Emésztési zavarok
Amikor anno a Fonatra találtam, először az ragadott meg benne, hogy hozzáértő emberek értelmesen és logikusan magyarázták el, hogy pontosan mit is láttunk és mire is kell figyelnünk. Arra gondoltam, hogy próbáljuk meg egy kicsit visszatérni az alapokhoz és gondoljuk végig logikusan, majd beszéljük át értelmesen, hogy mi történt a Chelsea ellen tegnap, mi is vezetett el idáig és igyekezzünk közösen megemészteni a történéseket. Három vereség sorban és a három, a népi bölcsesség szerint még gombócból is sok. Nem is csoda, hogy ez rendesen odapakolt az emésztésünknek…
Tényleg minden sz@r???
Kezdjük is rögtön a végtermékkel, vagyis a tegnapi Chelsea elleni mérkőzéssel. Mi is történt tegnap? Mindkét csapat gyengébben teljesített az elmúlt hetekben. A Chelsea két vereséget szedett össze a PL-ben az elmúlt hetekben (MU ellen idegenben, Brighton ellen otthon) és rengeteg sérült játékossal (Palmer, Delap, Colwill, Santos, Fofana, Essugo, Adarabioyo) várta a mérkőzést. A Liverpool pedig két egymást követő mérkőzésen kapott ki, szombaton a Palace ellen és kedden a Galata ellen. Különösen a Palace elleni első félidei játék volt elkeserítő a Pool szurkolói számára, de a Galata ellen sem brillírozott a csapat. A Poolnál is előfordultak sérülések, a Galata ellen Alisson esett ki hetekre, míg Ekitike bár elhagyta a pályát kedden, de szombaton már képes volt a padra ülni, illetve Chiesa sem utazott kedden a csapattal egy kisebb sérülés miatt. Leoni mint tudjuk már korábban kiesett valószínűleg a teljes szezonra.
A körülmények így gyakorlatilag egy „felsőházi roncsderbit” vetítettek előre. Ez aztán valamilyen szinten be is jött, mert szerintem az események jó része inkább a csapatok hibáiból, mint a nagyszerűen kidolgozott támadásokból adódott.
Mindkét csapat 4231-es felállással kezdett és a védekezésnél különösen próbálták kontrolálni a középső területeket. Dominik Caicedoval, Grav Enzoval és Macca Gusztóval találkozott rendszeresen, ezért azt várhattuk, hogy a széleken fognak támadni a csapatok. Mi eleinte Cucurellat hagytuk szabadon és Salah úgy próbálta letámadni a CB-t, hogy kitakarja a passzsávot balra, de ez nem mindig jött össze.

A középső részek lezárása többé-kevésbé meg is valósult, de a Chelsea vezető gólja némileg váratlanul, egy Gusto és Caicedo által szépen kijátszott letámadásból éppen középen törte át vonalainkat és utána Caicedo remekül eltalált lövése eredményezte. Azon lehet vitatkozni, hogy VVD-nek, vagy Konaténak ki kellett volna-e lépni Caicedora és nem hagyni a huszonegy méterről szabadon lőni, de ne csökkentsük Caicedo érdemeit: remekül vitte fel és lőtte el a labdát.

Ezután mindkét csapatnak voltak helyzetei, nálunk Dominik közeli lövését blokkolták a kapu torkában, majd Isak fejelhetett tisztán nyolc méterről, de fölé fejelt. A Chelseanél pedig egy szöglet utáni Garnacho lövést jegyezhettünk fel.
A szünetben Slot átvariálta a csapatot. Jött Wirtz a sárgalapos Bradley helyett és Dominik került vissza jobbhátvédbe. Ez a változtatás viszonylag gyorsan eredményt is hozott, mert miután Gakpot futtatta a balon, a visszakapott labdát sarokkal terelte Salah elé, aki viszonylag tisztán az ötös sarkáról rúgta mellé jobbal. Persze a játékosok átpakolása, az addig sem atom biztos védekezésünket még inkább összezilálta. De hát hátrányban kockáztatni kellett és amikor Dominik beadása után Isak egy leheletfinom mozdulattal lekészítette Gakponak, aki négy méterről bevágta a léc alá, akkor úgy tűnt megérte kockáztatni. Sajnos az egyenlítés a Chelseat pörgette fel inkább és mi továbbra is rendkívül pontatlanul támadtunk. Az egyenlítés után csak nekik voltak nagy helyzeteik és nekünk kellett a szerencse is, hogy Enzo fejese a kapufáról kifelé pattanjon és Mama is ebben az időszakban fogott nagyokat. De amint ez lenni szokott, a szerencse elfogyott és amikor sokadszor játszották át a jobb oldali védelmünket, a beadás elsuhant a kapu előtt és a hosszún Robbo lemaradt a gyors Estêvãoról, aki köszönte szépen és két méterről bepasszolta az üres kapuba. Extázis az egyik, mérhetetlen szomorúság a másik oldalon. Ismerős a helyzet, csak éppen most – immár sorozatban – a rossz oldalra kerültünk.
Aki szeretné részletesen végig nézni, hogy miként alakultak a taktikák a meccsen, az folyamatában itt tudja megtenni:
Mi is feküdte meg a gyomrunk?
Kicsit gondoljuk át, hogy mi is vezetett el idáig. Kezdjük talán a 23/24-es évvel, Klopp utolsó nálunk töltött szezonjával. Az előző évi „középpályás leolvadás” okán és mivel Fab és Hendo elvágyódott, ezért 23 nyarán teljes sorcsere történt a középpályán és habár lemaradtunk Caicedoról és Laviáról, de jött Mac Allister, Szobolszlai, Gravenberch és Endo. Az újakkal megerősítve jól indult az idény és egészen januárig minden rendben lévőnek tűnt. Az új középpályás sor gördülékenyen illeszkedett a rendszerbe és hozta a csapat az elvártakat. Egészen addig, amíg 2024, január 26-án Klopp bejelentette, hogy a nyáron elhagyja Liverpoolt. Ez komoly sokk volt mindenkinek és egy darabig dolgozott a dac a csapatban, de április-májusra elfogyott a lendület és a végén a harmadik helyre tudtunk beérni. Klopptól könnyes szemmel vettünk búcsút és kérdőn tekintettünk Slotra, az utódra, akit a többség alig ismert korábbról. A 24-es nyári ablakban nem is volt túl nagy mozgás. Zubi végül nem jött, de jött Chiesa előre. Habár elég komoly kritikák hangzottak el az új vezetőség irányába, a szükségesnek vélt erősítések elmaradása miatt, Slot ezzel nem foglalkozva, szépen, lépésről-lépésre haladva, igyekezett kontrollálni a játékot és a végén hatalmas örömöt szerezve behúztuk a bajnoki címet. Mi többet várhattunk volna el egy ilyen komoly változás után? A nyáron aztán egy év tapasztalattal a hátuk mögött, valamint felkészülve az vélhetően távozókra (TAA, Diaz, Nunez), kezdte meg a stáb a csapat átalakítását. Mivel a szakmai és üzleti sikerek miatt volt pénz, ezért nem is apróztuk el. Hat új játékost hoztunk és közülük öt egyértelműen a kezdőbe vagy a kezdő rotációba jött. A sok új ember miatt, valamint, ahogy Slot is előre jelezte, kicsit átalakul a csapatjáték, ezért sokan kongatták a vészharangot, hogy 4-5 új ember beépítése a kezdőbe sok lesz majd. Amire nem lehetett felkészülni és szerintem nagyon sokakban még messze nem is üllepedett le, az Jota elvesztése volt, a felkészülés kezdete előtt… Ennek ellenére – kis szerencsével együtt persze – öt győzelemmel kezdett a csapat. Úgy tűnt rácáfolnak a kétkedőkre. Erre most jött a három „gombóc”…
Mit szokott kérdezni a páciens?
– Miért játszik Szalah folyamatosan és miért nem Chiesa játszik a helyén? – Szalah tavaly az év játékosa volt a PL-ben és minden rekordot megdöntött. A legjobban fizetett játékosunk és az ellenfelek is rá figyelnek leginkább. A csapat egyik legjobbját általában nem ültetik le az edzők 3-4 gyengébb meccs után. Chiesa nem utazott el a Galata meccsre egy kisebb sérülés miatt. Nem tudjuk milyen állapotban volt tegnap.
– Miért játszik Szoboszlai jobbhátvédben és Grav CB-ben poszton kívül? – Slot szeretett volna annyi labdabiztos és kreatív embert fent tartani a pályán, amennyit csak tud, mert támadnunk kellett, hátrányban voltunk. Az egyenlítés sikerült, de utána sajnos elvesztettük a kontrollt.
– Miért fúj mindig ellenünk a bíró és a VAR? – A tegnapi meccsen én is több olyan helyzetet láttam, amikor szerintem rosszul döntött a játékvezetés, de ezek hosszú távon kiegyenlítődnek. Az hogy mikor tévednek a kárunkra és javunkra, az sajnos a bizonytalanság része. Ehhez is szerencse kell.
– Miért adtuk el a jó fiataljainkat, ha a drága pénzért hozott újak gyengébben játszanak? – A fiataljainknak nagyrészt több meccspercre volt szükségük, hogy fejlődjenek és az értük kapott pénz kellett is a keret átalakítására.
– Miért költöttünk el egy valag pénzt, ha nincs látszata? – Van látszata, mert jelenleg rosszabbul néz ki a csapat, mint amilyen tavaly ilyenkor volt. :) Na de komolyan: az újak még nem szoktak be, vagy nem megfelelő az erőnlétük, vagy a kettő együtt. Az hogy a tavalyi húzóemberek közül főleg Salah, VVD és Macca, miért teljesítenek rosszabbul, az viszont jogos kérdés. Macca sérült volt, de Salah és VVD sajnos lehet, hogy most kezd el kikopni a PL-ből. Vagy őket viselte meg legjobban Jota elvesztése?
– Miért arrogáns és fafejű kókler Slot? – Bold: nem az. Sokszor kíméletlen őszinteséggel válaszol a kérdésekre, általában nem kerüli a témákat és nem mindig diplomatikus a válasza, de én ezt nem érzem arroganciának. Állandóan keresi a javítási lehetőséget és eddig úgy tűnik, hogy képes tanulni a hibáiból, tehát nem fafejű. Nem mindig találja meg a tökéletes megoldást, de nagyon sokszor felvállalja, ha valamit rosszul gondolt és javítja azt. Az hogy eddig a Klopp által összerakott csapatból élt, az szerintem nem teljesen igaz. Eleve az, hogy Kloppal ellentétben, neki sikerült a terhelések mellett megvédeni a kulcsemberek nagyrészét a terheléses sérülésktől, már az is nagyon lényeges. Lásd még ugyanitt Artetát, stb…
– Mikor kaptunk ki utoljára háromszor egymás után? – A legutóbbi alkalommal, amikor a Liverpool egymás után többször is kikapott, 2023 tavaszán történt, amikor zsinórban négy tétmérkőzésen nem nyert a csapat és hármon kikapott.
Mit ajánlanak a szakemberek?
– Ágynyugalmat és a fájdalmas terület pihentetését, egy-két hétig kerülni a nehezen emészthető dolgokat. (Micsoda szerencse ez a válogatott szünet – aha válogatott szünet és a szerencse…)
– Tartózkodni a meggondolatlanságoktól. A hirtelen mozdulatok, illetve a túlzott indulatok által megfogalmazott általános és hosszútávú kritikák csak tovább ronthatnak a helyzeten és fájdalmasabbá teszik a gyógyulási folyamatot.
– Bízni a bevált gyógyszerekben, hinni a játékosokban, illetve az edzőben és a vezetőségben. „Believers not doubters” – ahogy ezt egy bölcs német mondta pár éve…
Amennyiben megfogadjuk a szakemberek tanácsait, akkor a statisztikák és a tapasztalatok szerint viszonylag gyorsan túl leszünk a nehéz időszakon.
Személyes tapasztalat az emésztési zavarokról
Az elrontott gyomor miatti hirtelen fájdalom meggondolatlan cselekedetekre sarkallja az embert. Én például a Chelsea győztes góljánál mérgemben simán kikapcsoltam a tévét és az is simán benne volt, hogy utána a távirányítót a képernyőbe „rakom le”. Szóval megértem a szurkolói indulatokat. Ez normális is. Nem véletlenül volt dühöngő a Fonaton egy időszakban.

Amit viszont nem tartok helyesnek, az az, hogy indulatosan hosszú távú következtetéseket (Slot kókler) vonjunk le, vagy másokat nem megfelelő hangnemben kérjünk számon. Szépen dühöngjük ki magunkat és utána próbáljunk meg józanul és a tényeken alapulóan átbeszélni. Nem hátrány, ha statisztikákkal vagy belinkelt forrásokkal támasztjuk alá a mondanivalónkat, illetve, ha figyelmesen végig olvassuk, amiket mások írtak, megpróbáljuk értelmezni és csak azután válaszolunk vagy fogalmazunk meg gondolatokat. Ez azért is jó, mert ha esetleg hibásan látunk dolgokat, akkor azt a későbbiekben a „nehezen felejtő” közösség nem fogja az orrunk alá dörgölni. Azt viszont örömmel látom, hogy az „öngyógyítás” szerencsére megindult a Poolos közösségekben és több józan értékelés és megnyilvánulás jelent meg az elmúlt órákban. Kicsit mindenkinek át kell gondolni a dolgokat. Én arra jöttem rá, hogy két egymás követő vereség után került rám a kiharang és ha ez segít a babonásoknak, akkor egy darabig átadom a kiharang lehetőségét szerencsésebb tollú kollégának…
Most szépen elengedjük a csapatot a kéthetes válogatott szünetre. Szerintem ez most a szurkolóknak is jól jön, és utána hangolódjunk rá a MU elleni hazai meccsre.
