Ez volt a középpálya – a 2010/2011-es idény játékosai III.

Kevés csapatrésszel lehetünk annyira elégedettek, mint a középpálya közepével: Lucas 2010-es Az Év Fiatal Játékosa Díj után teljesen megérdemelten besöpörte az Év Játékosát is, Spearingről kiderült, hogy különösebb hezitálás nélkül is ott a helye a kezdőben. Raul Meireles Kenny alatt megtalálta formáját, Gerrardra szinte már nem is emlékezünk, és akadt itt még egy Poulsenünk is. A széleken meg… szélsőséges állapotok. Fontolva haladó elemzésünk harmadik állomása.

Ha valaki két évvel ezelőtt odajön hozzám és azt állítja, hogy Lucasból két szezon elteltével Év Játékosa lesz, én körberöhögöm. De ezzel nem hiszem, hogy egyedül lettem volna. Lucasban nem csak az a piszok impozáns, ahogy és amilyen hévvel focizik, hanem az is, milyen mélyről küzdötte fel magát. A brazil-európai kultursokkot túlélve saját szurkolóival és az irreális feladattal is meg kellett küzdenie: olyan középpályások helyettesítésével bízták meg, mint Xabi Alonso, Mascherano, vagy Gerrard, így az összehasonlítás is adott volt – persze hozzá kell tennünk, Lucasnak valóban akadt jónéhány gyászos szereplése. De pont ez az, ami még nagyobbá teszi a szememben: hisz visszafuthatott volna Brazíliába, eligazolhatott volna egy másik csapathoz, ahol az elvárások alacsonyabbak. Nem, ő maradt és addig küzdött, amíg ő lett a Liverpool legjobb játékosa a 2010/2011-es idényben, a Top5 bajnokságot tekintve pedig a legtöbbet szerelő. Átverekedte magát az őt övező negatív szurkolói légkörön, és meggyőzött minket arról, nemcsak hogy van helye ebben a Liverpoolban, de nélküle sántít ez a Liverpool. Küzdeni akarás – ez Lucas legnagyszerűbb és legfontosabb tulajdonsága.

A Lucas – Spearing duó. Ez lett volna a második állítás, amit talán csak egy rossz tréfának vettem volna két éve. Kenny alatt azonban Jay Spearing is bebizonyította, miért is téblábolt mindig ott a Liverpool kezdőcsapata körül: ha Lucas angolnak születik, Jay Spearing lett volna a neve. Hasonló játékstílus, hasonló paraméterek. Szinte nem is lehet őket külön említeni, a Liverpool hullámtörő gátjait, akiken olyan csapatok véreztek el mint a Manchester City vagy az Arsenal (hiába a tizenegyes, ez a meccs már a félidő tájékán eldőlt volna nélkülük). Kettejük közül azonban Spearing egy gondolattal támadó szelleműbb. Minden szinten tökéletes párost alkotnak, azonban komoly kérdés, jövőre vajon mennyit lehetnek ilyen formában pályán.

Raul Meirelest védekező-középpályásként vettük, szélsőként használtuk, aztán Kenny alatt kiderítettük, hogy a portugál nem híve a kötött pozícióknak. Kimagasló teljesítményéhez természetesen az is kellett, hogy hasonló stílusú játékosokkal legyen körülvéve: Suarez, Kuyt és Maxi mellett a “oda mentek, ahova akartok, csak minden poszton legyen valaki”-elv bejött Meirelesnek is. Értékes gólokat szerzett januárban az Everton, a Wolves, a Fulham (ugyan Pantsil szenvedte be nekünk ezt, de kellett hozzá Meireles bíztatása), a Stoke, a Chelsea, illetve a Wigan ellen. Hogy miért is fontos ez? Hodgson négy és fél hónapos regnálása alatt egy rohadt gólt sem sikerült lövetnie azzal a Meirelessel, akit mindenki bombáiról ismert. Mindig elképedek, hogy mekkora egy dilettáns barom volt Roy… Ja hogy ő igazolta le? Kit érdekel?! Vett egy Ferrarit, de nem volt jogsija – akkor most jó üzlet volt? Visszatérve a portugálra: sajnos a maga 29 évével és fizetési követeléseivel könnyen lehet, egy évig tartott csak liverpooli karrierje, amit személy szerint nagyon sajnálnék.

Steven Gerrard idényéről mindent elmond, hogy csak alig három alkalommal többször lépett pályára, mint Daniel Agger. Akadtak azért pillanatok, amikor még megvillant: a Napoli ellen csereként állt be és szerzett mesterhármast, a United ellen egymaga majdnem döntetlent harcolt ki, vagy említhetjük a Sunderland ellen szerzett fejesgólját, ahol a másodperc törtrésze alatt reagált a megpattanó labdára… De ezek csak momentumok voltak: novemberben Capello intézte el, tavasszal pedig újra kiesett a vérkeringésből. Félelmetes, de Gerrardra már alig emlékszem. A 2010/2011-es év ebből a szempontból mérföldkő volt, hisz korábban a Liverpool szurkolói közül szinte senki sem tudta elképzelni a csapatot nélküle – ezen végül ő maga segített. Létezik Liverpool Steven Gerrard nélkül is, tehát létezik Liverpool Steven Gerrard után is. Nem valószínű, hogy StevieG visszatalálna 2008/2009-es formájához, de az biztos, hogy továbbra is hasznos, sőt létfontosságú tagja lehet ennek a keretnek. Eljött az idő, amikor már nem azt kell bizonyítani, a Liverpool boldogul nélküle is, sokkal inkább azt, az egészséges Steven Gerrard továbbra sem hagyható ki a kezdőcsapatból. A kapitány egy olyan csapatban találhatja magát, ahol neki is küzdenie kell a helyéért.

Christian Poulsen az én szememben egy zseni. Zseni, mivel rajta kívül keveseknek sikerült az az elképesztő harci tett, hogy a középszerűség élő, ám rendkívül lassú szobraként végigmasírozzon Európa három top bajnokságán. Poulsennel az a legnagyobb probléma, hogy átlagosnak jóindulattal nevezhető teljesítményét is csak legfeljebb 60 percig képes fenntartani, utána – mintha minden mutatója nullába, esetleg negatívba fordulna – egyszerűen elfogy. Gyakorlatilag semmi hasznosat nem tudok felhozni mellette. Még csak perememberként sem használható, pláne egy ennyire összeszokott Lucas-Spearing duó és a frissen érkezett Henderson és Adam mellett. Igazából a Juventus már azzal jól járt volna, ha elvisszük tőlük, de hogy pénzt is adtunk ezért… Egyedül az nyugtat, hogy cserébe megkapták Aquilanit… “Poulsen került a gépezetbe.” – szól a mondás. Hát nem alaptalanul.

Vajon mi volt Poulsen elképzelése?

A jövőnkbe tekintve összefoglalásképp: két új versenyző is színre lépett a középpálya közepén, így egyfelől egészen biztos, hogy megszabadulunk Aquilanitól, Poulsentől, vagy Meirelestől, másfelől az egészséges versengés szinte már most garantált: ha kitartunk a 4-4-2 mellett, alig két hely jut majd csak hat játékosra (Lucas, Spearing, Meireles, Gerrard, Adam, Henderson), és egy 4-3-3-mal is csak három. Mindent egybevetve nagyon rendben van ez a középpálya és remélhetőleg sokáig nem kell majd további erősítésekben gondolkodnunk itt. Már csak Kennynek és Clarke-nak kell kisakkoznia a kezdőt…

A szélekre masírozva szinte már alig maradt dolgunk: Jovanovic tőlünk is megkapta engedélyét a távozásra, Kuytöt – teljesen megérdemelten – az egekbe magasztaltuk már, Joe Cole-ról is elmondtuk, amit el lehetett. Egyedül Maxi Rodriguezről kell beszélnünk.

Szinte hihetetlen, de Maxi Rodriguez úgy tudott tíz gólt lőni ebben a szezonban, hogy egy gólpasszt sem adott 34 pályára lépése alkalmával. Joe Cole érkezése erősen megtépázta kezdési lehetőségeit, amin aztán angol hobbitunk borzalmas produkciói sem változtattak. Maxiról mindig nehezemre esett eldönteni, hogy vajon amiatt nincs a kezdőben, mert tényleg nem jó játékos, vagy szimplán peches és csak a helyét kellene megtalálni. Ahogy a Liverpool kapcsán felmerülő kérdések jó részében, itt is Kenny érkezése hozta el a választ: Maxira egyértelműen az utóbbi vonatkozik. Meg eleve, aki három meccsen hét gólt tud belapátolni, az ellen nehéz érvelni. Maxi Rodriguez sosem fogja megváltani a világot, tőle ritkán fogunk látni nagy gólokat, vagy finom megmozdulásokat. Viszont ő pont az az ember, akire minden csapatnak szüksége van: igazi vízhordó, aki bármely poszton bevethető, szinte alig sérült, az abszolút ziccert nem hibázza el, és ha megváltója nem is, de hasznos tagja lehet egy csapatnak. A Liverpoolban szeretném látni még legalább két évig.

Habár egy 4-3-3-as rendszerben gondolkodva például még Downing helye is kérdéses lenne – Suarez és Kuyt elől, Carroll mellett -, egy 4-4-2-ben logikázva Kuyt mellett már Downing is (vagy bárki, akit még erre a posztra igazolunk) kaphatna szerepet. Henderson, Charlie Adam és Downing érkezésével valamelyest csökkent a teher a Suarez-Kuyt pároson, de mivel élesben egyikük sem bizonyított még, komoly kérdés, vajon képesek lesznek-e alkalomadtán az uruguayi-holland duó helyett is kellő iq-t vinni a támadásokba. Mert ha itt jövőre valami nemesfémet, vagy BL-indulást akarunk – netalán ezek kombinációját -, elkerülhetetlen a kulcsjátékosok pihentetése. Hogy akarunk-e még szélsőt venni? Nem tudni. Az egészséges versengés már itt is biztosítottnak látszik, de hogy a kreativitás is elegendőnek bizonyul-e, erről egyelőre nincs tapasztalatunk.

A másik kulcskérdés: Joe Cole 30 lesz, Maxi 31, Kuyt most múlt 31, Jovanovic pedig áprilisban 30 – bár ő nem valószínű, hogy szerepet kapna a Liverpool terveiben. Downing sem az a zsenge gyerek a maga 26 évével. Vajon a tartalékok közt van az aktuális megváltónk? Vagy Comolli hajkurássza valahol egy spanyol/argentin/olasz/észt/montenegrói kisfaluban (elképzeltem, ahogy az adott ország falvában egy kis vályogból épült kocsmában felesezik a helyi csapat mesterével, két kör közt pedig vietnámi veteránsztorikat mesélnek egymásnak)? Esetleg egy már nevet szerzett játékos jönne? Akarunk egyáltalán vásárolni? Még másfél hónap és kiderül.