Öt meccs, öt tanulság
Folytatjuk testi-lelki felkészülésünket, a mencseszteriek demoralizálását, ezúttal a legutóbbi öt Liverpool-Manchester United párharcot cibáljuk elő, szedjük szitává, analizáljuk darabokra, nézzük meg kikockázva, rántjuk ki és tálaljuk ízlés szerint. Hiába szugeráljuk a mérleget, ez bizony 2-3 marad a riválisok javára. De ezt a számpárt hagyjuk is, hajtás után beszélünk majd erről is, meg ama bizonyos 4-1-ről, ami jó régen volt már, de még mindig öröm az orruk alá dörgölni.
Reméljük a vasárnapi eredményjelző annyi örömmel fog eltölteni minket, mint tette azt 2009. március 14-én. Egy nap, amit soha nem fogunk elfelejteni. Én sem, ugyanis ez volt a legutóbbi alkalom, amikor úgy éreztem, van jobb dolgom, mintsem a Liverpool égését nézzem. Egyfelől a bucira verés és ennek lájv követése tűnt rémisztőnek, másfelől akkor úgy éreztem, a teremfoci jobb hatással van állóképességemre, mint az ágy-asztal-tv hármas csapkodása. A biztonság kedvéért azonban megkértem családtagjaimat, a gólok után küldjenek egy-egy sms-t. Az sms-ek meg csak jöttek, én meg hüledeztem, hogy “ne szórakozzatok már, biztos a Sport1-en megy megint valami NBII, vagy a United rúgott nekünk ennyit?” Aztán szépen tisztázódott, hogy nem, itt bizony háromnapos Fergierágót csináltak a Manchesterből, ráadásul hazai pályán. Brutális hét volt az, a 2008/2009-es menetelés koronája. Kár, hogy sokáig mellőznünk kell még az ilyeneket. Tanulság: mindig nézd meg a Liverpool-Unitedet.
2009 októberében bénábbnál bénább vereségek előzték meg a rangadót: bukta Firenzében, komolyabb erőlködés nélküli égés a Stamford Bridge-n, az ominózus sunderlandi látogatás, majd végül a Lyon tett keresztbe a 90. percben. Nagyjából ezek voltak a lejtő első pillanatai, és bizony a Liverpool-United találkozó sem segített ezt felismernünk. Nem volt épp egy klasszikus, de azért az 1-1 piros így is megvolt – még ebben a tekintetben is azt kaptuk, amit várhattunk: Vidic, valamint Mascherano hagyták el idő előtt a pályát. A legnagyobb paraszt díjat tehát hazai pályán tartottuk, ahogy a három pontot is. Tanulság: ne higyj a Liverpool-Unitednek.
2010 márciusában találkozott ismét a két csapat. Ekkor azért már vesztett fényéből a rivalizálás, a bajnokság helyett szimpla szomszédfűjemindigzöldebb-kategóriában indult (de a saját sál még zöldebb meg sárgább). Az ötödik percben Torres, Gerrard és Kuyt hármasa mutatta meg, egy hosszúpórázon tartott Liverpool képes megmogyorózni bárkit. Kár, hogy Mascherano és Webb ismét ott termettek. No meg Park is mindig csak rossz helyen van ezeken a derbiken (még szerencse, hogy most nem játszhat). Tanulság: Howard Webb rossz előjel a Liverpool-Uniteden.
2010 szeptember. A világ ekkorra sokat fordult. Mi újra megtanultunk teli pofával röhögni magunkon, míg a United épp a sokgólos vezetések eladásában szerzett komoly piaci részesedést. Így visszanézve az is csoda, hogy egyáltalán kilencven percig a pályán volt a csapat. Mármint fizikailag, mert más síkon bizony távol jártak. Az már persze más kérdés, hogy mégis mit vártunk egy Liverpooltól, amiben helyet kapott Konchesky, Poulsen és Jovanovic is. Ráadásul egyszerre! Gerrard kettőt visszahozott, és habár a hazaiak védelme mindent megtett, mégis Berbatov harmadik találata döntött. Tanulság: Berbatov tud focizni, legalábbis a Liverpool-Uniteden.
2011 január. King Kenny még a bahreini napfényt érezte arcán, amikor a 35 fok, az all-inclusive ellátás, húsz medence, és csadoros nők öltánca helyett egy nyirkos, hideg, undorít látogatást tett inkább az Old Traffordon. Állítása szerint egy pillanatig sem gondolkozott a poszt elfogadásán (amit elhiszünk), ám én mégis inkább ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint mikor hétfő reggel hatkor azzal a tudattal ébredünk fel, hogy végre itt a szombat. Aztán realizáljuk, hogy nagyon nem. Jó szar meccs volt, ezt ki kell mondanunk férfiasan. Berbatov egyszercsak eldőlt, mint egy zsák krumpli, az egyszeri szurkoló meg nem tudta eldönteni, hogy akkor most habzó szájjal nekiessen a Unitednek, vagy egy jót röhögjön Babelen és a büntetésén. Tanulság: Howard Webb NAGYON rossz előjel a Liverpool-Uniteden.
Egyszóval voltak itt nagy drámák, reméljük lesznek is, főleg most vasárnap. Én mindenesetre lemaradok a mérkőzésről, amit a babonások rögtön beírhatnak a “Jó előjel”-rublikába. Kár, hogy Gary Neville távozásával már semmi sem a régi, de tőle függetlenül is látható az előzményekből: itt a piroslap és a tizenegyes régi vendég, a döntetlen nevetség tárgya, a bíró mindig csal, a győztes mindent visz, a vesztes pedig a véres kardot lecserélve, hatalmas adag zsebkendőt hordoz körbe. Tanulság: a Liverpool-United a PL legnagyobb derbije.
