¡Que te vaya bien Lucho Diaz
Öhmmm… az van, hogy kerestem a szavakat mostanáig. Határozottan nem erre számítottam. De Diaz búcsúposzt következik.
Én már azt hittem júliusban, hogy Darwin ilyenkorra egy dicső múlt lesz, mi meg vígan éldegélünk egy baszó támadósorral. Ekitiké in, balon Gakpo, Lucho tudja mindkét posztot és rátérhetünk a kicsit kockázatosnak tűnő CB sorra. Erre tessék.
Sok pozitívumot el lehet mondani: A legjobbkor szálltunk ki egy dealből, ami amúgy papíron nem volt olyan gyümölcsöző, mint ahogy sokan emlékezünk rá.
Luis Diaz karrier összesítő (Liverpool):
Összesen 148 meccs,
41 gól
16 gólpassz
Ez úgy eléggé gyér, akárhonnan nézem a helyzetet: Elég összevetni Sadió Manéval (Salahval nem lenne fair, amúgy Manéval sem az).
Sadió Mané karrier összesítő (Liverpool):
269 meccs
120 gól
38 gólpassz
Lehet én vagyok most a magam részéről meglepően unfair, lehet a következő 2 idényben és 100 meccsen szakadt volna ki a gólzsák kompetens csatárokkal. Előbbi gondolatra ráerősítendő, a 41 gólból 17-et szerzett az előző idényben és 5 gólpasszt a 16-ból.
De az eddigi karrierjét vagyok köteles elemezni, ami alapján nem tartozott a leggólerősebb támadóink közé az elmúlt időkből. Úgymond hozta mindig a kötelezőt.
Amiben az elit alatt volt 2 szinttel, az egyrészt a dél amerikai dribbli (2022-23-ban 3.2 csel/90 perces mutatóval bírt). Ez egy jó skillset lehet pont a Bayernben (=értsd, a Bundesligaban és a BL-ben), én látványos és eredményes karriert jósolok neki, de sajnos mi a PL-ben legtöbbször ugyanott tartottunk, ahol elkezdődött az akció, visszaadta Gravenberchnek, Maccanak, vagy Robbónak.
Meg voltak ilyen rendkívül szexi reel videók:
Amiben szintén hasznos lesz a Bayernnek, az a helyzetkialakítás: Diaz 90 percenként 2,05 helyzetet teremtett, ezzel a Bayernben egy szinten van Musialaval, aki pont hiányozni fog nekik a Klub VB-s sérülése miatt (Lucho valszeg a baloldalon fogja az ő szerepkörét átvenni, remélhetőleg mások ellen több, ellenünk kevesebb sikerrel).
Meg ott lesz Harry, Olise páros, akikkel vígan el lesz remélhetőleg. Pöcögtethetném még a statokat, de Lucho az a típusú játékos, akit nézni érdemesebb volt, mint a statjain lovagolni.
Az Aranylabdás Rodrit és a liga akkori legjobb jobbhátvédjét azért nem sokan firkálják meg így. Ha van két emlék, amire emlékezni fogok Luchoból, akkor ez az egyik.
A szociálpszichológia tudománya alapjáraton 3 nagy részre osztja, hogyan fogadunk vagy utasítunk vissza döntéseket:
- Amikor értesz egy döntést és szimpatizálsz vele, akkor konzekvensen elfogadod azt. Elég evidens, mint egy pofon.
- Amikor nem értesz egy döntést, automatikusan nem is lesz szimpatikus, mindenképpen elutasítod. Ez is egyszerű, mint egy pofonra adott válaszreakció.
És akkor van az a komplex halmaz, amikor értesz egy döntést, mégis felteszed magadban a jogos kérdést:
OHH Hughes Lucho URAM, egyetlen kolumbiai drogbáró bambinom, MIÉRT?
Bennem ez a kérdés kavarog, a szívemmel fáj felfogni azt a hirtelen változást, amit amúgy az eszemmel értek. Világos számomra minden, az is, hogy miért szálltunk ki, vagy, hogy Lucho miért nem hosszabított velünk és még azt is ép ésszel össze tudom rakni, hogy a Bayernnek miért kellett. Egy Win-win-win szituáció kerekedett így az üzletből, amit végtelenül adok. 65 millió fontot álmaimban nem gondoltam volna, hogy kapni fogunk érte, minden erényeit figyelembe véve.
De ha a szívemre hallgatok, Diaz nagyon hiányozni fog. Nem csak nekem, Slot így nyilatkozott róla:
“ Mindig szomorú lesz visszagondolni arra a napra, amikor Diaz elment. Először is, elvesztettünk egy olyan figurát, akinek mindig mosoly volt az arcán, bármi is legyen. Sokat játszattam, szóval valahol természetes, hogy sokat mosolygott. De amikor nem játszott, akkor is úgy érkezett meg az edzőközpontba, hogy mindent beleadott, végig mosollyal az arcán”
Valamint, megszólal bennem az a Darwini (sicc) szentimentalizmusom. Mostanában aktívan gondolunk Jotara, ahogy ő beírta magát (jogosan) a Liverpool legendáriumba.
Luchoról nem sok ilyet hallottam a távozása után, pedig számomra ő szintén ott szerepel a legendák között.
A dalától kezdve, a fáradhatatlan természetén túl az átkozott mosolyáig és a sikerekig, amiket együtt szereztünk (1 bajnoki cím, 1 FA kupa, 2 Carabao kupa).
DE, kiemelten egy emlékkel örökre beírta magát nálam a YNWA kultúrkör rubintvörös köves emlékkönyvébe.
Hosszabítás, 95. perc. Amikor nagy szükség volt még 1 pontra is, mert nem tudjuk mennyit érhet a bajnokság végén. Ehhez a pillanathoz képest 1 hete volt annak, (és ezt szavakkal még most is nehéz leírni), hogy Lucho apját elrabolták. De Jürgenék kérték, hogy menjen ki és teljesítsen. Diaz talán élete legsötétebb óráiban ment ki, és valami isteni csoda révén teljesített. Mi az, hogy teljesített, kiegyenlített a halálból és az egyik legnagyobb érzelmi viharból. Ilyen scenariot rendező nem tud írni, csak a sport világa és az élet. És ha valami, ez igazán Liverpooli pillanat volt tőle. Ilyenek miatt szeretem ezt a csapatot és imádom Luis Diazt.
Zárszóként lefordítottam magyarra a búcsúját:
„Fantasztikus embereket ismertem meg, csodálatos kollegákat, edzőket, akik nagyon sokat segítettek.
És fantasztikus szurkolókat. Liverpool ténylegesen egy különleges város, amit örökké megőrzök a szívemben. A történet itt véget ért és öröm vissszanézni milyen boldogok voltunk együtt.
Nem csak a trófeák miatt, amiket szereztünk, hanem a barátságok és azon kötelékek miatt, amiért mindez megvalósulhatott. Voltak lejtők és voltak emelkedők, ahogy mindig, de mindig volt igazság. Ahogy az egy családban szokás.
Csodálatos érzés úgy távozni, hogy a kötelességeimet teljesítettem és főleg, hogy bajnokként távozhatok. Tökéletes távozás lett volna, ha az utunk során nem veszítettük volna el az egyik társunkat tragikus körülmények között.
Ahogy mondtam is, és csak ismételni tudom magam. Mindenkit a szívemben fogok hordozni, de egyikőnket különsképp: Diogot. Sose fogom őt elfelejteni. Sose fogjuk őt elfelejteni.
Köszönök mindent.”
/Lucho/
“Dios te lo pague por tu generosidad.
¡Que te vaya bien Lucho Diaz.”
/MC Hanyag/
