Legyőztük a Liverpoolt

Nem annyira fekszenek nekünk ezek a szombat kora délutáni meccsek. Tavaly 1 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség volt a mérleg, ennek kontextusában elég szép dolog, hogy ezen az árnyékon sikerült átlépni. Mert győztünk, négy meccsből négy győzelem, de a „nagycsapatok akkor is nyernek, ha nem játszanak jól” kitétel elég szokatlan számunkra, különösen, mert a Leicester Liverpoolabb volt a Liverpoolnál, de szerencsére nem csak őket, de kicsit abszurd módon magunkat is sikerült megverni, a jó irányba. Haver, ez mennyire ilyen újhullámos futball filozófus coelho szövegnek hangzott, basszon meg a pék.

De ennyire ne szaladjunk előre, mert nem pontosan így indultak a dolgok. Elmúltak, pontosabban kezdenek már lecsengeni azok az idők, amikor a Leicester egy kifogyhatatlan pofonzsák volt, erős védekezéssel, és brutálisan pontos kontrákkal. Mahrez elment kupákat nyerni Sané mögött állni a zuhanyzóban (amikor Pepsinek már nem áll fel a tetkó miatt), Vardy meg hiába adta el a lelkét 26 évesen, ellenünk maradt neki a nézőtér. Meg az, hogy 60%-ban lekösse a figyelmét a telefonja, meg hogy a Geordie Shore-ból lízingelt mozdonyszőke éjjeliedénye visszataláljon a VIP mosdóból orrpúderezés után.

Ez a kriptonit már nem az a kriptonit, de Puel bácsi még mindig tudja, hogyan kell a szaunában a kövekre hugyozni, bő sugárral. Klopp is érezte, hogy toronycenterre nem kell készülni, kontrázni meg a drága ellenfél csak akkor fog, ha ők vezetnek. Mivel lehet ezt megakadályozni? Ha már a középpályán megfogjuk őket, erővel, vérrel és verejtékkel. Ezért kerülhetett a kezdőbe egyszerre Hendó, Milner és Gini, ami nálam így indulásnál terített betli, de el tudom fogadni, hogy vannak olyan szituációk, ahol működhet. Vagyis maradtunk az eddigi meccseken megszokott felállásnál, a 4-3-3-nál, csak a támadásban erősebb Keitát Ginivel helyettesítettük. Puel egy védekezésben 4-4-2-es, támadásban 4-2-2-2-es, vagy 4-2-4-es felállásban tolta fel bogyókáit.

Egyébként a meccs nem indult rosszul, első 10 percben két ziccerke azért nem egy olyan dolog, amit nagyon magyarázni kéne. Nem volt meg az az érzés, hogy most rákúrjuk az asztalt mindenkire a kocsmában, a középpálya is inkább a biztonsági játékot erősítette, de a támadóknál még mindig volt élet. Nem volt szó öldöklő presszingről, inkább ilyen közepesen lassú víz valamikor csinál valamit a parttal érzése volt az embernek. Szerencsére a legtöbb meccsünkön az a kérdés, hogy az ellenfél mit tesz az ellen, hogy megakadályozzon minket támadás építésben, majd helyzet kialakításban. Az egész hadművelet alapvetően három pilléren nyugodott, kettő kifejezetten logikus, egy pedig rizikós, de bejött. Az alapja az egésznek igazából egy passz-sáv lezáró presszing volt, folyamatos zárva a középpályán a területeket, nem hogy a rövid, de a hosszú passzos játék lehetőségét (amennyire lehet) akadályozva. Egyetlen kibúvóként a felívelést maradhatott volna, de az a támadó hármasunkból max Bobby esetében működőképes, nála is azért csak módjával.

Szóval az első lépés, az a controller személyének kiiktatása.

Védekezésben alapvetően 4-4-2-t játszottak, Gray mellé belépett Maddison, és ők próbálták kizárni a játékból a controllert, illetve ha ez már sikerült, akkor takarásban tartani és nyomás alá helyezni a CB-ket. Ezt nagyon fegyelmezetten végezték egész meccsen, Hendónak igazából akkor volt csak momentuma, ha már sikerült valahogy feljátszani a labdát, és a visszapasszokból tudta forgatni a csapatot.

A második lépés két részből állt. Az egyik fele, hogy a 4-4-2-ben a középpálya egy zártan tolódó (höhö) vonalat alkosson, amiben szintén a passzsávok lezárása volt a cél.

Ha a középpálya és a védők közé akartuk betenni a labdát, akkor a középpályáról lépett fel valaki támadni az embert, ha pedig valamelyik FB felé indítottunk, akkor a szélső középpályás zárt vissza, az ő FB-jük pedig fel tudott lépni Manéra, vagy Salahra. (Apró megjegyzés: Mané visszalépéseinél egyébként tudtunk veszélyt okozni abból, hogy a mögötte nyíló területet jól be lehetett játszani – ehhez kellett volna egy decensebb támadó CM teljesítmény, de erről később). A második része ennek a haditervnek az volt, hogy a Mendy – Ndidi középpálya ha valahogy sikerül átjátszanunk ezt a falat, vagy esetleg kontrából próbálunk rájuk fordulni, akkor bármilyen eszközzel csapják agyon Bobbyt (jelezném: ezt egyébként elképesztően szabályosan és brutalitás nélkül oldották meg).

Erre azért is volt szükség, mert gyors támadásaink központi elosztó pályaudvara Bobby, atombaszó helyezkedése mellett parádés ütemben mozgatja a másik két csokimacit. Nem csak mi látjuk, mekkora magic ez a false 9 dolog, úgy egyébként.

A harmadik lépés volt pedig a legrizikósabb: Meglepően magasra feltolt védelmi vonallal játszottak, de ha a középpályát nézzünk, igazából logikus: ha sikerül tartani a passz-sávok lezárását, akkor nincs annyira lehetőség gyors kiugratásokkal megjátszani Mané és Salaht, így a két CB lassúsága nem fog kijönni. Ez alapvetően be is jött, amikor sikerült átlépni a Rubik Ernőn a középpályán, rendre vissza tudtak állni a 16-os elé, így végképp nem maradt hely a védők mögé bejátszani a labdát. És bár ez a terv így papíron jónak hangzik, a focit füvön játszák (höhö), amikor igazán helyzetet tudtunk kialakítani, főleg az első félidő elején, az abból adódott, hogy a védelem és a középpályás sor között túl nagy volt a szabad terület, ahova labdát bejátszva egyből lendületből tudtunk a védelemre fordulni. Ezért lett volna fontos, hogy a láthatatlan középpályásunk ezt a területet játsza be.

Ziccerek ide, vagy oda, a szerzett gólunkra azért nem lehet mondani, hogy nullára le volt játszva. Oké, gólt nem kell magyarázni, de azért az elég óvoda volt, ahogy Robbó áthúzta magát Pereirán, meg az is kicsin múlt, hogy Mané meg tudta tartani a labdát. Miért fanyalgok egyébként egy szerzett gólon? Csöves MU is betuszkolja, meg Kalácsképű Kane Kapitány is szerez ebből egy szezonban 20-at, mit fáj ez nekem? Kicsit talán azért, mert bár gólt szereztünk, pont úgy építettük a támadást, ami az egész meccsen a támadójátékunk egyik legnagyobb hibája volt. Ha tegyük fel Pereira nem azt gondolja, hogy ez is a csigaevő fhansziák hazája, akkor egy proper FB-ről lepattan Robbó és nincs miről beszélni. Az idei játékunkban (korábban is, de most különösen) támadásépítésben sokkal nagyobb szerepe van a FB-eknek. Eddig viszont a középpályás hármasból rendszeresen kilépett (mindkét oldalon általában) valaki a FB-ek mellé: Részben összjáték miatt, részben labdavesztés után biztosítani. Ez kurva jó is, csak ezen a meccsen ebből kb. pontosan nulla valósult meg. Arra nyilván én is kiverem napjában többször, hogy mennyire a fluid a középpálya és bárki feltűnhet bárki helyén, de gólt megelőző build up-ot Milly indította a controller mögött (!) helyezkedve (már bocsánat, de az amúgy pont VVD oldala, elképesztő jó ball-playing CB, simán indíthatta volna ő is), vonva be a játékba Salaht, aki egyébként a jobb szélről (!) jött át besegíteni az összjátékba. Amit lehet persze a fluiditásra fogni, de összjátékban egész meccsen nagyon hiányzott a középpályás 3-as besegítése a szélső védők mellé. Mely mondás alól ezen a ponton szeretném kiemelni Millyt, aki egyébként jól próbálta tömködni a csapaton lévő lyukakat az állandó elmozgásaival.

Nagyjából a félidő feléig volt még jellemző, hogy szorványosan próbálkozunk támadást építeni, de az egyébként (hozzánk képest) nem túl magas fordulatszám szépen lassan csökkenni kezdet. A félidő végéig azt figyelhettük, hogyan válik be Puel Bobby semlegesítő taktikája tökéletesen: 5 labdavesztés (legtöbb a csapatban – igaz holtversenyben), 9 rossz labdaérintés (ezek egész meccses adatok) nem egy örömóda kánonban. Főleg, mert ennél rosszabb számot csak Solanke hozott tavaly az Everton ellen. Nyilván senkinek sem az élete álma, hogy két verőnégerrel a nyakán kelljen szambáznia egész meccsen, de Bobby erre még dafke rátett egy lapáttal. Csomószor bár már birtokolta a labdát, még egy újabb emberen akarta áthúzni magát (akár esernyővel, akár földön), ami lehet, hogy ha formában van működik (több, mint valószínű, hogy nem: amikor Bobbyhoz került a labda, pillanatok alatt nem csak ketten, de volt, hogy négyen ugráltak a nyakán), de erre ma kevés esély volt. Maradt szinte végig a darálóban, és nem volt nagyon késztetése rá, hogy inkább szabaduljon gyorsan a labdától.

A második gól előttig értük el nagyjából azt, hogy a mi csökkenő, a Leicester pedig lineárisan növő játékkép-görbéje találkozzon egy ponton, és két pariban lévő csapat meccsét nézzük. Kiváló beadás, okos fejes, ez gól már akkor született, amikor a játék képe alapján erre egyébként nem számítottunk. Azért nem azt mondom, hogy érdemeltük meg, mert azért se kaptunk soha semmit, amikor 25 lövésből és rengeteg ziccerből meg nem szereztünk gólt. Félidőben így minimálisan több labdabirtoklással, 7-6 lövésaránnyal 81-79%-os passzpontossággal (mindkettő ide) zártunk, meg két góllal, és kb a lényeg ez is volt.

Jött viszont a második félidő, ahol talán tudatosan, de teljesen átadtuk a kezdeményezést a Leicesternek, aki köszönték és éltek is vele. Mivel Mendy és Ndidi maradt általában hátul támadásnál is biztosítani, tudták fogni a középpálya közepét, és a mi kontránk esetén is terrorizáln Bobbyt. A második félidőben Pontosabban passzoltak (82%-76%), többet lőttek (6-3), és ami nagyon ritkán fordult velünk elő, többet is birtokolták nálunk a labdát (55-44). Persze, nagy ügy, még mindig gólra játszák a focit, de mivel Bobbyt sikerült ilyen látványosan kivenniük a játékból, és amennyira jól használták a presszinget ellenünk egész meccsen, ez marhára nem az a meccs volt, ahol bár kevesebbet van válunk a labda, de az ellenfél fölénye meddő, és rommá kontrázzuk őket. Teszem hozzá, még így is alakult ki olyan helyzet, amikor 4-en vittük a labdát, csak ugye Milner erősen meglepődött, hogy Salah visszatette neki a labdát. Ezen speciel én is, úgyhogy bármennyire is adja magát, hogy Milner támadókénti tunyaságát ostorozzam, ebben a helyzetben speciel nem lenne fair.

És ha már Bobbyt ennyit emlegettem, nem mehetek el szó nélkül a fekete lyuk mellett, ami a középpályánk helyén figyelt, mert nincs olyan támadáshoz kapcsolódó statisztika, amiben minimálisan értelmeset sikerült volna leraknia ennek a három, csodálatosan szép férfiembernek.

Nyilván Hendót valamennyire lehet mentesíteni, de ha már egyszer annyira fluid a középpálya, akkor nyugodtan lépegethetne fel ő is okozni valamit. Gini-nek volt egy darab blokkolt lövése, Milnernek egy gólpassza és 2 kulcspassza, de jelezném, hogy mindhármat szögletből rakta össze. Ennyi erővel lehetne nyugodtan jobb oldali FB is, onnan is fel tud kocogni szögletet beadni. De nem bántani akarom, mert mint írtam, ő császkált el, hogy valami kis maltere legyen, ennek a rogyadozó falnak, 14 sikeres passz (17-ből) a támadó harmadban nevezhető okénak. De csak azért, mert a két másik mackó ebből a szempontból teljes herekirit tolt. Hendónak még elnézem a 7-ből 5 támadó harmad beli passzt, de Gininek az 6-ból 5-öt már nagyon nem tudom.

És oké, Gini mosoly, kabalaállat, meg kistököm, de előre elnézést kérek mindenkitől, hogy a tőlem szokatlanul tárgyilagos posztban fel kell tennem a kérdést: Mi a szájbavert mocskos kurva halál faszáért volt a pályán ez az ember? Egy suta lövés a lőlapon. Persze, biztos mozgatta a csapatot. 82%-os pontosság, 29(!!!) passzból. Alissonnak 28 volt, csak úgy FYI. Akkor biztos védekezett. Nulla darab tackle, Nulla darab interception, párharcait 16%-ban (!!!) nyerte csak meg, cserébe Bobbyval ő a holtversenyes labdavesztésben, 5 darabbal. Azzal a Bobbyval, akiből tényleg csak annyit láttunk, hogy a verőnégerek szedik el tőle az uzsonnát egész meccsen. Persze Controllerben kurva jó volt, de itt most meg lett volna a lehetősége, hogy valami többet is mutasson, de akkor jártunk a legjobban, amikor ténylegesen láthatatlan volt.

Persze, nem egy emberen múlik egy csapat játéka ilyenkor, de szerintem egy ilyen „teljesítmény” azért nem múlik el nyomtalanul. És egyébként ezért nem hiszek én abban, hogy három kőművessel jól tud működni egy középpálya. Ahol Milner a színesztéta, akinek azért csak 10 hosszú labdájából csak 4 volt pontos, és akinek a támadó statjainak annyi az alapja, hogy tud beadni. Ugyan ezt a teljesítményt lerakta a másik oldalon egy Ndidi, Mendy, Albrighton hármas, csak most éppen jobban. De lerakja ezt más ellen egy random, 10M-es brit középpályásokból összerakott kommandó is. Nálam pontosan az hiányzott, hogy a középpályás status quo-t törje meg valaki: két-három jó lefordulás, jó csel, és máris bomlik az ellenfél rendszere, van területe Bobbynak is, támadó csokimacijainknak pedig ez már csemege. Ezért volt kurva jó Ox, és ezért hiányzott most nekem egy jó Keita, de még a sokat köpködött Cou is nagyon penge volt ebben. Mert hiába van a varázspálca Manénál, meg Salahnál, ha egy felállt fal ellen jönnek vissza, akkor rendszeresen jön velük az ember is, és a nulla összegű játékban megint ugyan ott vagyunk. Ha abban hiszünk, hogy egyébként a csapatrészekben meglévő minőségi fölény is számít, akkor az most a középpályából teljesen hiányzott. És itt kanyarodnék vissza Ginire: volt rá precedens a második félidőben, hogy jól tudta bejátszani a védők és a támadók közti területet, de ez kevés volt, ellenben mondjuk Keitával, aki látványosan tud lubickolni ebben a szerepben.

Nem úgy, mint a védelemből. VVD csak simán hozta magát, de Gomez egyenesen parádés volt. Kurva jó páros ők ott ketten, Gomez erős volt, gyors, labdaügyes, és kurva nagy mentés is befért még egy fontos pontán a meccsnek. Azt a minőségi pluszt, ami ahhoz kellett, hogy lehozzuk ezt a meccset így, most ők tették bele a közösbe, a szerzett góljaink ellenére is. VVD légifölénye elképesztő, sokkal kevesbé körömrágós már egy szöglet, mint amilyen volt az akár fél évvel ezelőtt. Ha így folytatja, hajlandó leszek megkövetni Gomezt a CB poszton való játékával szemben támasztott szkepticizmusom miatt. Plusz Alisson is jó volt, beleszámolva a hibáját. Nyilván az összes oldal, meg újság, meg mindenki erre verte a kis faszocskáját, hogy mennyibe került (puszi a dinamónak Kepáért), meg hogy nálunk csak ilyen vasutas kapusok vannak. Másrészt viszont neki az az alaphelyezete, hogy mindent próbál röviden, lábbal megoldani, felívelés nélkül. Ami, ha egy szezon szintjén nézzük, elképesztő hasznos skill, de sajnos benne van, hogy túltolja. És volt már erre intő jel, amikor a Sirályok ellen majdnem sikerült is neki, most megtörtént, tanult belőle, lapozzunk.

Mondjuk a hibája pont rosszkor jött. Ekkor volt az az időszak, amikor a Leicester Liverpoolabb játékot játszott nálunk. Nyomták a presszinget, dinamikusabbak voltak, ők irányítottak, sokszor már magasan tudtak labdát szerezni. A talált gól (pedig több másik helyzetük is volt) azért közelebb hozta őket fejben ahhoz, hogy tényleg bízzanak az egy pontban. Annyira azért szerencsére mégsem, ez a fellángolás kb. a 70. perc környékére halkult el. De így is: a meccs végére gyakorlatilag sikerült a játék minden fontosabb mutatójában, ha minimálisan is, de lenyomni minket. Az XG is 1.0 – 1.0 lett a végére. Ami azért érdekes csupán, mert tavaly 5 meccsen fordult elő, hogy az ellenfél többet lőtt nálunk kapura, egyiket se nyertünk meg ezek közül, és csak a WBA nem tartozott bele a top6-ba, úgy egyébként. Apró kitekintésként álljon itt, hogy

Bár átlagosan mennyire magas az XG-nk – ebben az átlagban benne van a mostani is – látható, hogy az idei szezonban ez volt ebből a szempontból a legrosszabb meccsünk. Nyilván ezzel számolni 4 meccs alapján még erős túlzás, de azt azért alátámasztja, hogy a szezon többi meccséhez képest nem voltunk meggyőzőek.

A legvégén a cserék már nem mozgattak sokat a játék képén: Mi megpróbáltuk tartani az egygólos előnyünket, ami – tőlünk szokatlan módon – sikerült is. Most ha geci akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy Klopp igazából az egy pontért jött, de inkább az a helyzet, hogy ésszerűbbnek tartotta, hogy bízzunk a védekezésünkben. Egyébként azért csak behozta a 71. percben Keitát, így csak került a rendszerbe egy támadóbb CM. Szóval ha a játékot nem, de Klopp pragmatikusságát, és a csapat frissen felvett győzni tudását azért lehet dícsérni.