Tejszínes matrac

A második levél:
Tisztelt Arne Slot!
Na idefigyelj kopasz macifej. Első levelem után nem tudok csak úgy nyilatkozni, csak ahogy anyám és apám egy kívülről felmondott tökéletes Arany János: Walesi Bárdok után.
„Látod bazdmeg”…
/édesapám természetszerű jeleggel, úgymond szóköz helyett/
…mire vagy képes?
Hamar bekapcsoltam a mérkőzést, a kellemes YNWA-t Gundel és az RTL+ zavarta csak, ahogy egész meccsen. Hamar gólt is szereztünk egy matematikus Glen jegyzetből kiszámolt pitagorasz és Thalész tétel csodás egyvelege nyomán.
És ezek után nem álltunk be sünbe. Csípjetek meg, hívjatok egy álomfejtőt, ez a valóság? Helyette egy szokásos, általam kreált NHL09-es taktikai csavarral élve Salah gyorsan meglőtte a másodikat.
Az egész meccs eddig olyan, mint egy kellemes sörözés a barátokkal, ahol megbeszélitek, hogy ma 2-t isztok. Közben jól szórakoztok, oda vissza megy a beszélgetés, de hirtelen wc-re kell menni, csak kicsi a baj, de nagy a tumultus a sorban és a piszoárnál egy spanyol Forlán utánzat véletlen lehugyozza a kedvenc gatyátokat, mert egy francia fasz elétek vágott. A kocsmáros sportárs látszólag nem akar nagy konfliktust, a nagyteremből kinéző kollegái meg semmit nem láttak.
mind1, hamár így alakult, kimentek negyed óra cigiszünetre, hogy lehiggadjanak a kedélyek.
Félidő közben több tényezőre lettem figyelmes:
A csapat tökéletes egyensúlyban van a tempót tekintve. Nem kell több, nem is kell kevesebb. Előző levelemben talán nem voltam egyértelmű. Nem egy heavy metalt várok, hanem, olyan indie rockos stílust. Ha nincs meg a sztori, engedd meg, hogy ez a Foals szám elmagyarázza helyettem, mire is gondolok csülökmaci.
De ha ez nem elég, itt egy Cage The Elephant nóta is.
Direkt nem a legnépszerűbbeket küldöm papa, hogy érezd a törődést.
Isak nem rossz eddig, a ritmusa a figuráknak még nincs meg, de meglesz. A poziciók, amiket felvett tanáriak, volt lenn a szélen, volt olyan, hogy vele kiegészülve Salah gyakran volt csatár pozicióban letámadásnál. Ami fura egy nem csatártól, de működött. Kicsit olyan volt ma egyiptomi istenünk, mintha visszarepültünk volna 2018-ba. 3 embert befűzve lőtt gólt. Ez az élmény olyan, mint szerda este egy frissen facsart, ízes, ködös, kellemesen hűs Brew Your Mind Yellow Haze. Időtlen, már 8 éve ezt iszom/nézem, de nem tudom megunni.
Eddigi tapasztalatok szerint a PL-ben nehezebb csapatok vannak, mint ez az Atleti, csak sajnos megint a Csank János eredményben érezzük magunkat bántóan komfortosan.

Éreztük mindnyájan az előszelét a gyorsan megszerzett legveszélyesebb eredménynek. Ő is mutatta.
Gakpo kicsit mintha beleszürkült volna Diaz hiányába, pontatlanabb, kevésbé direkt. Ígyis korrekt mecénás, de semmi kiemelkedő. Wirtzben én a bundás megszokásokat látom, ahol sokat lehet agyalni, töprengeni. Ezek remélhetőleg le fognak peregni róla, meccsről meccsre egyre jobbnak tűnik.
Az olasz nem akarja befújni a kétes szabadokat, ami nem feltétlenül baj, kicsit mintha könnyen adnánk magunkat ilyenek ellen.
Az első félidőről pedig összességében Szendrői Csaba „bazdmeg de szép” megidézése jut eszembe. Senki nem mondja ezt olyan szépen, mint ő ebben az Elefánt dalban, főleg élőben.
Aztán Jött ez a gól egy mikrohangyafasznyi helyzetből. Bennem a gól pillanatában több kérdés merült fel:
Miért nézi a CB sor, ahogy felviszik a labdát? Hogy lehet ilyen csicskagólt kapni? Ez hogy nem les, ha Xavi Simmons gólja a franciák ellen az volt?
-„Taylor elvette volna”, na neee hülyéskedjél velem.
Ezek után minden adott lenne ahhoz, hogy ettől a góltól felkúródjak, mert istenesen játszunk és ez kifejezetten frusztrál, mégis isteni nyugalom árad most testemből. Van ennek a csapatnak – hogy is fogalmazzak – vibeja, stílusa, egy terve arra, hogyan kell meccset nyerni.
Második feles után sajnos eddig kellemesen építjük fel a Tico második gólját, ami nem tudjuk honnan, de mind érezzük, hogy jönni fog. Félreértés ne essék, van játék, van letámadás, van minden, ami kell, a tempó nem veszett el, csak kicsit átalakult.
A cserék meglepőek, de a szó pozitív, ravasz és fondorlatos értelmében. Így Wirtz a balszélső, Macca van a helyén és Eki a csatár. Ez is jól nézett ki, van benne potenciál, az meg egyenesen szexi, hogy ezt a 55. percben egy csere után meg tudtuk húzni. Ez hiányzott tavaly. Csak megint bántóan sok helyzetet hagytunk ki.
Megmondom őszintén mester úr, inkább ezt nézem, mint a játék és a kockázat teljes hiányát együttesen. Leszarom nagy ívben azt is, ha netalántán kikapnánk, ez a BL ősz, a fogaskerekek döcögnek 1-2 embernél, de tavaszra kell összeállnia a nagy műnek. Legalább mostmár látszik az eddigi tervek mögött húzódó mesterterv.
Ismételni tudom csak magam, mert a kontrák ellenére látszólag belealudtunk a meccsbe a cserék után. Minden adott lenne egy második Atleti gólhoz, csak éppen az Atleti nem áll erre készen. Jó a védekezésünk, minden fasza…
Fasza, telibe akkor, amikor leírom ezt.
Az argentín törpemedve sarkáról becsorgó nénikétek térde kalácsát Cholo.
Látod Slot, baszki, erről beszéltem, ezt nem akarom, hogy mi legyünk. Ez a teszkós Mourinho, aki büszkén pantomimezi a faszverést egy lecsorgó fosra, miközben a csapata minden volt, csak hatékony nem.

Az argentín Arteta, xG felülteljesítés nélkül.
Szégyellem, de a Zidane Real elleni hatewatchban tudtam ennek szurkolni még fiatalon. It’s a shame, azóta átértékelődött bennem. És örülök, hogy nem adtuk Nunezt ezeknek, épp lett volna egy tippem, hogy ki lövi majd a haramadik győztes gólt. Természetesen Marcos Llorente, de egy Nunez duplakapufás lecsorgó kipattanóból.
Megint csak dicsérni tudom, hogy te Arne mackó az ilyenek után minimum kussban vagy és a sajttájon minden alkalommal megemlítéd, hogy gecire nagy mázli volt az egész, sokat kell még fejlődni, nem azt játszottuk, amit terveztünk. És ma végre láttam mire is gondolsz a nagybetűs játék alatt.
Leadtuk az előnyt? Tényszerűen igen, de azért a részletek másról árulkodnak és a kontextus átértékeli az egészet.
Ma engedtük a Burnley meccset leszámítva a legkevesebb helyzetet és azok se voltak túl fényesek. Átment Konaté lábán az egyik, miközben szabálytalanul takarták Alissont. A másikat már körülírtam.
Szóval, ahogy azt Dé:nash nyilatkozta ironikusan a greenpeaceseknek:
„Szopjatok
Le
Mind”.

Egy emberként kifejezte ez a Liverpoolos barátom minden érzésemet. Puszi a hasadra Cholo.
Nem akarok tapintatlan köcsög lenni, (de az leszek). Megérdemelte ezt a gólt a Tico, az istentelen Diego, megérdemelte ez a mai Liverpool az elmúlt hetek Liverpooljaival szemben is tán, hogy egy ekkora gigantikus hangyafasszal nyerjünk. Elképesztő érzés végre a Liverpooli morális fölényben leírni ezeket a gondolatokat, hiába rinyálnak az ellendrukkerek.


Sötét elméletem, hogy ez, amit mostanság mutatunk azért nem tetszik sokaknak angolhonban Liverpool drukkereket beleértve, mert látták már korábban, ahogy egy angol csapat minden szart zsínorban nyer meg a 90. percben és felvette az ún. „mi a világ ellen” mentalitást. Ja, és a hosszabítást a menedzser keresztnevéről nevezték el, hogy jobban fájjon. De ez csak egy csúnya feltételezés, a valóságnak ehhez csak némileg van köze.
Részben csak ismételni tudom magam. Az egész meccs végülis olyan volt, mint egy kellemes sörözés a barátokkal, ahol megbeszélitek, hogy ma 2-t isztok. Közben jól szórakoztok, oda vissza megy a beszélgetés, de hirtelen wc-re kell menni, kicsi a baj, de nagy a tumultus a sorban és a piszoárnál egy spanyol Forlán utánzat véletlen lehugyozza a kedvenc gatyátokat, mert egy francia fasz elétek vágott. A kocsmáros sportárs látszólag nem akar nagy konfliktust, a nagyteremből kinéző kollegái meg semmit nem láttak, de ti ott álltok lehugyozott gatyával.
Mind1, hamár így alakult, kimentek negyed óra cigiszünetre, hogy lehiggadjanak a kedélyek. A gatyád kicsit pisis, de semmi gond nincsen.
Amíg ki nem jön ugyanez a fasz, hogy megbeszéljük a dolgot, de a crew eléggé ideges, sok az oda-vissza dumálás. Végül csattan egy rúgás argentín barátod lábán, aminek okán elbiccen és ad neked egy ronda pofont.
Rág téged az a kurva ideg. Aztán a crew alkeszebbik, természetesen magyar felének, aki a sarkon nézte az eseményeket támad egy ötlete: Nem iszunk egy harmadikat?
Te meg holland óriásként bóllintasz, hogy
„De… bazdmeg.”

Kell-e ennél több?
Igen is, meg nem is Slot medve úr. A szép helyzetekért jár a buksi simogatás, a taktika és a tempó tényleg ült, a kockázatvállalások pont kellemesek voltak. Már csak ezt a Darwin Nunez utánérzést kell levetkőznie 1-2 figurának. (khmmm, bocsi, beszippantottam egy Virágot).
A mai jó is volt, meg nem is, de inkább jó. Megint az ment meg minket, hogy mi vagyunk Lenin vöröslő kommunista Real Madridja, hogy aztán nyomhassuk meccs végén a „tanulni, tanulni, tanulni” a meccs utáni nyilatkozatban.

Ami szar volt, azt viszont meg kéne fejlődni, mert 4 góllal tényleg könnyebb befejezni a meccseket.
Ki ellen játsszuk a kövit?
Ohh….
Hát, nem várok ekkora tűzijátékot, mert tényleg geci szar volt a Tico low blockja. De egy gyors gól hamar átrendezheti ezt a mérkőzést.
Jó szelet kívánok kapitány úr. Örültem, hogy végre volt miről írjak. Folytassuk itt a levelezéseinket.”
MC Hanyag
