10 éves születésnapi – körkérdés

Blogunk most októberben ünenpli 10. születésnapját. Ennek megfelelően a válogatott szünetben a körkérdésünkben a Fonatról és az elmúlt 10 évről kérdeztünk titeket.

ClayMatthews52

Mit gondolok a Fonat első 10 évéről?

Szinte az indulástól kezdve követem a Fonatot, ha jól emlékszem NST-n akadtam rá. Elég hamar kommentelővé is váltam, sőt, a kezdeti próbálkozásoknál még meccsnézésre járó is. Innentől kezdve, amikor otthon be van kapcsolva a gépem, akkor a Fonat meg van nyitva. Az utóbbi 10 évben felnőtt egy Fonatos generáció. 10 évvel ezelőtt jónéhányunk még gyerek volt (én a szederbokor-Skumfuk41-féle korosztály vagyok), akik azóta felnőtt, diplomás, dolgozó, akármilyen emberek lettünk.

Hogy mit adott nekem a Fonat?

Talán a legnagyobb változás, amit adott, az a fociról történő új, modern szemlélet. Rengeteget tanultam innen, ez pedig köszönhető az eredeti moderállatoknak, a jelenlegieknek, akiknek sikerült még magasabb szintre emelni a színvonalat, a kommenttársaknak, akik a különböző szemléletmódokkal, linkelt anyagokkal, gondolatokkal színesítik a blogot (el akartam kezdeni sorolni fejből, de igazságtalan lenne, ha valakit kihagynék, de ide tartozik chrisredtől kezdve bagon át Tornyibarnabásazistenig – amúgy ő üllői129-en még aktív – mindenki is). Adott nekem élettörténeteket – bár személyesen nem sok embert ismerek, de mégis, nagyon sokakról tudnék mondani valamit. Személyes kapcsolódási pontokat adott kedvenc focicsapatunkhoz, amik megerősítik bennem a Liverpool-szurkerséget, amit apámtól örököltem. Közös élményeket, amelyek egy életreszóló elköteleződést jelentenek. Beszélgetéseket, vitákat, veszekedéseket, engesztelődést, komolyságot, szórakozást, örömöt, nevetést, szomorúságot, csalódást, megrendülést, könnyeket, haragot, összeborulást, szektát, közösséget. Rádiós meccset írásban. Streamelt bajnoki címet. És még sorolhatnám.

Hiszem azt, hogy a Fonat értéket képvisel a focikultúrában.

Ekiyeki

Azt mondják, az igazán fontos dolgokra megkapó részletességgel emlékszik az ember.

Esetleg kérdezzük meg erről a szektát? Mert ha ez így van, akkor most csak az ég tudja, milyen nyomorultul vagyok. Nem emlékszem, mikor olvastam először Fonatot, és ennek ellenére lelkes olvasónak, sőt közreműködőnek merem tartani magam. Na és, mi a különbség? – kérdezhetnénk. Nem kevés – lehetne a válasz, de pánik helyett inkább próbálom visszapörgetni az időt, hogyan is kezdődött ez az egész.

A találkozás valamikor még a Rodgers-i köd tájékán történt, az ezüstös szezon után, amikor az edzőnk sokak szemében volt alkalmatlan fiú, szálkával szemében. (Mások szigorúbban álltak hozzá: szerintük szánalmas hazugság volt a karakter állandó emlegetése, hiszen BR csak feltolta a fiúkat a pályára, aztán szenvedjetek gyerekek! Ami bizonyosnak tűnt: a klub a kókler amcsi tulajok és a bagoly időszaka még mindig beteg volt. Mindenesetre egy idő után ez a tréfa nem mulattatta többé a vezetést sem: eltávolították Brendont, és megérkezett a klubhoz ez az elbűvölő ember.)

A tárgyhoz visszatérve: szomorú bár, de a rátalálás módjára sem emlékszem. Talán éppen csak elegem volt mindenből, céltalanul olvasgattam a neten, és magamban annyi fogalmazódott meg: hadd kapjam meg azt, amit akarok. Aztán elért egy bejegyzés, az alatta áradó kommentek – és itt ragadtam. Élveztem a posztokat, legyen az statisztikai alapú, vagy olyan hangulatú, mint amikor a nagyszájú újra lecsap és mindenféle szerepel az írásában, még tán lelkész is tütüben. Rácsodálkoztam számomra eddig ismeretlen dolgokra, és néha még olyan evidenciákra is, minthogy néhány lány nagyobb a többinél. Lehetett az írás hangvétele komoly, emelkedett, (mintha Shakespeare nővére írta volna) vagy festhetett durva képet a cikk tárgyáról. Legkevésbé sem mondható tehát, hogy ez a néhány év igazán semmiség volt, mert nem igaz. Sokat adott nekem, és ma már naponta nézem az oldalt: egyfajta iskolaigazgatói rituálé lett ez. Első látogatásommal elkezdtem valamit, amit nem tudok befejezni – és ezzel szerencsére sokan vagyunk így. Talán az az éj felnyitotta a szemem…

Tanácsokat megfogalmazni nem akarok és nincs is okom: maradnak tehát a jókívánságok. Kívánom, hogy kerülje el az oldalt a boldogtalan születésnap mindörökké. Kívánom továbbá, hogy ez a blog sokáig létezzen, és vigyék tovább mások majd akkor is, ha minket már bevittek a temetőkapukon. A Fonat szellemisége tovább él majd, mert van fény, amely sosem huny ki.

 Őszintén, Mr. Shankly: kívánhatunk ennél többet?

42

Mikor 2010 novemberében, vagy környékén megtaláltam a Fonatot, valamiért azt hittem, hogy a blog már vagy 1000 éve fut, az akkori szerzők számomra olyan természetességgel írták már a posztjaikat a ’poolról. Az egész oldalt olyan „légkör” keringte körbe, mintha ez az egész egy egyetemes dolog lenne… mint egy nagyobb szikla, amely már gyerekkorodban is ott állt a közeli ligetben, és tudod, hogy még nagyon sokáig maradni is fog. Szóval egy olyan képződmény volt számomra, melyet inkább csak nézegettem, de hozzányúlni nem mertem, vagy akartam, ezért eleinte nem is kommenteltem, csak olvastam. Amúgy hiszem azt, hogy a Fonat közösséggé válásának egy nagyon fontos alappillére RH-. Ha az akkori, már-már groteszkbe nyúló szar formánk nincsen, nem tudott volna ennek a közösségnek az alapja olyan szinten összekovácsolódni, ahogy az megtörtént. Mai napig a kedvenc gondolatmeneteim közé tartozik bármelyik Poulsenről írt bekezdés (főleg az, amelyben kiderül, hogy nem a futball klubtól, hanem a Juventus rádiótól sikerült leigazolnunk őt). Sajnos ennyi év távlatából az egyes írások és a hozzájuk tartozó moderállatokat már nem tudom párosítani. Azt tudom, hogy Audrey nagyon sokáig hiányzott a bejegyzések írói közül számomra.

Viszont ahogy haladt az idő előre az egyre újabb és újabb adminok helyettesíteni tudták régieket. Az egyik legjobb dolog a Fonaton az alkotói gárda. Mindenkinek egyedi stílusa van és ezek a stílusok egy széles palettán mozognak, nagyon tudnak különbözni egymástól. Persze ez azt is szüli, hogy lesznek emberek, akiknek valamelyik stílus nem, vagy kevésbé jön be. Én mondjuk mindegyikkel megbirkózok és szerintem bármelyik nélkül kevesebb lenne a Fonat. És akkor itt kicsit kanyarodjunk el a „min változtatnál” alkérdésre. A lófaszt. Azt. Én komolyan nem értem az elmúlt időkben fel-felmerülő elégedetlenségeket egyes moderállatokkal kapcsolatban. Baszki, ha rendszeresen ingyen kapsz ebédet egy konyhán, akkor se állsz fel az asztalra a sáros cipőddel, hogy Kis János konyhafőnök borsófőzeléke szar, és az egész kifőzde sokkal jobb lenne, ha azt a balfaszt kirúgnák már a picsába. Ehelyett nem kéne inkább a főzeléket félretolni, és a többi számodra amúgy ízletes kaját fogyasztanod? Na mindegy, ezen a hozzáálláson változtatnék, amikor felüti a fejét, de hálisten ez sem jellemző. Csak ekkor mindig úgy érzem, hogy egyes emberek ebben a végletekig fogyasztásra ösztönző világban – ahol már a sarki kisboltban is bármelyik termékből tud személyre szabott verziót vásárolni – elfelejtik, hogy nem lehet mindent az ő ízlésükre formálni, hogy a saját világuk tökéletes legyen. Szóval szerintem a Fonat tökéletes, ahogy van, mégha mondjuk, vannak is olyan dolgok amik hiányoznak. Mondjuk macca. És egy picit még bag is.

Zárásképp el szeretném mondani, hogy ti vagytok az egyedüli „digitális közösség” ahova tartozom, és otthonosan érzem magam. Sehova máshova nem szoktam hozzászólásokat írni, szóval nekem valahol ti jelentitek az internetet és ezért hálás vagyok. Még azoknak is, akikbe belekötöttem egyszer-egyszer. :D

Kicsit csapongó lett az írás, de 10 évet összeszedni hetekbe telne nekem és nem férne bele 1 darab A4-es oldalba. Pedig megérdemelné, megérdemelnétek.

ddodi

A 10 millió fociszakértő kis hazánkban üde színfolt a Vörös Fonat, ahol elég serényen dolgozik az író, olvasó, vitázó közönség azon, hogy tényleg igaz legyen a mondat első fele.

Én legalábbis biztos vagyok benne, hogy ha 10 éve, illetve ma megkérdeznek arról, mennyire értek a focihoz, biztos, hogy a Fonat lenne az, ami miatt ma szakmailag megalapozottabb a tudásom. Pedig egyébként egy többek között focival is foglalkozó cégnél dolgozom, de az biztos, hogy amennyi mindent az utóbbi 10 évben megtanultam, elolvastam, megvitattam a Fonaton, az sokkal több, mint amennyit egy magyar edzőképzésen megtanulnak az edző-jelöltek.

A magyar focira régóta mondják, hogy szakemberhiánnyal küzd. Nos nekik azért bátran ajánlanám azt, hogy néha látogassanak el hozzánk a Fonatra, és olvassanak el pár elemzést a modern fociról. Nem mintha lenézném a mennyei megyeit, de a magyar meccsekről származó taktikai stb. elemzések biztos, hogy kanyarban sincsenek azzal, ami itt a Fonaton pro bono zajlik…

Na, de hogy ne csak a mai magyar focival példálózzak mínuszba, a 10 éves Vörös Fonatba már elég régen, még az NSO-s időkben betagozódtam, aztán 2013. októbere óta itt a taccson is olvasom a blogot. A Liverpoolnak a 2000/2001-es UEFA kupa menetelés óta drukkolók, szóval az elmúlt 20 év felét már Veletek töltöttem el. Azóta voltak aktívabb és passzívabb időszakaim, volt, hogy évekig csak olvastam a posztokat (szerintem soha egy olyan sem volt, amit nem olvastam végig!), az utóbbi években azért többször aktívan is részt veszek a beszélgetésekben, sokszor pedig vendégszerzőként is volt lehetőségem véleményt mondani.

Többek között ez utóbbit kifejezetten szeretem, amikor a Jacuzzi átadja a lehetőséget nekünk is, hogy kibontakozzunk és megszólalhassunk különböző témákban. A kedvencem mindig a DOF játék, de pl. a Lucast magasztaló posztra mindig büszke leszek (ezúton is köszönet a lehetőségért). De én pl. szívesen látnék itt 1-1 önbemutatkozó cikket a Jacuzzi tagjaitól is.

Az elmúlt tíz évben számtalan olyan cikket olvastam itt, amit nem csak azért volt jó olvasni, mert a Liverpoolról szólt, hanem mert rengeteget tanultam belőle a fociról, a Liverpoolról, játékról, taktikáról, egy-egy játékosunkról stb. Azt gondolom, hogy a Vörös Fonat jól testesti meg azt a blogot, amit egy ilyen klub megérdemel. A vérmes drukkerektől a focit szeretőkön át egészen a focival csak ismerkedőkig mindenki megtalálja a neki való posztokat, kezdve az erősen szakmai cikkektől egészen a fantáziánk kiteljesedését leíró „mi lenne ha” cikkekig. 

A posztok szakmaisága mellé a kommentmező is felnőtt az utóbbi években, szerencsére szinte csak olyan „vita” bontakozik ki, ahol a szakmaiság, az egyéni vélemények cserélnekgazdát. Egyébként pedig a tiltás funkció jó szűrő azokra, akik véleményére az ember annyira mégsem kíváncsi.

Viszont azt is gondolom, hogy a rengeteg pozitívum mellett van olyan negatívum is, amit ki kell emeljek. Mondani szokták, hogy ami az internetre felkerül, az örökre ott is marad. Én ebben legalábbis annyira hiszek, hogy a Lucas posztomat pl. a google 1 mp alatt megtalálta, pedig 5,5 éves. Időről időre vannak olyan megnyilvánulások, gesztusok, kifejezések, minősítések vagy vélemények, amelyekkel nem értek egyet. És ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Azt gondolom, hogy a posztok megírásakor, a vélemények cseréjekor mindig törekedni kell arra, hogy ne csak egymás véleményét, nézetét, de egymást különösen ne sértsük meg. Ezek a gondolatok évekig, akár örökre (a mi emberi lépténkkel mérve) megmaradnak, ezért úgy gondolom, hogy egy olyan igényes oldal, mint a Vörös Fonat nem engedhetné meg magának, hogy öncélúan trágár, lekezelő, mások emberi méltóságát is sértő kifejezések, mondatok, játékosokat becsmérlő mondatok jelenhessenek meg akár a posztokban, akár a kommentmezőben. Persze van, akinek ez belefér, van aki el sem olvassa, van aki egyenesen szereti, én a magam részéről nem tartozom ezek közé. Persze ez lehet ízlés kérdése, de ezen a jövőben egy picit biztos, hogy finomhangolnék.

Mindent összevetve azonban nem kérdés, hogy a Fonat egy olyan drukker-kohéziót hozott létre, amilyenről más blogok csak álmodozhatnak, méltó egy ilyen Klubhoz! YNWA

RQ17

Mit gondolok a Fonat első 10 évéről?
Először is azt, hogy sajnos az első két és felet kihagytam, az kurva nagy kár – az utána következő részért viszont végtelenül hálás vagyok.

Amikor először idetévedtem és elkezdtem olvasni a blogot 2012 végén, az életemben nem csupán a szurkolói identitás nem volt fix, minden más területén is tökéletesen nélkülöztem bármiféle stabilitást. Akkor még nem tudtam, hogy békaemberekkel fogok találkozni az érdeklődő olvasásból nem csak a futballhoz való hozzáállásomat kialakító és azóta is meghatározó kaland lesz, hanem a következő 7 évem egyik konstansan stabil pontját is jelenti majd ez a blog.

Érdekes egy dolog, hogy maradnak meg dolgok az ember életében örökre: kedvenc tárgyaktól kezdve, barátokon, vagy az egyetemi érdeklődésből szakmává váló területen át, például egy online blogig, ami az olvasgatásból a part-time online patchwork családod lesz. Túlzás, mi? Nyilván túlzás, de mégiscsak vannak párhuzamok. Szekta, ugye. 

1. A Fonat mindig ott van
Nekem 7, másnak 5, megint másnak 10 év. Ez legtöbbünk életében már egy érdemi részt tesz ki. Nekem például az eddigi 27 évből nem sok minden tartott 7 évig, a családomon és pár baráti kapcsolaton kívül. 

2. A Fonat akkor van a leginkább ott, amikor minden a leginkább szar

Ha visszanézek az elmúlt évekre, akkor ez 100%-ban igaz. Amikor a legszarabbul ment a csapatnak, ez a blog akkor pörgött a legjobban. Amikor a legelbaszottabb volt minden más az életemben, akkor menekültem a legtöbbet ide, és pont ez a lényeg, hogy volt hova. Az én életemben ez a 2-es pont az, amelyik a legfontosabb. Sosem felejtem el, hogy a reménytelen ködös meccsek alatt is milyen jól szórakoztam itt miattatok, vagy amikor az akkori barátnőmnek kellett 40 szakdoga kérdőív kitöltő, miután itt megosztottam, már csak 3 (!), aztán amikor ugyanezen kapcsolat csúnya végével egyszerre égtem ki melóban, épp az életem darabokra hullott szét, ki tudtam kreténkedni itt magamból a frusztrációt. És még akadtak emberek, akik erre ápvóttal biccentettek – teljesen komolyan, ezeket én nem felejtem el. Talán ez az ami az egész klubból is árad, és ami miatt annyira megszerettem ezt az egészet. Azt hiszem ezt jelenti számomra a YNWA.

3. Ha eltűnsz 2 évre, akkor is tárt karokkal várnak vissza

Nyilván mindenkinek alakul közben az élete, új munka, család, másik ország, besokall az internettől, de igazából ez nem számít – ha visszajössz, visszajössz – kicsit más lesz már, de mindig lesz aki visszavár. (Remélem olvasod ezt, macca8!!) 

4. Teljesen mértékben random emberek vannak összezárva, de mégis működik

Nem munkahelyi, vagy egyetemi baráti társaság ez, tehát megfordul mindenféle karakter, de ugye a stabil közös érdeklődési kör összeköt minket annyira, hogy minimum konstans elvitázgassunk az asztalnál. Maximum próbálunk nem beszélni annyit vallásról, politikáról, csak negyedévente, vagy ha be vagyunk baszva. 

5. Veled fejlődik, és te fejlődsz vele

Amikor ezen a blogon kezdtem akkor csóró egyetemista voltam aki még ennyit se értett a futballhoz. Aztán itt elsajátítottam egy hozzáállást. A hozzáállást reprezentálta rengeteg zseniális poszt, komment, pár podcast, hogy aztán végül könyv legyen belőle. A csapat BL-t nyert és végre(!!) bajnokok lettünk – valahogy ez a siker el is csendesítette a blogot kicsit. Én meg közben csóró egyetemistából elfoglalt középvezető lettem, és úgy néz ki életem párját is megtaláltam. De attól én még ugyanúgy itt vagyok, mert érdekeltek. Mert életem egyik fontos közössége ez. Remélem, hogy tothpapa korában is megtehetem ugyanezt (és még Ő is itt lesz!), miközben a polcomon virít majd a Fonat könyv. Mert az tuti hogy az egyik kedvenc tárgyam lesz, ami mellett ki fogok tartani. Szekta, ugye.