Damilszálon

Arra a forgatókönyvre még a Monty Python tagok is csak elismerően csettinthetnek, amellyel a Liverpool továbbjutott az Európa Liga csoportköréből. De mi szeretünk így damilszálon továbbjutni a csoportkörökből, a 2004/05-ös BL kiírásban is ezt tettük, aztán tudjuk mi lett. Most nem tudjuk még mi lesz, de ami volt, azon inkább csak röhögjünk egyet és örüljünk annak az irracionális ténynek, hogy csoportelsők lettünk.

Rodgers és Henderson

A csütörtöki Udinese – Liverpool főbb momentumai: Olaszországban nagyon hideg van, valamivel jobbak vagyunk ebben a nagyon hidegben mint az olaszok. Vezető – és mint később kiderül, győztes – gólt szerez Jordan Henderson azt követően, hogy az előkészítő Suso egyértelmű leshelyzetből készített elő. A második félidőben Jordan Henderson majdnem rúg még egyet. Nem sokkal utána kiállítanak egy udineit, ami értelemszerűen megágyaz annak, hogy kis híján tíz emberrel egyenlítsenek az utolsó másodpercekben a szűk kilencven percig vastüdőn tartott Di Natale első labdaérintéséből. Ha bemegy, kiesik a Liverpool. Így, hogy kimaradt, csoportelső.

Ha valaki még ezután a gyorselemzés után sem tudja értékelni azt a kisebb megszakításokkal tarkított tömör kilencvenpercnyi unalmat, az szíve mélyén nem szereti a Liverpool Way-t. Ezek vagyunk mi. Totógyilkosok, romantikusok, váratlanok, elárvultak, néha szedett vedettek, néha piszkosul szervezettek – mindez akár egy meccsen belül is. Ez volt ez az Európa Liga csoportkör liverpooli szempontból. Néha rémunalom, néha parázs, néha nagyon sok gólos, néha kínzóan góltalan, hogy végül az összes szál egyesüljön egy dörzsölt öreg róka kaján vigyorában. „Megtettem nektek srácok, tovább lőttelek titeket, ha magunkat már amúgy sem tudtam volna. Csak ügyesen!” – olvashattuk le Di Natale arcáról a lefújást követően. A lövése mindent elmondott a Liverpoolról ezen az európai őszön.

Di Natale

Egyszerűen nem tudtunk olyan rosszul játszani, hogy ha más nem végül a többiek segítségével és késő esti matekkal ne nyerjük meg az A csoportot. A legjobb része a forgatókönyvnek, hogy a hogyan már most sem nagyon zavaró, amikor pedig kifutunk az egyenes kieséses szakaszban, már teljesen lényegtelen lesz. A lényeg, hogy ott leszünk ahol két éve nem voltunk, Európában tavasszal. Hiányzott.