Egy Liverpool szurkoló világa

theliverpoolway1A legújabb Suárez-balhé elgondolkodtatott, hogy mit is jelent tulajdonképpen a Liverpool Way? Nem tudnám pontosan meghatározni, hogy teljesen őszinte legyek. Nem is lehet, hiszen szerintem mindenkinek mást jelent, mivel ez a személyre szabott morális iránytűnk arra, hogyan kell egy focicsapatot működtetni. A magam részéről azt hamarabb meg tudom mondani, hogy mi nem Liverpool Way, mint azt, hogy mi az. A mai posztban mégis azzal próbálkozom, hogy mi is ez, ha másnak nem is, számomra mit jelent. Mindezen túl a Liverpoolról és a fociról való gondolkodásomat meghatározó eszmékkel, dolgokkal foglalkozom. 

A Liverpool Way a dicsőséges időkben azt jelentette, hogyan működik a Klub. Mindkettőnek az alapjait a nagy Bill Shankly tette le. Az alábbiak voltak jellemzői:

  • A Klub zárt ajtók mögött intézte az ügyeit. Nem a sajtó és a nyilvánosság bevonásával. Nem teregettük ki a szennyest, nem voltak botrányok, mindent házon belül kezeltek. Erre gyönyörű példa, mikor a sajtó munkatársai teljesen meglepve vették tudomásul, hogy rövid itáliai kitérője után Rush visszaigazolt hozzánk. Negatív példa a két bohóc egymással, a klubbal és Rafával való viszonya. A nem zárt ajtók mögött bizniszelésre jó példa a Barcelona, ahogyan telesírták anno minden csatornán keresztül a világot, hogy elveszett szegény fiukat haza kell engedni, vagy Mascherano esetében szegény depressziós játékost el kell engedni hozzájuk (az hogy mindkettőt “óccsóért”, csak ráadás) vagy éppen most Suárez „bocsánatkérése” kapcsán boldog-boldogtalan, aki mikrofon elé került, dicsérte a jellemét, hogy milyen nagy tett elismerni a hibáját.
  • Beletartozott, hogy az ellenfelek – legyen az klub vagy játékos – megkapták az alapvető tiszteletet. Másképpen megfogalmazva, ellenfélről, de saját játékosról is a sajtónak jót vagy semmit sem nyilatkoztak. Éppen ezért szeretem nagyon BR nyilatkozatait, ugyan időnként csöpögnek a nyáltól, de még sosem hallottam, hogy ha kérdezték az ellenfél játékosáról, edzőjéről vagy csapatáról, rosszat mondott volna, sőt mindig elmondja milyen fantasztikus a szóban forgó játékos, edző stb.  és mennyire tiszteli őket. Szerintem ez a helyes, és nem a Mourinho-féle hozzáállás, aki még a saját játékosait is elmondja minden szarnak. Közli, hogy nincs csatára, de ellenfelekről sem éppen a tisztelet hangján beszél.
  • Beletartozott a Klub családias jellege. Ami, ha máson nem is lett volna tetten érhető, abban biztos megfogható, hogy bő 30 éven át ugyanaz a szűk szakmai csapat irányította a munkát. A mára legendás Boot Room: Roy Evans, Ronnie Moran, Bob Paisley végig jelentős szerepet játszott és mindegyikük 50 vagy 50+ éven keresztül volt a Klubnál különböző szerepkörben. Fagan és még sokan mások is évtizedeket töltöttek a stábban.
  • article-0-0CB664A4000005DC-51_634x441Beletartozott a Boot Room maga is, melyről kismillió dolgot el lehetne mondani. Most maradjunk csak abban, hogy fontos tulajdonsága volt, hogy tanácsadó szerepkört töltött be az éppen aktuális menedzser mellett. Ergó nem diktatórikus volt a rendszer, hanem megoszlott a felelősség és megvoltak a szakterületek. No meg a másik fontos eleme volt, hogy az igazán nagyok a volt játékosok közül kerültek be a csapatba, így sosem kellett senkinek sem elmagyarázni, hogy mi hogyan intézzük ügyeinket. Én mindig örülök, ha valami modernizált formában legalább utánérzésként tapasztalható a Boot Room. Ilyen az, hogy Rafa visszaállította egy új helyszínen a Boot Room-ot – tudjuk, hogy nincs új igazolás, akiről ne készülne fotó a csukákkal. Ezért is örültem, örülök, mikor Rafa alatt Samy Lee lett a másodedző és most is, amikor BR egyik első dolga volt Marsht maga mellé venni az első csapathoz.
  • Bele tartozott a nagy Bill futballszocializmusa, melyben a munkásosztály szerepét a szurkolók kapták. Ők voltak a legfontosabbak. Ennek része, hogy a Menedzser egyfajta szellemi/vallási vezető, akihez inspirációért lehet fordulni, aki vezet minket. Azt hiszem mindenki fel tud sorolni fejből legalább 5 db Shankly és 3 db Paisley idézetet. Itt had jegyezzem meg, hogy a nagy Billt mennyire nehéz pótolni és, hogy szerintem miért a Liverpool Menedzserének lenni az egyik legveszélyesebb állás a fociban. Paisley és Evans jól megúszta, azonban Fagan nem tudta kezelni a Heysel tragédiáját és kénytelen volt lemondani. A Király nem bírta a Hillsborough-tragédiát. Souness és Houllier szívműtéten esett át. Rafa összeveszett a vezetőségből mindenkivel (neki volt igaza). No és így már érthetőbb, hogy miért voltam kiakadva a Bagolyra mikor a sajtónak nyilatkozott ilyeneket, hogy az Everton vereség volt a legjobb játék irányítása alatt.
  • Kevin-Keegan-with-his-hair-and-his Best-Youngster-of-the-Year-award-1972.Beletartozott az, hogy általában fiatal ismeretlen arcokból és nem idősebb bizonyított világsztárokból épültek fel a világot végig verő csapatok. Azaz sosem az volt a jellemző, hogy klasszisokat vettünk, hanem az, hogy kineveljük őket fiatalon olcsón érkező srácokból. Lásd: Ray Clemence, Steve Heighway, Kevin Keegan, Phil Neal, Alan Hansen, Ian Rush, Steve Nicol és még sokan mások. Itt utalnék arra megint, hogy Bill érkezésétől a Király első érájának közepéig nem igazoltunk 26 évesnél idősebb játékost, valamint arra, hogy ebben az időszakban sosem igazoltunk brit rekordösszegért.
  • Azt hiszem lehet mondani, hogy bele tartozott, hogy Menedzsert nem rúgunk ki, hiszen a 1959-óta csak RH- lett kirúgva.
  • Bele tartozott az, hogy a saját stílusunkban focizzunk, ami a pass&move. Ez külön posztot is megér (tervben is van), de az biztos, hogy amikor a Liverpool jó volt, akkor nem angolosan játszotta a focit, hanem eleinte skótosan, később kontinentálisan, de a lényeg az, hogy ilyenkor mindig is a passzjáték és a proaktív hozzáállás volt a fő, csak az elnevezés változott.

A Liverpool Way a 60-70-80-as évek sikercsapataira volt jellemző. Nem csoda, hiszen a Boot Room-on keresztül végig megvolt a szellemi tőke és a kontinuitás, amely szükséges volt. Egyszerűen csak tudták, hogy hogyan kell csinálni a dolgokat.

Azt tudjuk a históriás könyvekből, hogy a Liverpool Way a sikerekkel együtt tűnt el. Legfőképpen azért mert akik képviselték, megöregedtek. No meg azért is, mert közben a világ megváltozott. Azonban a mai napig fájdalmas és nagyon szimbolikus dolog volt, hogy Souness – aki a valaha volt egyik legjobb középpályásunk és csapatkapitányunk volt, és RH- mellett egyben a legrosszabb menedzserünk is – átalakíttatta az eredeti Boot Roomot – ami egy kis szobácska volt cipőkkel teli, ahol a „Boot Room” tagjai összegyűltek és eszmét cseréltek és ötleteltek szakmai kérdésekben, és ahová mellesleg Shankly sose tette be a lábát – sajtószobává. Mikor belegondolok, a hajam égnek áll és legszívesebben összetörnék valamit, pedig több, mint 20 éve történt. 

European Football - UEFA Champions League - Quarter-Final - 2nd Leg - Liverpool FC v Arsenal FCAz biztos, hogy a klasszikus Liverpool Way a mai felgyorsult, pénzközpontúbb, internet alapú világban nem működőképes. Mikor a világ minden táján vannak Liverpool szurkolók híréhesen és gyors ujjaikkal a twitteren már vélemény és „híreket” osztanak. Modernizációra szorul. Egyébként BR és FSG ebben is egészen jó munkát végez. Számomra fontos, hogy minél több maradjon meg a klasszikus értékekből. Ahol nem lehet megőrizni őket ott is legalább a szellemiségre törekedjünk.

Nézzük még meg, mik azok a jelmondatok köré építhető eszmék, amelyek meghatározzák a Liverpool szurkolói identitásomat.

werenotenglishwearescouseNekem az egyik legfontosabb jelmondatunk: We are not english we are scouse. Gyakorlatilag nálam annyit tesz, hogy nem szurkolok az angol válogatottnak csak érdekel, mi van vele, hiszen egy csomó játékosunk játszik benne. Továbbá az mindig extrán hozzátesz a bennem erősen meglevő saját kutyánk kölyke mentalitáshoz, hogy ha nem csak a mi nevelésünk valaki, hanem még Scouser is. Ezért nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy a Carragher és Gerrard fémjelezte korszak pont egybe esik azzal, amióta én szurkoló vagyok. No meg ehhez tartozik hozzá, hogy annál nincs nagyobb megtiszteltetés, hogy ha bárki külföldi elnyeri a tiszteletbeli scouser címet. Nálam ez Rafának, Didi Hamannak, Kuytnek, valamint Luis Garciának és Xabi Alonsónak sikerült.

don't buy the sunSzámomra nagyon meghatározó a következő kampány: Don’t buy The S*n. Mocskos egy szemét banda, ezt nem hiszem, hogy itt bárkinek is magyarázni kellene, ahogyan azt sem, hogy miért nem vagyok hajlandó még a nevüket sem leírni. Az egy dolog, hogy nem olvasom, nem fogadom el forrásnak és pusztítom saját berkeimen belül, számomra jó értékmérő, hogy egy-egy Liverpool drukker hogyan viszonyul hozzájuk. Jellemző, hogy olyan sikeres ez a kampány, hogy Liverpool városában még az Evertonosok is szolidarítanak és ők sem veszik ezt a mocskot, így közel 0 darab fogy belőle egy több 100ezer lakosú városban. Viszont jól rávilágít a Liverpool szurkolók és az angol sajtó viszonyára, hiszen akárhogyan is nézzük most már 25 éve harcban állunk velük és ők bizony prominensek az angol sajtóban. (Nem mellékesen ugyanannak a Rupert Murdoch-hoz köthető sajtó birodalomnak  a részei mint pl.: a Sky (tv és honlap)) Nyilván hat ez a harc más újságok firkászaira is. Legjobb esetben is bizalmatlan vagyok az angol sajtóval szemben. Rosszabb napjaimon, rosszabb időszakokban hajlamos vagyok azt gondolni, hogy szándékosan az elpusztításunkra törekszenek. De ez főleg nem Liverpool rajongóknak megvilágíthatja kicsit, hogy miért is reagáltam/unk, úgy ahogy a különböző Suárezes balhékra és ahogyan azokat tálalta az angol sajtó. Itt engedjétek meg, hogy egy kicsit az igazi traitorhoz fűződő viszonyomról meséljek. Tiniként az egész családban csak drágalátos öcsém volt egyáltalán foci szurkoló, így mint sok más tini, akinek nincs kötődése, hogy kinek kellene szurkolni egy játékos kapcsán kezdtem le a szurkolói életemet. Nekem a 98-as Vb volt az első komoly foci élményem, ahol az ifjonc Michael Owen tűnt fel, aki hozta magával nekem a Liverpool-t. Csalódott voltam, mikor nyomott áron elment a Madridba, még inkább, mikor a Newcastle jött vissza. Áruló lett, mikor elment a Unitedbe, de még ezt is lemoshatta volna magáról, ha akarja, azonban véglegesen világéletére TRAITOR lett, mikor elment abban a szennybe írni. No meg még egy kismillió okot fel tudnék hozni, hogy miért nem kedvelem Rooneyt, de csak egyet, hogy miért utálom: Scouser születéssel képes volt ennek a szennynek jó pénzért eladni az esküvőjének fotózását.

Mostanában sokszor kerül elő Suárez legújabb baromsága miatt a következő: Nobody bigger than Liverpool. Ez számomra nagyon egyszerű játékosok, edzők, tulajdonosok jönnek-mennek az egyetlen örök az a Klub. Az az igazi szerelem szurkolói szemmel. Mindenki más bármennyire is jó/zseniális másodlagos.

No meg itt van a himnuszunk a: You’ll Never Walk Alone. Több klub szurkolótábora énekli és több helyen kezelik himnuszként. Nagy hirtelen a Celtic, a Mönchengladbach, Dortmund, Twente ugrik be. No ezek a klubok nekem szimpatikusak, hiszen van bennünk valami közös. Azonban azt be kell látni, hogy sehol máshol nem jelent ennyit, nincs ilyen mély jelentéstartalma mint nálunk. Hiszen a Heysel és a Hillsborough tragédiák feltöltötték tényleges tartalommal és igazi érzelmekkel az egyébként szép, de fellengzős sorokat. Így nem csoda, hogy én is más Liverpool szurkolók is könnyeinkkel küzdünk időnként, mikor meghalljuk. A két tragédia és azoknak áldozataira való emlékezés teszi igazán különlegessé számunkra.

96justiceA már emlegetett kampányunkhoz és a himnuszunkhoz szorosan kapcsolódik félig benne is van, de azért külön is megemlíteném: Justice for the 96, avagy JFT96. Félelmetes számomra, hogy egy normálisan működő demokratikus országban ilyen gusztustalan cover up egyáltalán megtörténhetett a 80-as évek végén és hogy több mint 20 küzdelmes évnek kellett eltelnie, hogy az igazság nyilvánosságra kerülhessen és még mindig nem került sor az igazság szolgáltatásra, hiszen az igazi bűnösök nem kerültek rács mögé 25 év elteltével sem. Döbbenet, amikor csak belegondolok. A rendőrség, Thatcherestől mindenestül elmehet a…

No meg vannak a szurkolói identitásomat meghatározó kézzel fogható dolgok ilyenek:

LiverpoolMint a Kop, a mi „B” közepünk, amely híres az énekléséről, hangerejéről. No meg az ötletes molinóiról és zászlóiról. Számomra gyönyörű látvány, mely mindig büszkeséggel tölt el. Szerintem igenis értéket képvisel, hogy a mieink saját készítésű zászlókkal járnak meccsekre. Mindig öröm látni, hogyan készülnek sok-sok óra munkájával fanatikus Kopiteek kezei által.

Azért is említem külön, mert mostanság sokat vitáztunk Chelsea-s szurkolókkal az ő műanyag zászlóik kapcsán szerintem nagyon nem ugyanaz a kettő.

inarticle-b-8lmpqwms3yNo meg a szentélyünk, amely hála megmenekül és kibővül megcsinosodik az elkövetkező években: Anfield. Felteszem sok csapat imádja a stadionját, azonban, úgy gondolom nekünk szorosabb a kapcsolatunk vele. Ez pedig többek között abból is fakad, hogy a Klub alapítása szorosan a stadionhoz köthető. Hiszen ki ne tudná, hogy a Klub alapítója John Houlding. Az Anfield stadion tulaja volt, azonban összeveszett az Everton vezetőséggel és elzavarta őket. Erre ő 4 db skót játékossal és A stadionnal megalapította szeretett Klubunkat. Örök hála érte. Tehát a klubnak nem csak örökös otthona volt, hanem az alapításának oka is a Stadion. Nem csoda, hogy hatalmas szentimentális értékkel bír számunkra.

784012-1No és a végére marad az, amit már nagyon várok: European nights. A klub történetében az Európai kalandozásaink az 5 BL 3 UEFA Kupa győzelem és az egyéb nemzetközi trófeák speciális helyet vívtak ki. Egy-egy európai meccsen tud igazán élni a Stadion, akkor van elemében a Kop, ekkor jobban szól a YNWA, szebbek és jobban lengnek a zászlók. Igazi öröm ünnepek ezek, amikért érdemes szurkolónak lenni. Ami elfeledteti a sok aggódást, csalódást stb., ami szintén része a szurkolói életnek.

Ezek teszik ki az ÉN szurkolói identitásomat. Ezek azok a dolgok, amik miatt szurkolok a klubnak és szeretem nem játékosok, edzők stb. miatt. Ezért örök szerelem ez, bár ez nem jó hasonlat, inkább házasság, ami jobb, hiszen ez a kapcsolat nem lángol, viszont jóban-rosszban kitart és életre szól (házasság se jó emiatt (sok válás) viszont nem tudok jobbat).

No meg ezek miatt van az, hogy lelkes vagyok, mikor BR tisztelettel beszél rólunk, szurkolókról, mikor azt mondja, hogy mi vagyunk a legfontosabbak. Ezért van az, hogy nem idegesít nagyon, amikor Suárez kapcsán Ayre kiállt és azt, mondta majd nyilatkozunk, ha megvan az összes tény és mégsem nyilatkoztak. Ezért vagyok

  • lelkes minden Akadémiai nevelés kapcsán
  • ugrok ki a bőrömből Flanno kapcsán
  • fogadok lelkesen minden fiatal névtelen érkezőt
  • fogadtam lelkesen BR-t és passzfocis stílusát
  • tudom elfogadni Suárez eladását
  • szeretem FSG-éket

Mivel ezek mind benne vannak a Liverpool Way-emben. No meg ezért kapok hidegrázást RH- és a két bohóc kapcsán, hiszen ők megtestesítenek mindent, ami ellentétes vele. Mind ezek a felsorolt dolgok ha nem is meghatározzák, de segítenek eldönteni, hogy mit szeretek, mit nem és mit tudok elfogadni mit nem a foci világában.

liverpool_fc_by_livrpoollife-d54h056