Ha az alázatnak egyszer szobrot állítanának

Igazából a United elleni győzelem óta érett ez a poszt, a nemzetközi szünet okozta csend pedig szinte felhívás volt keringőre: írnunk kell Dirk Kuytről. Végiggondolva a holland munkásságát, kis lelkiismeret-furdalás gyötör minket, hisz túl régóta és túl sokszor hanyagoltuk el. Talán most pótolni tudjuk valamelyest. Hajtás után elmondjuk, miért jó, hogy Kuyt van, és miért jó, hogy Kuyt nálunk van.

Az az érdekes probléma áll fenn az ő esetében, hogy más csapat szurkolói számára szinte érthetetlen a holland iránt érzett tiszteletünk és szeretetünk. És ez valahol érthető is: Kuyt nem az a kimondott sztárfocista. Nem cselez kiemelkedően, labdakezelése jobb az átlagosnál, de ezt illetően sem zseniális. Nem is kimondott gólkirály, 15-nél még sosem rúgott többet egy idényben a Liverpoolnál, sőt 2007 novembere és 2008 októbere közt egyáltalán nem talált be a PL-ben, ahogy első mesterhármasát is csak most márciusban szerezte meg. Futni nem fut gyorsan, eleve a játéka is kicsit olyan csetlő-botló, esetleges. De akkor mégis mit keresett, mit keres egy ekkora klubnál?

Sokszor megrökönyödöm azon, ha valaki rossz focistának nevezi a hollandot. Vagy sosem látta még huzamosabban játszani, vagy ha igen, téves fogalmakkal operál. Dirk Kuyt ugyanis mérce mindenkinek arról, hogyan is kéne kinéznie a 21. század focistájának. Ha megkérdeznék, mi az első szó, ami eszembe jut róla, habozás nélkül rávágnám: alázat. Alázat a csapat iránt, alázat a klub iránt, alázat a szurkolók és az ellenfél iránt (megkockáztatom még sosem kapott piros lapot).

Kuyt hiszi, hogy ha mindenki teszi a dolgát a saját portáján, akkor a világ jobb lesz. Ezért ő maga mindig, minden körülmények közt száz százalékot nyújt. Lehet, hogy aznap bal lábbal kelt fel, csak kapufák és pontatlan indítások jönnek tőle, de hosszú évek óta ő az egyetlen játékosa a Liverpoolnak, aki akárhányszor is lépett pályára – legyen szó a Unitedról vagy épp a Bragáról – megtett minden tőle telhetőt. Ha rosszul is játszott, tudhattuk, Kuyt apait-anyait beleadott, csupán aznap nem volt formában.

A lelki kitartáshoz pedig olyan fizikai kitartás párosul, ami példaértékű lehet mindenki számára: a Feyenoordban 1999 és 2006 között csupán öt meccset hagyott ki, 2001 márciusa és 2006 áprilisa között pedig 179 mérkőzést játszott le egyhuzamban. A 2009/2010-es szezonban 53 alkalommal lépett pályára, ami 29 évesen nem kis teljesítmény. Fut, nyargal, letámad, védőt terrorizál, és mindezt a 90. percben változatlan akarással.

De nemcsak ezért szeretjük: Kuyt akkor tud betalálni, amikor más már nem képes. Elég csak a 2009 februári derbire gondolni (2007-eset is az ő büntetőivel nyertük meg), vagy a Praha elleni (khmm) visszavágóra, de visszább mehetünk a 2008/09-es Liverpool-Wiganig (3-2), vagy ugyanebben az évben a City elleni fordításig. 2008 augusztusában az ő góljával jutottunk be a BL-csoportkörbe. Van benne valami Pippo Inzaghis, egy kis vakszerencse, ahogy mindig jó irányba pattan róla a labda, irányt változtat valakin, a védő mindig másra számít, a kapus meg elnézi.

Kuyt talán még sosem került bulvárlapok címlapjára. Felesége csak első gyermekük születésekor hagyta ott nővéri állását, azóta közös alapítványukat vezeti, ami hátrányos helyzetű gyerekeken segít a harmadik világban. Ő maga sokat keres, mégsem kurvázik, nem halljuk, hogy bárokban verekedne, nem töri össze autóit, nem tesz botrányos nyilatkozatokat. Ő dolgozik, mert tudja, azért kapja a pénzét, hogy száz százalékot nyújtson.

Kuyt talán még sose adta fel életében. És ez az a mentalitás, ami ma hiányzik nem egy focistából, sőt nem egy liverpooli játékosból. Ezért lesz a hollandnak mindig helye a kezdőben, és ezért garantálható, hogy amennyiben valaha eligazol a klubtól (reméljük nem teszi) meg fogja siratni az Anfield.

Dirk Kuyt annyira jó ember, hogy már jó focista. Ember tudott maradni egy olyan miliőben, ahol egyesek hetente keresik meg három Ferrari árát, ahol az alapvető erkölcsi értékek ott és akkor válthatóak pénzre, ahol és amikor akarjuk. Nem lesz sohasem aranylabdás, sem korszakot meghatározó egyéniség. Mégis valami nagyon jó dologról marad le, aki nem értékeli kellőképpen a vörös mezben nyargaló szénaboglya látványát.