Így kell befejezni

Szürreális – nincs más szó a Liverpool tegnap esti teljesítményére, egy Swansea-látogatással a vége előtt pedig talán az sem tűnik elhamarkodott kijelentésnek, hogy ez a mérkőzés volt az idény meccse: Henderson gólt lőtt és uralta a középpályát, Carroll és Suárez szétgyilkolta a Chelsea védelmét, Reina bravúrosan védett, már csak Downing tizenegyese kellett volna és végképp nem hisszük el, hogy ugyanazt a csapatot látjuk, mint szombaton.

Nem igazán hat meg minket a londoniak védekezése, miszerint ez egy kiherélt Chelsea volt. Ők ezzel álltak ki, a közhely szerint pedig a pályán levő csapat a legerősebb. Meg amúgy is, kit érdekel a véleményük.

Pláne úgy, hogy a szinte nulla elvárásunk ellenére nem tudtuk elég gyorsan kapkodni a fejünket: egyik pillanatban Henderson és Shelvey kombinált látványosan, a másik pillanatban előbbi gólt lőtt, minden közt meg Andy Carroll alázott meg mindent és mindenkit, ami és aki szembejött vele: a fejpárbajokat meggyőző fölénnyel nyerte, a passzai pontosak voltak, sprintelt, labdát tartott, és mindehhez olyan beadásai voltak, hogy csak néztünk. Szimbolikus pillanat volt, ahogy egy hosszúra sikerült indításért még külön sprintelt egyet, hogy bedobásra mentse az alapvonal felé tartó labdát.

Sem Andyfiúra, sem Hendersonra nem lehetett tegnap panaszunk: a Chelsea ellen nyújtott performanszát nem is lehet nagyon összehasonlítani egy korábbival sem (talán a Blackburn-meccsel, de az sem tökéletes párhuzam). Carroll megiramodása mellett Henderson gólja is rendkívül sokatmondó volt: szinte félve vitte el a labdát Terry mellett, majd amint realizálta, hogy 1v1-ben vezetheti Turnbullra, kinézett a szélre, hátha jön valaki. Hátha át lehet nyomni valakire a befejezés felelősségét. Aztán nem jött senki, és Henderson talán ebben az idényben először arra kényszerült, hogy a saját feje, a saját töke után menjen. És amint nem a gondolkodása, hanem az ösztönösen lábában levő labdaérzék és automatikus reflexei vezérelték, be tudta fejezni.

Henderson és Carroll példáját, valamint a csapat általánosan jó teljesítményét csak egy ember nem tudta követni: Downing. A Liverpoolnak idén két dologból jutott ki nagyon sok: kihagyott tizenegyesekből és kapufákból, Downing tehát jó eséllyel a tegnap este (sőt, talán a szezon) Darwin-díjasa. Az ő 80 perce szintén jelzésértékű volt.

Érdekes kérdés, hogy vajon mennyire segítette tegnapi játékunkat Gerrard és Enrique távolléte: előbbi esetében már többször is emlegettem, hogy habár játéktudása alapján még helye van a csapatban, elképzelhető, hogy negatívan hat annak játékára. Ha ugyanis egy akkora név mint Gerrard a pályán van, a csapat hajlamos lehet a nyomást, a killer passok felelősségét rá hárítani. Ez egészen addig működik, amíg Steven Gerrard képes egy csapatot a saját képmására pozitívan formálni – bár lehet, hogy indokoltabb a múlt idő, ugyanis erre szököévente egyszer látunk példát. Enrique kapcsán egy nagyon csúnya hullámvölgyről beszélünk, amit még látványosabbá tesz, hogy szinte képtelen együttműködni az előtte levő szélsővel (legyen az Downing, Kuyt, Bellamy vagy Maxi). Amíg ment neki, csak-csak elfedte ezt valahogy. Agger ugyan nem balbekk, de van agya és formában is van, a Kelly-Johnson páros pedig már többször is bizonyított – Enrique ilyen körülmények közt könnyen a padon találhatja magát hosszú távon.

Összességében elmondhatatlanul elégedettek vagyunk a csapattal, mert egy nagyon tré hétvége után képesek voltak talpra állni és látványosan elköszönni az utolsó anfieldi meccsen. Carroll parádés formában van, olyan formában, amit év eleje óta vártunk tőle. Tavaly nyáron csak reménykedtünk benne, hogy ilyen lesz őszre, most viszont látjuk, hogy ilyen: ha semmit nem csinál, csak átmenti a jelenlegit, már elégedettek lehetünk. Henderson, Shelvey, Sterling, Suárez, Agger, Skrtel szintén kiválóan játszottak tegnap: feltámasztották bennünk a reményt, hogy mégsem annyira rosszak, mint azt néha hisszük és mutatják magukról.

Így kell befejezni támadást, idényt, és liverpooli karriert.

Szeretnénk megköszönni Maxi Rodrigueznek azt a két és fél évet, amit a klubnál töltött, parádés gólok és eredmények kötődnek a nevéhez, a munkához (focihoz) való hozzáállása pedig példaértékű mind a fiatalok, mind jelenlegi csapattársai számára. Sokat elmond róla, hogy négy-öt Maxival bajnokságot tudnánk nyerni. Sok szerencsét és még rengeteg szép gólt kívánunk neki!

Képek: LFC.tv