2011-es igazolásaink – Rengeteg lehetőség

Lassan vége a naptári évnek, amit valamilyen módon illendő befejeznünk. Nem fogunk komolyabb posztsorozattal évzárni, egy visszapillantó poszt várható majd a későbbiekben TheScousertől, illetve most lerendezem az új fiúk kérdését, ugyanis annyi új arc érkezett hozzánk 2011-ben, hogy érdemes az ő teljesítményükkel önálló bejegyzésben foglalkozni. Valahogy senkiről sem tudtam negatív képet festeni, még Carrollról se, de tényleg, ami nem azt jelenti, hogy elájultam volna a teljesítményüktől, viszont mindenkiben látom a lehetőséget, mert az ember nem más, mint lehetőségek halmaza.

Doni
Őt szerencsére még nem nagyon láthattuk, – csak a Rangers elleni barátságos meccsen játszott – és remélhetőleg ez így is marad a továbbiakban, hiszen ha nem Reina áll a kapunkban, akkor bajban vagyunk – bár szerencsére kezd összeállni előtte a védelem olyanná, amilyennek szeretjük látni a Liverpool védelmét.

José Enrique
Amióta Riise elment, folyamatosan gondunk volt a balhátvéd posztján. Fábio Auréliót imádjuk, remek játékos, de mivel sajnos évente maximum 20 meccsre van hietelesítve, nem jelenthetett igazi megoldást (most például helyettesíthetné Lucast pár meccsen, ha éppen egészséges lenne). Insúáról akkor mondtunk le, amikor már éppen kezdett erős, használható játékossá válni – ha a kezdőben nem is, de csereként én szívesen látnám a keretben most is, bár ennél már többet érdemel, és előbbre kell tartania a pályafutásában. Nem nagyon értettük akkor még, hogy mi a helyzet, mert nem tudtuk, hogy José Enrique egyszerre megoldja a problémáinkat, és hogy vele így az év végére összeáll az a védőnégyes, amit a következő években is látni szeretnénk. (Igen, ez sajnos egyben azt is jelenti, hogy a már egészen lelassult Carra ideje lejárt, de ez rendben van így, beugróként legalább nyárig, pályaedzőként meg remélhetően még nagyon sokáig ott lesz a csapat mellet mintegy Kenny hordozható megafonjaként.)

Talán (sőt, valószínűleg) még nem volt olyan labdabiztos balhátvédünk, mint José Enrique. Lehet, hogy Fábio Aurélio technikásabbnak mondható, de Enrique lábára mintha oda lenne szigszalagozva a labda, ráadásul olyan erőszakos, hogy csak pajszerrel lehet elvenni tőle. Néha felmerül bennem a kérdés, amikor már a saját térfelünkön egy az egyben akarja megverni az ellenfelét, hogy Mit csinál ez az idióta?, de végül megveri az emberét, mert gyorsabb, erősebb és céltudatosabb annál, akinek a kárára ki akarja hozni a lasztit. Lendületes labdakihozatalban, védekezésből a lehető leggyorsabban történő támadásra váltásban nagyon sokat nyertünk vele, de a támadó harmadban még sokkal többet is mutathat, mint amit eddig láttunk tőle – mondjuk, ha összeszokik Downinggal, vagy ha Suárez- és Bellamy-félék helyezkednek azon az oldalon.

Luis Suárez
Ő megosztó volt akkor, amikor érkezett, és megosztó most is. Nem arról van szó, hogy mekkora játékos, mert mindannyian tudjuk, hogy zseniális. Az a kérdés, hogy egy idegbeteg vadbarom, vagy egy betöretlen vadló. Én az utóbbira szavazok, és látni vélem a fejlődést: az ajaxos korszakához képest már sokkal kevesebbszer borul el az agya. Még csak 24 éves (vagyis Sebastian Vettellel egyidős, akire még kölyökként tekintünk), meg vagyok róla győződve, hogy itt komoly érési folyamatok zajlanak a szemünk láttára, és ha nem is lesz belőle soha egy Heskey-vérmérsékletű ember, egy jóval higgadtabb futballista viszont egészen biztosan. Kár, hogy jött ez a rasszizmus-ügy (állítólag csak negrózott), mert ahogyan ez frusztrálja, katalizálja a további hülyeségeket (pl. bemutatás). Azonban ha mindezen túl lesz, és érzi a csapat támogatását, az olyan biztonságérzetet és önbizalmat adhat neki, aminek köszönhetően a kapufák megint be fognak menni – a cselek most is jönnek – és egy jobb Suárezt láthatunk, mint eddig bármikor. Suárez egyébként egy régivágású focista, akit – természetesen sarkítva – nem érdekel más, csak, hogy bőrbe húzza az ellenfelet. A játéka miatt mindig ő lesz a legnagyobb sztár a pályán, mert ha nála van a labda, akkor van történés – ebből a szempontból mindenképpen a legnagyobbakkal említhető együtt.

Andy Carroll
Utoljára annyit a 35 milliós árcéduláról, hogy elfelejtsük és ne jöjjön elő többet, hogy mivel virtuálisan a Chelsea perkálta le ezt a pénzhalmot, ha a Newcastle 15 milliót kér Andyért, akkor Torres ára 30 millió, ha a Newcastle 100-at kér Carrollért, akkor Abramovics meg 115-öt fizet Torresért. Ebből kilogikázható, hogy a Merseynél csak a Tyne partján voltak nyugodtabbak január utolsó napján.

Carroll eddig 19 bajnokin négy gólt szerzett a Liverpoolban (ebből kettőt a Citynek lőtt tavasszal), viszont ez a szám egészen lazán lehetne a duplája is, mert jó néhány fejesét és lövését hatalmas bravúrral védte az aktuális ellenfél kapusa, de hát ez így szokott lenni, akkor be kell verni a következő helyzetet, vagy magunknak kell kialakítanunk lehetőséget. Korábban volt már szó arról, hogy szituációs játékosként tudjuk őt használni betömörülő ellenféllel szemben, illetve olyan tankként, aki lebontja az ellenfél védelmét, így Suárez lazán virgonckodhat. Ezeknek a koncepcióknak az a lényege, hogy abba a játékba, amit Kenny és Steve Clark kér a csapattól, és amit mi is szeretünk nézni, Carroll jelenleg nem igazán fér bele, mert fejben lassú és nem elég ügyes a labdával. Ugyanakkor én hiszek a tudatos munka által elérhető fejlődésben – elég csak azt megnézni, hogy ugyanaz a védelem, amely Houllier alatt rendre szórta el a labdákat a saját térfelünkön, mennyire labdabiztossá vált Benítez alatt – és már felfedezni véltem Andy játékán is olyan jeleket a legutóbbi meccseken, amelyek arra utalnak, hogy használható lesz ő összjátékban is. Persze óriási a kontraszt, hiszen olyan koffeinbe mártott rágcsálókkal van körülvéve (Suárez, Bellamy, Downing), akik a lehető leggyorsabb futballt játsszák vagy legalábbis szeretnék játszani, és akikhez képest már Kuyt is kifejezetten lassú – ehhez Andynek fel kell gyorsulnia, és szerintem fel is tud, hiszen pályája meredeken emelkedő szakaszában kell lennie, ha hosszabb távon képzeli el magát ebben a csapatban. Meggyőződésem, hogy egy kényelmesebb tempóban játszó csapatba sokkal hamarabb beilleszkedett volna.

Jordan Henderson
Amilyen keveset mutatott eddig, annyira biztos vagyok benne, hogy ő volt a legjobb vétel ezen a nyáron. Pár megmozdulása elárulta, hogy jóval többet tud erről a játékról, mint ami egy húszéves brit futballistától elvárható lehet, és noha kicsit korai volt a szélre betenni (egy Lucas mellé, aki a nagy csapatok ellen nélkülözhetetlen, kis csapatok ellen viszont emberhátrány – nem véletlen ez sem, az a típusú játék fekszik nekünk leginkább pontosan a fentebb már taglalt sebesség miatt, amit a rangadókon kell játszanunk, és ebbe illik bele a mozgékony Lucas, aki az ellenfél komplett középpályáját zavarja közvetlenül a védelem előtt portyázva), és azt várni tőle, hogy csinálja meg a játékunkat, miközben egy teljesen összeszokatlan balszárnyat kell ellensúlyoznia. Sok volt ez így elsőre, neki is, a csapatnak is, nem is csoda a döcögős indulás. Az utóbbi meccseken viszont középen kapott szerepet – az Arsenal ellen kb. tízes pozícióban játszott, a korai meccsei közül is az volt magasan a legjobb – és helyezkedésén valamint a labdái kiosztásán, alázatos és hasznos játékán látszik, mennyire intelligens és sokra hivatott focistához jutottunk az ő megszerzésével. Lehet, hogy sosem lesz annyira látványos, mint Suárez, bár ebből a csapatból az ő képességei állnak az uruguayihoz a legközelebbi szinten, de benne egy olyan csendestársat látok, aki egy jó csapattárssal az oldalán mindent kihoz egy együttműködésből, amit csak lehet – épp ezért lenne jó, ha Gerrarddal minél hamarabb elkezdenének együtt játszani, de már Adammel is nagyon jó belső középpályát fognak alkotni, erről is meg vagyok győződve.

Sebastián Coates
Borzasztó rossz játékos _benito szerint, de hát ezek a rabruhások Ian Rushra is pont ezt mondták, úgyhogy ezzel nem is kell foglalkoznunk. Belőle még nem láttunk sokat, főleg az tűnt fel, hogy mennyire hasonlít Fernando Alonsóra, csak kétszer akkora és nem olyan gyors. Voltak jó megmozdulásai és könnyelmű húzásai, de egy 21 éves, még bőven alakítható játékosról van szó, aki legkorábban csak néhány év múlva válhat alapemberré – bár ha olyan jó, hogy kiszorítja Aggert, nem fogunk megharagudni érte.

Stewart Downing
Karrierje legjobb szezonján van túl, így érkezett egy újonnan összedrótozott középpályára, egy olyan csapatba, ahol a támadásokért felelő kezdőjátékosok mind új szerzemények – garantált a nehéz kezdés. Optimális esetben egy felépített, jól működő, régóta ugyanazt a játékot játszó középpálya szélére érkezik, így a már megfelelő méretű közös kupachoz hozzáadhatja a saját plusz dolgait, amivel mondjuk elkészül a felépítmény. Ehhez képest Suárezen kívül gyakorlatilag tőle várta mindenki, hogy történjen valami, és kialakult játék valamint ismerős arcok híján nem is tudott mit csinálni, mint betörni a jobb szélről, és eldurrantani a bogyót – így próbált eleget tenni a vele szemben megfogalmazott elvárásoknak, vagyis próbált történést vinni a játékba. Ha Young jött volna hozzánk, Downing meg ment volna Manchesterbe, azzal szinte mindenki nyert volna rövid távon – Young egyből atyaúristen, Downing beszállhat egy működő gépezetbe tekerni, SAF-nak meg tök mindegy milyen alkatrésszel egészíti ki a már eddig is fasza technic legóját -, hosszú távon viszont sokkal értékesebb lesz egy magát a csapatba bedolgozó Downing saját magának, a szurkolóknak és a vezetésnek is.

Charlie Adam
Szintén nagyon jó vétel volt, ezt a tranzakció ellenzőinek – közéjük tartozik e sorok írója – is be kell látniuk. A skót Xabi Alonsóról van szó – persze itt a skót nemcsak származást, de minőséget is jelöl, ami a mostani spanyolhoz viszonyítva persze visszalépés, de a Liverpool történelméhez és jelenéhez közel tartva egyáltalán nem látszik rossznak.

Craig Bellamy
Neki nagyon örültem, annak ellenére, hogy egy ellenszenves kis méregzsák, én mindig bírtam valamiért – és nem csak azért a kozmikus jelentőségű meccsért, amely olyan csomópont a tér-idő kontinuumban, mint 1955. november 5. Tudjuk róla, hogy azért nem volt hajlandó belemenni a fizetése csökkentésébe, mert annak egy komoly hányada automatikusan megy jótékony célra, viszont a Liverpooltól még a kisebb összeget is szívesen elfogadta. Szeretném, ha pár évig, akár karrierje végéig nálunk maradna, mert ha magához képest le is lassul, az a többiekhez viszonyítva még mindig nagyon gyors lesz, és 20 percre meg tudja változtatni a játék ritmusát. Pár hónap alatt pedig már bizonyította, miért mondtam azt korábban, hogy tökéletes partnere lesz Suáreznek.

Képek: Action Images