozott a klubtól.

Utólag könnyen okos az ember, de ezek után nem meglepetés, hogy katasztrofálisra sikerült az átigazolási időszak végjátéka: az egyetlen Pl-tapasztalattal rendelkező góllövőnk (aki ugyan finoman szólva sem szórta a gólokat…) kölcsönbe távozott, míg a „pótlására” érkező támadó középpályás végül Londonban kötött ki, csak mert nem voltunk hajlandóak 1-2 millióval többet fizetni érte.

Hiba Rodgerstől, hiba az FSG-től, és hiba az újoncnak számító ügyvezetőnktől is. (Mi több, Rodgers igazolásai – Kennyéhez hasonlóan – eddig nem igazán váltak be: a jól kezdő Allen is elfáradt az év végére, Borini hamar megsérült, Sahin és Assaidi pedig alig-alig kapott lehetőséget.)

Mindennek eredményeként a Liverpool a nyeretlen kétévesek klubjává vált: újonc (a futballban) a tulajdonos, az ügyvezető, a manager, nincs sportigazgató, van viszont számos tehetséges 17-20 éves fiatal, megspékelve az olyan veteránokkal, mint a frissen igazolt 22 éves Joe Allen vagy Henderson.

A sorsolás nehéz, s hogy még szórakoztatóbb legyen az életünk előbb lesérül (ismét) Lucas (24!), majd kisvártatva a szintén gólfelelősnek hozott Borini (21) is. Viszont szinte sérülésmentesen hozza az évet Agger, ami kisebbfajta csoda.

Szélsőhátvédeink viszont már nem ennyire strapabírók: Kelly (22) hosszú hónapokra, Johnson és Enrique apró hetekre dől ki a sorból.

A mutatott játék hullámzó volt, kétarcú, ahogy mondtuk, és ez a kétarcúság egy-egy meccsen belül is látható volt, mondjuk akár az Udinese elleni hazai, és az évadzáró QPR elleni találkozón is: egy félidő gyönyörű passzjáték, türelmes, néhol látványos támadások, magabiztos játékosok, majd a másodikban pedig kapkodás, idegesség, pontatlanság, tanácstalanság, és hibák miriádja. 28 védelmi hiba, amikből már most több gólt kaptunk, mint az elmúlt szezon egészében (akkor 9, most már 10 felett járunk, miközben tavaly csak 16 védelmi hibánk volt…).

Forrás: tomkinstimes.com (az ábra még a novemberi állapotot tükrözi, sajnos újabbat nem találtam)

Skrtel, Agger, Gerrard, Johnson, Pepe, mindenki képes volt gólt érően hibázni, viszont mindannyiuktól láttunk parádés játékot is. Mi több, Johnson a Kenny alatt mutatott formáján is tudott javítani, Enrique soha nem látott formában kezdett játszani, akár bal oldali „erőszélsőként” (már nem tudom, kinek is kell megköszönni a fogalom megalkotását, de innen is köszönöm), a csapat második legpontosabban lövő játékosává vált, gólhelyzeteket alakít ki. De Stewart Downing is megtalálni látszik legjobb formáját, sőt még Joe Cole is képes esetenként valamirevaló futballistának mutatkozni.

A Liverpool jelenleg legjobb játékosa és egyben egyetlen igazi világklasszisa idén az igazi góllövő cipőjét is megtalálta, Luis Suarez 2012-ben 25 gólt lőtt – 19-et a PL-ben. Igaz, ehhez úgy kellett lőnie, mint Dukon Béluskának: Luis igazi géppuskaként 20 percenként lő egyet kapura a PL-ben, többet, mint bárki más. Szezonbeli 87 lövéséhez társul még 53 kulcspassz, 4 gólpassz és meccsenként legalább egy bőr is.                                             Forrás: backpagefootball.com

A helyzetkihasználása egyértelműen feljavult, százszázalékos helyzeteinek nagyjából felét lövi be idén, míg az elmúlt szezonban ez mindössze 25% volt. Liverpoolba érkezése óta 78 meccsen 37 gólt rúgott, vagyis nagyjából minden második mérkőzésén betalál. A 2/1-es mutatónál jobbat csak Henry, van Nistelrooy, Shearer, Wright, Klinsmann, Ba és van Persie tudott produkálni a PL történetében, csak hogy viszonyítási alapunk is legyen Suarez megítéléséhez.

A csapat nélküle minden bizonnyal a kiesés ellen küzdene (bár érdemes megjegyezni, hogy a nélküle játszott hat meccsen 12 gólt rúgtunk…)

A sor folytatható lenne a végtelenségig, ám szinte mindegyik azt a kétarcúságot, turbulenciát tükrözi, amit idén tapasztaltunk meccsről-meccsre, nehéz lenne ebből kihámozni, hogy mi is vár ránk 2013-ban.

Az év mérkőzése számomra a Manchester City elleni hazai bajnoki, a mutatott játék és kisebb részben az eredmény miatt (szorosan ezt követi a City elleni tavaszi hazai kupameccs, az Arsenal elleni hazai vesztes találkozó, a MU elleni hazai – szintén vesztes – meccs, valamint az Everton elleni FA-kupa elődöntő, és persze a kiizzadt CC-kupagyőzelem).

Az év embere Suarez, vitán felül. Az év igazolásán osztozik Rodgers és Allen, de itt a választék elég szűkös, ahhoz, hogy ez jelentsen is valamit, mindkettejüknek bizonyítaniuk kell. Az év fiatal játékosa Raheem Sterling, megelőzve Susót és Wisdomot. Az év gólja:

Szoros versenyben megelőzve ezt:

A végére még álljon itt pár összehasonlító statisztika, csak hogy optimistábban tekintsünk a jövő évre:

Forrás: tomkinstimes.com

És persze az ideinél sokkal sikeresebb 2013-at kívánunk a klubnak és minden Liverpool-szurkolónak!