„Semmit nem tudtam a Liverpoolról”

A sablonnyilatkozatok és standardizált megnyilvánulások közepette mindig öröm, ha valaki hajlandó kicsit többet megmutatni a foci hátteréről. Így tett nemrégiben John W. Henry is, akivel a Guardian-es David Conn beszélgetett. Premier League, Liverpool, a Boston Red Sox, túlköltekezés, a bizalom Kennyben – csak pár téma, amit érintettek és amiből most szemezgetünk.

Mielőtt belevágnánk, le szeretnénk szögezni: nem olvastunk olyat, amit nem sejtettünk, vagy tudtunk eddig is, csupán érdekes, hogy a klub tulajdonosa ilyen nyíltsággal beszél az itt felmerült témákról.

Például mindjárt azzal kezdi Henry (és Tom Werner is csatlakozik hozzá), hogy töredelmesen bevallja, ő bizony semmit sem tudott a Liverpoolról vagy a Premier League-ről, egészen 2010 augusztusáig, amikor a Fenway Park (a Red Sox stadionja) egy alkalmazottja e-mailben hívta fel a figyelmet a klub válságára. Aztán rájöttek, baseball-csapatuk és a Liverpool helyzete nagyon hasonló: adósságkupacok, elmaradt stadionépítés, ugyanakkor óriási potenciál. El is mentek az Inner Circle Sports nevezetű céghez, ahol meghallgattak erről egy feltételezhetően nem túl izgalmas előadást, Werner ugyanis így emlékezik vissza: “Nem igazán figyeltem. Őszintén szólva a Blackberrymmel voltam elfoglalva, jóval fontosabb ügyben. Nem igazán hittem, hogy John belevihet minket ebbe.”

Egy éve már: Purslow, Henry, Broughton és Ayre

Henry igazi üzletember, ugyanakkor számomra úgy tűnik, racionális gondolkodása mellett csodálattal tölti el a szurkolók irracionalitása: “Sokan kritizáltak minket Bostonban, hogy a Liverpool megvétele miatt nem fogunk vásárolni. Aztán költöttünk vagy 300 millió dollár erősítésekre. Majd Angliában kezdtek aggódni. (Nagyjából 60 millió fontot költöttek a Liverpoolra). Elég meglepő, sőt, kissé ironikus, hogy most meg túlköltekezéssel vádolnak minket. Remélem a két szurkolótábor megérti majd, nincs félnivalójuk egymástól, és hogy az FSG csak jobb azáltal, hogy egyszerre tulajdonosa a Liverpoolnak és a Bostonnak.” Ugyanakkor később bevallja, a játékosok statisztikai alapon történő kiválasztása továbbra sem kiforrott, és emiatt elismeri, némely esetben valóban rosszul döntöttek.

“Kenny karizmatikus és szeretett figurája a klubnak. De amikor megérkeztünk, nem igazán voltam meggyőződve arról, hogy vissza kellene térnie, inkább hajlottam rá, hogy a megöröklött stábbal folytassuk. De a szurkolók többet tudtak, mint én. Időbe tellett, mire felvettem az angol ritmust. Aztán Ian Ayre véleménye is fontos tényező volt.”

Nézzük meg a dolgot Henry szemszögéből: adott egy válságszituáció, egy 11 éve távol levő edző és egy hatalmas szurkolótábor, aki Kennyt akarja. Henry nem focirajongó, Henry egy üzletember, neki tények, számok, indokok és kockázatelemzések kellenek. Anno nem értette meg, miért kell Kenny, aki – ha szigorú racionális alapon közelítjük a kérdést, beláthatjuk – nem volt akkor megfelelő döntés. Az más kérdés, hogy bevált.

Ha nem is találjuk szimpatikusnak Henry megjegyzéseit, mindenképp értékelnünk kell az őszinteséget, ami manapság szinte eltűnőfélben van (nemcsak) a fociból. Én a kezdetektől fogva pozitívan álltam Henryhez: egyrészt mert megmentette a klubot, másrészt mert nem ígért semmit, amit aztán megszeghetett volna, harmadrészt nem akart tökéletesnek tűnni.

Valahol abban reménykedem, hogy sosem fog kihalni belőle az üzletember: érzelmi alapon nem lehet klubot kormányozni, ahogy pusztán pénzügyi alapon sem. Ha meg tudja őrizni ezt a kettősséget a szurkolók szava és pénz szava közt, akkor a Liverpool ideális tulajdonosra talált benne.

És lássuk be: utólag bevallani a Liverpool szurkolóinak, hogy nem bízott Kennyben? Mi ez, ha nem egy kvázi-bocsánatkéréssel nyakon öntött, szerethető tökösség?

Forrás:

„Liverpool and English football were a mystery to me, says John W Henry” – Guardian.co.uk

„Liverpool may have overpaid for players, suggests John W Henry” – Guardian.co.uk