A pénz az úr

| Posted on| | /span>

A mai foci főleg Angliában a pénzről szól. Nem csoda, hiszen a világ legnépszerűbb sportjának egy profi terméke a PL. Mondjuk, lenne még mit tanulni az amerikaiaktól, akik világszinten sokkal kevésbé ismert, űzött, az embereket kevésbé érdeklő sportokból tudnak hatalmas üzletet csinálni.

Azt tudjuk, hogy az angol TV pénzek hatalmasak. Azt is tudjuk, hogy óriási a pénzügyi szakadék a PL és a Championship között. Simán összevethető pénzügyileg a PL-ben szerepelni vagy nem szerepelni, mintha nem indulsz vagy megnyered a BL-t. Ebben újdonság nincs.

 

Ami szerintem kifejezetten érdekes, hogy ez a pénzügyi szakadék milyen hatásokkal jár. Részeiben már volt róla szó, de most talán érdemes egyben megnézni.

Egyrészt ugye a PL hatalmas lehetőség a Championship csapatainak. Ezt tudják is és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ha csak egy évre is, de részesülhessenek a PL mannából. A legtöbb Championship csapat eladja a jövőjét a PL reményében, hiszen a csapatok gazdálkodása kriminális rendszerint többet költenek bérre, mint amennyi bevételük van és az éves árbevételük többszörösét kitevő adósághegyet halmoztak fel. Gyakorlatilag a Championship csapatok java része a csőd szélén táncol a PL feljutás reményében, ami olyan csapdahelyzet, hogy ha egyszer belevágtál, akkor kimászni belőle háromféle módon lehet. A szerencsés eset, ha egyszer összejön a feljutás, akkor a PL pénz (minimum 1 év PL pénz és utána a kiesettek támogatása még pár évig) helyreteszi a gazdálkodást és akkor megérte a befektetés. A másik lehetőség, gyakorlatilag a csőd. A harmadik lehetőség, találni egy unatkozó milliárdost Kínából, Oroszországból vagy egy sejket. Mindenesetre érdekes anyagi torzulást okoz a PL-ben forgó szédítő mennyiségű pénz.

A PL pénz, tudjuk, hatalmas. Tudjuk, de azért nem árt végiggondolni, hogy a bevétel szempontjából a Top10 fele angol, de az így van a TOP20 esetében, míg a TOP30 esetében 14 angol. Az ilyen klubok, mint a Leicester City, West Ham United, Southampton, Everton, Crystal Palace, West Bromwich Albion, AFC Bournemouth, Stoke City a világ 30 legtöbb bevételt termelő klubja között volt a tavalyi szezonban.

Azt tudjuk, hogy a kisebb PL-csapatok esetében a szponzori pénzek és a meccsnapi bevételek eltörpülnek a tévés pénzek mellett. Jellemzően a TV pénz a bevételeik 90 százalékánál is nagyobb részét jelenti, így nem csoda, hogy rettegnek, ha arra gondolnak, hogy visszafelé is hatalmas a szakadék. Többféleképpen lehet nézni, mekkora is. Az egyik számítás szerint több mint 50 millió font, egy másik szerint több mint 60 millió font. Azonban ami iszonyatosan ijesztő, hogy gyakorlatilag a bevételeik több mint a felét kockáztatják minden egyes szezonban. Ha ebbe belegondolunk, nem csoda, hogy a bűvös – még soha senki sem esett ki 40 ponttal vagy többel – határ elérése áll a PL csapatok többségének fókuszában, hiszen pénzügyileg rohadtul nem mindegy, hogy a vonal melyik végére esnek. Valahol megértem, hogy ekkora pénzügyi kockázat mellett a tutira akarnak menni.

Azonban az látszik, hogy a félelem és a rettegés, ami jellemző a kisebb csapatokra nem jó tanácsadó. Arra gondolok elsősorban, hogy a PL gyakorlatilag kettészakadt. Van a Top6 és a van a “rest of the league”. A Top6 leharcolja évente a BL indulás és a kupák kérdéskört. Az összes többi meg azért küzd, hogy benn maradjon a PL jelentette pénzesőben.

Ez a küzdelem, hogy meglegyen a pénz. Számomra – nem zárom tudom kizárni, hogy lenéző fasz vagyok a többi csapat felé – egy arctalan tömeget hozott létre, ahonnan nagyon nehéz megkülönböztetni a csapatokat. Ez, azt gondolom, a pénzügyi kockázat hatása, hiszen nem mernek kockáztatni, innoválni – akár taktikai értelemben (rendszerint buszoznak valamilyen formában), akár kinevezésekben. Ennek köszönhető, hogy az igazat megvallva, már nem tudom követni, hogy a nevetséges magyar edzőkeringőre kísértetiesen emlékeztető angol edzőkeringő keretében most éppen Roy papa, Moyes, Pardew, Allardyce, Bruce, Pulis és társaik közül ki éppen melyik csapat menedzsere. Valahol teljesen érthető a csapatok részéről a kipróbált, már bizonyított “biztos kéz” keresése a pénzügyi kockázat fényében, viszont futballszakmai szemmel nézve a konzervatív szemléletű matuzsálemek melegváltása a menedzseri székekben katasztrofális vagy vicces – nézőpont kérdése.

Az meg különösen “vicces”, hogy a legtöbb angol csapat még mindig a klasszikus menedzseri szemlélettel dolgozik, azaz minden futballszakmai döntés annak pénzügyi vonzatával a menedzseré. Mikor nagyjából félévente – évente adja egymásnak a kilincset Roy papa, Moyes, Pardew, Allardyce, Bruce, Pulis az adott csapatnál. Mondjuk, ha elég cinikusan nézem, akkor nincsen ezzel gond, hiszen elég hasonló ezeknek a figuráknak a játék stílusa, így a játékos típus igénye, így valahol elég furcsa módon, de megvalósul a stílus folytonosság….

Ebből az arctalan tömegből elég nehéz kilógni: nagyjából a Sotonnak megy azzal, hogy a saját akadémiájukra a megszokottnál jobban támaszkodnak. Megy a Bournemouthnak, hiszen a fiatalnak és tehetségesnek mondott angol edző mellett tartanak ki már hosszú-hosszú évek óta. No meg ment Swanseanek a feljutásuk körül a kulturált labdabirtoklós focijukkal.

Nekem ilyen volt a Watford is régebben, hiszen azzal, hogy a tulajdonosi körük egyezik az Udinese és a Granada tulajdonosi körével izgalmas játékoskeringő volt a csapatok között és volt nekik egy nagyon szimpatikus kontinentális hozzáállásuk a menedzsmenthez, amelynek értelmében az új főedző csak két segítőt hozhatott magával, mindenki más maradt a helyén a különböző edzőváltások során, ezért nem okozott nekik problémát, hogy a feljutásuk óta (3. szezonjuk a mostani) már a negyedik edzőjüket fogyasztják. Nos, mára ebből a kis különlegességből nem sok maradt. A mai keretükben nemigen találni olyan játékost, akinek lenne köze akár az Udineséhez, akár a Granadához. A legutóbbi edző csere alkalmával pedig lecserélték gyakorlatilag a teljes kisegítő személyzetet. Kár, mert ezzel ők is az arctalan massza részévé váltak számomra.

A mai meccsre kanyarodva nekem meggyőződésem, hogy tavasszal a legrosszabb a kiesés elől menekülő csapattal találkozni, hiszen a fent ecsetelt okok miatt az életükért kaparnak ilyenkor. Azonban most a Watford egészen kényelemes szituációban van, hiszen 8 fordulóval a vége előtt 36 ponton állnak (4 pontra a bűvös vonaltól, valamint a 36 pont rendszerint elég a bennmaradáshoz) 9 pontra a kieséstől, így nekik nem lesz élet-halál ez a meccs. A hiányzó pontokat bőven össze fogják tudni szedni máshol. Ráadásul az idegenbeli formájuk pocsék (az elmúlt 6 meccsükön csak egy döntetlenre voltak jók).

A mi szempontunkból fontos lenne most valahogyan behúzni ezt a meccset a Chelseavel folytatott versenyünkben a tapírfasz jó oldalán végzésért, hiszen a válogatott szünet után sűrű lesz a program, BL-negyeddöntős párharccal a csúcsformában hasító Cityvel nehezítve (legalább utazás nem fog sokat kivenni a srácokból). Nagyon kellene a jövőnk szempontjából, hogy a Chelsea előtt sikerüljön végezni a bajnokságban.

Published by guthmate