Liverpool – Chelsea: A kölyök visszatért
A kezdő sípszót megelőzően egy órával vaskos meglepetéssekkel szembesülhettünk. Kyrgiakos és Johnson nevét se a kezdőben, se a padon nem lehetett megtalálni. Izomsérülés és betegség. D’oh! A kékek kezdőjére is egy gyors tekintés: Drogba csak a padon, Essien sehol. Első gondolatom, hogy Ancelotti lebecsül minket és már a Fulham ellen tartalékol. 25 év edzői tapasztalatával és a 2005-ös Bajnokok Ligája döntővel a háta mögött csak nem lehet ennyire naiv az olasz. Úgy fest mégis. Pontban öt órakor Howard Webb a sípjába fújt és ezzel kezdetét is vette a tankönyvekbe illő produkciónk. A Chelsea álmosan és nagyképűen jött ki a pályára, lehet azt gondolták, hogy a bajnokságban 16. csapat ellen elég csak a mezt kiküldeni. Ahogy azt, az eredményjelző is mutatta 45 perccel később: nem ártott volna megnézi ki is az ellenfél.
Az első félidő védekezése a 2007-es Barca elleni BL visszavágóra emlékeztetett, amikor hiába birtokolták a labdát, át se tudták lépni vele a félpályát. A második a 2005-ös finálé hosszabbítására, mikor a fáradtságtól már szinte lépni képtelen játékosok még mindig odaértek az utolsó pillanatban. Ahogy az említett két derbi, a vasárnapi győzelem is bekerült az örök klasszikusok közé.
Még mindig nem érzem úgy, hogy Roy lenne az a menedzser, aki visszavezet minket Európa és Anglia trónjára, de egy kiváló tulajdonsággal mindenképpen rendelkezik. Képes belátni a hibáit. Felhagyott elavult berögződésével és a védekezést feljebb tolta a 16-osunk előteréből a felezővonalig, majd megspékelte időnkénti letámadással. Megtörte a Gerrard-Torres párost, és hátrébb rendelte Steve-t, hogy mélységből mozgassa a csapatot, ahol senki nem is zavarta a kapitányt. Kuyt-öt pedig a jobb szélről Torres mellé/mögé helyezte át, hogy legyen megfelelő támogatása a spanyolnak és ne egyedül kelljen vergődnie a védők tengerében. Ez még önmagában édes kevés lett volna ahhoz, hogy baseball ütővel is letörhetetlen mosollyal az arcunkon álljunk fel a 90 perc végeztével a tv vagy stream elől. A sikerhez elengedhetetlen volt, hogy AZ IGAZI EL NINO VISSZATÉRJEN. Az első gól előtt hatalmas labdát kapott Dirk-től, lazán átvette, lefutotta Terry-t és zseniális megoldással a hálóba pattintott.
A második előtti labdaátvételnél már vártam, hogy kedvenc cselével veri meg a védőt, ahogy tette ezt, mikor először volt eredményes vörös mezben, szintén a kékek ellen. De ő egy igazi spíler, tudja, hogy egy poént nem sütünk el kétszer. Helyette befele húzott és betekerte a hosszúba. A mozdulat szépségének leírására még nincs kifejezés a világ általam ismert nyelvein. Ahogy csavarodott a labda és megrezgette a hálót – bambán elkerekedő szemmel és széles vigyorral az arcomon – csak egy dolgot tudtam mondani, ami szerintem Peter Cech agyán is végig futott: AZTAKURVA!
A frissen kinevezett sportigazgató Damien Comollinak bőven lesz dolga a jövő héten. Már látom magam előtt, ahogy a még berendezetlen irodájában ül egy hokedlin, folyamatosan csöng a telefon és nevetve utasítja vissza Torres-ért felajánlott fonthegyeket, valamint aranylabdások tömkelegét.
Lucas-t is szeretném kiemelni, mert bár régebben is voltak jó meccsei – például az manchesteri 4-1 -, mostanra folyamatosan szállítja a remek produkciókat. Tegnap egy igazi kis pióca volt. Meirelessel együtt az egész pályát bejátszották. Az első játékrészben minden párharcát megnyerte a bajnok gyengének nem nevezhető középpályája ellen. Minden lecsorgó, kipattanó labdát összegyűjtött és még Essient is keresztbe lenyelte volna. Labdái pontosak voltak, és a támadást segítették. Szó sem volt alibi passzokról. Sőt! Bemutatta utolsó kontránk alkalmával, hogy hogyan kell egyszerre szerelni és sarokkal indítani. Carragher újra a védelem vezéreként és a magabiztosság szobraként dirigálta társait. Reina bakit és kapufát követően a védjegyévé vált hatalmas mentésekből is láthattunk egy kisebb bamutatót. A bosszankodó Drogba hátveregetésén és ölelésén meg is lepődtem, nem gondoltam, hogy a sok éves rivalizálás után ilyen jóban vannak egymással. Mondjuk bőven volt idejük összebarátkozni, az egymással megvívott 26 ütközet alatt. Az ifjú Kelly szereplésétől tartottam és most nagyon örülök, hogy így rám cáfolt. Komoly hibájára nem emlékszem. Drogba ment el mellette mindössze egyszer, de mutasson nekem valaki olyan védőt, akit az elefántcsontparti még sosem bolondított meg. Bízok benne, hogy 10 évnyi szünet után ő lesz a következő, aki az ifiből válik a nagycsapat meghatározó játékosává.
Igazi kekecként mégsem mondhatom, mint Ferenc József: „Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve”. Briliánsan játszottunk, de már a szünetben felmerült a kérdés, hogy meddig fogjuk ezt az örült rohangászást bírni. A folytatás után hamar jött a válasz: mindössze negyed óráig, ekkora már Steve-G és Kuyt is a fülén vette a levegőt – pedig meggyőződésem, hogy mindketten végignyomnának egyhuzamban tíz Ironman-t és ebből 3-3-t meg is nyernének -, mindenképpen frissítésre szorult a csapat. Hodgson viszont továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a kezdővel nyomja végig a meccset, és csak a végén, időhúzás céljával vetett be új embereket. 20 percen keresztül gyakorlatilag egy fallabda meccset láthattunk, ahol a kékek püfölték a kapunk felé folyamatosan a labdát, a mieinknek csak a fal szerepre futotta erejükből. Hiába záporoztak a csapások tucatszámra, ők állták a sarat, ha meginogtak jött Pepe, és ha már Reina is, mentett a kapufa. Az utolsó 10 percre a Chelsea is belefáradt az eredménytelen rohamozásba, végleg feladta az ostromot. Fellélegezhettünk.
Kazinczy díjas edzők megszokott mondása, hogy „Nem szeretnék foglalkozni a játékvezetővel, de…”, majd a magyar nyelv legjavát felhasználva küldik el a búsba a bírót. Én bevallom szeretnék, mert Webb egyszerűen ki nem állhatja, hogy róla ne essék szó. Meg is tesz érte mindent, igazi exhibicionistaként. A végén N’Gog-t utolsó emberként letaroló Alex-t mindössze egy sárgával jutalmazta. Maxi meg igaz, hogy hatalmasat homorított, de megtörtént a kontaktus Cech-vel, így tizenegyest kellett volna adnia. Karácsonyra küldünk is neki egy szabálykönyvet.
Megszereztük sorozatban negyedik győzelmünk, ebből hármat a bajnokságban. A sorsoláson végigfutva újévig a White Hart Lane-i kirándulás az egyetlen, ami „húzós” kategóriába sorolható. A többi – elnézve a PL idei „mindenki ver mindenkit” mintáját- csak szimplán piszok nehéz. A tabellát böngészve örömmel láthatjuk, hogy újra felsőházban tanyázunk, pontszámban beértük a Spurs-t és az Everton is a hátunkat nézi. És ami tegnap csak álom volt, ma már valóság. Már közel a sikeres szezont jelentő BL helyezés.
