Amikor van ideje Suáreznek

A tegnapi esti mérkőzés igazi összefoglalója volt évünknek: megmutatta, hogy miért ment néha (tegnap) minden jól, máskor (mindig) pedig minden rosszul; igazolta, hogy Daniel Agger továbbra is a Liverpool legjobb védője és csapatjátékosa, valamint bebizonyította azt is, hogy ha a Suárez-Gerrard kettős formában van, csak a balszerencse veheti el tőlünk a győzelmet.

A Liverpool – Everton kapcsán már beszéltünk arról a fajta kegyetlenségről, ami egész évben hiányzott a csapatból, és amely tegnap nagy szerencsénkre jelen volt: Suárez mindhárom gólja fatális védelmi hibából eredt, amelyeket eddig sem a csapat többi tagja, sem ő nem volt képes kihasználni. Ez kisebb részben heves vérmérsékletére vezethető vissza, nagyobb részben azonban arra, hogy az értékesítés mellett a helyzetek kialakítása is rá hárul. Tegnap három olyan gólt láttunk, amelyek esetében Suárez egyetlen feladata a labda pontos eltalálása volt: az elsőnél Gerrardtól kapott jó passzt, a másodiknál több másodperce volt végiggondolni, mit fog tenni, a harmadik… na az meg istenadta tehetségének volt köszönhető (a gól egyik lassításából az is kiderül, hogy Suárez nagyjából egy tizedmásodperc erejéig nézett fel a kapura).

Egy ilyen harcias Norwich ellen – ilyen védelmi hibákkal megtámogatva – nem volt (olyan) nehéz dolga Suáreznek, de megint nem önálló, a Liverpool saját játékából származó gólokat láthattunk. Egy sikeres szezonhoz természetesen ezek is kellenek, azonban egy jó formában játszó Norwich, vagy egy jobban tömörülő Norwich ellen tegnap megint nem lett volna könnyű feladatunk – és pont ez az, ami az év nagyon sok meccsén hibádzott: az önálló játék.

Tegnap újra rájöhettünk arra is, hogy Agger hiányát nemcsak a védelem, de a komplett csapat megérzi: a védelemben takarított, a középpályát labdával látta el, a támadásokba gyakran bekapcsolódott, ráadásul Carragher tíz évet fiatalodott mellette.

Egyedül két dologgal nem tudtunk mit kezdeni: az egyik Kennyék cserepolitikája, amitől egész egyszerűen agybajt kapunk. Miért nem lehetett lehozni például Bellamyt? A másik Stewart Downing helyezkedése: vannak dolgok, amiket ha ösztönösen nem tud megcsinálni egy focista, akkor hiába magyaráznak neki bármit is, nem fog menni. Lehet ösztönösen kapura rúgni, lehet ösztönösen cselezni, de a helyezkedés speciel pont olyan tudás, ami abszolút tanítható. Ha látod, hogy erre jön a Luis, mozdulj befelé. Ha látod, hogy a másik oldalon van a labda, mozdulj befelé. Ha látod, hogy a másik szenved, segíts neki. De nem. Az első félidőben a vonalhoz ragasztva tébláboló Downing a második félidőben is csak odáig jutott, hogy néha elakasztotta Johnson vagy Suárez labdafelhozatalát. Ezt már csak azért sem értjük, mert volt ugyanakkor több jó megmozdulása is. Adott egy gólpasszal felérő labdát Shelvey-nek, és volt egy jó kapura lövése is, amit egy befelé mozgás és egy jó csel előzött meg.

Összességében egy élvezetes mérkőzést láthattunk, ami átlagon felüli helyzetkihasználásunkról és Luis Suárez parádés, zseniális és még egy tucat hasonló jelzővel ellátható mesterhármasáról marad majd emlékezetes (a harmadik jó eséllyel goal of the season). Kár, hogy ennyi körülmény szerencsés együttállása kell a Liverpool győzelméhez…

Képek: LFC.tv