Snooki a modellek közt

Rosszak voltunk, a Fulham viszont Fulham volt

Azokban az időkben, amikor a világ legerősebb bajnokságában és kupájában egyaránt folyamatosan darálni kell az eredményeket és mindeközben kilométer ezreket is utazunk, bizony meg kell tanulni értékelni a ronda győzelmeket. Illetve kezdjük onnan, hogy a ronda meccseket úgy önmagukban, mivel a City futások, Bayern verések meg Porto várások közben a Fulham idegenbeli már élből olyan, mint amikor a modell randik között Snookit viszed el a Jersey Shore-ból egy vasárnap délutáni kávéra (aki ahelyett valami proletár koktélt fog rendelni és böfögni fog a második kortytól, de ez már az expectation management része). Le kell úgy hozni, hogy ne legyen megakadás sehol, és pont akkor működnek a dolgok a legjobban, ha pár héttel később már alig emlékszel bármire, ami ott történt.

Azt hiszem ez a Fulham találkozó csak akkor tudott volna valóban motiváló lenni, ha a gólarányunk valahol pari környékén lett volna a City-vel. Így március közepére viszont az fixnek látszik, hogy nem az lesz a perdöntő májusban, az innen is fakadó általános ernyedtség pedig a pályán is visszaköszönt. Úgy nagyjából két érdekes dolog volt a kifutásnál: Lallana kezdett, illetve Van Dijk volt a kapitány, szóval egyszerre volt utazás a jövőbe meg a múltba is a cucc. A várakozásoknak megfelelően állandóan nálunk volt a labda az elején, az ellenfél pedig úgy játszott, mint egy csapat, ami épp a harmadik, U18-ból felhozott edzőjét fogyasztja a szezonban és nem néz ki túl jól a 2019-20-as visszaliftezés sem. Csordogáltak a dolgok a félidő feléig, jellemzően balról próbáltuk feltörni őket (Krawietz mester videótékájában Fosu-Mensah lehetett a leggyengébb láncszem) inkább kevesebb mint több sikerrel – a látvány oldalra pedig legfeljebb azt lehetett sorolni, hogy Salah megint látványosan feszült a recens góltalansága miatt. A 26. percben aztán jött az ember, aki minden csak nem góltalan mostanság. Egy szintén balon kijátszott kényszerítő végén Bobby nagyon okos visszagurítását Mané magabiztosan értékesítette, azaz megszereztük a kényelmes fél órán belüli vezetést a biztos kieső ellen. Le lehetne fújni?!

Különösebb esemény már nem is történt a szünetig, esetleg Babel barátunk hajának a miértjeit lehetett néhány premier plán alapján mindig tovább fejteni. Az 1:0-ás szünetre rá lehetett mondani egy nagy OK-t, azzal az optimizmussal, hogy egy-két gólt még csak rárúgunk a második negyvenötben. Kis ördögként ugyanakkor ott lehetett bennünk az a gondolat is, hogy az idei évünk a feljavult védelem szárnyán szálló európai elitbe visszatérés mellett a meddő idegenbeli döntetlenekről is szól. De azért a Fulham már csak nem talál be, ugye? Ugye?! Yup, dehogynem. Meggyőződésem, hogy a futball istenek amiatt a Gini fölé fejes miatt dobták le kifejezetten rossz időpontban az emlékeztetést, hogy Virgil Van Dijk is emberből van. Meg Alisson is. Mindkettő. Lényeg a lényeg, az “egy gól nem gól” definícióját teljesen jól kimerítette, hogy bárgyú helyzeteket követően rúgattunk velük egy gólt, ha már önmaguktól Fabinho volt a legtávolabbi pont, ahova el tudtak jutni. A találatot Babel jegyezte, mert nyilván. A 74. percet írtuk ekkor, azaz saccper 20 percünk volt ahhoz, hogy ne tegyük magunkat fullon kiszolgáltatottá a title push-ban, hanem visszavegyük átmenetileg a City-től az első helyet és mint ilyen, némi nyomást rájuk helyezzünk vele. A Fulham viszont szerencsére megint Fulham volt, Rico kapusuk összehozott nekünk egy tizenegyest akkor, amikor pedig abszolút kellett volna neki. Szerencsére nemrég cserélte be Klopp Milnert, akivel kapcsolatban biztosak lehetünk, hogy meg fogja menteni a napot: mivel ez James Milner, megmenti a kibaszott napot! Normális esetben ilyenkor a hazai csapat még megnyomja a hátralévő 10 percet, de a Fulham nem fáradozott ilyesmivel. Helyettük Salah próbálkozott a másik kapunál, sikertelenül.

Job done, végülis, remélem hozzám hasonlóan már így pár órával később is nagyrészt törlődött ez a meccs azok memóriájából, akik látták. A whatever győzelmek legwhateveröbbikével hoztuk a kötelezőt Londonban, most pedig két hét pihenő van addig, amíg a Spurs-szel találkozunk. (Mo, próbálj meg sokat pihenni!)