Természetes szelekció
Vagy egy ötvenesem az asztalon. Nem nagy pénz, szép, fémes színű, a hátán lévő kócsag (vagy mi) egész szépen üti vissza az olvasólámpa fényét itt a monitor előtt. Én pedig nem mozdulok fejben sehová, csak csúsztatom az ötvenest egyik kezemből a másikba a fehér asztalon, hallgatom a hangját, és nézem a fényét.
Percekkel korábban még egy állítólag baromi jó meccset néztem, Carragher üvöltött a Sky Sportson keresztül a gépemen át a dobhártyámba, hogy micsoda hihetetlen meccs, én meg csak tehetetlenül sodródtam azzal amit látok.
És azzal, amit nagyon sokszor láttam már, hisz a Liverpoolnak szurkolok. És same old shite megint, megint és megint. Mané föléveri, Szalah Cech-be ahányszor csak tudja, Minyonból a meccs közepén varázsütésre kiszáll minden önbizalom, és olyat ront, amit 10-ből 9-szer nem, pedig már ez se egy jó arány, és én csak nézek, hogy neeee, már megint.
De igazából megszoktam már. Sőt, ennél sokkal több mindent, sokkal rosszabb dolgokat is megszoktam már. Ez most persze, szarul esik, meg fáj, mert ezek megint elveszejtett pontok voltak, és az egész annyin múlt, hogy az Arsenallal sikerült elhitetnünk 5 percre, hogy egy jó csapat, és amikor elhiszik, akkor tényleg azzá is válnak, de igazából ezt is megszoktam már.
És nem hiszem, hogy kényszerből szoktam volna meg. Senki nem kényszerít arra, hogy újra és újra leüljek megnézni a meccseinket, senki nem kényszerít arra, hogy írjak bármit is az egészről, egyszerűen csak szeretem ezt csinálni, és hiányozna, ha nem tenném. Akkor is, ha ez azzal jár, hogy újra és újra végignézek egy nagyon hasonló forgatókönyvet, a forgatókönyvben pedig a sorok közt egy egészen másik sztorit lássak a tegnap esti éhezők viadalának low budget kiadásában. Ezt leginkább a következő, politikailag nem túl korrekt részlettel tudnám illusztrálni a Kertvárosi gettó című ….(eh)… tartalomból. Bár a lényegi rész a 35. és az 50. másodperc környékén zajlik az illusztrációban, több súlyos áthallást is bele lehet magyarázni a teljes videórészletbe.
https://www.youtube.com/watch?v=FRo6yIEkxRI
És az igazi lényeg: ez nem egy jó meccs, ez nem valami, ez faszság.
Tort ül a gyökérség és a bénaság, két, ennél sokkal jobb csapat széjjelszopatja saját magát, és az nyer, aki később tud öngólt lőni magának. Ez nem egy hihetetlen meccs, ez nem valami jó dolog, szerintem még csak nem is valami, ez egyszerűen csak faszság, aminek a jó végén kéne lenni a végén, de mindketten a rossz oldalon állunk a végén.
Semleges oldalról nézve egyébként lehetne kurva vicces, mert oké, hogy mi ezt zsinórban hozzuk (a bajnokságban elért 8 döntetlenből 5-ször nyertes állásról térdeltettek le minket), de külön öröm lehet nézni kívülről, ahogy az Arsenallal páros kűrben nyomjuk a Disney’s Pigs on Ice-t, hogy minden egyes elrontott utolsó passzal, minden egyes Sanchez-labdaeladással (27 volt belőle csak tegnap, atyaég) csak a saját sírunkat ássuk, ketten fogva a lapátot.
Mert azért kezd egészen ijesztővé válni az elhullajtott pontok mennyisége, nekik is és nekünk is, és hiába csak 3 pontra vagyunk a 2.0-ás ppg-től, és hiába nullás a tapírfaszméter, egyelőre csak azért vagyunk jó helyen, mert mi húzzuk meg a vonalat. Amíg ez így marad, addig persze az évvégi cél teljesül, és a makrofejlődés is folytonos, de ha a többiek elkezdik gyorsabban hajtani az ugrókötelet, akkor könnyedén eleshetünk ebben a vonalban a végén.
A kérdés pedig, hogy tudják-e ők jobban hajtani a kötelet, és az Arsenal-meccs azon túl, hogy a saját elbizonytalaníthatóságunkat mutatta ki újfent, számomra azt mutatta meg, hogy az Arsenal nem képes többre. Kiüresedett a keret, aki jó, az is túl van játszatva, rengeteg az egyéni és csapatszintű hiba, és persze az egész tetején ott trónol Wenger, aki december végére a legtöbb meccses PL-manager lesz. Hiába voltak sokkal jobbak tegnap este, mint augusztusban, amikor az első kapuralövésük a nyolcvanvalahanyadig percben volt, és hiába tudnak kifejezetten jól is játszani, mondjuk a United ellen, vagy ellenünk 5 percig hihetetlenül, egyszerűen jelen állapotukban is gyengék összességében, ha pedig Sanchez is lelép egy hónapon belül, akkor a kettős terhelés mellett végleg túl gyengévé válnak ahhoz, hogy a vonal fölé beférjenek. Hiába a konzisztensnek tűnő teljesítmény a kicsik ellen, idegenben valójában az se megy olyan szépen, a rangadókon meg minimális esélyeik vannak, így pedig úgy is nehéz, hogy sokan balfaszkodunk itt a vonal környékén.
És akkor maradunk hárman a Chelseavel és a Spurs-szel, akik a vonal fölé vágyunk valódi eséllyel, és ezen a ponton pedig visszajutok oda, ahol kezdtem, és újra az asztalomon pöckölgetem az ötvenest egyik kezemből a másikba, és megint csak tehetetlenül nézem, hogy hova lök épp minket a tehetetlenség.
Az egyetlen dolog ami biztosnak tűnik, az az, hogy az Arsenallal kevesebb, az FA-formánkat ítélve már a szezonban többet nem látjuk őket, és vélhetően a táblán magunk előtt se sokáig. Ami nem biztos, az minden más, csak most ott is állnak a fejünk felett a viharfelhők, amiket szét kéne verni.
Három győzelem kell most a 2.0-ás ppg által kijelölt elméleti pályához, ami persze elvileg január legelejére meglehetne már, de a Leicester és Burnley is kéjes vigyorral fingathat meg még az ünnepi szezonban, így pedig nehéznek tűnik behozni a virtuális lemaradásunkat a biztos top4-től. Illetve hát nézőpont kérdése, ha képesek vagyunk megtalálni a kontroll-gombot, és azt tartósan használni is, akkor pillanatok alatt utolérhetjük a kívánt pályát. Ha úgy fejlődik majd a csapatban a kontroll, mint a Lovren-Klavan tengely a szezonban, akkor nem lesz gond májusban, egyelőre azonban ennek még nincs nyoma. Tegnap legalábbis nagyon nem volt.
Ha mégis a tegnapi arconcsapással indulnánk el a helyes úton, akkor az út első eleme a tegnapi elhomályosítása lehetne egy dec. 26-ai Swansea elleni hazai győzelemmel 18.30-tól. Nem lemosva őket, hanem rotálva, kontrolláltan, dióként kihámozva, betöltve, feltekerve, sorba rendezve, aztán jóízűen elfogyasztva őket.
