Mi corazón está lleno de tristeza 3.0-versión Nunez Nunez Nunez….

Magyar cím: Szívemen ül a gecis bánat 3.0-Nunez Nunez Nunez verzió. (fordítói hibákért nem vállalok felelősséget, Tompy most nem állt rendelkezésemre.)

Szerzők: HH és MC Hanyag

Jó szórakozást.

MC Hanyag

/Nunez hater neszek a sötétben/

Számítottam rá, persze, medveanyád.

Félreértés ne essék, továbbra is szeretem Nyunyót, olyannyira, hogy az idők végezetéig védjem egy lakmuszpapírra rátehető erényeit. Csak mostanra beláttam, hogy szerelmünk végleg megfakult. Még ősszel elkezdtem kiábrándulni belőle a Brentford elleni góljáig és a Brighton elleni álompasszáig Gakpo fele. Aztán tartott ez februárig, hogy aztán tavaszra teljesen beüsse az utolsó koporsószögeket rövid, ámbár tartalmas Liverpool karrierjébe. És nem a haterek baszták el, bármennyire is ezt toltam (hülyén) egy ideig.

Ki emlékszik még erre, te jó ég.

Mentségemre szóljon, voltak pillanatai megint. A PSG elleni gólpassz, a clutch teljesítmény a Brentford ellen, mindkét fordulóban. Tavaly megírtam és ezt fenntartom, Darwin Nunezzel egy új dimenzióját, generációját ismertük meg a csatároknak: a bipoláris 9-est. Mostanra már le is tudjuk rajzolni, a pozitív oldalán Darwin egy bimbozó virág, amit úgy 3 éve szeretnél, hogy kihajtson. Már-már felkúr annyira. Jó pillanataiban még mindig volt abban a bimbozó virágban valami, már-már kitüremkedtek Liverpool karrierjének virágai. Vagyis, ami lehetett volna. Csak aztán jön Nunez B oldala, az ún. elbaszott fogyatékos hurrikán. És az kúr fel a legjobban, hogy egészen eddig nem volt egyik oldal a másik nélkül. Úgy is mondhatnám, hogy ő egy ilyen kettős identitású Thészeusz paradoxon, ha így kevésbé érthető.

Picit érthetőbben összefoglalom Nunez B oldalát. Ha engem kérdeztek, ezen az oldalon a Chelsea elleni 4 kapufa, az üres kapus kihagyott helyzetek vagy ezeknek a mennyisége áll elsődlegesen, ez a problémája egyik eredője.  De Toressel, ahogy minden csatárral és nemcsatárokkal is előfordult már ez.

A problémái másik eredője szerintem a minden kihagyott helyzet utáni frusztrációja, aminek köszönhetően már nem látja úgy a pályát, nem érzi úgy a játékot.

Az öreg holland Gusztáv írta őt le legjobban Aston Villa elleni meccs után (amelyiken kihagyta az üres kaput az öreg Darwin), hogy abban a pillanatban, amikor kihagyja az első ziccerét, bezár, frusztrált lesz és rágörcsöl minden további döntésére. És használhatatlanná válik a támadásépítéshez.

Mint Nunez lover emberben ekkor horpadt be az énközpontú rendszeremnek az a vákuumozott része, ami eddig próbálta feldolgozni azt az önellentmondást, hogy Nunez jó, csak idő kell még neki.

Crouchy próbálta beleordítania füleinkbe sokakkal együtt, hogy ez az ember egy fasz hiába szerethető, ha egyszerűen kevés. Lucas Leiva is az volt, mégse tudom felrajzolni a mai Liverpoolba.

Nagyon magára is veszi a negatív kommenteket (Instagramra, X-re rendszeresen posztolt erről).

Sokan vártuk, hogy ezt is kinövi majd, felnő a projekthez, voltak is pillanatai, amikor úgy tűnt, de szépen lassan, módszeresen mindig visszament ebbe a tudatállapotba.

És elmondható, hogy az utolsó szöget a karrierje koporsójába saját maga verte, az utolsó pár hónapnyi hozzáállásával, egyes FA kupa meccseken a beleszaromságával, minden negatívumával, ami a kihagyott helyzeteiből fakadt. És meccsről meccsre, játékpercről játékpercre egyre kevesebb helyzetet teremtett, vagy hozta magát helyzetbe.

Ami miatt fájó ez sokunknak, az-az A oldal, minden, ami miatt Darwin Nunezt imádni lehetett. A „prémium Origi” pillanatok, az emelése a Brentford ellen, az idei Brentford elleni és a tavalyi Bournemouth elleni bombája, az a passz Hákpó felé idén a Brighton ellen, vagy a sarkazós gól a Real Madrid ellen.

Az, hogy mennyi embert szolgált ki még Jürgen alatt, hogy milyen jó volt a kémia 2 éve Salah és közte. Hogy mennyire itta a szurkolók örömét.

Na meg, a sok frusztráció mögött ott volt az az ember egyes momentumokban. Az a pozitív példakép, aki odament egy szurkolóhoz Jota Anfieldi emléktáblájánál és megvígasztalta őt. Ugyanez az ember, aki úgy érzem a maximumot akarta kiadni minden meccsen és amikor sikerült neki, azokat a pillanatokat örökre a szívébe zárta.

Az a hülye kisgyerek, aki énekelgetett Konatéval. Aki spanyolul motiválta Robertsont, miközben az semmit nem értett belőle, de mégis imádta. És nehéz volt nem imádni, bár nem volt lehetetlen.

Diazhoz hasonlóan neki is volt 1 kifejezett YNWA momentuma. Ezt talán nem kell magyarázni:

A momentumaiból és vicces, illetve szép pillanatiból kiindulva fáj, mi lett Nunez sorsa. Az meg végképp, hogy a Nápoly nem ajánlott magasabb összeget érte még nyár közepén, úgyhogy kénytelen lesz Szaúdba költözni a sikerért.

Liverpoolban összességében sajnos a B oldala felfalta az A-t. Nagyon remélem, hogy nem adja fel, küzdeni fog és bízva bízig. Reménykedek, mert már csak ez maradt nekem, hogy hamarosan visszatér Európába.

A másik oldalában ott pislákol egy fantasztikus karrier reménye.

Gracias totales Darwin. Chau.

hh:

2022 nyarán, a Bienvenido Nunez posztban azt olvastam, hogy Klopp alatt a tökélyre fejlesztett játékba annyira nem passzol bele, de van olyan tehetséges, hogy izgalmas szezont okozzon nekünk. Az ő leigazolását viszont a góljai fogják majd igazoli. Mi is, ő is egyre türelmetlenebbek lettünk, mert bár látványosan átsprintelte minden irányba a pályát Klopp alatt, bemutatta, hogy a legjobb atléta a Mersey partján ő, a körbepasszolgatásba fulladt buszfeltörésekbe úgy hasított bele, mint egy felismerés. Ő az, aki a letámadós atomfocit még direktebbé teszi, akinek bepasszolják területre és elrobog a kapuig, mint Salah, hiszen Salah öreg és az okos klub már gondolkozik a pótlásán.

Salah nem öregszik, Nunez pedig ha pályán volt, akkor is jóval ritkábban próbálkozott kapuralövéssel mint Mohamed. A nempasszolós nemcsatár érzésre az általában az ellenfél térfelén tartózkodó játékosok hierarchiájának csúcsán székel, Darwin pedig az elvárások után kajtatott. Máté is kitért Origivel való összevetésében arra, hogy nem féltétlenül kell azt várnunk, hogy Nunez jobban muzsikál majd mint Divock és nem is muzsikált jobban kivéve Klopp utolsó szezonját.

Az, ha valaki nem tanul meg ennyi idő alatt hatékonyan kommunikálni azt is jelenti, hogy talán kevés volt az interakció, amiben fejlődhetett volna. Én úgy képzelem, hogy bár a szurkolók és köztük én is a szívünbe zártuk, de valahogy a csapatból kiáll, mint egy Ricki Lambert vagy egy Benteke. Egy párhuzamos univerzumban, ahol Salah korábban csillagászati összegért elmmegy máshová és Darwinra rúgdossuk fel az összes labdát, Darwin lövi a tiziket, ott szerintem Nunez önbizalma is máshogy alakul, de a csípési sorrendben biztosan oda kerül, ahová a sebessége alapján és a kiváló helyzetbekerülési képessége alapján várjuk.

A párhuzamos univerzum ajtaját rábaszta az orrunra az élet. Ez van, ez a Nunez nélküli, Salah gólokkal teli sikeres és okos világ, ahol egy ideig zeng a lelátón a Nunez, Nunez, aztán elhallgat. Elzúgott az éji bogár és sajnos oda is koppant. Fájt Cissé sérülése, fájt Torres távozása, fájt a Suarez elleni saf hadjárat evrával, fájtak Stu folyamatos sérülései. Manénak többet kívántam, Firmi távozása meg korainak tűnt, de annyi örömet okozott, annyira kerek volt az ő itteni léte, hogy túlléptem rajta. Carroll, Benteke de Díaz sem okoztak fájdalmat. Darwin megosztja a Fontatot, ha jól érzem. A fájós felén, annak is az utolsó padsoraiban karcolgatom a falapot és szarul érzem magam.