A csapatról meg dolgokról

A szerelemhez távolság kell

Utas és holdvilág, Szerb Antal

Talán észrevettétek, de igen ritkán jelentkeztem poszttal az elmúlt hónapokban, főleg a korábbi tempómhoz képest. Pláne olyannal, ahol igazán éreztem magamban, hogy ide le kell írnom és arra is érdemes, hogy mások elolvassák. A véletlennek nincs köze ehhez, úgy érzem eltávolodtam a focitól és a meccsnézésektől. Mivel jóformán ha volt időm meccset nézni, az azt is jelentette, hogy Liverpool meccsre időzítsem. Milyen meglepő ugyebár. Ami viszont meglepett, hogy nem igazán köt le. Elég pontosan ismerem a saját játékunkat, annak minden gyengeségével együtt, hogy tudjam mi lesz a pályán nagy százalékban. Ennek megfelelően az idióta bírói ítéletek (na erre pláne rövid az élet, hogy biodíszleteken idegesítsem magam), az eszeveszett shitshow-k káoszában született találatok, vagy egy egy élete napját kifogó teljesítmény az, ami a meccsnézésnél élményt ad. Meg persze a kommentmező. 

Nem volt ez mindig így, lehet az élettel van a legnagyobb összefüggésben, hogy erre sodródtam. Előző években is teljesen így volt ez, a szezon végére belefáradtam a foci követésébe, emiatt nyaranta általában eltűntem és kizártam a felkészülési és átigazolási szezont teljesen. A szezonnyitóra általában élesedett az inger, na mi lesz a csapattal a rajtra. Ebbe kicsit belerondítottak Kloppék alapozásai, ahol a szezon első 3-4 meccse általában nézhetetlen még. Tavaly azonban nem, hiába érkezett új ingerként honfitársunk a csapatba sokkal távolabb kellett helyezkednem a médiavisszhangok miatt. Szeretett csapatomból Szoboszlai csapata lett. Nehéz így bevonódni na. Viszont inkább érzem ezt tünetnek, semmint oknak az eltávolodásra.

A szerelemhez távolság kell. Nem lehet folyton függeni a twitter/reddit/fonat szentháromságán, hogy mindenről azonnal értesüljek. Mert hiába válogatom meg a forrásokat, ahonnan tájékozódok egyszerűen a zaj is jön vele, az értelmetlen kommentek, a kontextus nélküli fröcsögés, a clickbait posztok, amiben a csapat nem szempont, csak egy horogra tűzött kukac pusztán. Meg kellett találnom azt a távolságot a csapattól, ahonnan szerethetem tisztán és szívből, amit érdemel és nem égetem tovább a közöttünk húzódó fonat. Nem akartam folyton frusztráltságból posztokat írni, nem akartam félsegges megúszós kvázi elemzéseket pötyögni, nem akartam fél vagy egész napokat az életemből azzal tölteni, hogy küzdök azzal, hogy posztot írok, de pusztán csak sablonokat puffogtatok. Megtanultam úgy élvezni a focit és követni a csapatot, hogy jóval kevesebb időm van rá, sajnos vagy nem sajnos ennek a rendszeres blogolás itta meg a levét. Érzem a tűz melegét, de nem éget szét.

Sokáig read onlyban követtem a blogot, aztán 14-ben a ködben kezdtem aktívan kommentelni, majd 15-ben a Fonat és a jacuzzi megmentett az első munkahelyi kiégés karmaiból. Ez volt az újdonság az életemben, ahol szabadon megélhettem a kreativitásomat. Pezsegtem a kommentmezőben és irdatlan tempóban gyártottam a posztokat, örökre hálás leszek az itteni közösségnek, hogy együtt éltünk meg mindent a rádiós meccstől kezdve, Akinfenwa és Tócsa találkozásán át, a vitathatatlan sportsikerekig. Az évek során a közösségből sok valóéletbeli barátságom született. Külön örömmel tölt el, hogy az újabb generáció már itt kopogtat az ajtón, sőt tavasszal át is vették a stafétát. 

Ez az eltávolodásom jól esett, de főleg azért, mert mindig tudtam, ha csak egy félidőt is nézek csak, akkor is lesznek társak a kommentmezőben és ugyanúgy lehet beszélgetni, mintha napról napra, kommentről kommentre követném a folyamot. Megváltozott az életem és további változások elé nézek. Nem mondanám ezt búcsúposztnak (mert hát ki tudja mit hoz a jövő), de régóta érleltem már, hogy ezt jó lenne megírnom nektek és magamnak. Klopp bejelentése igen mélyen érintett, rájöttem, hogy nincs értelme a tünetek elől menekülni, szembe kell nézni az egésszel, aztán lesz, ami lesz. Abszolút a mondanivamlótól teszem függővé, hogy írok-e a posztot később, de annyi szent, hogy a kommentmezőben találkozunk.

Nézzünk kicsit a jelenbe, hogyan is állunk így a szezon hajrájában. 6 meccs hátra 18 pontot lehet szerezni, verhető ellenfelek ellen. Mentálisan felpörögve egy jó félidő van a csapatban. Ez a csapat tud egy félidő alatt meccset nyerni egy-egy intenzív periódussal. Viszont a jelenlegi mentális állapotunkban úgy megyünk bele ebbe a 6 meccsbe, hogy bizonyossá vált csak ennyi van bennünk. Nem tudunk hibátlan meccseket játszani és ezt tudják a játékosok is. Egyénileg is ott vannak a tünetek, rém egyszerű ziccerek sorát basszák el óvodás módjára. Mindenkinek ott van a seggében a zabszem, hogy mi lesz azután, hogy a fater lelép. 

Ezzel a csomaggal nem fog menni “a fél meccsnyi jó teljesítményekkel elkezdjük építeni a következő 6 meccs menetelését”. A csapat a múlt héten a szezon mélypontjára ért el. Ezt kár lenne a szőnyeg alá söpörni, most ez van. Ebből a helyzetből pedig nem szokás visszapattanni. A csapat mélység kezd visszatérni, de az erőn felül teljesítők kimerülve ülnek a padon, a visszatérőkön pedig egyből hatalmas a nyomás. Várható ebből az állapotból egy-két pontvesztés, a lassacskán biztossá váló jövő évi BL tudatában. Nyilvánvaló ezzel szembesülni nem vidám séta a kertben, pláne egy ilyen kiemelkedő kilátásokkal kecsegtető és érzelmileg intenzív szezon közben. 

A következő 3 meccsünk lemegy 6 nap alatt lesz és mindegyik idegenben, ez a tempó sem segít az izomok és az idegpályák regenerálódásában. Tovább jönnek a feladatok, ingerek és az elhisszük-nemhisszük hullámzása. Jó lenne egy kis idő, ahol csillapodhat a csapat, de az a legnagyobb luxus az angol topfoci sok haccínteres világában. Könnyen lehet, hogy most idegből ütjük a senkiföldjén ténfergő Fulhamat vasárnap, hiszen papíron ég és föld a két csapat képességeit nézve. De ugye a füvön játszanak a fiúk, ami csúszik is, ha vizes. Itt üzenném a fizikából felmentett hazai kommentátor társaságnak, hogy nem, sajnos nem gyorsul fel a vizes füvön a labda, bármennyire is jó lenne, ha minden futballstadion perpetuum mobile lenne, ha locsolnak, vagy esik az eső. Azt hiszem hazánk energia gondjai is hamar megoldásra kerülnének ennyi szép új stadionnal, de pusztán arról van szó, hogy kevésbé lassul le a labda, mintha száraz lenne a gyep. 

Természetes folyamat ez, addig lehet nyomni a gázpedált, amíg van a tankban benzin, későbbi generációknak, amíg az aksiban van delej. Ha kifogyott, akkor lehet erőlködni, lehet kipréseljük a győzelmet szerencsével, egy villanással, hiszen tudjuk képesek erre a srácok, viszont akkor sem lesz tragédia, ha nem gyűn a három pont. Én mindenkinek jó szurkolást kívánok és annyit javasolnék, hogy felfokozott érzelmeink rendben vannak, de érdemes érezni a határt, hogy mikor borítod a bele a bilidet a ventillátorba, hogy aztán mindegy kit és hogyan talál meg. Ez a blog nem az FSG tanácsadói testülete, ez hasonló hobbival megáldott, vagy megvert emberek közössége, ahol együtt élhetjük meg, amit meg lehet élni a csapattal és még Kloppal egy szűk hónapig.