Robbogunk tovább

Kikúrt rég nem volt ilyen eseménydús rangadó, ahol futtából ütöttük szájba a szomszédot. Fellelkesülve elővettem a mémológiai diplomámat, örüljetek.

Mind az idő, mind a szerény képességű ellenfél miatt nem sok karatkert szánok erre a csodálatos mérkőzésre. Ez igazán az a meccs volt, amikor az Everton nem vette fel a MU kabátot és nem állt be sünbe keménykedni egy derbin hanem igenis játszani akartak. Ennek pedig az lett a vége, hogy Silva által amúgy is „kifejezetten pöpecen megszervezett” védelem mögött hatalmas területek nyíltak, azt meg még a tartalék csapatunk is köszönte volna szépen, nem hogy simán csak a gálakezdő light.

Egyébként a legérdekesebb gondolat, hogy mennyire nehéz Shaqiri, Lallana, Origi és Lovren helyzete azzal, hogy szinte alig játszanak meccset akár fél évig, aztán bumm itt a tél és máris a gálakezdő szintjét várja el mindenki, hiszen Klopp 20-as FIFA szezonjában kellőképpen kiismerte már algoritmust és szinte unalomig daráljuk a ligagyőzelmeket. Visszakanyarodva, Origi lubickol abban, hogy nincs mit elemezni róla az ellenfélnek, vagy ha kezd is többnyire a szélen és rendre baszkodja a gólokat a nagy meccseken. Shaqiri kiválóan jött vissza sérüléséből, Lallana pedig továbbra sem találja formáját, sem 6-osként sem 8-asként. Lehet elérte a kor, vagy a túl sok meccs, a fájdalomcsillapítók, vagy a bármi, de nagy valószínűséggel a Liverpool után nem fog Milnerszerűen kilőni az égbe karrierje.

A city és a mostani városi rangadón is látszott, hogy Robbo és Trent nem mennek a szomszédba köcsögségért. Taposás, pályáról kilökés, könyökkel ráesés, de például idetartozik van Dijk special skillje: „az úgy rúgom fel az embert labdával együtt, hogy talpon maradok, azt nem fújják le” is. Ez viszonylag új eleme a játékunknak, és joggal vetődik fel a kérdés, hogy ekkora lett az arc 15 meccs alatt 43 begyűjtött pontra, vagy a 32 meccses ligabeli veretlenségre, vagy pusztán a csapat mikromanagment szinten most jutott el odáig, hogy a meccseket futásmennyiség, presszing, labdabiztosság, sebesség és gólok után már pusztán pszichológiában is dominálni kell. A United meccsen hiányoltuk ezt, lehet ez volt a trigger, hogy legyen már faszunk a rangadókon. Lehet tényleg nagyon megy a szekér és az egyes játékosok saját maguktól egyre több a suttyóságot engednek meg. Lehet a kettő együtt jár, mindenesetre érdekes aspektus ez most, valószínűleg a sikerekkel alátámasztott magabiztosság és a túlzott önbizalom között legalább olyan vékony a határvonal, mint a zseni és az őrült között. Addig is a fenti ábra segít eligazodni a bandvagonra frissen felugróknak.