Mi a baj a játékunkkal és miért Lucas a jelenlegi Pool-játékos archetípusa?

Már régóta tervezem a posztot a játékunkról, a játékunk hiányosságairól, a játékunk osztályozásáról, de lassan már annyi módon és eszközzel támasztja alá a csapat az ide tervezett észrevételeket, hogy szinte kezd fölöslegessé válni ez a bejegyzés. Aki kritikus szemmel nézi a Liverpool meccseit, és el is gondolkodik azon, hogy mi lehet a probléma, előbb-utóbb vélhetően rájön arra, hogy elképesztően egydimenziós a játékunk, azt csináljuk, mint a kis- és középcsapatok, igaz, ezt sokkal jobban.

Évek óta a kontrajáték az, amit a legjobban (vagy egyáltalán valahogy) tud a Liverpool, ennek a legextrémebb megnyilvánulása pedig az volt, amikor kis túlzással kilenc nyolc védő előtt osztotta Gerrard a labdát a kiugró Torresnek, akinek rendelkezésére állt 30-50 méter, hogy megverje az ellene felvonultatott egy-két védőt. Ebben a szélsőséges formában nyilván csak időként tapasztalhattuk a jelenséget, de a tipikus, góllal végződő Pool-támadás Benítez alatt is három gyors passzból állt, amiből akár Andrea Dossena is gólt szerezhetett egy hátrányban érkező Real Madrid vagy Manchester United ellen.Pozitívum, hogy ezt a játékot olyan magas szinten űzzük, hogy a PL-ből bárkinek a számításait keresztül tudjuk vele húzni (a jó eredmények oka a topcsapatok ellen), a legnagyobb probléma viszont az, hogy a kontrajátékon kívül semmit nem tudunk. Már a nyár végi posztjaimban kifejeztem abbeli reményemet, hogy az új igazolások azért is történtek, hogy a csapat másik játékát is fel lehessen építeni a segítségükkel, hiszen a bajnokságban szereplő csapatok nagy része ellen labdabirtoklós focit is tudnunk kell játszani, különben egy visszaálló ellenféllel szemben teljesen kukák leszünk – ez sajnos így is maradt, egyelőre nem léptünk előre ebben az irányban.

Jöttek kreatív szélsők/középpályások a kombinatív játékhoz és a centerezésekhez, egy éve szereztünk klasszikus centert a pozíciós játékhoz, van nagy lövőnk, aki szabadrúgónak is jött. Egyelőre egyrészt nem sikerült kiaknázni az ezekben a játékosokban lévő lehetőségeket, másrészt pedig legtöbbször ők sem tudták kihozni magukból az elvárható minimumot (veszélyes beadások, rögzített szituk), így felállt védelem ellen csupán két (három) lehetőségünk van:

a) Suárez csinál valami olyat, amit mi se hiszünk el, és ebből gól születik
b) valaki kiharcol egy tizenegyest
c) tüzelünk, mint a felajzott szuka

Az első kettőre nem lehet támadójátékot alapozni, a másodikat meg rohadtul nem csináljuk hatékonyan, hiszen a legtöbb lövésünk a 15-20. sorok között hal el a nézőtéren.

Lucas helye ebben az egészben

Nem tudom szó nélkül hagyni azokat a megjegyzéseket, amelyek Lucast a „legfontosabb”, „legértékesebb” meg „legjobb” játékosunkként említik. Ha ez valóban mind igaz, akkor óriási bajban van a Liverpool FC. Lucas azért fontos nekünk, mert ő az egyetlen igazi védekező középpályás a keretben, így a legtöbb meccsen kihagyhatatlan, ha egészséges. Más kérdés, hogy nem minden meccsen hozható ki belőle a legtöbb, viszont azokon a mérkőzéseken, amelyeken az ún. játékunkat, a kontrajátékot alkalmazzuk, akkor kiváló szolgálatot tesz a 25 éves brazil. Legfontosabb tulajdonsága komoly munkabírása mellett a mozgékonysága. Nem passzol különösebben jól, de ha koncentrál, és nem vállalkozik túlságosan ambiciózus átadásokra, akkor alig veszít labdát, ami nagyon fontos ezen a poszton.

Mozgékonysága mind védekezésben, mind támadásban fontos ebben a Liverpoolban, amikor kontrajátékra rendezkedünk be:

a védelem előtt helyezkedve, extra romboló emberként azonnal ott terem, ahol baj van, így bele tud piszkálni a labdába egy olyan szituációban is, mint pl. a Reina potyája előtti helyzet a City ellen (meggyőződésem, hogy ha Lucas a pályán van, ez nem gól), illetve kiváló az eseti pressinghez, amellyel a visszaálló, védekező középpályáról kilépő játékosok tudják visszakényszeríteni az ellenfél játékát (ezt Gerrard, Henderson és Spearing is nagyon jól játssza);

labdaszerzés után pedig sebességének köszönhetően gyorsan ki tudja hozni a bogyót, és pár lépéssel lehagyva az ellenfél rendezetlen középpályáját, könnyedén megtalálja valamelyik támadónkat – ebben a helyzetben ugyanis mind a védők, mind a támadók részéről mindössze 2-3 ember található egy 60 méter hosszú pályaszakaszon, nem bokák és vádlik közé kell besúvasztani a labdát, hogy elérje rendeltetési helyét, hanem egy jóval szellősebb területen kell megtalálni a szabad embert.

Átmenet védekezésből támadásba

Mivel csapatunk alapvetően labdabiztosnak tekinthető minőségi játékosokból áll, de sajnos túlnyomó többségük nem igazán kreatív és akkor sem álltak sorba amikor a precíziós passzoláshoz szükséges adottságokat osztották, a labdabirtoklós játékban jelenleg gyakorlatilag fogalmatlanok vagyunk. Viszont mivel több játékosunk sebessége elképesztő, labdaszerzést követően pillanatok alatt ott tudunk teremni az ellenfél őrizetlenül hagyott tizenhatosán, és ezek a szituációk jelentik a legfontosabb gólszerzési lehetőségeinket, ezekből élünk.

A védekezésből támadásba való átmenetet világszínvonalon csináljuk, a támadójátékunk viszont pocsék, így helyzetbe gyakorlatilag csak akkor kerülünk, ha ez az átmenet gólszerzési lehetőséggel ér véget még a támadás megkezdése előtt.

Átmenet labdabirtoklásból szenvedésbe

A labdabirtoklásból szenvedésbe történő átmenetet szintén világszínvonalon csináljuk. Ha már akciót kell szövögetni, és Gerrard nincs a pályán, akkor arra vagyunk utalva, hogy Suárez vagy Bellamy varázsol valamit, különben nekünk lőttek. Ebből a szemszögből nézve felül kell vizsgálnom korábbi álláspontomat, és finomítanom kell rajta; korábban azt szajkóztam, hogy Lucas emberhátrányt jelent a labdabirtoklós játékban – ez mondjuk igaz, ilyenkor feltűnően nem találja a helyét, viszont a nagyobb baj az, hogy a többi középpályásunknak sincs arra vonatkozó ötlete, hogy ebből a játékhelyzetből hogyan lehetne az ellenfél kapuja elé keveredni.Egy gyengébb, passzív ellenféllel szemben akkor a legjobbak az esélyeink, ha pályán van Johnson, Enrique, Gerrard, Henderson, Bellamy, és Suárez – na meg mondjuk Carroll, aki helyet csinál Luisnak. Ilyenkor a középpályán elfér még Adam, de mivel a hetven méteres indításoknak ezeken a meccseken nem vesszük hasznát, az emberfalat vagy a lelátót meg bárki más is képes eltalálni húszról, akár Lucas is lehet az extra ember, mindegy, nem ettől nem működik a dolog. Ha a lehető legjobb személyzettel állunk is ki az aktuális kiscsapat ellen, és ha a mezőnyben bemutatott tilitoliból azért látszik is, hogy sokat cicáznak a srácok edzésen, még nem fogunk tudni helyzeteket kialakítani, mert nincsen fantázia, nincs kreativitás, gépies tologatás van, ami egy tejesen homály lövéssel vagy egy borzasztó rossz beadással zárul.

Kennynek viszont a fantázia, a kreatív játék a kisujjában van, és akiket korábban edzett Liverpoolban, azoknak is a kisujjában volt, most viszont ki kell találniuk valamit Steve Clarkkal, mert ezeknek a srácoknak láthatóan csak ujjpercek meg szövetek vannak kisujjukban. Korrepetálás a támadóknak? Arteta-szerű játékosok meg csatárok igazolása? Ezek kellenek, valakit kell hozni Suárez elé/mellé/mögé, aki valószerűtlen helyzetekből is gólt képes szerezni, és mindenképpen kell egy védekező középpályás, mert ezen a poszton nagyon vékonyak vagyunk. Ez viszont mind csak tüneti kezelés, a gyógymód igazából az lenne, ha végre elkezdődne a támadójáték kidolgozása olyan helyzetekre, amikor megszálljuk az ellenfél térfelét, mert ez eddig még vagy nem történt meg, vagy csak a srácok nem képesek az elméletet a gyakorlatba ültetni.