A Nagy Ikarusz Határozó

A mai poszt a védekezési módszerekről fog szólni. Igyekszem minél teljesebb lenni, de jó eséllyel minden nem fog beleférni, pedig előreláthatóan nem lesz rövid iromány (hideg élelmet, meleg italt előkészíteni érdemes). Ma elég mélyre nézünk a nem is olyan egyszerű kérdésnek a meghatározásával, hogy mi az az Ikarusz és mi a különbség az Ikarusz formáció és az Ikaruszozó csapat között. 

Mielőtt nekiállnánk, a mai poszt a kiváló spielverlagerung.com nélkül nem jöhetett volna létre. Elsősorban két cikket használtam fel.

A védekezést többféle szempontból lehet csoportosítani és ezek a csoportosítások bizony átfedik egymást. Általában minden szempont szerint van két fő- és ezeknek kismillió alváltozata.

A fő csoportosítási szempontnak – jobb híján – játékszituációk szerint:

1. rögzített szituációk védekezése,
2. mezőnyvédekezés.

A rögzített szituációk (I.), azaz szabadrúgások és szögletek védekezése alapvetően háromféleképpen lehetséges:

• emberfogásos védekezéssel (I.1),
• terület-, avagy zónavédekezéssel (hol ezt, hol a másik kifejezést fogom használni ezen szinonímákra) (I.2),
• a terület és emberfogás keveréke (I.3).

A klasszikus értelemben kétféleképpen lehet mezőnyben védekezni (II.):

• emberfogással (II.1),
• zóna/terület védekezéssel, avagy Ikarusz formációban (II.2).

Védekezési aktivitás szerint van:

• passzív védekezés – a Klasszikus Ikarusz egyik jellemzője,
• proaktív védekezés.

Van még egy – tehát a a mi „fő” csoportási szempontunk és a védekezési aktivitás szerinti után a harmadik –  besorolás:

• klasszikus védekezés,
• pressing,
• gegenpressing (nem szeretem és nem is szerencsés összemosni a kettőt, hiszen a gegenpressing egy rendkívül rövid időszak közvetlenül a labdavesztés után. Ezt sokan 5 másodperces, míg sokan mások 6 másodperces szabályként nevezik. Mi maradjunk abban, hogy nagyon rövid időszak, amíg meg kell szerezni a labdát vagy megakasztani az ellenfél kontráját, bármelyik a kettőből siker. HA ezek nem jöttek össze, akkor vissza kell zárni.)

Rögzített szituációknál még él az emberfogásos védekezés (I.1) – erről később lesz, hogy miért írom ezt -, ami alapvetően Anglia régi kedvence. A szakírók és TV-s szakértők imádják, hiszen baromi egyszerű megállapítani, kinek mi a feladata. Minden támadóra jut egy védő és szépen párt alkotnak, ha 6 támadó, akkor 6 védő, ha 8 támadó, 8 védő szépen párban, rendszerint “kézen fogva”. A védők követik mindenfelé a nagy hajkurászásban, heretépésben, mezigazításban és fejletépésben a támadót – figyelmük folyamatosan a támadó és a labda között oszlik meg -, mikor valaki gólt szerez, baromi egyszerű megállapítani, ki hibázott, hiszen tuti az az ember, aki lemaradt, elvesztette párharcát és védője gólt szerzett. Ha a meccsen hatalmas kavalkádot lehet látni, akkor tuti emberfogásos védekezésen van a védekező csapat. Mivel elég egyszerű módszer, kicselezése sem bonyolult. Elég rendszeres látvány, hogy ilyenkor a támadó csapat játékosai vonatot építenek – gondolom, mindenkinek megvan az, hogy mit művelt Carroll, Skrtel és gyakran még egy harmadik ember – azaz egymás mögé helyezkednek 2-3-an, majd a szöglet rúgásakor elindulnak 2-3 irányba, hogy ezzel lerázzák emberfogó védőjüket, aki ilyenkor ugye nem tud a nyakukon lógni az elejétől fogva. Nem nagyon láttam még, de elméletileg ki lehetne használni, hogy amolyan kosarasan vagy amerikai focisan blokkot adjanak egymásnak a támadók, hogy le tudja rázni emberét a jól fejelő társ. Érdekes kérdés, hogy lefújnák-e.

Rögzített helyzeteknél a tisztán területvédekezés (I.2) esetében nincsenek párok és a védekező csapat nem az ellenfél támadóinak helyezkedése alapján áll fel, hanem mindenki elfoglalja az előre meghatározott zónáját és az ő dolga, ha ide jön a labda, akkor onnan azt kifejelje – mint látszik, nagyon változatos módon lehet felállni. Egyszerre előny és hátrány, hogy a szöglet ideje alatt igazából csak a labdát kell figyelni, csak annak a mozgását. A támadók helyezkedését és mozgását nem igen. Mondjuk így lehet ebből gólt kapni, ha megelőzi a támadó a védőt a zónájában, mert tényleg nem figyelt rá. A Rafa-féle Liverpool híres és hírhedt volt erről, hiszen ő volt az egyik első, aki ezt Angliában játszotta és folyamatosan kapta is az ívet érte, hiszen egyszerűen a TV-s szakik nem értették, miről van szó. Egyébként ez a módszer, akkor a legelőnyösebb, hogyha a tied a kisebb és fizikálisan gyengébb csapat, hiszen az emberfogásos birkóban tuti alulmaradsz, így viszont egészen jó esélyed van, pl.: a Barca egészen nagy sikerrel kerülte el így a kapott rögzített szituációs gólok tömkelegét a törpe csapat korszakukban (a Luis Enrique-féle megújulással most már ők sem tisztán zónáznak).

BR-féle vegyes – ahogy én hívom – zónavédekezés szögletnél

Ugyanez Kloppal.

Rögzített helyzeteknél a harmadik (I.3) a vegyes módszer. Ezt tolta BR és ezt tolja Klopp is. Alapvetően arról van szó, hogy néhány ember zónában védi az 5-ös vonalát és az ötösön kívül vannak az embert fogó kergetőző párok. A BR-féle és a Klopp-féle zónának is ugyanaz az alapelve: az 5-ösön helyezkednek a legmagasabb, legerősebb embereink – érdekes módon egyik sem szokott embert állítani a kapufákhoz -, míg a gyors játékosok vesznek részt a kergetőzésben. Ennek ugye az a lényege, hogy minél messzebb legyenek a kaputól a jól fejelő emberek, Minyonnak minél üresebb és szabadabb mozgása legyen az 5-ösön belül – ugye ez nem volt meg nagyon Pulis-féle WBA ellen -, és a gyors emberek le tudják követni a támadók mozgását, még ha mondjuk Clyne-nak nincs is túl sok esélye fejpárbajt nyerni mondjuk Hangeland ellen. Iskola gólokat olyankor szoktunk kapni, ha a vegyes védekezés gyenge pontjait jól találja el az ellen. Ezek a gyenge pontok pedig a zónák találkozásai, illetve a zóna és az emberfogás találkozása, mikor is át kell adni a támadót.

Az emberfogásos védekezés (II.1) a régi idők focija, mára gyakorlatilag a kihalás szélére került. Ez volt a fő védekezési módszer az 1920-as évektől az 1950-es évekig. Az 1970-es években is játszották, majd az 1980-as években került elő megint. Azonban ez gyakorlatilag kihalt a 90-es évek során. Legtovább a németeknél tartotta magát – emlékszünk még Matthausra, mint söprögetőre nem? – ezt nem nagyon emlegetik a német foci hanyatlása, majd újra felemelkedése kapcsán. Pedig az újra felemelkedésük része, hogy elvetették ők is az emberfogásos védekezést. Kicsit előreszaladok, mivel német edzőnk van, így ennek van jelentősége, hiszen egyébként Klopp az elsők között volt, aki a zónavédekezést játszatta csapatával, az akkor másodosztályú Mainz-cal.

Nézzük csak meg az emberfogásos védekezés (II.1) további csoportosítását:

• csapat szintű emberfogás (II.1.1),
• “emberek” emberfogása. (II.1.2)

Ha nem lett volna elég az alcsoportosítás, még tovább bontható a dolog. A csapat szintű emberfogásnak (II.1.1) is van négy verziója:

• szigorú ember fogás (ez a klasszikus értelemben vett emberfogás) (A),
• flexibilis emberfogás (B),
• területalapú emberfogás (C),
• szituációs emberfogás (D).

Az “emberek” emberfogása (II.1.2) is tovább csoportosítható:

• kulcsemberek emberfogása (E),
• emberek vagy zónák emberfogása (F).

Lehetne még folytatni, de legyen ennyi elég a csoportosításból.

Az emberfogásról (A), vagyis a régi klasszikus védekezésről. Egy liberó van, a 9 másik mezőnyjátékos meg szorosan őrzi és követi mindenhova ellenfelét. Mindenkinek megvan a kiosztott embere és ő érte felelős, ő az, aki nem szabad, hogy megverje. Nem véletlen, hogy ez a fajta emberfogás mára teljesen kihalt, hiszen elég egyszerű megverni. Gondoljunk csak bele, mit kezdene egy LFC (Lallana, Firmino, Coutinho) sor fluid támadásával és cselezőképességével egy olyan ellenfél, akinek a védekezése szinte kártyavárként borul, ha egy embert kicseleznek és ezzel hirtelen van egy szabad támadó, akire ha valaki kivált, akkor az, akiről elvált, szabad. No meg szerencsétlen liberó, ha minden védőtársát kiviszik mellőle, okos helyezkedéssel egy az egyben könnyen verhető, mikor lendületből jönnek rá.

A sima emberfogás (A) és a flexibilis emberfogás (B) között annyi a különbség, hogy a támadót a helyezkedésnél a középső védők és a liberók átadják egymásnak. Ez az emberátadás, ami flexibilissé teszi, hiszen így már nem kell a védőnek mindig mindenhova követni emberét, így jobban tud pozícióban maradni.

Területalapú emberfogásnál (C) (ennek van ikertestvére is, az emberfogás alapú területvédekezés), mint az ábrán is látszik, egy gyönyörű szép Ikarusz formációban védekezik a csapat, viszont amint a támadó belép valakinek a zónájába, akkor kivált rá embert fogni. Alapvetően ez egy keverék a területvédekezés és az emberfogás között. Ennek a védekezésnek nagy hátránya, hogy az Ikaruszból kilépő ember helyén lyuk keletkezik, amit ki lehet használni intelligens mozgással. Alapvetően a zárt Ikaruszban ilyenkor rés keletkezik, amit persze lehet pótolni, ha valaki otthagyja a saját zónáját és átlép ide, de akkor meg az ő zónája marad üres. Nem túl gyors támadásvezetésnél lehet persze ezeket a tolódásokat menedzselni, de ettől még ez pont egy olyan dolog, amit támadóként akarsz látni egy Ikaruszon.

A szituációs emberfogás (D) szintén egy keverék az emberfogás és a területvédekezés között. Bizonyos esetekben a szélen elfutó emberek, a védelem közepén az ellenfél centerei és az ellenfelek középső középpályásai kapnak emberfogás. Nem mindig, hanem a játékhelyzettől és az edzői utasításoktól függően. Egyébként ez is inkább áll közelebb a területvédekezéshez.

Kulcsemberek emberfogása (E): mivel ma már a szó klasszikus értelmében nincsenek irányítók, sem védekező középpályások, így nem igen van kire kit állítani. Ma már nem igen vannak Rui Costák és Töftingek, hogy értsük, mire gondolok. Ezért elég ritka dolog, főleg, hogy kivenni egy embert a területvédekezésből azért, hogy valakit kézen fogva kövessen a pályán, több kárral jár, mint haszonnal. Ettől még nem teljesen kihalt műfaj a dolog, csak ma már a csatárokat állítják rá a mélységi irányítókra. Azt hiszem, azzal tudom elhelyezni a dolgot leginkább, hogy az ezüstös szezon nagy tavaszi menetelésének vége felé rájöttek a csapatok – főleg a Ködös őszünkre -, hogy a labdakihozatalunkat gyönyörűen ki lehet herélni, ha egy támadójukat ráküldik Gerrardra, hogy embert fogjon rajta.
Emberek vagy zónák emberfogása (F): alapvetően ez is egy szituációs dolog, miközben a csapat területet védekezik. Erre legjobb példa, mikor az Ikarusz formációból a védekező szélső felveszi emberfogással a támadók beinduló fullbackjét és követi őt a támadás során. Nos, mikor így védekezik egy csapat, olyankor lehet jól megkavarni a széleit intelligens helyezkedéssel és komplex mozgásokkal.

Akkor térjünk is rá az Ikarusz témára (II.2). A szaknyelvben és a Fonatos fejekben eléggé össze van ez kavarodva. Megértem, hiszen eléggé össze-vissza van is használva a dolog. No de jöjjön az, hogy akkor mi egymás megfelelője és mi nem. Nos, a területvédekezés, zónavédekezés és a híres-hírhedt Pintér-féle edzőtáborokban gyakorolt tolódásos védekezés mind egy és ugyanaz. Mindnek az alapja az Ikarusz formáció. Mivel eredetileg az Ikarusz formációt a Fonat szaknyelvben a “two banks of four” angol kifejezés helyetteseként kezdt(ük)em használni Ikaruszként, nem létező magyar kifejezés híján. Az Ikaruszozó (buszozó) kiscsapat meg egy harmadik dolgot takar, hiszen abban benne van a védekezésen túl a támadási és stílusbeli szokásai is (kick & rush + rögzített szituációk, ennek legjobbja és Mestere Pulis).

Az Ikarusz formáció alapvetően a négyfős védelem és előtte a négyfős középpálya tisztán kivehető két vonalban elhelyezkedve. Ennek oka ugye az, hogy ez a már említett angol kifejezés – “two banks of four” – magyarítása. Angliában meg a csapatok döntő többsége 4-4-2 (4-4-1-1) vagy 4-2-3-1 formációkat játszik, melyeknek a végső mélyen védekezési fázisa ez a kettős négyes védelmi vonal. Egyébként is, a „dupla négyes védelmi vonal” kifejezés helyett nem egyszerűbb azt írni, hogy Ikarusz?

Ikarusz formációk csoportosítása:

• klasszikus Ikarusz formáció: 4-4-1-1 vagy 4-4-2, mikor is 8 ember ül a labda mögött; illetve
• mikor továbbra is 8 ember ül a labda mögött, de nem 4-4 hanem 5-3 elosztásban. Ez jellemzően a 3-1-4-2 vagy a 3-4-1-2 formációk alkalmazása esetén fordul elő.

3-1-4-2

3-4-1-2

• no és vannak azok az esetek mikor nem 8, hanem 9 ember ül a labda mögött. Ezeket szoktam megerősített Ikaruszként emlegetni. Ez előfordul 3-4-3, 4-1-2-3 és a karácsonyfa esetében is. De egyszerűbb lesz ezt a képeken megnézni.

3-4-3 megerősített Ikarusz formációja

4-1-2-3 féle megerősített Ikarusz

karácsonyfa féle megerősített Ikarusz

Szerintem nem helyes nézet, de ha nagyon akarom, minden zónavédekezés Ikarusz, hiszen Ikarusz formációt használ, de hangsúlyozom, ez így nem helyes használat, hiszen gyakorlatilag a világon minden csapat zónavédekezik (II.2), mivel már senki sem emberfogásos védekezést (II.1) alkalmaz.
A mai értelemben vett zónavédekezésnek Arrigo Sacchi és az ő Milanja az alapja. Ő reformálta meg ezt a régóta létező elméletet. A vonatkozó cikk szerint a foci kezdetén is területet védekeztek a csapatok, ha azt lehet védekezésnek hívni, amit akkoriban csináltak, de ha abból indulok ki, hogy vagy zónázol, vagy emberezel és az emberezés az 1920-as években terjedt el, akkor igaz kell legyen. Nos Sacchival lett ez egy kompakt szervezett valami. Mivel német forrást használok és a németek tőle tanulták a területvédekezést, így az ő elveivel fogom bemutatni a területvédekezést (II.2). Sacchi azért is érdekes és nekünk nagyon találó, mivel Kloppunkról az egyik első dolog volt, amit megtanultam, mikor hozzánk jött, hogy a védekezést Sacchitól tanulta. Saját elmondása szerint az ő edzés- és meccsvideót nézték agyon Buvac barátjával. Több száz órán keresztül nézték és elemezték ezeket a felvételeket és ezzel lettek ők az egyik elsők, akik terület védekeztek Németországban.

A Sacchi-féle zónavédekezés és helyezkedésnek négy referenciája/elve van, ami alapján a játékosoknak egyénenként és csapatként mozogni kell:

• a labda,
• a terület,
• az ellenfél játékosainak helyezkedése és mozgása,
• a csapattársak helyezkedése és mozgása.

Ez a legalapabb Ikarusz formáció, mint láthattátok van egy csomó más fajta is. A különböző területvédekezési elveket a poszt is ezen mutatta be, így erről lesznek képek, de nem nehéz helyette beleképzelni a többit sem.

Azt gondolom nem nehéz kitalálni, hogy a négyféle elv mentén négyféle területvédekezés létezik:

• pozíció alapú (saját csapattársak a referenciapont) (T1),
• ember alapú (az ellenfél a referenciapont) (T2),
• terület alapú (nem nehéz kitalálni a terület a referenciapont) (T3),
• labda alapú (a labda a referenciapont) (T4).

Területvédekezést nem csapat-, hanem egyéni szinten is műveli:

• liberó,
• „zóna fogó”.

Mind a négy módszerben mást kell csinálni és mindegyikben kicsit más a jelentősége a dolgoknak. Ettől még meg lehet határozni mind a négyben közös dolgokat. Az egyik ilyen, hogy felismerhető a védekező alakzat, amit a csapat játszik. Hogy mennyire és milyen sűrűn, az már a módszertől függ. Itt jön be a képbe, hogy egy csomó szélső esetében folyamatosan előjön, hogy szarul védekezik, mert vagy nem ér vissza vagy “baszik” visszamenni és beállni az alakzatba, ilyenkor meg ugye deficites a védekezésed. Egy másik ilyen közös pont, hogy minden esetben minden embernek megvan a területe, avagy zónája, ami az ő felelőssége, hogy mit is kell csinálnia, az már a módszer függvénye. Alapvetően a kompaktság, avagy tömörség és a pálya szélessége határozza meg (64-75 méter), hogy mekkora ez a terület, de a csapatok többsége 3*3 és 6*6 méteres területtel dolgozik, hogy pontosan mekkora, az már csapat- és edzőfüggő. Egy Ikarusz annál jobb, minél egyenletesebben van elosztva a terület a játékosok között, de nem feltétlen attól lesz jó, hogyha mindenki egymástól pontosan 3 méterre áll és egyszerre lép, akármelyik irányba is kell menni. Hiszen az alapvetően nem rossz dolog, ha a labda körül kicsit szorosabb, a labdától távol kicsit lazább az Ikarusz szerkezete. Közös vonás, hogy ezekben a szisztémákban minden játékosnak van egy “árnyéka”, az a terület, amit kitakar általában a labdához képest, hogy ennek mekkora a jelentősége az változó (ez egyébként a pressing szisztémák működésével közös pont).

A pozíció alapú területvédekezés (T1), ahol is ugye a csapattársaid a referencia pontod a helyezkedésben. Ez a klasszikus Ikarusz, a cél az alakzat zártan tartása ezzel a terület kontrollálása, nem az ellenfél játékosainak fogása vagy a labda megszerzése. Ha az a te baloldaladon támad, akkor ugye ott csökkenteni kell a területet a támadásukhoz, így az alakzat, az Ikarusz balra görög, ha a jobbon, akkor jobbra, ha hátra passzol, akkor előre. Erre szokás mondani, hogy addig kell mozgatni a buszt, míg a 8-10 ember egyszerre mozgásában hibázik és valahol terület nem nyílik.
Ez alapvetően egy nagyon passzív védekezési forma, melynek nagyon sokadlagos célja a labda megszerzése. Nagyon rendszeres látvány azoknál a csapatoknál melyek ezt játsszák (RH- csapatai, Pulis), hogy szépen feláll az Ikarusz a felező vonalnál, majd szépen behátrál ahogyan az ellenfél támad a saját tizenhatosára vagy akár azon belülre is. Tartják szépen az alakzatot és hátrálnak úgy, hogy még véletlenül sem próbálják megszerezni a labdát, majd ha szépen beálltak a kapu elé, akkor sem válik elsőszámú céllá a labda megszerzése, hanem a cél továbbra is, hogy zárt maradjon és az ellenfelet és a labdát tartsák a veszélyzónán kívül (vesztésre állva, nyilván ritkábban alkalmazzák ezt). A cél ilyenkor, hogy rákényszerítsék az ellenfeleket messzi lövésekre, melyeket tudnak blokkolni. Cél, hogy le tudják fülelni a lasztit, ha az ellenfél bepasszolja a labdát az Ikaruszba. Cél még, hogy ha a labda bekerül az Ikaruszba, akkor fel tudjanak szabadítani (aminek az OPTA definíciója, hogy olyan szerelési módszer, amely alkalmával a védő, úgy vágja el a labdát a kaputól, hogy nem célja annak megjátszása (Clearance: This is a defensive action where a player kicks the ball away from his own goal with no intended recipient of the ball.)). A labda megszerzés és szerelés akkor válik csak céllá, ha az ellenfél labdával próbálja magát becselezni a tizenhatoson belülre.

Az ember alapú területvédekezés (T2), ahol is az ellenfél helyezkedése és mozgása a védelem referencia pontja. Éppen ezért ez sokkal kevésbé zárt, sokkal kevésbé felismerhető alakzatos, és sokkal flexibilisebb védekezési módszer, hiszen amint a labda vagy egy ellenfél belép a zónádba, kiváltasz rá, de legalábbis közelebb helyezkedsz hozzá. Persze a megfelelő térbeli elhelyezkedéssel. Alapvetően ez is, mint a „tesója” a terület alapú emberfogás, átmenet a két nagy rendező elv, az emberfogás és a területvédekezés között. A különbség a kettő között, hogy mivel ez a területvédekezésből indul ki, térben rendezettebb, kevésbé „lukas” módszer.
Talán segít, ha az ábrán látható mozgásokat végignézzük. Az első lépésben az ellenfél a jobboldalon támad, a labda a fullbackjüknél van, így az Ikarusz formációnk szépen balra tolódik, hogy csökkentse az ellenfél bejátszható területét. A pozíciótartáshoz képest a különbség két helyen rajzolódik ki. Jelen esetben a double pivotunk tagjai és a támadóink másként viselkednek, mint az előző módszernél és másként, mint társuk. A double pivotunk egyik tagja előremegy az ellenfél CM-jére, míg a másik hátramarad területet fogni és biztosítani azt, hogy az ellenfelünk csatára ne legyen megjátszható. Az egyik csatárunk árnyékával kiveszi a játékból az ellenfelünk controllerét, míg a másik alakzatot tart. A második lépésben, mivel jól zártuk a területeket és az embereket, az ellenfelünk fullbackje visszapasszol. Erre a mi csapatunk előremozog és a nagyon nagy különbség, hogy nem csak előremozog, hanem pressingelni próbál, a támadónk és a csapat is úgy helyezkedik, hogy tudjon pressingelni addig, amíg az ellenfél nem kezelte jól a labdát.

Azaz a pozíció alapú rendkívül passzív védekezési módszerhez képest ez bizony egy aktív labdaszerző szándékú, avagy proaktív védekezési mód. Ezt a fajta védekezést használják a nagyobb csapatok a saját térfelükön, de az agresszívabb csapatok még a saját védőharmadba beszorulva is. Ha megfigyeljük a Klopp-féle beszorulós védekezés is ezt az elvet követi. Mivel ennél a módszernél cél a labda megszerzése, így egészen más statisztikai mutatók kerülnek előtérbe: gyakoribb a szerelés, gyakoribb a megelőző interception, kevesebb a blokkolt lövés és kevesebb a „felszabadítás”.

A terület alapú terület védekezés (T3) esetén a tér a referencia pont, ami azt jelenti, hogy az ellenfél bejátszható területe felé mozog a védekező csapat. Alapvetően ez egy nagyon agresszív védekezési forma, aminél a labdás ember körülötti tér csökkentése az egyik fő cél azzal együtt, hogy a passzolási lehetőségeit is meg kell szüntetni. Már-már pressing jelleggel agresszív módszer, amit ugye egész pályán folyamatosan megvalósítani piszok nehéz és fizikálisan bizony nagyon fárasztó. A gyakorlatban meg az átlagnál technikásabb és intelligensebb csapatmozgásokra képes ellenfelek ellen nem is nagyon működik, hiszen ezek képesek ennek a fajta védekezésnek a kevésbé jól rendezett tér struktúráját kihasználni és hatalmas lukakat kreálni benne. Ezért nem is nagyon használják a csapatok.

A labda alapú területvédekezés (T4) esetén a labda és annak mozgása illetve annak „kár” okozó képessége, ami a védekezés kulcs kérdése: hogyan tud nekünk a labda kárt okozni és ez hogyan előzhető meg? A játékosoknak ilyenkor opciói vannak, ezért is szokták opciós területvédekezésnek nevezni. Ennél a módszernél nagyon fontos, hogy a védekezés során a játékosok intelligensek legyenek és jól szervezettek, hiszen ha nem a jó opciót választják, egyből nagy lukak keletkeznek az Ikarusz formációban. Ilyen típusú védekezést a Barca szokott játszani és így tolta például a Laudrup-féle Swansea is.

A képen is gyönyörűen látszódik, hogy opciók alapján megy a védekezés, hiszen az eddig látott ábrákkal ellentétben, mikor az ellenfél megindul a jobboldalon támadni, akkor a védekezésünkben nem mindenki mozog ki balra. Balra mennek azok, akik közel vannak a labdához, a többség előrefelé mozog, míg a jobboldali fullbackünk meg egyenesen a többiekkel ellentétesen jobbra mozog, hogy kizárja egy oldalfordítás lehetőségét.

Területvédekezés is létezik nem csak csapat, hanem egyéni szinten is. A legklasszikusabb példa a liberó. Alapvetően területvédekezésben is van lehetőség embert fogni. A klasszikus emberfogós szisztémában meg egyenesen be volt építve egy területvédekező poszt, a liberó. Neki ugye nem volt embere, hanem neki a területet kellett védenie a védelmi vonal mögött helyezkedve. A fő feladata az volt, hogy a többiek emberkövetős védekezésével keletkező üres területeket (lukakat) lezárja.

A „zóna fogó” egy elég gyenge magyarítás, alapvetően arról van szó, hogy olyan ember az alapvetően területvédekezésben, akinek szabadabb szerepe van, azaz neki nem kell tartani az alakzatot, olyan, akinek a többiekétől eltérő feladata van. Klasszikus Ikarusz formáció esetében a hátrébb helyezkedő „csatár”, avagy irányító kaphat ilyen szerepet, ha nem embert kell fognia, hanem szabadabban, de valamelyik területvédekezési elv mentén kell védekeznie. A másik tipikus példa a megerősített Ikarusz formáció esetében: a két védelmi négyes között helyezkedő ember kaphat olyan szerepet, hogy „oda helyezkedj, ahol gond van” egy passzívabb rendszerben. Proaktív rendszer esetén meg kaphat olyan szerepet, hogy „menj fiam és szerezz labdát”. Általában ez a controllerek, azaz mostanában nálunk, ha olyan felállásban játszunk, hogy van ilyen poszt, Lucas szerepe. Nos, ő egészen jó is ebben a szerepben és be lehet látni, hogy mikor Gerrard kapott ilyen szerepet, akkor meg tudtunk szenvedni a védekezéssel.

Ikarusz besorolások:
• Klasszikus Ikarusz
• Modern Ikarusz
• Megerősített Ikarusz (korábban a kismillió ábrán már bemutatva)

Itt-ott le lettek ezek már írva, de nézzük meg egy helyen is.
Klasszikus Ikarusz esetében arról van szó, hogy egy rendkívül passzív, reaktív védekezési módszer van kiadva. A labda megszerzése nagyon sokadlagos cél. A fő cél, hogy a játékosok figyeljék egymást és tartsák a zárt alakzatot. Jellemző rá, hogy az alakzat alapból szép mélyen közel a kapuhoz van meghúzva, de még ha nem is így van és magasabban, akár a félpályán feláll az Ikarusz, akkor is arról van szó, hogy az ellenfél előrehaladásával szépen behátrál a busz egészen a saját kapujának előteréig. Az igazán klasszikus Ikarusz kétszer 4-es védőfalat és a két támadó embert jelenti, de lehet klasszikus Ikaruszt védekezni megerősített Ikarusz formációval is. Tipikus példa Pulis csapatai.

Modern Ikarusz sokban az ellentettje a klasszikusnak, hiszen ez magasabban van meghúzva, nem passzív, reaktív, hanem egy aktív, proaktív védekezés. Gyakorlatilag minden nagyobb vagy modernebb focit játszó csapat használja. Alapvetően ez úgy néz ki például Kloppnál, hogy ha elvesztettük a labdát, akkor gegenpressingelni kell. A gegenpressing ugye kettős célú. Az egyik cél az ellenfél kontrájának megakadályozása. Ez tud eredményes lenni labdaszerzés nélkül is többek között azért is, mert az időt a visszarendeződésre és a védekezési alakzat felvételére, ami gyakorlatilag egy Modern Ikarusz. A másik, a közismertebb cél nyilván a labda visszaszerzése. Pressingelős, gegenpressingelős csapatoknál a Modern Ikarusz az alapja a pressingnek, hiszen ebből a formációból indul a pressing a pressing triggerekre. Viszont ez így túl általános lenne. Én, ha modern Ikaruszt emlegetek, alapvetően arra szoktam gondolni (ezentúl meg különösen fogok figyelni, hogy tényleg úgy használjam), hogy olyan csapatról van szó, aki magasan védekezik, nem passzív, viszont nem vagy csak nagyon-nagyon ritkán szokott pressingelni, erre példa tud lenni a Hughes-féle Stoke.

A cél az egyszerűsítés, így szerintem ez alapvetően meg is teszi. Persze a teljesebb képhez az is hozzátartozik, hogy a csapatok meccsről meccsre, de meccsen belül is eléggé változatos formációkat, módszereket tudnak alkalmazni az aktuális ellenfél és az eredmény függvényében, hiszen például előnyben, tetemes előnyben célszerű betolni egy Klasszikus Ikaruszt és rápihenni a következő meccsre, de például hátrányban még a Pulis-csapatok sem annyira passzívak, mint egy klasszikus Ikarusz, hanem tudnak modernebb változatot előkapni a garázsból. Egy-egy csapatot az alapból vagy legsűrűbben használt Ikarusszal szokás és lehet jellemezni.

A vége felé nézzük még meg, miért is hatékony az Ikarusz formáció és az Ikaruszozó csapatok.
A foci ugye alapjában egy megadott (nemzetközi meccseken 64-75 m és 100-110 m) téglalap alakú területen adott létszámú csapatok (11 vs. 11) által játszott sport. Nyilván így a pályán a játékosok sűrűsége egyenetlen. Ennél fogva van egy „számháború” jellege. Ha valahova több embert rakok, akkor azt valahonnan el kell venni és minden ilyen döntésnek lesz pozitív és negatív hatása vagy a védekezésre vagy a támadásra nézve. Remélem, ez érthető így. Ez a felvezetés arra szolgált, hogy minden olyan esetben, mikor védekező csapatként 8, de nem ritkán alapból 10 embert pakolsz a labda mögé, akkor bizony bárhogyan is csinálod – jól vagy akár szarul – nehéz lesz neked gólt lőni. Avagy azért nehéz feltörni az Ikaruszt, hiszen egyszerűen védekezők létszámból fakadóan valaki oda fog érni, valakiben el fog akadni a labda. Tehát különösen jól sem kell csinálni ahhoz, hogy hatékony legyen. Hiszen ahhoz, hogy jól csináld 8-10 játékos tökéletes szervezettsége szükséges, amit piszok nehéz elérni, hogy tökéletes legyen. Egyszerűen ennyi ember vagy egyszerre mozgását vagy területszűkítését, vagy egyéb együtt mozgását, védekezését tökéletesre hangolni, hogy abban ne jelenjen meg hiba belátható, hogy nagyon sok munka és idő és nagy szakértelem kérdése elérni. Ellenben egy nem tökéletes, de jó, vagy minimum hatékony védekezést így kialakítani nem egy bonyolult feladat. – Ezért is van az, hogy évközi menedzsercseréknél ilyen típusú menedzserek csapatainál hamar tud pozitív változás jelentkezni. Pusztán védekezésre nagyon hatékony ez. Nyilván azzal, hogy ennyi embert pakolsz a labda mögé a valamit valami elv mentén fel is adod a támadást (egy-két kontrára, egy-két rögzített szituációra korlátozódik a támadásuk az Ikaruszozó csapatoknak). Az Ikaruszozó csapatok pontosan ezért jellemzően megfoghatók azzal, hogy keveset birtokolják a labdát (hiszen nem is céljuk), nem ritka a 40-45% között mozgó érték. Rendszerint nem rúgnak sokszor kapura, ellenben sok lövést engednek, de viszont azt rendszerint olyan helyekről, ami nem kecsegtet magas góllövési valószínűséggel. Mivel keveset van náluk a labda ezért, így sokat védekeznek és rendszerint magasak is a védekezési mutatóik.

Van még két téma, így az Ikarusz kapcsán, ami a fejemben van, de azt nem most fogom leírni.

A csapat által használt Ikaruszok típusa különbözőképpen jelenik meg, de mindenképpen kimutatható a statisztikákban is. Nem elemezném ezt most túl, csak bemutatnám a Pulis-féle WBA kiemelésével – mint igazi Ikaruszozó csapat – hogyan is néz ez ki.

Az interception korábbi elképzelésemmel ellentétben nem alkalmas pro- vagy reaktivitás mérésre és igazán Ikarusz mérésre sem. Ettől még érdekes, hogy Ikaruszos csapat is tud sok interceptiont szerezni.

A „felszabadítások” már jók Ikarusz mérésre, hiszen egyedül a Tottenham nem illik a képbe.

A Watford és a Norwich nem tudom, miért van ilyen hátul, ettől még a mélyen ülő Klasszikus Ikarusz jó indikátora a blokkolt lövések száma.

A gegenressingről most nem fogok bővebben írni, így is elég hosszú lett. A pressingről sem, hiszen arról meg már volt egy kisregény korábban.

Tehát a végére összegzésként, amiről meg lehet jegyezni ezt az egész Ikarusz kérdést. Minden csapat, aki Ikarusz focit játszik, használja az Ikarusz formációt, de nem minden csapat, aki használja az Ikarusz formációt játszik Ikarusz focit. Kicsit a rovar és a bogár analógiája.

_________________________________________________________________________

Mivel a Watford meccs elé készült ez az iromány, így essen néhány szó a Watfordról és a meccsről is.
A Watfordot már emlegettem a téma kapcsán, de beszéljünk róla megint, hiszen az angoloknak, de még nekem is meglepő az a tény, hogy összesen 8 olyan menedzser van most a PL-ben, aki 12 hónapnál régebben van pozícióban. Azaz ma már nagyon messze van az az időszak, mikor hagytak egy-egy menedzsernek 3-5 éveket, hogy dolgozzon, igazoljon és alakítsa a csapatot a maga képére. Azonban a csapatok a mai napig a klasszikus értelemben vett menedzsereket keresnek és rendszerint tényleg a kezébe adják a teljes szakmai munkát, ami pedig hatalmas nagy baromság, ilyen sűrűn változó menedzserek idejében. Ezért is mondjuk folyamatosan a DoF kinevezésének szükségességét és ezért kulcskérdés egy edzőváltáskor, hogy az új menedzser stílusában minél közelebb álljon az elődjéhez.
Erkölcsi oldalról persze nem szép a rövid életű menedzserek korszaka, de minél több pénz kerül az angol fociba, annál inkább előtérbe fog helyeződni a pragmatikum, és fogyni fog az idő és a türelem. A pénz meg, mint tudjuk továbbra is ömlik, 2016-17-től megint indul az új, még rekordabb TV-szerződés. Nos, ebben a világban az olasz tulajdonú, így kifejezetten kontinentális csapatvezetésű Watford a mintacsapat, hiszen úgy jutottak fel tavaly a PL-be – tehát volt sikeres szezonjuk -, hogy közben elfogyasztottak 4 edzőt. Ezt pedig, úgy érték el, hogy náluk tényleg edző és nem menedzser van. Az edzőknek nincsen beleszólása az igazolásokba, azzal dolgoznak, amit kapnak. Nincsen beleszólásuk abba, hogy ki és hogyan nevelje az utánpótlást, ki legyen a fitnesz tréner, csapatorvos, stb., stb. Mikor hozzájuk érkezik egy új edző, összesen maximum 2 szakit hozhat magával. Felteszem, az asszisztensét és egy first team coachot, minden más szakit a klub ad. Tehát ők tényleg megcsinálták és csinálják, hogy csereszabatosak az edzőik. Az idei szezonnak egyébként megint egy új edzővel, Quique Sánchez Floressel a korábban az Atleticoval EL-t nyerő edzővel vágtak neki. Azzal, hogy egy ponttal előttünk vannak a 7. helyen, jelzi, hogy teljesen indokolt módon megint nem okozott zavart a 4. edzőváltás sem.
A Watford kapcsán a tulajék, a Pozzo család ugye, mint láthatjuk kulcsfigura. Róluk a kontinentális klubvezetésen kívül azt érdemes tudni, hogy a Watfordon kívül még két csapatuk van. Az Udinese és a Granada. Ha nagyon rosszindulatú akarok lenni, akkor kis túlzással el tudom mondani, hogy nem lennék túlzottan meglepve, ha könyvelési szempontok fontos szerepet játszanának olyan kérdések eldöntésében, hogy akkor melyik játékost melyik csapat vegyen meg? Kinek ki fizesse a fizetését? Legyen-e, és ha igen mennyi a kölcsöndíj? Ha jóindulatú akarok lenni, akkor azt tudom mondani, hogy ügyesen kihasználják a három klub adta lehetőségeket. Azt még le kell írjam – nem mintha túlzottan veszélyeztetné őket -, hogy szép dolog a három élvonalbeli klub, de arra nagyon kell figyelni, hogy a nemzetközi szabályok értelmében egy tulajdonosnak egy csapata indulhat UEFA küzdelmekben. A kedvenc példám Allan Nyom pályafutása. A francia születésű jobboldali fullbacket 2009 nyarán a francia sokadosztályból az Udinese vette meg. Majd egyből kölcsönbe is adta anyaklubja az Udine a családon belül marad elv mentén az harmadosztályú Granadához. A következő hat év ebben az állapotban telt, a játékjogát az Udine tulajdonolta, de folyamatosan a Granadában játszott, akik közben már évek óta élvonalbeli csapat, de ez most nem lényeges. A játékos pályafutásában idén nyáron következett be „változás”, hiszen megvette a Watford. Azaz a csóka mostanra kipipálhatta mindhárom Pozzo-tulajdonú klubot a CV-jében.

Nagyon remélem ezt és ezen logikájú kezdőt.

A mieink kapcsán újdonság, hogy Milner a héten lesérült. Alapvetően két nagy kérdés van. Az egyik, hogy Sakho tud-e kezdeni. A másik, hogy Klopp Bentekézni fog-e a vele járó stílussal vagy pedig az LFC-t küldi fel az ezzel járó szög egyenesen másik stílussal. Remélem utóbbi lesz, hiszen a várhatóan hazai pályán kicsit támadóbb, kicsit modernebb Ikarusszal dolgozó Watford ellen ez passzolna jobban. Alapvetően meg érdekes lesz, hogy milyen lesz a játékunk, így egy hét „pihenéssel” és készüléssel a hátunk mögött, hiszen Kloppal ilyen még nem volt. Nagyon kíváncsi leszek a meccsre.