Vízválasztó

Mindössze három nappal a valaha volt legunalmasabb Merseyside Derby után a Liverpool FC visszamegy a Stanley Park másik oldalára, és az Anfielden fogadja a mostanában igencsak jól szereplő Tottenhamet. Nagyon fontos meccs lesz az LFC – TFC a Top 4-be kerülési verseny szempontjából, és ez lehet az a találkozó is, amin a Liverpool kiiratkozik ebből a versenyből.

lpl_thm

Hetek óta beszélgetünk arról a jakuzziban, hogy Rodgersék hova helyezhetik a hangsúly a szezon utolsó harmadára fordulva, illetve hova kéne nekik helyezniük. Arról, hogy a jelenlegi keretet ismerve priorizálni kell a bajnokság és a kupák közt, konszenzus van köztünk. Arról viszont, hogy melyik szálra kéne ráfeküdni, megoszlanak a vélemények és nagyjából fele-fele arányban vagyunk bajnokág 4. hely és kupagyőzelem pártiak, ami elsősorban persze a BL indulást jelentő Európa Ligát takarja.

A keddi Tottenham meccs annyiból segíteni fog az állásfoglalásban, hogy a végeredménye nagyban befolyásolni fogja, hogy a Top 4-ral komolyan számolnunk kell-e tavasszal, vagy elrakhatjuk a témát egy olyan lila ködös világba, ahol borzasztóan játszik mindenki a Soton/United/Tottenham hármasból, a Liverpool hibátlanul, a sör pedig ingyen van. Gyakorlatilag szeptember óta a „csak 4/5/6 pontra van a negyedik hely” mantrát ismételgetjük, ami valóban elérhető távolságnak tűnik. Azonban ha megnézzük az említett ellenfeleink recens formáját, valamint tudatosítjuk magunkban, hogy az előttünk lévő hat csapat mindegyikével játszani fogunk a szezonból hátra lévő tizennégy meccs során, kijön, hogy nagyon össze kéne állniuk a csillagoknak a 4. helyhez és nagyon hiányoznak azok az elejtett pontok, amiket többek közt az idén meglehetősen verhető Everton elleni döntetleneknél otthagytunk. Amennyiben nem verjük meg kedden a Tottenhamet, még egy iksszel is potenciálisan hét pontra nő a hátrány, egy vereséggel pedig nyolcra, ezek a számok pedig a hátralévő rangadók ismeretében már erősen a matematikai esélybe hajlanak. Innentől kezdve egyszerű a feladvány: ha megverjük a Spurs-t, versenyben maradunk a 4. helyért, ha nem, csak az EL-ben bízhatunk a jövő évi Bajnokok Ligája induláshoz.

A feladvány jó része, hogy még a Besiktas meccsek előtt kiderül az, miként kell a bajnokságra tekintenünk a szezon hátramaradó részében. A nézhetetlen szombati Mersey derbin látottak viszont arra engednek következtetni, hogy Rodgers már elkezdte előkészíteni a terepet a kupafutásokra, ami a saját karrierje szempontjából érthető, lévén a fiatal sikeredző karakteréhez idővel szükség van tényleges sikerekre. Erős kerettel felállni a Bolton elleni újrajátszásra (ahogy megtörtént) kockáztatva, hogy megsérüljenek kulcsjátékosok (ahogy megtörtént), Jordan Ibe-t kezdetni a bajnokságban (ahogy megtörtént) és a 70. perc környékén kollektív vállrántással elkönyvelni a döntetlent (ahogy megtörtént), ezek a húzások mind arra utalnak, hogy kimondatlanul is mintha háttérbe került volna a bajnokság. Rodgers a tűzzel játszik, ha ez igaz, és csak és kizárólag az Európa Liga győzelem igazolhatja a stratégiáját – emlékezhetünk arra, hogy Dalglisht főleg a kupamenetelések miatti gyenge bajnoki szereplés miatt zavarta el az FSG három éve -, viszont ezekkel a gondolatokkal kicsit előre szaladnánk egy mezei beharangozóban. Latolgassuk inkább a Liverpool – Tottenhamet.

br_mp

Ez egy baromi nehéz meccs lesz. Pochettino az őszi beragadást követően megtalálta a számításait és sínre rakta a Tottenhamet. A bajnokságban egy Palace elleni kisiklást leszámítva tarolnak a télen, négy győzelmük van az újévben, amiből kettőt a Chelsea és az Arsenal ellen szereztek. Ez a mérleg komparatív a mieinkkel, csak nehezebbek voltak a meccseik. Pochettino Harry Kane személyében rátalált az ügyeletes fantasy lieblingre. Kane négy gólt rúgott az elmúlt két meccsen, így azzal a jóslattal nem vállalok nagy kockázatot, ha azt mondom, a jelenléte jó stressz tesztje lesz a háromvédős rendszerünknek. Az argentin a 4-2-3-1-es felállást preferálja high pressinggel, a Kane mögötti legfontosabb láncszemek Eriksenben és Lamelaban lakoznak. Miután erős párhuzamok vannak a két edző felfogása között és mindketten a felső harmadban való labdaszerzésekre szeretnek recskázni, tempósnak ígérkezik a kedd este is. Pochettino szeret nekirontani az ellennek, így ne lepődjünk meg, ha az első negyed órában mostanság szokatlanul attakokat látunk majd, reményeink szerint lépésenként át tudjuk majd venni az irányítást. Igaz az irányítás átvételét hátráltatja, hogy Sterling, Coutinho és Lallana sem egészségesek, és noha a hármasból valamilyen variációt összedrótoznak majd estére az orvosok, teljes értékű egyikőjük sem lesz. Lucas valószínűleg nem lesz, a helyére minden bizonnyal Joe Allen fog beugrani, aminél lehetne megnyugtatóbb opciónk is. Sturridge legfeljebb egy félidőre lehet jó az egy hét alatt lejátszott nettó egy meccsét követően. Az imént taglalt fitneszhelyzet ismeretében Borini szereplése nem lenne meglepő, a honfitársáé viszont annál inkább. Balotelliről úgy vélem, már mindenki lemondott és csak epizodista lesz nyárig. Gerrard játszani fog, az pedig elválik majd, hogy ez egy jó vagy egy rossz dolog.

Az augusztus végi 3-0 nem egy jó kiindulási alap, miután a Spurs akkoriban még a gyerekbetegségeit kezelte, mi pedig egy nem sokkal utána működésképtelennek mutatkozó játékrendszer véletlenszerű jó eredményének örülhettünk. Ahhoz viszont remek alap lesz, hogy elhelyezzünk magunkban sok mindent a közelgő liverpooli tavasszal kapcsolatban.