Beszéljünk (monológban? haha) 3 dologról ennek a kriminálisan ótvar Liverpoolnak és a tegnap esti meccséről: Gakpo, középpálya, lesszabály.
Mármint abban az állapotában Hannibal ez a Leicester, mint mikor három méterrel a föld alá van leásva és még úgy is szájkosárral. tldr; irgalmatlan mélyen vannak a rókák, azaz bármilyen esély megvan rá, hogy a Pool pontokat veszít.
Tudom, már senkit nem érdekel a régmúlt: de tegnap este megvertük a Spurst! Kellett mint egy falat kenyér. A ma délutáni pletykák már persze kevésbé.
Jó étvágyat kívánok. Ezek vagyunk mi, Liverpool, 22 őszén. Megkampóztuk a Cicit, elpicsázódtunk a két ligautolsótól. Bogarak, tésztafélék a hajtás után.
A Rangers odavágóra feltalált double pivot a befuccsolt Arsenal meccs után végülis jogosan jött el a skót visszavágóra is. A nagy truváj viszont most nem Trent, hanem Salah helyén volt keresendő. Elliott ugyanis olyat varázsolt a jobb oldalon, amire Klopp is csak kalapot emelni tudott egy Salah 9-esbe küldéssel, amit…
Szücsi kolléga eléggé full-covered képet festett a beharangban nem csak a fő problémákról, de ráadásul a taktikai kilátástalanságról is, ami elsősorban abból adódik, amit Klopp is hangsúlyoz mostanában: szétvideózták már a feltolt szárnyvédőink mögötti terület letámadás sikerreceptjét minden szinten az ellenfeleink. Erre a kilátástalanságra jött kedden az első látványos megoldás…
Már augusztusban buktattunk edzőt, és igazából nagy kérdés, hogy szeptemberre behúzzuk-e Lampardot. Nem sokat számít, de legalább ha Gerrard előtt rúgnák ki, jobban érezném magam. Bár fene tudja, akit előbb menesztenek, előbb interjúzhat máshova.









