3.10

Szörnyek nincsenek. A sötéttől se félek. A sötétségtől sem. Nem szeretem, mert nemezise, a hajnali nap fénye a legjobb dolog a világon, de nem, nem félek a sötétségtől sem.

A sötétség jó, segít aludni, álmodni, segít megnyugodni, segít tartani a tempót. Ritmust ad. És sose tart örökké. Szóval igen, azt hiszem, hogy a sötétség jó dolog. És mindenképpen szükséges.

Ezeken még este gondolkodtam, abban az átmeneti pillanatban, amikor már feküdtem, a lámpát már lekapcsoltam, és csukott szemmel az alvás felé indulva még épp ébren voltam. 10-15 másodperc, ennyi volt csupán.

Most is elég 10-15 másodperc, és az édeskés szunyókálásból váltva kétszázas pulzussal vetődsz ki az ágyból. Ránézel az órára, lágy pirossággal mutat hajnali 3.10-et. Gyorsan veszel egy levegőt, meg még egyet, és tágra nyílt pupillákkal visszafekszel az összeizzadt ágyneműbe.

Mi a picsa volt ez? Sötét fellegek, egy távolról becsapódó füstgolyó, meg a zuhanás emléke maradt meg csupán, és egyszerűen képtelen vagy összerakni a képet. Amúgy se lesz jó napod holnap, és most még ez a szar is bekavar, és bár a pulzusod lassan azért besüllyed 70 alá, nem hagy nyugodni ez az egész. Próbálod felidézni, hogy mi volt, hogy volt, honnan volt a zuhanás, honnan volt a füstgolyó, de minden másodperccel csak távolabb került az emlék, és nincsenek válaszok a kérdésedre. Bele is alszol a válaszok hiányába.

Három perc múlva pedig lendületből fejelsz bele az ágyad végébe, ismét az álomból riadva. Ugyanabból az álomból. Kottára. Füst, füstgolyó, zuhanás.

És te is megzuhansz ettől. Felülsz, belenézel az óra pirosába, konstatálod, hogy 10 perc se telt el, és a menekülőutat választod. Kicsoszogsz a retyóra.

Megállsz felette egy tétova, megszédült pillanatig, aztán rájössz, hogy lennének most gondok a célzással, és inkább csak ráülsz, mint a lányok. Úgy nehezebben megy mellé.

De magad se tudod, hogy valójában mit csinálsz. Próbálod elütni az időt, elterelni a figyelmed, ez világos, és talán a gondolataidat is megpróbálnád rendbe szedni, de aztán rájössz, hogy kurvára semmi értelme. Hagyjuk csak szétszórva most az egyszer. Ez az este már el van baszva. Reggel korán kelsz, már így is vesztettél egy értékes negyedórát az alvóidődből, és ki tudja mennyit fogsz még ha tovább rugózol ezen az egészen.

Egyszerűen már elcsesződött az éjjeled. Lehet, hogy visszaalszol, akár a végére még valami szépet is álmodhatsz, de az is mindegy lesz, mert az éjjelednek lőttek. Új esélyt nem kapsz itt, majd következő éjjel. Ez egyszerűen most nem lesz jobb.

Ha ezt felismered, és visszamész aludni, akkor lapozz a kalandkönyved a 76-osára, ahol kedves kis erdei lények üdvözölnek a túloldalon, és nyomják kezedbe a könyv következő részét.

Ha mégis megpróbálkoznál a rendbe szedni a gondolataid, és éjjel fél4-kor leülnél a google elé, hogy megkeresd, hogy mit jelent ez a hármas szimbólumrendszer az álmodban, akkor lökj be youtube-on egy kecskeáldozós metált, és lapozz a [tapírfasz]-1-re a kalandkönyvben. Kockával dobhatsz majd, hogy a kalandod itt véget ér-e.

Aludj inkább csak. Eljön majd a reggel, szar lesz, a nap is szar lesz, esni fog, meló lesz, fáradt leszel. De az egész végén este új eséllyel, minden eséllyel, görcsmentesen fekszel le majd megint az ágyadba. Álmodni.

A sötétség pedig jó, az alvás, az álmok jók. Ritmust adnak. Ahhoz pedig vissza lehet majd térni egy kurvára elcseszett éjjel után is.