Kicsoda Arne Slot?

„Kicsoda xy?” nyári teleregényem második fejezete következik, olyan 4 fejezettel készültem a ubiszezonra, három már le van fixálva. De ne rohanjunk annyira előre. Kezdjük a legelején. Az előző részek tartalmából. Miután elbúcsúztunk mindenkitől itt a szaunában, akitől búcsúzni érdemes, az én posztomban megtárgyaltuk a két volt alvezérünket, következő posztomban a jövőre, és a következő nagyvezérre helyezném a fókuszt.  Arne Slotot fogom hűen elemezni. Vagyis, kurvára remélem, hogy hűen át tudom adni ezt a koponyát.

Szó lesz tulajdonképpenvéve mindenről, amit tudni lehet róla, a reggelijén keresztül a kedves feleségén át. Meg amúgy arról, hogy milyen sokszínű jegyeket vett fel vezetőedzőként a Feyenoordban eltöltött időszakában. Meg amúgy a futball lélektanról, fitnessről, filózófiáról. Egyszóval, sokdimenzión keresztül mutatom be ezt a Gusztávba oltott Rózsaszín párduc főgonoszt.

Annyit azért a módszertanról egy mondat erejéig, a Sky sportsal ellentétben nekem meg volt kötve a kezem, úgyhogy sajnos nem a szomszédját, a falut, amiben felnőtt, meg az akadémiai szereplését vettem alapul. De ez az egész videó olyan, mintha megkérdeznék a szomszéd Józsi bácsit New Yorkban, hogy milyen volt Pókemberrel együtt élni. Én csak abból tudok meríteni, amit Feyenoord meccseket követve, visszatekintve a szememmel láttam és a fejemben értelmeztem. Meg egyéb forrásokat, főleg a taktikát tekintve. Ennyit a módszertanról, csapjunk a lecsóba.

I. fejezet: Arcszerkeszet: Arne Slot, a Holland iskola tiki-taktikusa

Arne taktikai állománya elég kettős érzéseket kelthet az emberben.

Pozitívum, hogy második lett 2022-ben a konferencia ligában, Feyenoord pedig 17 év után bajnok lett, ez egy jó CV. És tény, hogy amit a Feyenoordból ki lehetett sajtolni, azt Arne kisajtolta a klub pénzügyi és játékos keretéből. De, ami a holland ligában működik, az a PL-ben nem garancia mindenre, ezt egy ex Ajax edző éppen ékesen bizonyítja. Hozzátéve, hogy őt Ten Haggal összehasonlítani nagyjából olyan, mintha összevetnél holland gasztronómiai kuriózumot, egy jó adag Ossenworst és egy jó adag Vlamettjest egymással. Előre is jó étvágyat hozzá.

Annyi kérdés mindenképp adódik, és ez az aduász kérdése ennek a fejezetnek, hogy a taktikai repertoár mennyire PL kompatibilis?

Slot egyik Liverpooli sajtótájékoztatóján elmondta, mindig is 4-3-3 alapfelállást játszott. Azért ezt szereti rendre változtatni, de az mindenképp üdítő, hogy tudjuk ebben folytatni a Jürgeni hagyományokat. Amiben még él a hasonlóság, hogy dominálni akarja az ellenfelet, labdabirtoklásban szeretne fölényt generálni. Ez szexi, adjuk, a Liverpoolnak jól is áll ez, mi is szeretjük nézni.

Mindenestre, nagyjából a hasonlóságok ebben ki is merültek. Talán még a high press, de azért ott is vannak finom különbségek. Nála egyrészt azért szabadabban mozognak a játékosok, sok passzos játékot szereti és leginkább azt, ha letámadnak az ellenfelek és ki lehet őket játszani. Alapjátékot tekintve a holland futballt és a Guardiola tiki-taka örökséget vegyíti.

Ez a játék lehet effektív és rendkívül veszélyes is, ha olyan játékoshoz kerül a labda, aki nem tud gyorsan, hatékonyan reagálni a letámadásra. Azaz, veszélyben Endo, Konaté helye a kezdőben. (a tavalyi év alapján mérve). Joel Matip megfiatalított verziójáért most bankot robbantanánk valószínűleg.

Az örök kérdése ezeknek a labdabirtoklós focinak, hogy hogyan tudja az ilyen Tico vagy Mourinho féle buszparkolást feltörni.

Erre a floorballban és jégkorongban is elterjedt kapu előtti zóna megjátszása a kulcsa mindennek. Arne csak úgy hivatkozott erre, hogy a „forró zóna”. Azaz a 16-os közepét célozza be Arne, azt kell kijátszani. Tök szép, de hogyan?

A megoldóképlet alapján kb. 4 támadó: nevezetesen 2 támadóközéppályás (10-es), 1 szélső és a kilences betömörül a 16-os előterébe, a maradék egy szélső kint marad meghúzni a szélét. Őt leginkább olykor felfútó CB-k, gyakrabban inkább a támadófulbackek segítik ki, de szigorúan egy ember van a szélen és ő is a kipasszolásban segít. (Arne hipotézise, hogy a beadás faszság, ami azért elég merész kijelentés. Főleg egy olyan csapathoz érkezve, aminek Trentjei és Robertsonjai vannak. Mindent kikockázni velük öngyilkosság lenne.)

Innen pedig elindulnak a váltott háromszögelések, ahol a 4 játékos és a támogatói keresik a réseket, dolgozzák ki a helyzeteket, hogy végül nekünk ideálisan csak annyi dolgunk legyen, hogy írjunk egy kiharangot, hogy „ezeket is agyonvertük”.

Azt tudom mondani, mint a statisztika tanárom az adott képletre: Komplikáltnak tűnik, de nem az. És a való életben ez amúgy végtelenül szexin néz ki, de itt jön ki leginkább, hogy a holland liga elég vérszegény, nekem egyik legnagyobb félelmem, hogy ez nem fog jól elsülni itt és a játék adaptálása a ligához az elején biztosan döcögni fog.

Annyiban nyilván más a helyzet, hogy igen vaskos kerete van Slotnak. Olyan, aminek fontos lesz az erőnléti fölény, mindig edzett kell, hogy legyen. Lássuk Arne következő arcát, amiben ebből a vaskeretből edzett acélt farag.

2. fejezet: Arcvonások: Arne Slot, fitness, edzőguru, avagy a kopasz, nem szép Tyler Durden

Aki követi az instagram, youtube, Vörös Fonat felületeket, annak bizonyára feltűnt, sokkal több poszt szivárog a kőkemény nyári edzéstervről. Nem meglepő, ha Liverpool játékos lennél, már tudnád, hogy Arne Slot az a figura, aki reggeli testzsírszázalékoddal, fáradtsági szinteddel, futball IQ és EQ szinteddel fekszik és a kövi nap azzal ébred, két szelet Hagelslag között. Nem érted miért eszi azt a szart, de csak fogadd el a tényt, különben dupla adag terhelést kapsz.

Ez amúgy még nem olyan extra, Klopp is biztos foglalkozott ezzel, egy edzőnek ez a dolga. De szeretném kiemelni, csávó belevitt olyan energiákat is a csapatba, hogy egyrészt kialakított egy Harcosok klubja Life1 fitness csoportos órát, ahol éppen csak a két Tyler Durden meg Csapó Alíz hiányzik.

Másrészt elvitte az öcskösöket lőtérre. Amit amúgy így futballszemantikailag végtelenül adok, még ha kicsit fura módszertan is. De de facto segít a messzire látásban, célzásban (khm, miért néz mindenki Darwinra?…ja várjunk, mert ezt is kihagyta). Tsimikas görög tüzes bestiánk mindenesetre kihasználta az alkalmat, a képből ítélve lehetne karrierje után a Liverpool Feláldozhatók film egyik főszereplője.

Feyenoordban is ilyen volt, imádtam azt a videót, ahol a mélyen tisztelt játékosállományt kérleli pleaselve, hogy jó volt, ahogy szétkapták az ajaxot, de mostmár lőtték a pizsit,  rendkívül feküdjenek le aludni. Holnap reggeli edzésen sóbánya takarítás ismét, kell a pihi a testnek.

Meg amúgy az új edzők is ilyen modern állatkák, de most csak egyet emelnék ki, később mindenki megtalálja a maga kedvencét. Az én új kiskedvencem Dr. Fabian Ottet, PhD kapusedzőnk. Burnley, Hoffenheim Mönchengladbach 3-asban tolta az ipart. Imádom.

Inside training videóban adott egy zajszűrős fülest, meg sztoboszkópikus szemüveget, hogy segítse a reakcióidő javítását. Nagyon élem az ilyen megoldásokat, hamár a Vissza jövőbe II.-ben lévő légdeszkát talán sose tudom kipróbálni. (Valszeg ott derülne ki, hogy nem is akarom, mert fosnék, de ez most mellékes.)

Na, összegezzünk. A metódusok sokban különböznek azért, ennek az előszele már messziről látszik. De mindenképp pozitívum, hogy Arne és a stáb sokat tesz már most a nyári felkészülésre, hogy a taktikát minél többen tudják elkezdeni implementálni.

Ebben győzelmet adok neki. A jövő fényesnek tűnik az edzőközpontban. Térjünk rá a taktika és az edző után magára a „menedzserre” (tudom, head coach, de a nyelvi formaságokat most hanyagoljuk kérem, tudjátok a nevemet).

3. fejezet: Pacek: Arne Slot, a „nép” embere

Slotban és Kloppban személyiségükben jön ki a legtöbb hasonlóság. Mindkettő vicces figura, szeretnek szórakozni sajtótájékoztatón. És szeretik a szurkolókat.

https://www.youtube.com/shorts/UlQ3yniUtVU

Ebben az oldalában látok a legtöbb pozitív hozadékot, az Anfield, ha látványos, eredményes és szórakoztató játékot lát, azonnal befogadja majd. Nyilván van bennünk egy kis finyásság, hosszútávon nem szeretjük a középszert nézni. Lásd Brendan utolsó éve kb. És az ő viselkedése már most szimpatikus, győzni jött ide, kellően arrogáns, beszólt Mounak is és Simoenak is, hogy ne húzzák az időt a játékosaikkal.

De Arne és Anfield kapcsolata szerencsére Jürgen által már eléggé jó renomét kapott. Aki lemaradt volna, annak…

Én bízom benne, hogy az Anfield és Slot hangulat pozitívan fog találkozni, már az elején kap annyi bizalmat a 12. játékosunktól Arne, amivel sikeresek lehetünk.

Amit ebben a fejezetben még meg kell említeni, az a személy a pályán. Egyrészt, Slot egy élő mimikagyár. Annyi arckifejezése van és mind őszintének tűnik.

Arne Slot, amikor szomorú, akkor ilyen:

Amikor boldog, akkor pedig:

Árad belőle a nyugodt boldogság és derű. Hozzá tudok szokni ehhez, megmondom úgy ahogy van.

További elemzéshez már minimum kéne egy pszichoanalízis PhD, hogy tudjak válaszolni arra, milyen arcrezdülései mit jelentenek, amikor Simeone Atletije ellen kikapott, vagy amikor Mourinho Romaja ellenük szerezte meg a Konferencia nemzetközi Répaligakupát. De nem vagyok az, úgyhogy ezt a tisztelt kommentmezőre bízom már. Ellenben, engedjetek meg egy utolsó zárógondolatot.

Zárógondolat:

Az Arne éra legfontosabb jelszava a türelem. Türelem a játékosok, a vezetőedző felé. Benne egy magabiztos, csendesebb és kifinomultabb vezetőedzőt látok, aki sikerre viheti a csapatot. De egy olyan feladatot lát el, aminek az elődje korábban Jürgen Klopp volt. Ezt az űrt nehéz lesz betöltenie, ő ugyanis Jürgenhez mérten nem egy „kész menedzserként” érkezik hozzánk. Sokkal inkább olyan emberként, akinek ez lenne a következő lépcsőfok, hogy kész menedzserré váljon. Hogy megteszi-e arra nincsenek tétjeim, egyszerűen túl sok lépcsőből áll. Amivel tudok szolgálni, az remény, abból viszont az elemzés, és Arne megismerése kinevezése óta sokkal tudok szolgálni. Remény arra, hogy sikeres lesz a Slot éra. Mert ennek a játéknak, amit Arne Slot játszat, ha sikeres lesz, akkor olyan gyümölcsöket teremthet, amiről évtizedekig beszélhetünk majd.

Nagy kérdésekre válaszol ez a szezon, pl. hogy mi lesz Salahval, vagy VVD-vel (vagy Trent-Alexander Arnolddal). Vagy, hogy milyen fából faragták Gakpot, Diazt, Szoboszlait, Gravent és hasonló kérdőjeles játékosainkat. Vagy, ha már a nagy kérdésekre keressük a választ, hamarosan arra is fény derül, hogy „Kicsoda Darwin Nunez?” ….