Ezért adnánk el Spearinget

Ahogy a tegnapi beharangozóban is írtuk, hasznosak ezek az EL-meccsek, egy ilyen átalakulásban levő csapat számára különösen. És valóban, hasznosnak bizonyult a Hearts-Liverpool: a segítségével sikerült véglegesen tisztázni néhány ember viszonyát Rodgers rendszeréhez, s ez többek közt azt is megmagyarázza, miért akarunk egy részüktől a még hátralevő csekély időben megszabadulni.

Kivételesen most nem is ejtünk szót magáról a meccsről, a játékosok ugyanis sokkal érdekesebbnek bizonyultak a Heartsnál.

A Toronto elleni meccs óta gyűlik bennünk ez a felosztás, és a Hearts ellen nagyjából sikerült véglegesíteni. Ezek alapján három csoportba oszthatjuk a tegnapi kezdőnket: azokra, akiknek csak gyakorolniuk kell Rodgers elképzeléseit, azokra, akiknek Rodgerstől függetlenül érnie kell, és azokra, akik soha a rohadt életben nem fogják felfogni azt.

Az első csoportba Reina és Agger tartozik. Reinának szoknia kell, hogy kirúgások helyett kockázatos rövidpasszokkal operál, amelyekre az ellenfél kihúzása miatt van szükség. Az egész csak megszokás és egy kis bátorság kérdése, ez olyannyira látszott tegnap is, hogy a meccs végére már simán bohócot csinált a Hearts támadóiból.

A második csoportban Robinson, remélhetőleg Kelly, Henderson, Sterling és Borini van: nekik egyszerűen tapasztalatot kell szerezniük, néha átismételniük az eddig megtanult fejezeteket. Vagy csak simán nőni.

Robinson fiatal, és egyetlen rossz tulajdonságát – lassúságát – mintha levetkőzte volna az elmúlt egy évben. Sérülése remélhetőleg nem komoly, mert az összes EL-meccsen őt szeretnénk látni a kezdőnkben.

Kellyvel bajban vagyunk. Sosem volt az a vadnyugati párbajhős, aki a másodperc törtrésze alatt ránt pisztolyt, de amióta Rodgers felcsavarta a sebességet, ez valahogy még látványosabbá vált. Nem reménytelen még, de bele kell húznia.

Henderson viszonylag láthatatlan volt, amíg az átszervezések miatt középre nem tudott jönni, ott viszont egyből belendült. Mindene megvan, hogy hű katonája legyen a rodgersizmusnak, vele nem is kell foglalkoznunk – a Lucas-Allen-Henderson középpályáról még fogunk hallani.

Raheem Sterling tegnap minden kétséget kizáróan MotM volt, róla kár is beszélnünk: nőjön meg, aztán irány az első csapat, mert szükségünk van rá. Mondjuk az elég erősen minősíti a csapatot, hogy egy 17 éves srác több problémát okozott a Heartsnak egymagában, mint a másik tíz.

Fabio Borini tegnap jól játszott. Alapvetően ott hibázik, aki az olasztól mesterhármast vár(t), hogy az elmúlt másfél év alaposan hozzászoktatott minket Suárezhez, aki általában a labda felhozatalától a befejezésig mindent magának intéz.

Két észrevétel: egyrészt az, hogy Suárez befejezései általában nem sikerülnek (hiszen mire a kapu elé ér, sem levegővel, sem gondolkodással nem bírja már), másrészt az, hogy egy csatárnak nem ez a dolga. Még egyszer: Igen, nagyon látványos, amit Suárez csinál, de ez nem egy csatár dolga. Ha visszaemlékszünk például Torresre, felsejlenek olyan meccsek, ahol Torres szinte 90 percet végigállt az ellenfél térfelén, és látszólag nem csinált semmit. Kapott viszont egy jó labdát és bevágta. A kulcsszó itt a “kapott”. Ha egy csatár nem kap jó labdát, nincs mit bevágnia. Borini tegnap ezért lógott a levegőben, és ezért sikerült csak egy öngólt kiharcolnia (a kapufa és Henderson labdája pech volt): ugyanis szinte alig jutott el hozzá a labda (a felelősöket a középpályán találjuk), és amikor mégis, legalább három védővel kellett volna harcolnia. Borini nem Suárez (szerencsére), hanem Torres, és aki ezt nem érti meg, 1. sokáig le fogja nézni Borinit 2. sokáig utálni fogja látszólagos szerencsétlenkedését, 3. a Vörös fonat megköszöni szíves figyelmét, és távozásra szólítja fel.

Végül jöjjön a feketeleves, Shelvey, Spearing, Adam és Carragher. Azaz a teljes középpályánk.

Talán Shelvey a legfájóbb pont, akit annyi éven keresztül tartottunk reményt keltőnek. Már a Toronto ellen is látszott, hogy valami nem stimmel, aztán ezt a gyanúnkat csak erősítették az azt követő meccsek. Nem, sajnos Jonjo Shelvey kevés ehhez a rendszerhez. Lassú, a becsúszásaitól pedig még Adam is elpirul. És fájóan lassú, lassú, lassú. Nem a játékban, hanem gondolkodásban. Sajnos ez egy ilyen szemét rendszer, amiben nem csak ügyesnek, hanem okosnak is kell lenni, Shelvey pedig utóbbiban nem kvalifikál. Ugyanakkor csak 20 éves, a remény még él, hogy faragható. Talán. Esetleg.

Spearing ugyanez. Tegnap azért kellett annyiszor felemelnünk a labdát, mert Spearing elfelejtette, hogy az ő posztjáról folyamatosan hátra kell lépni a védőkhöz: ő az, akinek fel kell vinnie a labdát, és ő az, akinek segítenie kell a kapus munkáját is. (Ez az, amit mi kicsit parasztosan buszkeccezésnek nevezünk.)

Adam egyébként nem volt rossz tegnap (viszont ha nem érkezik erősítés a középpályára, őt kellene megtartanunk), de összességében nála is bajok vannak a gondolkodás sebességével. Már Kenny alatt sem ment neki, pedig azt a rendszert aztán igazán rá szabták.

És hát Carragher. De rajta csak mosolygunk. (34 évesen én sem változtatnék a játékstílusomon.)

Már Rodgers kinevezésének pillanatában tudtuk, hogy a keretünk jelenlegi formájában nem alkalmas az új rendszerre. Azt is sejtettük, hogy kik lesznek a legproblémásabb elemek, a felkészülés alatt pedig be is igazolódtak feltevéseink.

Félreértés ne essék, ez nem valami fikázó poszt, ahol nekiesünk azoknak a játékosoknak, akik sokat tettek a csapatért. Az itt felsorolt összes ember tehetséges, ha nem lenne az, nem focizna. A probléma ott van, hogy egy a Championshipnél és a PL átlagánál jóval pörgősebb játékot akarunk csinálni, amihez az átlagnál gyorsabban gondolkodó emberekre van szükségünk. Adam vagy Spearing nem ilyenek, de ettől még nem lesznek rossz játékosok. Azonban kiválóak sem.

Zárásképp mindenki képzelje el, hogy a tavalyi pénzeket Rodgers kapja…

Képek: liverpoolfc.com