Félév értékelő

Folytatom a mikro helyett a makro dolgokkal való foglalkozást. Ennek apropóját most a Swansea találkozó adja, de magáról a meccsről nem lesz szó, hiszen az apropó adott lement a bajnokság fele. Lement 19 forduló csapatunk pedig a 4. helyen található 1 ponttal a Tottenham és az Arsenal előtt. Elsőre ez nagyon jól hangzik. A kérdés, hogy mennyire örülhetünk, ha a dolgok mélyére nézünk.

Az adattáblát a csapat féléves teljesítményeiről már kismilliószor láthattátok. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy ezek a táblák összes meccsesek és nem csak bajnokisok, azaz a kupa meccsek is pontozva vannak, mintha bajnokik lennének. Ilyen részletességgel BR érkezése óta gyűjtöm az adatokat, így evidens módon azóta vannak meg összehasonlítható módon. Mostanra 11 félév adatai alapján tudok észrevételeket tenni.

Az első és legfontosabb szempont ismerve csapatunkat a játszott meccsek száma, hiszen erős összefüggés szokott mutatkozni az eredményesség és a játszott meccsek száma között, hiszen csapatunk nagycsapat ugyan, de közel sem a legpénzesebb, ha Angliában nézem, így nagyon ritka az az állapot mikor mélységben és minőségben is megvan a keret (legalább is a majdnem csőd utáni időszakban). A mostani őszön 28 meccset játszottak fiaink, aminél többet ezen időszak alatt csak 2 alkalommal játszottak többet. Klopp első EL döntős tavaszán és valamint 2014/15 tavaszán. Ha összenézzük a meccs számot és a hozzá tartozó PPG-t az látszik, hogy mikor 35 meccs volt 1,54 PPG-t sikerült összehozni, mikor 30 meccs volt 1,73 PPG-t, mikor szintén 28 meccs volt egy félévben akkor 1,43 PPG volt, azaz mikor sok meccs volt nem nagyon hasított a csapat.

Ehhez képest a mostani félév 28 meccsen hozott 1,89-es PPG-je kifejezetten jól mutat. Mondhatnánk, hogy végre. Kicsit még ezt a témát feszegetve a most őszi 1,89 PPG-nél jobbat csak két félévben hozott a csapat. BR alatt a SaS vezetésével az ezüstös tavaszi menetelés alkalmával 2,45-t illetve tavaly összes 2,39-et Kloppal. Mindkét esetben megjegyzendő, hogy ezekben a félévekben nem kupáztunk jelentőset (22 illetve 23 meccsünk volt ekkor, avagy 3 illetve 4 kupa meccs). Azonban ha azt nézem, hogy az 1,89 PPG azért jelentős lemaradásban van az elvárt 2 PPG-től (a bajnokságban a top4 küszöbtől), akkor már nem lehetünk igazán boldogok.

Sőt én kifejezetten aggódok a tavaszunk miatt, annak fényében, hogy egyértelmű, hogy a BR alatt megszokott trend ergo a sikeresebb tavasz, mint ősz Kloppal megfordult és Klopp alatt eddig mindig az őszeink az erősebbek. Nagyon kíváncsi leszek, hogy a korábban Kloppéktól nem látott mennyiségű és minőségű rotáció, mit fog hozni a mostani tavaszra. Elvileg a sok rotáció és Lallana vissza térése hozhat egy trendfordítót és lehetséges, hogy tavaszunk nem lesz sokkal rosszabb, mint az őszünk. Az biztos, hogy ha az eddigi két Klopp tavasz 1,54 PPG-t hozzuk akkor egy rossz szezonunk lesz a mostani. A statisztika mást mutat, így csak bízni tudok benne, hogy Klopp és csapata legalább olyan, ha nem erősebb tavaszt tud hozni, mint az idei őszünk, hiszen a top4 verseny miatt biztos, hogy szükség lenne rá.

(Kattintásra nő)

A védelemre kanyarodva az tisztán látszik, hogy a Kloppi stílus eredményeként mióta túl van az első átigazolási szezonján (maga képére tudta szabni jobban a csapatot) stabilan 10 engedett lövés alatt tudjuk tartani az ellenfeleket, nem túl meglepő módon. BR-el összevetve az engedett kaput találó lövések száma is stabilan alacsony. Az idei őszig igazából a kapott gól számmal sem volt, hiszen a meccsenként kapott 1 gól körüli eredmény ezen időszakban jónak számít a Liverpooltól. Az idei ősz, nos az kapott gól számból nem lett kifejezetten jó. Mondjuk, persze tudjuk azt, hogy ez a rossz eredmény 3-4 rangadón kapott sok gólnak köszönhető első sorban (City, Tottenham, Arsenal) ettől még nem mehetünk el, amellett a tény mellett, hogy az idei ősz kapott gól számban nem alakult erősen. Ez alapján azt hiszem, senkit sem lepek meg, mikor azt mondom, hogy a védekezési hatékonysági mutatók az idei őszön a legrosszabbak. Nem csoda, hiszen kevés lövésből sok gólt kapunk. A nagy minták azt mutatják, hogy a fociban, nagy átlagban 10 lövésenként születik 1 gól. Nos, fiainknak ehhez képest a kifejezetten pocsék 6,44 lövésenként sikerült az ősz folyamán gólt kapni (10 engedett lövésnél ritkábban gólt kapni a jó dolog). Mindig el szoktam mondani, hogy alapvetően Kloppnak a stílusa ilyen a pressing, gegenpressing miatt kevés lehetőséget enged az ellenfeleknek, de az rendszerint elrontott pressing miatti szétcsúszó középpályás védelemre szabadon vezetett támadásos. Egyszóval nagyon jó minőségű helyzet, amiket engedünk. Legrövidebben úgy lehet megfogalmazni, hogy a Kloppi stílus ilyen kevés lehetőséget enged az ellenfeleknek, de abból sok gólt kap, mivel azok jó minőségű helyzetek.

Ennek megoldására időről időre felmerül, hogy egy klasszis kapus, vagy klasszis CB vagy Hendó helyett klasszis DM megoldaná a problémát. Nekem szent meggyőződésem, hogy nem, hiszen nem bug hanem feature a rendszerben. Szerintem ha Klopp venne mind 3 posztra klasszist, akkor is ugyan ezt látnánk, hogy kevés helyzetből kapunk sok gólt. Persze kicsit kisebb mértékben, de simán lehet, hogy ez meg a támadásban hozna vissza esést.

A védelemmel szemben a támadó sor Salahhal és a Fab4-al kifejezetten jól hasít. Mondjuk az előző okfejtés után nem meglepő módon. A srácok meccsenként 2,5 gólt szereznek, aminél csak két alkalommal volt eredményesebb a csapat. Még az ezüstös szezonban a SaS csúcskorában meccsenként 2,82 góllal, illetve tavaly ősszel 2,52 szerzett góllal. Egyébként minden más SaS-os félévet túllőttek a srácok. A háttér statisztikák alapján jogosan, hiszen csak egyetlen alkalommal próbálkozott a csapat több lövéssel és még sosem találta el többször a kaput. Ebből annyi a fontos, hogy nem statisztikai túlteljesítés a sok gól, hanem megalapozott. Elvileg tavasszal is fenntartható lehet, hiszen Mané például nem is ficánkol idén annyira és Lallana meg vissza tér. Szóval van potenciál.

Az eddigiek alapján nem meglepő, hogy a meccsenkénti lövés arány (ami kapcsán még Beez számolta ki évekkel ezelőtt, hogy a bajnoki cím és a top4 kapcsán szoros összefüggést mutat a valóban megszerzett hellyel) még sosem volt ilyen erős. A meccseinken a lövések és a kaput találó lövések cirka 70%-az a mienk. Ez maradjunk, abban nagyon simán elég kellene, legyen egy top4-es helyezéshez. A másik megfogalmazás, hogy nagyon domináljuk a meccseinket, ami minimum megnyugtató.

Kloppnál a labdabirtoklásnak sokkal kisebb jelentősége van, mint BRnél volt, azonban az angol dinoszauruszok által vezetett “kiscsapatok” annyiszor tolják be ellenünk az Ikaruszt (mondjuk, amilyen sebesség van ebben a támadó sorban…), hogy ne hagyjanak maguk mögött területet, hogy 58,32%-ban volt nálunk a labda összességében, ami rendszerint nem jött össze BR-nek. Ennek megfelelően sok rövid passzunk van. Beadásból BRhez képest sok volt most ősszel, de Kloppi mércével nézve nem vészes. A kiugratások kacsán érdekes, hogy itt látszik leginkább a BR Klopp váltás, hiszen Kloppal láthatóan kevesebbszer próbálkozunk kiugratásokkal, mondjuk magához képest az idei ősz rekord, de ettől még az összefüggés jól látszik.

A támadó sorunk hatékonysága az átlag csapathoz képest (10 lövésből 1 gól) 7,26 lövésenként szerzett góllal hatékony a Fab4 tesz erről. Önmagunkhoz hasonlítva sem rossz, hiszen a mostani ősz a 3. leghatékonyabb a lövésből szerzett gólok tekintetében.

Összességében mondhatjuk, hogy tipikus Liverpool és Klopp félévet hoztunk gyengébb védelemmel és erősebb támadó sorral. Ebben nincsen túl nagy meglepetés. Alapvetően én szeretem, így hiszen nem unalmas.

A lényeg alapvetően az, hogy az idei ősz szerzett pontokban nem rossz, főleg ha hozzá nézzük, hogy most volt sok meccs és ez a kettő nem szokott együtt meglenni a csapatnak mostanában. Nekem az alapvető problémám, hogy annyira viszont nem volt erős ez az ősz, hogy beleférjen a Kloppéktól megszokott lényegesen gyengébb tavaszi félév. A szezonunk szempontjából a nagy kérdés, hogy az idei őszön beújított rotáció mennyiben fogja tudni megváltoztatni a lényegesen gyengébb tavasz trendet. Az idei szezonra ez az egyetlen kérdés van, de ez húsba vágó kérdés.