Félig üres

A tegnapi 1:1 komoly témát szolgáltatott a sajtóban és a kommentmezőben is, jöjjön tehát a meccs kiharangja, meg ahogy én látom a dolgokat.

A kezdő láttán ismét megörültem, végre megint Robbo kezd, nem kell Kerkez nemokos fejét bámulnom, ha már a megint kicsit később kezdődő meccsre én bolond bevállaltam a kiharangot. Én már azt sem értettem, amikor a BL meccsek 20:45-ről 21:00-ra módosultak, de ez a 21:15 végképp kései egy dolgozó ember számára. Na mindegy, ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni…

A fiúk az első 20 percben aztán tettek róla, hogy végképp elmenjen a kedvem a meccstől, és elmenjek aludni, hogy aztán írjak róla egy tök sablon kiharangot valamelyik kalózösszefoglaló alapján. Nem tettem így, jól is tettem. Na nem mintha ezt a fost, amit lepakolt a csapat, érdemes lett volna nézni, de legalább tudtam kicsit fejben készülni a kiharangra. Fos, szar, trágya – ilyen kifejezéseket írtam fel magamnak, nameg azt, hogy a 18. percben sikerült először labdástul belépni a tizenhatoson belülre, ekkor Isak egy prime Hendo díjra hajtó bombájával tisztelgett a sunderlandi klublegenda előtt.

És ha már Isak. Lehet őt szidni, mert amúgy nem nyújt sokat, sőt, de ebben a Liverpoolban jelenleg állhatna elöl Haaland, Ronaldo vagy Messi is, ők is pont ennyire lennének full vakon. Mert nem (csak) az a baj, hogy Isak nem tudja mit kéne csinálni, hanem ugy en bloc a teljes csapat nem tudja, mit kéne kezdeni a svéddel. Nem elég az, hogy tuszkoljuk be a tizenhatoson belülre ezeket az ótvar fos beadásokat, mert abból szökőévente lesz helyzet, pláne gól. Egyszerűen nem használjuk jól Isakot, és ennek nyilván a látható jele az, hogy ő szar. Mondjuk ő maga is szar, és neki is tennie kellene a helyzetekért, a kombinatív játékért, de az egész szituációért elővenni csak őt, szerintem nem jó irány.

A Liverpool jelenleg olyan, mint a Space Jam c. remekműben Jordan és a kispajtásai. Mintha mindenki elfelejtett volna focizni, és nem csak mikro-időszakokra, hanem egész meccseken át. Nincs presszing, nincs kontroll, nincs kiugratás, nincs egyéni villanás, nincs taktika, nincs gól – mármint lőtt gól.

A Sunderland idén nem rossz, sőt. De egy frissen feljutó ellen azt nézni minimum 2×20 percig, hogy a komplett pályán levő 11 passzívan adogat oldalra, majd vagy elrontja a passzt, vagy betuszkolja a kapu elé a labdát, hát ez nem előremutató, cserébe nem is jó nézni sem. Én értem, hogy Slot nem akar kikapni, de az utóbbi időben minden meccsre jut olyan egyéni balfaszkodás hátul, amiből gólt kapunk, ott meg, mint egy kártyavár, esik össze a gárda és csokinyúl. Egyszerűen nem fér bele az, hogy adjunk minden ellenfélnek minden félidőben 20-20 percet, hogy feltett kézzel bepucsítva várjuk, hogy jól seggbe. Értem én, hogy félti az állását, és a 0:0 jobb, mint a 0:3, de ha nem akarunk focizni, ha nem is próbálunk focizni, abból soha nem lesz lófasz sem. És ilyen mélyen tudása alatt focizó csapat esetében a helyzetek még csak-csak kialakulhatnak (szándékosan feltételes módban), de hogy be nem fogjuk őket verni, mint egy önbizalomtól duzzadó gárda, az is biztos. Így marad ez a híg nihil szar, amiből vagy jól kijövünk, vagy inkább nem.

Az első félidő második felében már voltak jobb momentumaink, Salah hiányában Gomez egyedül játszotta be a teljes jobboldalt, és valahogy mintha a támadásaink is fluidabbak (már amennyire ugye…) lennének most az egyiptomi nélkül. Mert nála mindig elakad a labda, mindig megpróbálja áttuszkolni magát a védőn, vagy csak simán elbassza, esetleg a bíró nem fúj le ellene soha semmit.

Apropó, a tegnapi faszra is térjünk már ki kicsit. Én értem, hogy nem volt meccsdöntő hibája, de ne feledjük, a jól befolyásoló bíróról nem tűnik fel, hogy befolyásol, nincsenek nagy hibái, mert abba de facto bele lehet kötni. Attwell csak simán nem fújt le semmit, hagyta a Sunderlandet rúgdosódni, fetrengeni. Jut eszembe: fetrengés. Hogy én mennyire rühellem ezt a hisztis picsa egy szánalmas szart, amit fetrengésnek adnak elő?! Bazmeg az összes ilyen szánalmas picsát leültetném csak 1 napra, nézzen ultrafutást, nézzen országúti biciklit, ahol bazmeg leszakadt fejjel is visszaülnek a sportolók a biciklire, futnak tovább, mert ez az életük. Ezek meg papot hívatnak magukra egy még csak nem is találó szerelésre, mert majd a bíró megeszi. Hát ez a barom tegnap meg is ette. Gusztustalan volt, na.

Félidő, mélyevegő, 0:0, legalább nem 0:1. Nem mintha a Sunderlandnek lett volna helyzete, de ellenünk ugye az se nagyon kell.

A második félidőt egy váratlan cserével kezdtük, Salah jött be, hogy felrázza a meccset. Hát nekem csak az idegrendszeremet rázta fel, pont ahogy fent írtam: mindent is elbaszott, az összes támadás – hiszen ha pályán van, őt tömjük labdával, mint a kacsát vasárnap reggel – rajta ment keresztül, majd állt is meg éppen pont ott. Slot kiválóan látta meg a lehetőséget, hogy kell magát kicserélni a meccsből.

Újabb 20 perc kellett, hogy felfogjuk, meccs van, amire már hátrányba is kerültünk. Foghatjuk persze arra, hogy VVD és Ali szerencsétlen volt, mert a labda megpattant, de azt kurvára ne felejtsük el, hogy a helyzet VVD wtf eladott labdájából lett. Mondjuk helyzet nem volt, de ha már arra állt az ellen, jól seggberúgta a labdát, s mit ad isten, ellenünk ez mostanában csak egy eredménnyel zárulhat. Shit happens. 0:1, kb. lehet hazamenni srácok, picit még én is fellélegeztem, hogy dejó, 20 perccel többet alhatok.

Aztán maradtam inkább, mert látni akartam, ahogy Slot behozza Ibou helyére Ekit, majd Ali helyére Chiesat, hogy végképp esélyünk se legyen visszajönni.

Szerencsére nem így lett, kb. posztra cseréltünk, mondjuk Kerkez érkezését fel nem tudtam akkor sem fogni, azóta sem értem, hogy rá mégis mi szükség volt? Nem mintha részemről bármikor is szükség lenne rá, de hogy egy betömörülő csapat ellen vele mégis mi volt a plan? Na mindegy. Töki Rio meg mozizott a padon, ahelyett hogy valami egyéni villanással megzavarjuk az ellenfelet.

Jött viszont Jones, és ha Slot kicserélte magát a meccsből Salah-val, akkor vele meg visszacserélte. Curtis jól szállt be a meccsbe, hozott valami frisset a fáradó és sárgás (az de prime angol bunkófoci volt, nagyon éltem) Gomez helyére, amitől azonnal felpezsdültünk.

Engem is meglepett, de a játékosok tegnap – hetek óta először – nem összeroppant a góltól, hanem elkezdett focizni. Igen, nekem is meglepő ezt leírni, de tényleg valami olyasmi volt. Jött is a várható gól, mert mit ad isten, ha a csapat elkezd focizni, akkor ilyen Salah-Wirtz-Curtis-Dominik-Eki féle sorban van olyan, aki tud gólt lőni. 1:1 Wirtz puskásdíjas találatával, meg is lett neki az első, meg nem is. Hoztam is csokit, meg nem is. A maradék időben még nyomtunk ugyan, de nagy helyzetünk már nemigen akadt. 1:1 az anfieldi pokolból, jó eredmény ahhoz képest, amit az utóbbi időben produkáltunk. Vagy nem jó? A lófaszt, ez egy szar fos nulla eredmény egy feljutó Sunderland ellen hazai pályán. Gyáván, taktika nélkül, túlélésre játszva fociztunk tegnap, azaz csak imitáltuk, aminek a végén örülhettünk az 1 pontnak. Otthon egy feljutó ellen. Emésztgessük ezt Slot mester, mert ez nem fog a padon tartani, csak szólok, odafent nem hülyék ülnek.

Ejtsünk még 1 mondatot Chiesaról is, aki majdnem local hero lett tegnap este, mert mekkora visszafutás és tisztázás volt az! Ja kérem, valóban, csak azt felejtik el az őt dicsérők, hogy épp a saját faszságát javította ki így. Jó mondjuk, én, ha valakire, rá kurvára nem tudok haragudni, mert nyilván nem védő, akinek az ösztönében van az, hogy hogy is kell helyezkedni utolsó emberként. Tegnap megtanulta, többször nem lesz ilyen.

Ha mindent összevetünk, a tegnapi meccs katasztrófa ugyan nem volt, de a fejlődés az nem ilyen. Nagyon nem. Ez a csapat jelenleg minden szinten a béka segge alatt van, és ahhoz, hogy valami visszajöjjön, ezek a 2×20 perc nihilek kurvára nem lesznek elegek. Értem én, hogy ne kapjunk gólt, de örök igazság, ha nem akarsz focizni, rábaszol. Márpedig mi nem akarunk jelenleg focizni, tüzet olt Slot, csak épp parfümmel.

Ki kell találnia valamit a hollandnak, mert ha nem kezdünk el nyeregetni, akkor ebből gatya lesz neki, nekünk meg jövőre egy európamentes év, amit azért ez a keret nem feltétlenül érdemel meg – na nem mintha ők nem lennének ebben hibásak. Érzésem szerint az egyetlen jó megoldás az lenne, ha megpróbálkoznánk azzal a roppant egyszerűnek tűnő dologgal, hogy a meccs elejétől nekiállunk ráborítani az ellenfélre a pályát. Mert láthatóan a lassú, „majdleszvalami” fociból, vagy pláne a hátrányból fociból nem sok minden sül ki.

Folytatás hétvégén Leedsben, jövök majd a beharanggal, meg a kiharanggal is, hogy idénre búcsút vegyek szeretett Liverpoolom dolgainak papírra vetésétől.