Samball

Már csak három döntő, mindhárom a dagonyában, mégis három nagyon különböző döntő lehet ez. Ma délután a papíron legkönnyebb, nekünk klasszikusan nagyon nehéz meccs Allerdyce csapata ellen. (A tucatnyi opcióból ez most a WBA.)

Az egyetlen jó hír, hogy a West Brom már kiesett, tokkal-vonóval mindenestül, indul a lift vissza a Champoba. Ráadásul nem is nagyon friss a seb, szépen mindenki betagozódhatott már ebbe a sorsba. Az ábácé miatt eleve a kieső helyeken indult nekik a szezon a 18. helyen, és innen nem is volt feljebb nekik az egész évben, az első győzelmük csak november végén lett meg a Sheffield ellen. Most állnak 35 meccs után 26 ponttal, -36-os gólkülönbséggel (68 kapott gól!), méltán elfeledett csapat lesznek hamarosan, öt év múlva már arra se emlékszik majd senki, hogy ebben az idényben egyáltalán a PL-ben vagy a Champoban voltak-e.

Aki emlékezni fog rá, az a nagy maréknyi heves természetű Liverpool-drukker, akik anyanyelvük legékesebb szitkait szórják majd rájuk még akkor is, hiszen pont egy ilyen semmire se jó csapat törte ki alólunk a tengelyt karácsony után, és indított el egy még mélyebb gödör felé. Van Dijk, Gomez, Jota és Thiago sérülése már akkor is mutatta, hogy fingatós egy szezon lesz a 20/21-es, de akkor azért még kicsit szebb volt a kép.

December 27-én csak pár nappal voltunk a Palace 0-7-es elverése után, már épp kezdtük elhinni, hogy a csatársor feltámadásával itt még kifejezett bajnoki esélyesek vagyunk. 14 meccs után 31 ponttal az első helyen álltunk (2.0+ ppg, hello), a City csak a nyolcadik volt 23 ponttal, nagyobb körbeverések voltak, mint egy orgián, a teljes káoszból pedig épp valamennyire kiemelkedni látszódtunk. Erre jön egy West Brom elleni hazai 27-én (még többet is pihenhettünk mint a riválisok), egy nem is könnyűnek, de bőven nyerendőnek tűnő meccs. A West Brom akkor is 19. volt a masszív 7 pontjával. Mané góljával (akkor még sok ilyen volt) meg is volt hamar a vezetés, aztán a 60 percben Matip a földön maradt. Ismét. 70 percnyi alárendeltség után végül kockáztatni kezdett a WBA, mi pedig 10 perc alatt beletörtünk. Egy szögletvariációval bepingpongoztak egy gólt, 1-1 a vége.

Jött Rhys a hátraszorult Fabinho mellé a védősorba, és azóta se játszott egyetlen percet sem a szezon előtt meghatározott három belső védőnk egyike se. 14 meccsig voltak úgy ahogy felnőtt belső védőink, és bár nagy dagasztás és szenvedés volt, vezettük a táblát, volt egy +17 a gólkülönbségünk és a top4 nem tűnt kérdésnek, sőt. Most 35 forduló után egy szempárásító +20 a gólkülönbségünk, azt se tudom már épp hányadik CB-összetételünket gyűrjük a szezonban, a végén pedig három döntőt játszunk május második felében. Nem kupadöntőt, nem a bajnoki címért meccseket, hanem a negyedik helyért.

Lehet, hogy ennek abszolút nem a West Brom és Big Sam az oka, de az egyik mellékszimbóluma biztosan.

Tényleg az egyetlen szerencsénk a klasszikus Allerdyce focisuli ellen most, hogy már matematikailag is rég vége nekik, ráadásul egész évben féllábbal a Champoban álltak már, így nem fűti őket semmi földöntúli (aka. Sunderland) motiváció. Az elején még lehet, hogy élvezik majd a felszabadult játék lehetőségét, de ez a felszabadultság egy törékeny máz csak, az ilyen csapatoknak pont elég hamar meg lehet törni a motivációját. És amíg lesz is, a felszabadultság remélhetően addig se arra motiválja majd őket, hogy 10 emberrel seggeljenek a tizenhatos vonalán, még ha ez Big Samtől ki is telne.

Ami és aki veszélyt jelent viszont a buszozáson kívül, az a brazil Matheus Pereira, aki nem akarja megtörni a szépen felfelé ívelő karrierjét egy csúnya Champoba zuhanással. Idén már 10 gólnál jár, ebből április eleje óta szerzett 5-öt (egyet az Arsenal, kettőt a Chelsea ellen), tavaly ő volt a Champo assist-királya, kifejezetten nagy kockázat ő akkor, ha Nate és Rhys vannak belső védőben. Valószínűleg a szeme előtt továbbra is lebeg egy zsíros PL-felsőházi szerződés a szezon végén, az meg komoly figyelmet kapna, ha pont minket sikerülne megfingatnia. Ha valaki, ő mindent bele fog adni, vagy ki kell herélnünk valahogy hátul, vagy addig terrorizálni elől a csapattársait, hogy ne kaphasson labdát.

Ahogy nyilván nálunk is mindenkiben ég majd a tűz, három döntő ugye. A United elleni után ráadásul lendület is van most bőven, és – a legtöbbünk számára valószínűleg teljesen váratlanul – az aktuális formatáblázatot is vezetjük. Ugyan a Real elleni kiesés, meg a Leeds és a Castle elleni utolsó pillanatban bekapott szánalmas gólok egészen elhalványítják, de az elmúlt hat meccsen 14 pontot gereblyéztünk, ráadásul a Leicester és a Chelsea adott nekünk egy ezeregyedik esélyt, hogy mi baszhassuk el a top4-et, és ne máson múljon. Ha folytatni tudjuk a United elleni formát, akkor itt nem is fog máson múlni.

Csapatvariációs szempontból nincs változás a United elleni meccshez képest, Kabak továbbra sincs (se Milly, se Keita, se senki a tejes dobozokon tartósan eltűnt személyként hirdetett sérültjeink közül), így akár egy az egyben ugyanazzal a kezdővel is ki lehet futni a Hawthorns gyepére valamiféle vendettát venni meg vért vedelni. A Burnley elleni idegenbeli viszont elég közel van, meg csütörtök is épp csak most volt, úgyhogy Kloppék lehet rámennek egy kicsit a pihentetésre is. Mané és Jones ad egy kis rotációs alapot, akár egy double pivot + front4 is benne van a pakliban, de aki ki is marad, csereként valószínűleg a pályára jut majd később, valószínűleg még Shaq is. Mit ne mondjunk, eléggé leegyszerűsödtek a dolgok így a szezon végére.

Csak ne egyszerűsödjön még tovább egy pontvesztéssel, legalább addig vigyük el, hogy az utolsó meccsen dőlhessen el. Kapja meg a nyomást a Leicester és a Chelsea is, lássuk ők mit tudnak úgy, ha még egy kicsit szorosabba hurok, mi pedig ha szépen surranón is, akár egy szar 1-0-val is, de hozzuk le ezt a meccset. Aztán már tényleg csak két győztes meccs, és örökre elfelejthetjük ezt a szezont.