Három pont idegenben – egy fél éve ismeretlen kifejezés
A szezon második idegenbeli győzelme, amellyel végre King Kenny is elégedett lehet. Rengeteg jót tudunk mondani a csapatról, de főleg egyénekről, akik – úgy tűnik – Dalglish érkezésével végre sarkukra álltak. Egy borzasztó sorozat ért ma véget, illetve hiúsult meg. A meccs embere címre a kapuban kősziklaként álló Reina, a pályát széltében-hosszában bejátszó Meireles és a rég nem látott hévvel küzdő Torres megosztva veheti át. Három gól, három pont, hajtás után erről regélünk – és arról, hogy hol kell változtatni.
Az első tizenöt percről inkább nem is óhajtunk szólni, annyira értékelhetetlen labdatoszogatás zajlott ezalatt, hogy jobb nem is beszélni róla. Egészen az első gólig elég langyos tempóban telt a mérkőzés, ám egyvalakit mégis ki kell emelnünk: Torres nemhogy sértődötten dobálta volna magát, még a védekezésbe is besegített. Példát statuált egy kissé félénk és teszetosza csapatnak, ami elsőként Meirelest aktivizálta, majd szépen fokozatosan mindenkit. Nem tudjuk, mit mondott Kenny Torres-nek, de érkezése óta visszatért a kedv, a stílus és az akarat is a spanyol támadóba. Az első gól is tőle indult, hogy utána ő maga fejezze be a kitűnő kiugratást, és Meireles okos passzát. Második gólját is azzal a hanyag eleganciával oldotta meg, ami annyira szerethetővé tette őt első szezonjában. Portugál középpályásunk talán legjobb meccsét játszotta vörös mezben, betöltötte a Gerrard hiányában hagyott űrt. Találata szimplán zseniális volt, az amúgy bénázás nélkül védő Henessey tátott szájjal nézte végig a lehetetlen röppályán haladó labdát. Harmadik oszlopként ki kell emelnünk Reinát, akiről már tényleg alig lehet valami újat elmondani. Kőszikla a Liverpool kapujában, olyan magabiztosság árad belőle, hogy a labda szégyelli el magát, ha hálójába pattan. Meg kell dicsérnünk még Kelly-t is, akiről egy sosem szabad elfelednünk, nincs még tíz tétmérkőzés a háta mögött.
Ennyit a szépről, most jöjjön a kritika. Skrtel és Agger tevékenysége gyakorlatilag életveszélyes volt, amit megfejelt Christian „hát-hányszor-kell-még-nekem-játszanom-hogy-megértsék-nem-tudok-focizni” Poulsen aktív szabotőr munkája. Hogy teljes legyen a kép, Lucas is megtett mindent egy Wolves-találatért. A védelmen sürgősen csiszolni kell, mert egyrészt Reina nem fog mindent labdát elérni, másrészt egy Wolves-nál eggyel jobb csapat simán átgázol ezen az ementáli sajton. Johnson sem épp magabiztos felszabadításaival vetette magát észre, de érdekes módon a Wolverhampton jóval kevésbé koncentrált arra az oldalra, mint Kelly-ére.
Ismét volt egy jó fél óra, valahol az 55. és 85. perc közt, amikor a Wolves gyakorlatilag megfojtott minket. Valami ördögi „majd jól szétkontrázzuk őket” taktikát sejtünk a háttérben, mert semmi nem magyarázta, hogy az addig relatíve ringben levő Liverpool egy csapásra visszavonult lövészárkaiba. Más kérdés, hogy a jó kontratámadáshoz olyan felszabadítás kell, ami emberhez megy. Ez egy elég feledhető pontja volt a mérkőzésnek, amit egyedül Shelvey majdnemgólja tört meg, hogy utána a harmadik találat végleg ágyba tegye a meccset.
Ismét csak az derült ki, hogy nem sok hiányzik egy sokkal jobb Liverpoolhoz. Egy jó balbekk, egy balszélső, egy középső védő és egy visszatérő Gerrard egész szép dolgokra is képes lenne itt. Van még hátra pár nap az átigazolási időszakból, reméljük megérkeznek az erősítésekm, ha már pénz van rá. Mert a jó csapat váza készen áll, sőt, a fiatalok hosszú idő után újra ott kopogtatnak az ajtón. Kelly, Spearing és Shelvey megmutatták, hogy van remény a számukra is. Jó lesz ez a Liverpool, jó lesz ez.
