Mocsárszörny a magasban
Scott Parker egy éve ül a Burnley padján és egyből egy hatalmas eredményt ért el. 46 mérkőzésen mindössze 16 gólt kaptak, úgy másztak elő a Champoból, mint egy sebezhetetlen mocsáriszörny. Ilyennel lápos területen találkozni nem érdemes, de ha nincs a közegében, nem tűnik olyan veszélyesnek.
2005-ben a Murinho féle Chelsea 15 kapott góllal zárta a 38 meccsből álló bajnokságot, ami egy hatalmas, elsőre megismételhetetlennek tűnő eredmény. A Champo nem PL, de nem is feltétlenül esik ott kevesebb gól és nem is feltétlenül van világklasszis belsővédőd. Oda szervezett, egészcsapatos védekezés és jól eltalált taktika/meccsterv kell. 0,35-ös kapott gólátlaghoz 46 meccsen keresztül pedig egy kiváló edzői stáb.
Tavaly Arne 7 meccs/2 kapott góllal mutatkozott be a PL-ben és mondani sem kell, hogy ilyen szélsőséges eredményt szerencsével nem lehet elérni. Friss feljutóként azért más az élet, hiszen a relatív gyenge keret itt teljesen más környezetben teljesít. A nyitófordulóban a Tott egy laza 3:0-val köszöntötte a Burnleyt. Ezután a Turf Moorban egy 2:0-val megoldották okosan a Sunderlandet, majd jött a szoros 3:2 a mú ellen idegenben. Egy 97. percbeli, VAR-os 11-es meghozta a mú első győzelmét. Ha az tizi volt, meccsenként ellenünk és nekünk is több tizit kellene fújni. Mindegy. Az esethez hozzátartozik, hogy a rigó a meccs elején könnyen befújt egy Mount – Walker birkozásra egy tizit, aztán a VAR szólt neki, hogy nem lesz jó, talán ez is benne volt abban, hogy a VAR szoba fontossá tegye a sporit a meccs végén. A lényeg az, hogy fegyelmezetten védekeztek, de egy Castlehoz képest nem voltak durvák, a mú kifejezetten focicsapatra emlékeztetett és közel voltak az idegenbeli pontszerzéshez. A Burnley ellenünk most a Turf Mooron próbálkozhat.
A játékosállományuk nagyon érdekes, ha egy-egy névre ránézünk, egyáltalán nem az a lesajnálandó gyülekezet.
A kapuban Dúbravka áll majd, Maxime Estéve tavaly nyáron érkezett belső védő, 193 centi, vastagon benne volt a tavalyi űrszámokban, bőven van olyan fiatal még, hogy felvegye a PL ritmusát. A védelem egyik szélén Arne Feyenoordjából ismert Hartman a másikon pedig Walker zárják a széleket. Walkertől nagyon fosok, mert lassú, viszont mélyen bele van táplálva, hogy mellette nem megy el senki. Ebből bajok lesznek, mert mind Gakpo, mind Hugo, de Milos is gyorsabbak nála. Remélem, hogy nem csúszik majd senkinek sem a lábára. De ha már veszélyek, ledobom az első optikai atomot:

A középpályás védekezésért a csapatkapitány, a 42-szeres ír válogatott Cullen felel, mellé a Chelseaból 28 milla euroért jött a fiatal Ugochukwu. 190 centi. A Chelseanak egyébként összesen 65,7 milla eurot perkáltak le a nyáron (vagy perkálnak részletekben), itt van még a center Broja és egy fiatal angol korosztályos válogatott védő, de az ő szereplésük erősen kérdéses. Nem kiesni jöttek a PL-be és egy válogatott szünet utáni fordulóban idegenben simán lehet ellenük szenvedni, ha épp ahhoz van kedvünk, de sajnos akkor is, ha pont nincs.

Wikipercek
Hogy mennyire van helyük az első osztályban? Annyira, hogy alapító tagok, kétszeres angol bajnokok, mint a Tottenham (de a Chelsea Abra előtt is csak egyszer ért a csúcsra 55-ben, és a WHU 5 másik PL csapattal karöltve egyszer sem) . FA kupát pont ellenünk nyertek, igaz, 1914-ben és a szüleim születési évében, 1961-ben BEK negyeddöntőben is játszottak a Hamburggal. Utoljára Kompanyval egy őszinte, szép focival szerettek volna bentmaradni, most ez inkább a Dyce-i hagyomány lesz és a régi angol fociiskola. Nekem ezzel semmi bajom sincs, amíg nem egy mú szerű gazdag klub csinálja (és Rubennel a mú sem ezt csinálja).
Még egy fontos adat: a település lakossága a 2021-es összeírás alapján 78,266 fő, a Turf Moorban összesen 21,285 szurkoló volt a Sunderland ellen.

Scott Parker játékosként sem cifrázta túl sosem, a megbízhatóság jut inkább róla eszembe. 368 PL meccse után beekkentette a PL edzői számlálót is, én azt tippelem, hogy ez se egy szezonig pögör majd. Owen Coyle csapatára már nem nagyon emlékszem, Sean Dyce legényeire viszont igen. Dyce játékosként majdnem feljuttatta a PL-be a Millwallt, már itt lehetett sejteni, hogy valami nem lesz jó, edzőként viszont 2012-től 2022-ig irányította a lanchesterieket.

Nézzünk kicsit szét nálunk
A Turf Moorban fog bemutatkozni Isak, és mivel zárt busszal szemben, szűk területen fogunk operálni, szerintem ez a meccs lehet Wirzt nagy áttörése is. Hozzáteszem, eddig szerintem teljesen korrekt a srác a türelmetlen szurkolói visszhang ellenére. Igazán adnám, ha egyszerre a pályán látnám a Gakpo, Hugo, Isak sort. Nem feltétlenül azért, mert hármójuk átlagmagassága 191,7cm, hanem mert lendületesebbnek érzem ezt így, mintha Salah-val kicserélném az egyik nevet. Nálam a 65 percben pedig Hugo vagy Isak maradna, és a két másik helyett jönne Salah Rio páros, de ennek a forgatókönyvnek nincs semmi esélye.
Középen Ryan helye betonbiztos, Dominik forma alapján szintén nem lehet kérdés, ha ki tud szabadulni a pálya jobb hátsó sarkából, akkor jó is lenne Grav mellé. Alexis elég lesz csereként is, ne koptassuk még, Jones meg olyan joker figura, hogy egy csomó poszton lehet vele frissíteni meccs közben (bár a sajttáj szerint sérült).

A védelemben Kerkez, Virgil, Gomez, Bradley sorra vágyok, Alisson helye pedig megkérdőjelezhetetlen. Nagyon remélem, hogy meglesz a második kapott gól nélküli meccsünk idén, ha már az Arsenal ellen kibírtuk valahogy. Tipp: 0:3. Kezdődjön már!
Extra szolgálati: a hónap legjobbjának megválasztása nem maradt el, csak nem akartuk a szezonváró tippeldét megkavarni (- amit ma 13:30-kor lelövök). Augusztus-szeptember legjobbja szavazásra számítsatok majd.



