Falra festett Vörös Ördögök
1 hónapnyi hosszú és megérdemelt pihenés után ismét anyagot szállítok nektek, ti vén, drogos, Fonattól függő népség. Maratoni beharang lesz ez férfiak és LFCAnna, meg amúgy nem tudom még kik vannak nők kedves közösségükben. Mindenkinek maximális tisztelet, aki végigrágja.
Szóval: Azt álmaimban nem gondoltam, hogy velem együtt távozik majd a csapat eredményessége ebben a rövid etapban.
Furcsa volt visszanézni a meccseket, pláne ezt a Chelsea ellenit, mert az idei eddigi legjobb meccsünket sajnos a legrosszabb eredménnyel zártuk le. Ráadásul az élményt megkoronázta egy 90+ perces győztes visszanyaló fagyi.
Football, bloody hell.
Én csak ismételni tudom magam. Leszarom az eredményt, örülök, hogy jól ment a játék, van egy kirajzolódó tervünk, hogyan nyerjünk mérkőzéseket. Shit happens, de amikor a teljesítmény jó és az eredmény szar, ott nem lehet mást csinálni, mint várni. Kurva nagy kifeszített türelemmel.
Nem történt más, mint az előtte lévő meccseken látható kommunista Real Madrid életérzés mámoros rózsaszín ködét beszűrkítette a valóság.

A valóság pedig az, hogy nem vagyunk olyan jók, amennyire az első eredmények tükrözték, miközben nem is vagyunk olyan szarok, mint amit a zsinórban 3 vereség után a vészmadarak és utálkozóink rikácsolnak ki magukból.
Tudtuk is, számítottunk is rá, #átmenetiév, viszont megértem az egyszeri magyar szurkolói bázist, hogy csak annyit látnak a történetből, hogy elköltöttünk kurva sok millió pénzt és a játék nem jó.
Nem fogadom el, mert tényleg ezerszer leírtuk már, mit jelent az átmeneti év, de tiszteletben tartom.
Valamint, bár gyenge ellenfelek ellen léptek pályára, szerintem a következő pár meccsen láthatjuk majd azt is, hogy a United nem olyan fos, mint amilyennek pár meccsen tűnt idén. Ami a Unitedből hiányzott véleményem szerint az ugyanaz, mint az idei San Jose Sharksból fog: 1 jó kapus. Pontosabban 1 átlagos kapus, aki nem hoz bakiparádé döntéseket.
Őszintén nem törődtem most vele, de már tavaly össze akartam számítani hány meccset buktak el Onana/Bayındır bakiparádékon. A többi problémájuk nem tűnt el, max a játékhoz köthető impactjük lesz várhatóan kisebb, mint a kapusprobléma volt.
110%, hogy Lammens lesz a kapuban, 110%, hogy nem ad nekünk ingyen gólokat, szóval a meccs már nehezebb lesz, mint az elmúlt idők Unitedjei ellen lett volna. Relativizálás a köbön, de minden idegszálammal egy olyan meccsre számítok, mint amit az Arsenal ellen toltak. Csak valszeg fognak gólokat szerezni, sajnos.
Elnézve az idei igazolásokat, nincs előttem egy konkrét kép arról, hogy a Unitednél hogyan igazolnak. Van itt minden, PL proven támadók a jelennek, jó ígéretek a Bundesből a jövőnek. Mbeumo és Cunha bántóan jó játékosok ebbe a csapatba, habár bántóan túl is lettek árazva a képességeihez mérten, de ilyen volt a ligából igazolni és lesz ez még ennél is ilyenebb.
Maga a meccs elsőre könnyű narratívahelyreállításnak tűnhet, de a művelt angolok erre találták ki a trap game kifejezést.
Elég csak, ha kiindulunk a tavalyi Amorim vs Slot meccsből, ahol le lettünk firkálva a pályáról. Valomással tartozom, bántó fiatalságom miatt nem ismertem a Fergie féle Unitedet, annyi maradt meg abból az érából, hogy mennyire intelligens játékos Berbatov. Sőt, 1-2 számunkra gyenge évet leszámítva sose kellett kifejezetten fosnom tőlük. De azt bármikor megvallom, hogy ezen a jeles napon, amikor a csapatunk 2-2-et játszott, az én gatyámban volt egy lenyomata ennek a találkozónak.
És azt is bevallom, Amorim bennem félelmet kelt. Nem pusztán azért, mert láttam már, amikor készen állt a műve. Sokkal inkább az elmúlt félév miatt. Faszom, ez az ember elképesztően reziliens. Nevessetek, ahogy tetszik, de bármikor leültem egy United meccs elé, csak ezt láttam. Nem azt, hogy szopik a csapata, az sem érdekel most különösen, hogy éppen ki ellen és hogyan. Én csak a dolgok mögé néztem és azt vettem észre mindig, hogy ez a faszi töpreng, agyal, dolgozik. Folyamatosan. Hogy legközelebb a csapat a legjobb pontok szerint játszon.
Ami tény, hogy párszor már elfáradt. És az is talán tényként kezelhető, hogy nem lesz United titlerace kontender, mert ahhoz bántóan inkonzisztens. Viszont 1-1 meccsre kurvára nagyon fel tudják szívni a fogukat.
Szóval, most kajak azért jöttem vissza, hogy keltsem itt a pánikot? Tényleg kiszophatunk azoktól, akik kiestek egy negyedosztályú csapat ellen?
Nénikémmel szórakozzak, mormolja valszeg az összes olvasó.
És sajnos az a rossz hírem, hogy a fentiekben egy szó sincs, amit ne gondolnék komolyan. A futball tragikomikus furfangja, hogy igen, ez tényleg megtörténhet. Jelenleg bántóan simán is akár. Elnézve a United keretét és eddigi teljesítményeit, jó meccsre számítok tőlük ma. Most tartanak a rebrading azon részén, ahol Robin Hoodként játszanak a nagyok ellen és osztják majd a pontokat a középcsapatok felé. Láttam én ezt az utat már valahol.
Ellenünk szól még, hogy jelen pillanatukban nincs auránk. Tavaly ilyenkor egy kellemetlen, fos ellenfél voltunk, ami ellen nem szívesen léptek pályára a csapatok. Nem akartunk kikapni, mindent megtettünk azért, hogy legalább a 0-0 közeli mérkőzés adott legyen, a többit egyéni képességek szállították.
Most meg, nagyjából semmit nem tudunk a csapatról.
A Hanyag tippelde megint az oddsok ellen megy: 4-1 a Unitednek. Amire sajnos számítok, hogy Kerkezinhonak ma sok lesz Beumo és Amad párosa, valamint, hogy Bruno két kurva szép gólt fog vágni nekünk. Szívjon le előre is.
Bár jobbat mondhatnék, bár azt hinnétek viccelek, de szerintem most szaladunk bele abba a bizonyos késbe. Fájni fog, nem lesz kellemes, de kelleni fog Arnenak. Well, a csapatnak inkább, Slotot meglátjuk még, hogy kezeli a sebeket.
Elhihetitek, kurvára nem szívesen írtam meg ezt, szóval a köszönöm a figyelmet most nagyon nem passzol ide lezárásként.
Amibe bízom, hogy kurva nagyot tévedek.
Meccsnézési helyszínek – köszönet a Poolbarátoknak:

