Farkasfogó Hadművelet

Az OpenAI szerint ez a csoki hasonlít Luis Diazra. Kommentben várom a véleményeket.

Psszt…hé te, igen te, hallottál már a Wolverhampton Wanderersről?

Ádáz egy farkasfalka, óvatosnak kell lenni ellenük, én már csak tudom. 2018-ban kezdtem el nekik is szurkolni. (felültem az Adama Traoré, Jiménez és Nuno Espirinto Santo féle sittes Farkasvonatra).

 

Emlékezzünk meg erről a csapatról két darab 2 perces összefoglalóval, amikor megverték a Cityt. Elsősorban ehhez a két meccshez köthető, hogy szimpatikusak lettek számomra.

Most, hogy ezeket az alapokat lefektettük, elárulom a titkot, hogyan kéne becserkésznünk idén ezt a fenevadat. Papíron nincs nehéz dolga az ellennek a farkasokkal szemben, már 2 éve folyamatosan az alsóházban tanyáznak, ráadásul idén elment az egyetlen sztárjuk is, Pedro Neto személyében. Liverpooli szempontból ez előny lenne, egyetlen egy hátráltató tényező van:

Ez a csapat hullagyenge. És mi tavaly óta gyengébbek vagyunk hullagyenge csapatok ellen.

Demonstrálom mit értek ez alatt:

2023/24:

Kikaptunk az Evertontól (15. hely) és a Crystal Palacetől (10. hely), leikszeltünk a Luton, a West Ham, a Manchester United, az Aston Villa és a Brighton ellen. Utóbbi három annyira nem lenne szégyen, de mindhárom egy már megnyert meccs volt, amit kiengedtünk a kezeink közül.

2024/25:

Eddig egy vereség a mérlegünk, ami papíron nem rossz. A Nottingham ellen.

Fontos pontokat hullajtottunk ezeken a meccseken egy bajnokaspiráns csapathoz mérten. És valahogy mindegyikhez passzol egy univerzális kérdés:

Akarunk-e játszani egyáltalán?

Amikor a válasz erre a kérdésre egy igen, akkor ezek a meccsek egy laza 2-0, 3-0, 3-1 kaptafára épülnek, az ellenfél kapott legalább 2 gólt és úgy érzi ebben ennyi volt, köszöni szépen ő már csak a hármas sípszóra vár.

Amikor viszont kicsit sem, akkor átalakul a meccs egy fosfaragós baszakodássá. Ami olyan, mintha egy  futárszolgálattal próbálnál direkt mód ügyintézést lefolytatni.  Felbaszós, idegőrlő, aminek a végén csak a tanult tehetetlenség marad, „ez ilyen” címszóval. Ezek azok a meccsek, ahol Diaznak kell megmentenie a seggünket egy kiesés felé tartó Luton ellen. És ha már a támadósor szar, akkor már miért is ne lőhetne egy ex-Manchester United gyorsnéger-reject gólt ellenünk.

Kétarcú csapat voltunk tavaly (ez nem egyenlő azzal, hogy rosszak voltunk), kétarcú játékosokkal… mondjunk pár példát, khmm, Darwin, de neki amúgy is ezer féle arca van, 10 ezer mimikával összesen, meg különben ide lehet sorolni Diaz, Salah, Konaté, Szoboszlai kvartetett.  Meg amúgy lehet vitatkozni, hogy ki csatlakozhat ebben a sorba, hozzászólásban tegyétek meg (persze, egészséges keretek között).

Idén ezt a kétarcúságot szeretném, ha beszüntetné a csapat. Akárhol végzünk a tabellán, én nem szeretném ezt többet látni. Már csak azért sem, mert ha kereteket összevetjük, egy ilyen Liverpool, ha már a szíve felét kirakja a pályára a jelenlegi Wolves ellen, simán hoz egy 2-0át. De ha épp egy gyengébb napot fogunk ki, akkor is meg kéne tudnunk verni egy rossz formában kezdő csapatot.

Mert ami az idei Wolvesot illeti, idén 3 vereség, egy X a mérleg a bajnokságban. Hamar túlestek a nehezén, átment rajtuk az Arsenal, a Newcastle és a Chelsea is, utóbbi 6-2-re nyert a Molinóban. Leikszeltek a Nottingham ellen. Szóval illik rájuk a hullagyenge narratíva.  Ismerve minket, tökéletes alapanyagok lehetnek egy fosfaragós meccsre.

Elég az is, ha 1-2 pinanyalatra odafigyelünk a támadásokra, 40%-on is kijöhet egy fosfaragós győzelem. És nagyon unom a kommentmezőben fanyalgókat, akik azt írják, hogy jó, hogy nem nyertünk, mert nem érdemeltük meg. Egy bajnokcsapat nem így működik.

Testvéreim, tudom ilyenkor a bennem lévő kicsiördög José Mourinho pragmatizmusa szólal meg, de ezzel az attitűddel mi 2019-2020-ban ugyan nem lettünk volna bajnokok. Hány meccset nyertünk meg a semmiből? Hány fordításunk, utolsó perces győztes gólunk volt? Elmúltak már azok a Firmino, Divock, Mané, Salah, VVD, Robertson megmentő gólok, amik abban az évben, mint minden évben, nagyon kellettek?

Tavaly még pislákolt ebből valami… Csodagólokat lőttünk a Fulham ellen és megnyertük 4-3-ra. Darwin a 90+9 a hármas sípszó közepébe vágott a fejesgóljával. Na meg a Robertson győztes góllal megnyert hazai mérkőzés, éppen a Wolves ellen.

 

Ellenben lehet kisminta, ezt érzem a mostani keret hiányosságának. 4 meccsből 1 volt olyan, ahol nem igazán úgy történtek a dolgok, ahogy a csapatunk akarta. Döcögött a játék, passzsávjainknak nyoma sem volt, semmi nem ment. Ezen az 1 meccsen ki is kaptunk, valószínűleg valamilyen morális kód alapján. Mintha 115 vádponthoz képest 1 rossz meccs olyan főbenjáró bűn lenne, amivel már nem is szabad 3 pontot szerezni, vagy esetleg bajnokságról álmodni. Nyilván nem lehet ezt az örökkkévalóig művelni, sőt, tavaly pont ebben fáradtunk el… de a City annyiban volt jobb nálunk, hogy több elérhető játékossal tudták végigfosfaragni a telet és a tavaszt.

Én most untam meg ezt és arra buzdítanék mindenkit, hogy törjük meg ezt a narratívát. Valahol még szurkolok is annak, hogy legyen egy ultrafos meccs, de tessék valakiknek kiemelkedni a keretből és nyerjünk meg egy meccset úgy, hogy közünk nem volt hozzá. Akkor el tudnám hinni ennek a keretnek, hogy bajnokaspiráns. Alternatívám, hogy menjünk ki teljes szívvel, nyugodtan, ne legyen baj és nyerjünk egy nyugodt meccsen 3-0-ra. Nem túl liverpooli, de ennek is tudnék örülni. Kíváncsi vagyok Chef Arne mit főz ki mára.

Reméljük Farkaspörköltöt

Meccs előtti predikcióm:

Ahogy fent jeleztem, ultranagy fosfaragást víziónálok, lelki szemeim előtt ott lebeg, ahogy Cunha lecsorgó szotyi fejes és egy kontratámadás után Joao Gomes góljával 2-0-ra vezetnek a félidőben. Ezt ellensúlyozza optimizmusom, ahogy egy Macca hollywoodpassz után Salah zicccert értékesít, majd szabadrúgás-figura során lepasszolja a lasztit az önző mindenségit neki, ezzel egyszersmind alágyújtva egy Gravenberch bombára. Arne barátunk csak egy szivart kér, köszöni szépen. Végül egy Diaz szólóval és egy VVD fejesgóllal pontot teszünk az i-re (hamár szarok vagyunk pontrúgásból). 4-2, kibaszott magas kombinált odds, itt láttátok először, a lottót majd küldöm, ha bevált ez szelvény.

U.I.: Szeretném kiemelni, hogy felelősségteljesen kell űzni a szerencsejátékot, nem tréfadolog. Nem érdemes házat, kocsit feltenni, tudom, könnyű pénzszerzési lehetőség, viszont kb. ennyire könnyen el is veszítheted. Csak annyit, amennyit az ember megengedhet magának. Ha ezt nem teszed, megtalállak és a Szaunából kilőve egy ban szigetre küldünk, nemrég megnéztem, nem jó ott a társaság.  Nagyon nem.

Kellemes szurkolást kívánok, meccs végén ismét velem és a legújabb novellásregényemmel találkozhattok. Remélem egy győzelemről szól majd.

Addig is, Luis Rozsomák Diaz szavaival élve: