A sorminta tartása végett
A Manchester City 2008 nyarán történő tulajdonosváltása óta nem sok jóval kecsegtet egy Liverpool-citeh párharc: egy épphogy megnyert mérkőzés, három dögunalmas darab és egy kínos vereség az elmúlt öt találkozó mérlege – sajnos ez a sorrend időrendben is. Hajtás után végiglépdelünk a 2008 ősze és 2010 nyara közti időszakon és megállapítjuk, hogy a sorminta kedvéért kell győznünk. Beharangozó a beharangozóhoz.
2008. október 10-én egy borzalmas első félidő után a Liverpool megrázta magát, és két gólos hátrányból a hosszabbításban megnyerte a mérkőzést 3-2-re. Ebben az évben még képes volt rá a csapat, hogy – amennyiben a helyzet úgy kívánta – szempillantás alatt formát és tempót váltson, s mindezeket gólra, gólokra konvertálja. Visszaolvasva az angol lapok beszámolóit, ekkor kezdett körvonalazódni a világ számára: ez a Liverpool idén nem a négyben akar maradni, hanem egyenesen a bajnoki címre tör. Habár a fordítás korántsem volt isztambuli horderejű, jómagam ritkán örültem úgy, mint Kuyt győztes találatánál. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy a holland ezzel a góllal egy majd’ egy éves hallgatását törte meg, hogy addigi legjobb szezonját fussa a Liverpool színeiben.
2009. február 22-én találkozott legközelebb a két csapat, és ha az odavágó 2008/2009-es idény jellemzésének egyik fele, akkor az Anfielden megrendezett találkozó mindenképpen a másik: kínkeserves döntetlen egy olyan meccsen, amit simán meg lehetett volna nyerni. Sajnos ez volt az a pillanat, ahol a szűkös erőforrásokkal gazdálkodó, BL-ben is érdekelt csapatok minden nyűge a Liverpoolra szakadt: egyfelől pontokat kellett volna szerezni egy simán megnyerhető meccsen, másfelől tartalékolni kellett volna minden kulcsszereplőt a három nappal később esedékes madridi látogatásra – azonban ez ritka nehéz feladat, ha a padon Ngog, Spearing és El Zhar jelentik a felmentő sereget.
Tudjuk milyen elveszteni két kulcsembert húsz percen belül: borul a taktika, a cserék biztosan csak rosszabbak, és oda a frissítés lehetősége is. Ez történt 2009. november 21-én is, amikor Agger és Babel miatt tizenhét perc után már két változtatással álltunk. Az első félidő ezután viszonylagos békét hozott. Az 50. percben Skrtel szerezte meg a vezetést és ezzel együtt élete első liverpooli gólját (igen, Gerrard ekkor még el tudott végezni egy szabadrúgást), amire Adebayor válaszolt – az európai labdarúgás Anelka-szintű prostituáltja zsoldosa ekkor épp a citeh csapatát erősítette (papíron jelenleg is, de kölcsönben szerepel a Real Madridnál). A 76. percben aztán Ireland küzdötte be a labdát az üresen álló hálóba, hogy aztán Benayoun tegye meg ugyanezt egy perccel később a másik oldalon. A hátralevő időben mindkét csapat nyerhetett volna, de a mérkőzés egy mindkét fél számára használhatatlan döntetlennel ért véget.
Az elmúlt két évben elég sok rossz meccset láthattunk a Liverpooltól, de hál’ Istennek kevés olyat, mint a 2010. február 21-én megrendezett Manchester City – Liverpool. Még bosszankodtam is, hogy lemaradok erről a rangadónak számító összecsapásról, de visszanézve kitűnő döntést hoztam, amikor úgy döntöttem aznap inkább – egy ismerősöm meghívására – kipróbálom a curlinget. Egy-egy kaput eltaláló lövést hozott össze a két fél kilencven perc alatt, amihez képest az öt kaput el nem találó lövés szinte parádésnak mondható. A Liverpool továbbá hat sárgát is összehozott, ami maga után vonta az FA 25 000 fontos büntetését. BL-t? Ezeknek? Mellékszál: a curlinget mindenkinek csak ajánlani tudom!
A Liverpool-City párharc valahogy mindig végletekben gondolkozik. Vagy kapunk egy szerethető, hajtós meccset (ez viszonylag ritka), vagy kapunk egy borzalmas darabot (ez viszonylag gyakori). De míg a három korábbi döntetlen legfeljebb csak nézhetetlenséggel volt vádolható, az augusztusi 3-0 egyenesen vérlázító magasságokba emelkedett. Roy papa szokásos 4-4-2-je olyan simán gyalogolt bele egy csúnya, egyenesen megalázó pofonba, hogy az már-már felvillantotta a ránk váró fél év minden borzalmát. Nem is az volt vérlázító ahogy a Liverpool három gólt kapott: elvégre a City sokkal jobb csapat, hazai pályán voltak satöbbi. De az, hogy egy 3-0-ra égő Liverpool a 77. percben kommandírozza pályára első cseréjét… Na ez felvetett pár kérdést. Nem szeretném ezt a vereséget Mascheranóra kenni, mert egyrészt nem tudni semmi konkrétat átigazolásának körülményeiről, másrészt egy pályára nem lépő játékoson ritkán úszik el egy meccs…
Nem akarom jövőre azzal kezdeni az összefoglalót, hogy az elmúlt öt mérkőzésből egyet sem nyertünk meg: egy 2008-as győzelem fut majd ki a listáról, ideje pótolni egy 2011-essel. A City kerete mérföldekkel jobb, mint a Liverpoolé, de a Suarez-Carroll kettőssel a csatársorban bárki belenézhet egy kiadós verésbe – különösen az Anfielden. Bővebb beharangozó holnap.
