„Félidőnél vagyunk!”

Kedd este megkezdtük szereplésünk a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Az Atletico elleni mérkőzés előtt sokan azt gondolták, hogy a relatíve rossz formában lévő spanyol csapat ellen egyértelmű esélyes az angol bajnoki címet várhatóan márciusban, de legkésőbb április elején bebiztosító Liverpool. Hajtás után arról lesz szó, hogy a sérültekkel sújtott, és nagy átalakulás közepén álló Atletico miért nem rossz csapat még most sem, mi történt magán a meccsen, és miért van meg még mindig minden esélye csapatunknak arra, hogy az 1-0-ás eredmény ellenére is tovább jusson a következő körbe. Statok, grafikonok, körénk gyűljetek.

Ahogy Szücsi zseniális felvezetőjében is utalt rá, talán a legjobbkor találkozunk a matracosokkal, hiszen az idei szereplésük nem a legfényesebb. Messze lamaradva a negyedik helyen találhatók a bajnoki tabellán, és nem olyan régen kiestek egy harmadosztályú csapattal szemben a Spanyol Kupából. Az elmúlt nyáron sok, korábbi meghatározó játékos is távozott (Godin, Felipe Luis, Griezmann, Rodri stb), az újonnan igazoltak pedig még bőven a beilleszkedés szakaszában járnak, márha pályára tudnak lépni a sérülésük (Joao Felix, Trippier) miatt. Ennek tudatában talán nem is csoda, hogy elkezdett rezegni a léc Simeone mester alatt. Remélem (az ő szempontjukból) az Atletico vezetőségében ezt senki nem gondolja igazán komolyan, mert Cholo kirúgása lenne a legnagyobb hülyeség a csapat modernkori történetében. 1) Simeonenak köszönhetik, hogy a középszerűségből kirángatta, és a nemzetközi elitbe emelte a klubot (a stílus most mellékes). Fél évnél jóval több türelmet érdemelne. 2) Ez az AM egyetlen egy dologban rosszabb, mint a korábbi évek csapatai, az pedig a góllövési hatékonyságuk. Ezen kívül minden más mutatóban legalább olyan jó, vagy még jobb, mint a korábbi években. Nézzük a számokat.

Kidolgozott helyzetek minőségét illetően ez a második legjobb szezonja az AM-nak az elmúlt hat idényben. Ez már önmagában picit meglepő, és máris árnyalja a képet. Ami az engedett helyzetek minőségét illeti, az idei év illeszkedik a mintába. Azt mindig is tudtuk, hogy jól és hatékonyan védekeznek, remekül ölik ellenfeleik játékát, és ez ebben a szezonban sincs másként. All in all, semmivel sem dolgoznak ki kevesebb helyzetet mind eddig, és semmivel sem engednek több vagy jobb minőségű lövést, mint a korábbi évek folyamán.

Ez így még csak félig kerek. Kíváncsi voltam arra, hogyan viszonyulnak ezekhez a számokhoz a valós lőtt és kapott gólok. Védekezési oldalon nem találtam nagy eltérést, bezzeg a szerzett góloknál. Jöjjön a grafikon.

Az utolsó oszlopot érdemes nézni. A korábbi években körülbelül a kidolgozott helyzeteiknek megfelelő mennyiségű gólt szereztek, ezzel szemben az idei évben messze elmaradnak ettől. Az xG alapján 1,54 értékű helyzetet dolgoznak ki 90 percenként, de ezekből 1,04 gólt tudnak szerezni. Azaz 10 meccsen 15,4 gól helyett 10,4-et szereznek, továbbmenve 30 meccses mintán 46,2 gól helyett 31,2-t szereznek. Ezek elképesztő különbségek. Ennek az okait számos tényezőben lehet keresni. Griezmann nyári távozásával a korábbi második számú góllövő (Morata) lépett elő első számúvá, és úgy tűnik ez a kabát nagy rá, ahogy korábban nagy volt a Chelsea-nél is. Az Atleticonál mindig volt egy nagy csatár egyéniség (Aguero, Falcao, első körös Costa), aki domináns játékosként a lőtt gólok jelentős részét magára vállalta. Morata egyébként nem rossz, helyzetekbe is kerül, 10 gólnyi xG-t össze is szedett már ebben az évben a bajnokságban, de ha az Atletico a bajnoki címért akar küzdeni jövőre, venniük kell egy olyan játékost, aki ha oda kerül, beveri. Talán nem csoda, hogy ennyit pletykáltak a télen Cavani érkezésről. A többi csapattárs – a teljesség igénye nélkül Joao Felix, Correa, Diego Costa, Lemar – nem tud jelentősebb mennyiségű gólt bepakolni a közösbe, és ez még nagyobb probléma. A második legeredményesebb játékos Correa négy találattal, akit Diego Costa követ kettővel. Lássuk be, ezek nem túl acélos számok.

Összességében tehát azt láthatjuk, hogy kevés helyzetet engednek és kevés gólt kapnak, míg alapvetően elég helyzetet dolgoznak ki, de kevesebb gólt szereznek ezekből, mint amennyi várható lenne. Ez indokolja, hogy a bajnoki tabellán nem a második (ekkor a bajnoki címért küzdenenének), hanem messze lamaradva a negyedik pozícióban találhatók.

Térjünk rá magára a meccsre. Az tudtuk, hogy az Atletico egy mélyen fekvő, szűk 4-4-2-es felállással fog próbálkozni, ahol az egyedüli kérdés az volt, hogy miként próbálják meg a szélső védőink hatástalanítását.

A bal oldali képen remekül látszik, hogy milyen mélyen és szűken védekezett a madridi csapat. 7 mezőnyjátékos védte a saját térfelük középső részét (kb egy 20X30-as sávot). Simeone egyértelműen tudta, hogy a pálya középső területét muszáj lesz nekik megszállni, különben bajuk lehet. Ennek következtében nem is csoda, hogy Firminonak csendesebb estéje volt ( 0 lövés, 3/5 csel, 2 kulcspassz, 5 labdavesztés). Jobb oldalon Lemart visszavezenyélték, így alakítottak ki 2-1 elleni szitukat TAA-val szemben.

Trentnek különösen pocsék napja volt. Összességében nincs ezzel baj, 20 éves srácról beszélünk, benne van a rosszabb teljesítmény is. Ami viszont nagyobb gond, hogy pont ezen a meccsen lett volna nagy szükség a jó teljesítményre és a pontos beadásokra tőle, hiszen a pálya közepén körülbelül képtelenség volt áttörni. Ennek ellenére 11 beadási kísérletéből mindössze kettő volt jó, és egy sikeres csele volt az egész mérkőzésen. Robbonak sem volt sokkal jobb napja, 3 beadási kísérletéből egy sem volt sikeres, és mind a három fejpárbaját elvesztette a mérkőzésen. Ezek a számok részben annak köszönhetők, hogy a szélsővédőink rosszabb napot fogtak ki – láthatóan mindketten idegesen játszottak – részben pedig annak az élő falnak, amit maguk előtt találtak. Thomas, Savic, Felipe mind 185+ centi magas játékosok, és Lodi is 180, azaz klasszikus értelemben vett beadásokkal operálni velük szemben nem túl hatékony.

Az első félidőben szinte alig jártunk a 16-oson belül, összesen 13 labdaérintésünk volt az ellenfél büntetőterületén belül, ami nagyon kevés. A második félidőre sikerült megduplázni ezt a számot, amiből látható, hogy a szünetben sikerült váltani picit. Ennek ellenére a második játékrész sem volt az igazi. Salah 8 tizenhatoson belüli labdaérintéssel, 2 kapura lövéssel, 0 kaput eltaláló lövéssel, 1/4 sikeres csellel, és 5 labdavesztéssel zárta a meccset. Kulcsjátékosaink messze teljesítettek legjobbuktól, nem beszélve arról, hogy Manét már az első félidő után le kellett cserélni.

Összességében az Atletico részéről azt kaptuk, amit vártunk, a mi játékosaink voltak kicsit halványabbak. Van három hete a stábnak, hogy kiderítse ennek az okát, és megoldják ezeket a problémákat a visszavágóig. Az is benne van a dologban, hogy ilyen féle luxusbusszal még sosem találkozott csapatunk, és a második meccsre már felkészültebbek leszünk. Ne feledjük a Juve vagy a Bayern is megszenvedett már a matracosok ellen.

Így kanyarodnék rá arra, hogyan is lehetne ezt az Atleticot megverni. Az én olvasatomban egyértelműen a szélsővédők jelenthetik a megoldást. Ezen a meccsen is sokszor hatalmas hely tátongott az ellenfél középső és szélső védői között, ezeket hatékonyabban kell kihasználni, és ha sikerül a védelem mögé kerülnünk, akkor már két opció áll a rendelkezésre (beadás vagy visszagurítás), amivel hosszú távon nem tudna mit kezdeni a spanyol csapat remélhetőleg. Emellett jó lenne valamelyest több fizikális jelenlét a boxban, amire megoldást jelenthet Origi szerepeltetése. Valamelyest veszítenénk pressing oldalon, de mivel arra számíthatunk, hogy a meccsen mi fogunk dominálni, így inkább a középpályásoknak kell gyorsan visszaszerezni a felszabadított labdákat, ami egyébként egészen kíválóan működött már kedden is. Igazából nem kell feltalálni a spanyol viaszt, kicsit jobban kell koncentrálni, a megnyíló területeket hatékonyabban kihasználni, és bőven tovább mehetünk ez ellen az erős Atletico ellen is. „It is not over yet!”