Bienvenue Hugo

Hugo Ekitiké a francia királyok koronázóhelyén született, a legjobb gall tehetségeket összevásárló PSG 2022 nyarán 28 millió eurót tett le érte a Reimsnek, de Hugo nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

190 körüli magas támadók, ha történetesen valakinek nem Lukaku izomzata van, akkor azért idő a profi focinak megfelelő testet felépíteni. Isak is ennyi idősen költözött el San Sebastianból. A 2021/22-es szezonban a Reimsben padról beszállva a 25. fordulóig bejátszotta magát a kezdőbe, mindössze két! piroslapja hártáltatta ebben egészen egy 25 fordulóban elszenvedett combsérülésig. 1463 perc alatt 11 gólt vert és 5 gólpasszt osztott ki úgy, hogy csak 5 meccset játszott végig a bajnokságban, hiszen az elején padról beállva volt rendszeresen eredményes. Az erősödő terhelésnek a combsérülés vetett véget, de 19-20 évesen a meccsenkénti 1 gólhozzájárulás nagyon jó eredmény. Emellett a francia u20-ban is 5 meccs 5 gól a mérlege.

Az elfuserált PSG igazolást követően a francia u23-ban nem mutatkozott be és a felnőtt válogatottsága is várat magára. A Frankfurt 2024 telén vette kölcsön a fiatal tehetséget, majd a szezon végén a korábbi magas ára után mindössze 16,5 millió euróért vásárolta meg a párizsiaktól. Érdemes hozzátenni a PSG-ben mutatott teljesítményéhez, hogy Messi, Mbappé és Neymar is ott voltak a keretben, majd érkezett még Dembelé, Kolo Muani, akiért közel 100 milla eurot áldozott a párizsi klub és Goncalo Ramos. Ilyen játékosmozgás mellett fiatalon apróért lemorzsolódni szerintem nem nagy csoda.

A fiatal Hugo tiszta Henry, főleg a Reims meze és az eleganciája miatt (a szar zenéért és a kezdőképért bocsánat):

Nekem egy félelmem van, a fenti versenyből és a reimsi combsérülésből adódóan Eki csak az előző szezonban teljesített hasonló játékidőt egy szezonban, mint amit nálunk kellene. 3644 játékperce bizalomra ad okot a terhelhetőségére nézve, de 23 éves kora mellett ez az egy szezon azért nem sok. 48 meccsen szerzett 22 gólja és 12 gólpassza a bundásban jó mutató, 107 percenként segítette gólhoz a csapatát, tehát közel azt nyújtotta, amivel a Reimsben berobbant. Viszont a srác egy évvel ezelőtt 16,5 milla eurót ért, vajon ez egy olyan szezon volt, amivel egy nem a legfiatalabb korban lévő játékost polcokkal feljebb rakta magát?

A paint, amivel összetörtem Ngog szívét :(

Nem biztos, hogy érdemes a Frankfurt diszkontvételéből kiindulni, inkább abból, hogy egy a PSG-nek 28 millába fájó fiatal tehetség kicsit később bemutatta, hogy megvan benne az a potenciál és így már nem pusztán fiatal tehetségként, hanem egy szezonnyi bizonyítás után magasabb lett a polc. Viszont az árban az is benne van, hogy Nunez és Haaland vételének idején tök furcsa volt, hogy progresszívebb taktikával operáló csapatok centereket vesznek nagy pénzért. Azóta megnőtt a kereslet a hasonló játékosok iránt, a Stuttgart a szintén 23 éves centeréért hasonlóan nagy pénzt vár, a 198 centis Woltemade szintén egy kiemelkedő szezonon van túl, de végigjárta a német utánpótlásrendszert és már a felnőtteknél is debütált. Emellett 28 bundás meccsen 12 gólig és 2 gólpasszig jutott, ami Eki számainál sokkal gyengébb (hozzá kell azért tenni, hogy a Bayernnek inkább volt center, mint nem, de a szigeten most kb mindenkinél van egy Solanke).

Szóval nekünk/Slotnak kell egy ember előre és a kiválasztási folyamat vége Hugo lett. Az árán túl ezzel érdemes szerintem foglalkozni inkább. A két 1 kanadai pont/meccses periódusa mellett sem feltétlenül használnám a befejező szót vele kapcsolatban, inkább azt mondanám, hogy ő lesz elöl. Fizikálisan nem egy Benteke a srác, tehát Jakuzzi zsargonnal élve nem bója, bár magas. Nem biztos, hogy az a srác, akinek odateszik a szöget, ő meg ráver kalapáccsal úgy, hogy ne hajoljon el, hanem belemenjen a fába. Inkább egy olyan tag, aki a zömében lapos passzokból építkező támadásainkak megfelelő eleme lehet és viszonylag könnyű őt az ellendél kapuja előtt is megtalálni labdával.

Nyilván kész van már a poolos videó is:

De akkor azért volt ilyen drága, hogy Nunez végleg felszabaduljon?

Induljunk ki abból, hogy Salah Klopp alatt a vége felé gyakran játszott középen, de ha Jota vagy Nunez nem voltak a pályán, Arne a kapu előtt inkább Diazzal próbálkozott, aki egy magasabb, rugalmasabb, robbanékonyabb srác, de kevesebb gólt szokott lőni. Ahhoz, hogy megértsük, miért kellett nekünk Hugo, azaz miért pont ő kellett, szerintem leginkább azt kell megvizsgálnunk, hogy miért pont Diaz, miért nem a magasabb Gakpo vagy a több gólt lövő Salah játszott gyakrabban a kapuval szemben az előző szezonban.

Mit csinált Díaz a kapu előtt? Ő lenne az, aki ellövi?

Ki? Mennyit lőtt tavaly átlagosan meccsenként Mennyit lőtt darabra?
Salah 3,42 130
Díaz 1,97 71
Jota 1,96 51
Dominik 1,86 67
Gakpo 1,63 57
Darwin 1,13 34
Arnold 1,36 45
Alexis 1,09 38
Jones 1,03 34
Elliott 0,94 17
Chiesa 0,83 5 (forrás: statmuse)

Innen nézve Eki meccsenként várhatóan kb. kétszer fog kapura lőni, ha nem változik a játékunk. (A Frankfurtban 3,55 lövést átlagolt mérkőzésenként, de a lövésszámot a taktikai utasítás jobban magyarázza, mint a játékos aszcendense, így ezt inkább a teljesség igénye miatt hozom ide, még véletlenül sem azért, hogy a fenti táblázat adataival összehasoníltsuk. Amúgy csak a Bundásban 4,1 lett a lövésszám és 7,2 az átlagos labdaérintés a 16-osban (opta)), tehát ott nagyon rá volt kihegyezve minden. Szerintem Wirz és Salah semmivel sem fognak kevesebbet próbálkozni, mint Hugo 90 percekre bontva.

A Bundásban nem nagy meglepetésre Kane lett a gólkirály 28 találattal, Hugo a maga 15 góljával csak a megosztott 6. helyezésre volt jó, pedig helyzetkialakításban top.

Hugo abdaérintései az előző szezonban a Bundásban (opta)

Annyira top, hogy még az A opció Isakot is előzi:

Arne Feyenoordjában az utolsó évben messze S. Gimenezre épült a támadójáték és ő bizony inkább klasszikus center volt, nálunk pedig a kaputól némiképp messzebb helyezkedő Salah hozott most irgalmatlan számokat és még Dominik is hasonlóan gyakran lőtt, mint a kapuhoz legközelebb helyezkedő játékos. Plusz szerintem a csapaton belüli hierarchia is belejátszik abba, hogy eredménykényszer alatt ki az, aki végül megpróbálja. Ez persze korrerálhat az önbizalommal is.

Hugo azért lehet, hogy többet próbálkozik majd, de továbbra is hajlok arra, hogy nem befejezőt vásároltunk, hanem egy kapuhoz közel helyezkedő támadót, aki szervesen illeszkedik majd a támadójátékunkba az akklimatizációja végén reméljük, hogy Sinama Pongolle (bocs) vagy Djibril Cissé után egy sikeresebb és szerencsésebb francia támadót igazoltunk. Salah nem lesz fiatalabb, logikus dolog lenne arra számítani, hogy a szezonban termelt gólokból némileg kisebb arányban veszi majd ki a részét. Egy biztos, Arne kapott egy középső támadót, aki az egyik legfelkapottabb név a piacon, Wirtz mellett ez izgalmas változást fog hozni a támadójátékunkban.

Kicsit bírjuk még ki, hozom a jó hírt

Ismeritek Darwin Nunezt, a srácot a Benficaból, aki irgalmatlan sok helyzetet alakít ki? Az opta szerint az előző szezonban az 5 top bajnokságban 11 nélkül helyzetek kialakításában 5. legjobb volt Ekitiké. Várható gólok számában 4,2-vel lőtte alul magát, ugyanis ebből lett az a 15 bundás találat (pontosabban az opta 14 bundás góllal számol és így 5,2 góllal várt volna többet, viszont Eki 15 gólt lőtt a bajnokságban, mindegy, a lényegen sajnos nem változtat, 20 körül kellett volna termelnie):

Isak sokkal jobb hatékonysággal verte be a helyzeteit, viszont az opta kiemeli, hogy játékosprofil tekintetében a két srác erősen hasonlítanak egymásra. Úgy tűnik, Arne leadta a személyleírást, a a srácok meg kikeresték az ipsét a gépen, de a kívánalmaknak minimum két egyén is megfelel. Bedobtak még három nevet, akiket nem nagyon láttam játszani, de nem paintelem ki, hátha valakinek ez mond valamit:

Viccet félretéve Hugo roppant elegáns, tényleg Henryt idéző játékosanyag. Sok-sok egészségben eltöltött liverpooli szezont kívánok neki és három gólkirályi címet.