Visszapattanás

Benne vagyunk a januári hajtásban. Bár ez még most sem olyan kegyetlen, mint a szeptember 27. London, 30. Isztambul és 4. London sor, amit pont nélkül teljesítettünk. Most mindenkinek hajtás van, mi csak a Boxing Day másnapján játszottunk és az újévi meccsünk is kellemes, koraesti időpontba csúszott, mindkettő otthon. Hét bajnoki óta veretlen a csapat a PL-ben és az Inter elleni találkozó is ebbe a sorba esik. A 8 meccs 5 győzelem, 3 döntetlen főleg a nagy novemberi elhasalás után kellemes sorminta, igazi visszapattanás.

A 35-et taposó CB klasszisunk mellett Konaten erősen érezni, hogy se versenytársa, se hosszú távú szerződése nincs, bár a pályán biztosan igyekszik, a koncentráltsága megidézi Arnold utolsó évében mutatott bizonytalankodásait. A keret két elérhető középső védője adja meg azt a stabilitást, amire egy impulzív, kockázatvállaló támadójátékot fel lehet építeni. A pozícióját stabilizáló Arne viszont talán a legjobban ahhoz ért, hogy pontosan addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér.

A City tavaly pont ebben a téli periódusban roppant meg, idén mi csúsztunk meg és a bennem lakó Nostradamus azt súgja, ha a lassan egy évtizede hatalmas költekezést mutató Arsenal megint nem nyer semmit, ők jöhetnek utánunk. A tavaly egyben maradt city most újra bajnoki címért megy, az Arsenal az utolsó nyolc fordulóban szintén háromszor botlott, hozott pontok tekintetében hasonlóan teljesítünk hozzájuk. Ha átadjuk a múltnak a bizonytalan periódusunkat, akkor még ezzel a Leeds elleni döntetlennel is ott vagyunk pontgyűjtésben újra a PL élmezőnyében. Mielőtt átengedjük a múltnak a sötét periódist, utoljára érdemes kontextusba helyezni:

Ami a támadójátékunkat illeti – eléggé biztos vagyok benne, hogy amíg nem tudunk nagyobb terhet rakni a két elérhető belső védőnkre, addig ez a kockázatkerülő, inkább felőrlő, ellenfél hibáira váró támadójátékot fogjuk megkapni. Pontosabban, az intenzitás inkább múlik az ellenfelen: egy buszozó csapat kifent késébe nem futunk bele. Most nem keresnék statot, de gondoljunk vissza azza, hogy az elmúlt 10 évben hányszor szaladt át rajtunk kontra és abból mennyi volt az elmúlt két évben. Fájdalmasan, de kihúztunk egy tüskét a talpunkból, de gondoljunk bele, hogy kivonjuk a rögzített szituációból kapott gólokat, amiket nem tudtunk levédekezni. 26-12 gól annyi, mint az Arsenal. Persze, ez így túlzás, de tavaly rögzített helyzetekből (büntetők nélkül) az egész szezonban 9 gólt nyeltünk, ami nem kevés, viszont az idei szezonra vetítve 4,5 lenne, tehát pesszimista forgatókönyv szerint 19 kapott gólunk lenne a 19 forduló alatt. Egy bajnokesélyes csapatnak valahogy 1 alá kell kerülnie a kapott gólok számában, de ha a seggednél lyukas a gatya, nem megy a tánc, inkább ülsz a széken.

Libbenjünk most át a Leeds meccs emlékein:

Soron következő ellenfelünk, a Fulham három győztes meccs után x-elt a Palace otthonában. Az Arsenal ellen az Emiratesben 1:0-ra buktak, a City ellen otthon 4:5-re kaptak ki. Mindkét esetben bőven pariban voltak és tudjuk, hogy ellenünk is abban lesznek.

Marco Silva csapatában a mi Harry Wilsonunk a pályafutásának legszebb napjait éli így 28 évesen. A négy védős, duplaszűrős rendszer támadójátékában a futómunkát, a kreatív passzokat és az átlövéseket is kiválóan teljesíti, ellenünk a Kerkez és Virgil közötti félterületet támadja majd. A túloldalon, Konate és Bradley között megnyíló réseket a 40 milla euróért vásárolt 22 éves brazil tehetség, Kevin próbálhatja szétfeszíteni. A negyedik futó általában Smith Rowe. Adama Traore vagy a Bayernből érkezett 18 éves csatártehetség, Kusi-Asare inkább a hajrában jöhetnek, Iwobi pedig eltiltását tölti.

Londoni ellenfelünk közel annyi gólt kap mint mi: 26/27 a javunkra és a szerzett gólokban sem megnyugtató a fölényünk 30/26. A szűrőpárosuk, Lukic – Berge masszív, kevés hibával operál, mögöttük pedig Andersen a belső védők között a PL élmezőnyébe tartozik. 2021. óta Silvával közel állandó játékrendszerben hozzák a megbízható PL középcsapat teljesítményét.

A Leeds meccshez képest egy kevésbé impulzív, lassabb folyású összecsapásra számíthatunk, valami hasonlóra, mint a Wolverhampton ellen, csak most a futómunkát egy kipihent Kerkez és egy formájába lendülő Dominik fogja bepakolni a közösbe. A farkasok elleni meccsen a labda nélküli munka hiányzott, nem voltunk elég hamar az üres területeken és így a helyzet kialakításához szükségesnél lassabb/körülményesebb volt a passzjáték, a meccs végére pedig kockázatosabb szituációkban kellett továbbtenni a labdát. Ilyen esetben a kontrollnak híre se marad. Ha mondjuk Kerkez beszalad az üresbe, esetleg más is, passzsávok nyílnak, ami megmozgatja az ellenfél védekező játékosait és csak azok maradnak statikusan, akik területet fognak, azaz a nagy emberek. A kontroll nem csak pontos passzokból áll tehát, hanem folyamatos üres emberből is, a labda pedig jellemzően sokat van az ellenfél 16-val szemben, ahonnét a legtöbb passzsáv nyílik, ha pedig a 16 oldalához érünk, meg kell figyelni, hogy ott van a felfutó szélső mellett az egyik támadó vagy fordítva és az egyik nyolcas (bár ezek a nyolcas pozíciók most eléggé fluidak). A fiúk nem feltétlenül a helyzetbe szaladnak bele és várják a labdát, hanem a játék tövábblendítését célozza a passz kérése. A kontroll alapú fociban nélkülözhetetlen a technikai fölény, a mi szemünk pedig atlétákhoz szokott. A mostani focink egy hibrid rendszer, de vannak olyan játékszituációk, amik statikusak azért, mert nem megy tovább a kockázatos passz – még Hugo is visszalép labdáért, ha a játékszituáció úgy kívánja. Ha nincs meg a mozgás, az nem csak a csapatvédekezésből hinyzik, hanem elősegíti az ellenfél támadásépítését.

Sokat várok a pihent Alexistől is, mert nálam a Wolves meccs leggyengébb teljesítményét produkáló játékos volt, de mindent összevetve a tavalyi évhez képest talán övé a leglátványosabb formavesztés.

Salah helyett Frimpong nekem nagyon tetszett, bár kétségtelenül kvalitásban ott veszítettünk, de mezőnymunkában nem. Ez lesz a harmadik meccs, hogy Ekitike az első számú gólfelelősünk és eddig látványosan nem ízlik neki a védők irányából tapasztalható megnövekedett figyelem, a durvább belépők, ütközések, a henrys párhuzamokról már kevésbé beszélünk. Még egy kihangosított fotelszurkolói felvetést engedjetek meg. A prime Henry mellett-előtt is ott volt a nem sokkal kisebb klasszis Bergkamp és talán csak Suarez volt az, akinek édes mindegy volt, hogy mi zajlik körülötte, esetleg Drogba. Hugo alkatilag az emberevőkre nem hasonlít, azonban, ha Wirtz átkerülne a túloldalra, Dominik mellé, Gakpo pedig visszavenné a helyét, akkor szépen szólna a muzsika. Ez az ébredő Wirtz – Hugo kémia nem elég, kell a katalizátor Gakpo.

Meglepne, ha a végén kettő lenne közte, de a meccs esélyesei egyértelműen mi vagyunk. Egy győzelemmel megerősíthetnénk a 4. helyünket, esetleg négykor Londonban zárkózhatnánk a Villára.

A közös meccsnézéseket pedig csak ajánlani tudjuk, köszönjük a szervezőmunkát a Poolbarátoknak: