Ellenállás nélkül

Egy minden ízében szánalomra méltó Villa és egy egész pofás Liverpool – ez a tegnapi mérkőzés mérlege. Habár a szokásos helyzetkihasználásunk megmentette McLeish-éket a kiadósabb pofontól, így is vagy egy tucat dolognak örülhetünk: három pont, egy jó taktika, kiváló védekezés és bíztató egyéni teljesítmények. Aston Villa – Liverpool 0 – 2.

Persze az Aston Villa is megtett mindent értünk: Bent váratlan sérülése, valamint Agbonlahor eltiltása miatt Emile “The Powerhouse” Heskey-t és a teljesen láthatatlan Delfounesót dobta be McLeish, akiket jól egészítettek ki a hazaiak védői. Talán a legnagyobb veszélyt N’Zogbia barátságtalan nézése jelentette: a szélső többször is gonoszan tekintett Reina kapujára, de a birminghamiek fenyegetése kimerült a pszichológiai hadviselésben. Barry Bannan, a Villa egyik cseréje pedig egyenesen a Macskafogó enervált patkányának stílusát idézte: „Barry, beküldelek! Tőőőlem…”, „Barry, ha még egyszer elszórod a labdát, nem passzolok többet! Tőőőlem…”. Szegények elég rútul néztek ki.

De hogy a Liverpoolról is szó essen: Kenny és Clarke egy eddig nem igazán használt 4-1-4-1 mellett döntött, ahol Adam volt a csapat Busquetse (már hogy taktikában, nem színészkedésben), azaz a védelem előtt játszó középpályás, de gyakran a szélsők is visszajöttek labdáért. Az Aston Villa impotenciája azonban így is sok ponton segítette a Liverpoolt: mivel a széleken szinte egyáltalán nem voltak képesek támadást vezetni (ha néha bepróbálkoztak, Johnson és Enrique másodpercek alatt kapták szét őket), Downingnak és Bellamynak nem kellett törődnie a védekezéssel. Előbbi talán eddigi legjobb meccsét játszotta Liverpool-mezben, utóbbi pedig hihetetlen agilitásának köszönhetően megint kulcsszereplő volt.

Persze sarkítunk, mivel a Villa legtöbb rohama a védősorunkon tört meg, és ennek köszönhetően támadásaink is jórészt nekik voltak köszönhetőek. Skrtel és Agger most már brutálisan kezdenek összeállni, párosukat pedig jól egészíti ki a meglepően magára talált Johnson és a mindig biztos pont José Enrique. Agger még két előretörést is bevállalt (a Bellamynak kitett labda, majd fejes kb. 8 méterről begyakorolt formációnak tűnt).

Suárez az első félidőben egyedül majdnem gólt érő sarkazásával tűnt ki, ezt leszámítva azonban kifejezetten zavaró volt. A szünet után aztán feljavult: nem is csak pech, egyenesen igazságtalanság, hogy két kapufája kimaradt. Persze nem segít, ha az ember edzés helyett egy tárgyaláson tölti a fél hetét…

Összességében tehát örülhetünk a három pontnak, örülhetünk Shelvey biztató szereplésének, a védelmünk magabiztosságának és úgy egészében véve: a csapat játékának – habár mindebben partner volt az Aston Villa is. A 4-1-4-1 akár hosszabb távon is megfontolandó lehet, ám ehhez a védősor hibátlan munkájára és Adam józan eszére van szükségünk: a skót sajnos többször is előbb csúszott, aztán gondolkodott, aminek – egy normann bölcsesség szerint – mindig piros lesz a vége. Mondjuk ugyanez igaz Bellamyra is, aki ha ennyit fuck off-fol a bíróknak, valamikor le fogják küldeni. Persze kifejezetten vicces volt, ahogy a szögletzászlónk környékén felnyársalta a Villa egy játékosát, majd méltatlankodva odament a partjelzőhöz, miszerint ez labda volt és különben sem csinált semmit.

Több szempontból is nagy mázlink van a sorsolással, hisz decemberben két igencsak szenvedő (Wigan, Blackburn) és egy sérülésekkel bajlódó (Newcastle) csapatot kaptunk, akik azért többet engednek mind hibák, mind helyzetkihasználás terén. De nem vagyunk róla egészen meggyőződve, hogy január 3-án ez elég lesz a Manchester City ellen is.

Képek: LFC.tv