A kocka egyet fordul

A MU-beharangot Kavics hozza Nektek!

Még mindig vannak kiadó posztok a tavaszra, szólj, ha érdekel!

Baromi nehéz újat mutatni a Fonaton. Voltak már statisztikai elemzések, érdekes adatok tömkelege, indulattól fűtött jelzőszörnyetegek. Ráadásul mindenki tud mindent a mieinkről: remek hír, hogy már csak fél csapatra való sérültünk van, így többen akár hatvan percet is képesek lehetnek játszani, és mindenki tisztában van azzal is, hogy Szoboszlai csapatának minden meccse egy döntő, amit azért játszunk, hogy tényszerűen (vagyis, mivel trófeákról van a szó, fémszerűen) is legyen mire büszkének lennünk egy csodás szakasz végén.

A barátom United szurker. (Nem, nem West Ham, nem Sheffield, bizony, Manchester.) Amíg ízlelgetjük az ebben a tőmondatban tenyésző potenciális ellentmondást, kérem ne feledjük, egyikünk sem tökéletes, én pl. közgazdász vagyok. Ez a felállás egyébként hozott már remek közös meccsnézéseket és anyázásokat; fizikai csodákat, amikor ugyanazt néztük, de nem ugyanazt láttuk; valamint túrákat, amikor kilométereken át dumáltunk a fociról.

Bolond lettem volna kihagyni a ziccert, hogy ezúttal a másik oldalról nézzük az érmét, szóval jöjjön egy zanzásított vélemény a Falon túlról, amit én interpretálok.

Fura egy beszélgetés volt, folyamatosan azt éreztem, milyen baromi öreg vagyok, ugyanis minden MU- ra vonatkozó sirám, terv és remény olyan ismerős volt az RH- korszakból vagy a rodgersi ködből, mintha egy tizenpáréves CTRL+C-t most illesztettek volna be, csak épp 50 kilométerrel odébb. Ráadásul a csütörtök este még a mostani MU-nak is fájdalmas lehetett. Mert hogy is állnak most?

A poszt SAF-korszak legnagyobb baja, hogy még egyetlen edző mellett sem tartott ki a vezetés, csapat és a szurkolók, ha nem volt meg a BL-indulás. Pedig a bajnoki címért versengő csapatok kitartottak a menedzsereik mellett rosszabb szezonok után is (Klopp és Arteta is 8. hellyel nyitott, Klopp mutatója 6/8, Artetáé 1/4 a BL-indulás/ teljes bajnokság kvadránsban). És ha ETH marad is, azért a bizalmat nem öntik gallonszám a nyakába.

Így nehéz eredményt elérni, többek közt ennek is köszönhető, hogy a bajnokságban az ötödik helyért is kapaszkodniuk kell, illetve drukkolniuk a City-nek (!) és nekünk (!!!), hogy esetleg az ötödik hely is elég legyen a BL-re. És akkor még a FA-kupában is olajosokkal kell majd valószínűleg döntőzniük…

Eközben minden adott, hogy már bizonyitottan működő útra lépjenek: eladhatják a ballasztot (Maguire, Rashford, Casemiro, Varane, McTominay), és építhetnek saját fiatalokra (Garnacho, Mainoo, Greenwood) és kicsit idősebb igazolásokra. Hosszú út, de szerintem is így érhetnek csak oda, hogy újra győztesnek hihessék magukat és ugyanezt elhitessék az aktuális ellenfeleikkel is. (Nem mintha ezt bármely porcikám is újra át akarná élni.)

Én pl. nem csak a Sheffield, de már a Brighton ellen sem izgultam, annyival jobban játszottunk, és ezzel párhuzamosan annyival magabiztosabbak voltunk, hogy a tanácstalannank tűnő időszakok ellenére is biztos voltam a három pontban (ahogy egyébként a Shitty ellen is, de azért az más), de bőven emlékszem arra, amikor egy Stoke ellen is dupla sört készítettem be, és még pénteken vettem váliumot is. Ahogy évekig mi akartunk olyan eredményesek lenni, mint ők, most fordult a helyzet.

Mi következik mindebből a vasárnapra nézvést? A barátom egészen szerény reményekkel várja a meccset: miközben nyilván imádná, ha ernyedt izomzatuk utolsó megfáradt plöttyenéseivel pont ők taszajtanák sírba a huszadik bajnokságunkról szőtt álmainkat (nem mellékesen megtartva egyedül maguknak a rekordbajnok címet), alapvetően apró részsikerekben bízik: 20 alatti engedett lövés (semmi esély, a szerző), néhány klassz támadás, végig küzdelmes meccs. Én is azt látom, hogy egy minden által is sújtott MU és egy különlegesen jó pillanatban lángoló Pool találkozik most, és ha a játékvezető és a Sors nincs különösen genya kedvében, akkor nyerni fogunk. Nem becsülöm le sem a rangadó kiszámíthatatlanságát, sem a „csakazértis” erejét, de se a Brighton, se a Sheffield ellen nem álltunk vissza egy pillanatra sem, a koncentráció is megmaradt, és ha ez vasárnap is így lesz (és a stáb legfontosabbb feladata, hogy ezt biztosítsa), akkor le is fogjuk zárni a meccset, nem úgy, mint az FA-kupában.

Tartoztam a jellemerősitő, de azért alaposan végigszívott éveknek azzal, hogy megkérdezzem a barátom, ki legyen a bajnok. Ennyi erővel azt is kérdezhettem volna persze, hogy a lépéről mond-e le vagy a veséjéről, de az elmúlt szezonokban ezek szerint ő is gyűjtött annyi ütésállóságot, hogy még erre is válaszolt: Aston Villa. Amikor csak egy lesajnáló mosollyal reagáltam, megkomolyodott, és reálisabb választ adott: akkor már leginkább a Shitty – az Arsenal ne lépjen előbb a jó útra a poszt-Wenger éraban, mint ők, mi pedig maradjunk csak 19 bajnokságnál. A Shitty legalább csak csaló, lopott bajnoki címekkel, és még így is csak annyit tudtak összelopkodni, hogy az Evertont lehagyják. (Ez nekem nem volt meg, de ha egyszer látok egy City-drukkert, feltétlen elmondom neki, imádom kontextusba helyezni a dolgokat.)

Én azért inkább annak szurkolok, hogy annyi utolsó pillanatban/ minimálisan elvesztett trófea után, amikor már annyit tanultunk ezekből (rögtön az átkozódás és a hitetelenkedő letargia után), végre legyen egy igazi hollywood-i befejezés, amikor mi vagyunk megingathatatlanok, amikor mi viselünk el mindent, amikor a mi flow-nk, csink és mojonk a legnagyobb, és ha ennek ezen a hétvégén teszem azt pont a MU áll az útjában, hát akkor őket kapjuk atomjaikra. És akkor már csak 7 döntő vár majd Szoboszlai csapatára.