Újgazdag kastély apró hibákkal

Hétfőn, a második fordulóban, közép-európai idő szerint este kilenckor az első idegenbeli meccsünkre a Szarkákhoz, a St James’ Park-ba látogatunk.

A St James madártávlatból

A St James’ Park nekem mindig is kicsit kilógott a PL stadionok sorából a lelátók egyedi, aszimmetrikus kialakításával. A stadion két oldalán két hatalmas lelátó magasodik „L” alakban, amelyeket az ezredfordulón húztak fel és bármelyik PL topklub megirigyelhetne, míg a maradék két oldalon lévő jóval alacsonyabbak szintén „L” alakban inkább a „champós” lelátókra hajazva teszik teljessé a stadiont. Kicsit arra emlékeztet, mint amikor anno a PL Managerben elkezdtem alulról nyomulni a csapattal és a stadionbővítésre több évadot kellett rászánnom. Akkor a sarkok, majd a rövidebb oldalak bővítésével kezdtem, mert csak arra volt pénzem.

A Newcastlenél persze elsősorban nem pénzügyi akadályai vannak a teljes és szimmetrikus stadion kiépítésének. Ugyanis a csapat többségi tulajdonjogát 2021-ben szőröstül-bőröstül megvette a szaudi állam. PIF nekik… Ugyan voltak tiltakozások az üzlettel kapcsolatban, de néhány levágott kéz és lófej után ezek szépen elcsendesedtek. Úgy tűnt a PL-nek a Chelsea, majd a City után egy még gazdagabb és hatalmasabb „újgazdag” csapata lehet. Ami persze hosszabb távon nem zárható ki – főleg a látszólag kimeríthetetlen anyagi háttér miatt, és valszeg a stadiont is rendbe szedik majd hamarosan. A fenemód nagy pénz egyelőre egy Carabao cup győzelmet fialt nekik, nem kis mértékben a PSR-szabályok korlátai miatt. Az 56 nyeretlen év után persze ez értékelhető sikerként, és a szurkolóik hatalmas ünneplést is rendeztek tavaly, az éppen ellenünk elért győzelem után.

Ami kicsit árnyalja a tavalyi sikert, az az, hogy 2024 nyarán a PIF és a másik kisebbségi tulaj átvette a PCP Capital Partners tulajdonrészét. Ez azt is jelentette, hogy Amanda Staveley, a korábbi operációs igazgató is elhagyta a klubot – ahogy Dan Ashworth a sporting director is akkoriban távozott a MU-ba – és ez a későbbiekben érdekes folyamatokat indított el. A management odavitte Paul Mitchell-t sporting directornak, de ő nem igazán jött ki Eddie Howe-al és idén nyáron már távozott is. A történések némileg hasonlítanak szerintem arra, mint amikor nálunk Ward lelépése utáni kicsit bizonytalan helyzetben az edző, mint népszerű és biztos pont szava jóval többet nyomott latba mint a friss és ideiglenes sporting directoré. Nálunk ez az időszak TAA lelépésének egyik oka lehetett, míg a Newcastlenél állítólag ez volt az oka annak, hogy a legértékesebb játékosuknak – Isaknak – elege lett a Castlenél történtekből és miután elmaradt a korábban Amanda Staveley által megígért hosszabbítási ajánlat, közölte Eddiékkel, hogy ő bizony a nyáron lelép egy komolyabb csapatba. Itt vette kezdetét az utóbbi időben a Fonaton is rengetegszer kitárgyalt csatárkeringő történet ami Ekitike és Isak leigazolása körül igazi bulváros fordulatokat hozott a nyáron, és mivel Isak azóta sem volt hajlandó felvenni a munkát a Castlenél, ez a történet még közel sem ért véget. Valszeg nem is ér véget, amíg a Castle nem talál végre egy Isak helyettest. Szóval, ha felmerül bennünk, hogy vajon miért nem kedveli a Poolt a „The Magpies”, akkor szerintem jelenleg ez a válasz. Isak közleménye és a Castle reakciója pedig nem segített a gyors és békés megoldásában.

Vannak olyan hangok is, akik szerint Isak igazából nem is a Poolba tart…

Ez azért is érdekes, mert több volt játékosunk és edzőnk is szerepelt korábban a Casle-nál, sőt, elég veretes a tőlük hozzánk érkezett játékosok névsora is. Többek között Beardsley, Hamann, Jose Enrique és Wijnaldum is tőlük érkezett hozzánk. Persze a csúcstartó Andy Carroll az érte fizetett £35 millióval. Ez mostani értéken – football infációval számolva – ~£93 milliónak felelne meg. Ha végül Isakot mégis sikerül leigazolnunk, akkor valszeg ez az inflációval növelt rekord (is) meg fog dőlni. Reménykedjünk, hogy Isak valamivel sikeresebb lesz mint Carroll volt anno. Spoiler: azért nem lenne olyan nagyon nehéz dolga a svéd Sanyinak…

Na de a hosszabb bemelegítés után térjünk át a lényegre: vagyis mit is várhatunk a hétfő esti meccstől? A mieink kezdőjébe eltiltás után visszatérhet Grav és mivel Frimpongot hetekre „lerúgta” a hamstring injury, ezért szerintem az Ali – Gomez(?), Konaté, VVD, Kerkez – Grav, Macca, Wirtz – Szalah, Ekitike, Gakpo csapatot küldi majd fel Slot kezdőben. Dominik szerintem még nem tart ott CM-ben, ahol tavaly Macca és Grav tartott és rá amúgy is szükség lehet a meccs későbbi szakaszában, amikor az eredménytől függően akár CM-ben, akár AM-ben kell lendíteni a csapaton. Ha Slot mégis Domit kezdeti, akkor szerintem Macca fog padozni, hogy gyűjtse még az energiát, és ő szállhat majd be később. Még egy Kerkez – Robbó cserét is elképzelhetőnek tartok a kezdőben, attól függően, hogy miként sikerült Milost lenyugtatni a héten. A játékunkat szerintem a türelmes, biztos labdatartásból kialakított befutásokra fogjuk építeni, és szerintem Slot a Bournemouth meccs tapasztalatai alapján most jobban szeretné kontrollálni a pályán történt eseményeket. Kérdés persze, hogy mit szól majd ehhez a Castle?

A Castle az első fordulóban a Villa parkban játszott egy gólnélküli döntetlent, Isak hiányában Gordon volt a középcsatár náluk. Az eredmény a Villára nézve kedvező, főleg a kiállítás miatt. A Castle mind játékban, mind a statokban föléjük nőtt. Nem sikerült betalálniuk a Villa ellen, de a csapatvédekezésünk még nem az igazi és ezért szerintem Newcastleben is kapunk majd gólt, de remélem elöl ismét többet tudunk majd termelni.
Mint írtam fentebb, a Castle még keresi Isak utódját – addig persze megy a porhintés, hogy nem eladó – de már eddig is igazoltak hármat, mégpedig Elangat a Forestből – ő kezdett is a Villa ellen – Malick Thiaw-ot (egy 24 éves német CB-t) a Milanból, aki a padon ült az első meccsen, illetve a Villából frissen igazolt Jacob Ramsey nem volt a keretben.
A várható kezdő ellenünk szerintem ugyanaz lesz mint a Villa ellen: Pope – Trippier, Schär, Burn, Livramento – Tonali, Guimares, Joelington – Elanga, Gordon, Barnes. A taktikájuk pedig szerintem az lesz mint a kupadöntőn: kemény letámadás a védőharmadunkban.

A Carabao cup döntös felállások. Jota… :(

Igyekeznek majd megakadályozni a labda felpasszolását pontosan az embernek, hogy fel kelljen vagdosni a csatárainknak, akiket pedig egyszerűen lebirkóznak. Ha mégis sikerül eljuttatnunk a középpályásainknak a labdát, akkor őket a PL legfizikálisabb középpályásorra próbálja majd lenyomni. Amennyiben nem járnak sikerrel, akkor visszaállnak 4-5-1-es blockba és ezzel akadályozni a támadásainkat. A megszerzett labdákkal pedig a széleken igyekeznek majd a védelmünk mögé kerülni. Ezzel a kupadöntőn is kifogtak rajtunk. Kérdés persze, hogy az új, labdabiztosabb embereinkkel, gyorsabb szélsőinkkel mit tudnak majd kezdeni? A pontrúgásaik veszélyesek, ezért igyekeznünk kell elkerülni a kapunkhoz közeli szabadokat és a szögleteket. Mivel az ő csapatuk nagy részben ugyanaz mint tavaly, ezért jóval összeszokottabb és semleges szemmel – hazai pályán – talán esélyesebbek is…

De mi nem nézzük a Pool meccseit semleges szemmel… Igenis verjük szét ezt a rohadék, újgazdag bandát! Mozgassuk meg őket pontos passzokkal és használjuk ki a belső védőik darabosságát!

A tippem: győzünk 3-2-re…

A meccset a Match4-en láthatjátok hétfőn, 21:00-tól

BP., Grundos meccsnézés

Közös meccsnézések a Grundon kívül:
Pécsett, a MozaIQ Caféban
Orosházán a Geli’s Pubban
Székelyudvarhelyen, a Kalapos Gasztro Pubban
Csíkszentmártonban a Carlos Café & Pubban
(Poolbarátok)