Elmúlt nyócév

„Nem akarok csütörtök reggel arra ébredni, hogy az UEFA Kupában vagyunk.”

Steven Gerrard, az Olympiakosz elleni sorsdöntő meccs előtt

Csaknem napra pontosan 13 éve mondta ezt Gerrard, és ha már nem akart az UEFA-kupában ébredni, tett is róla, hogy csapata a BL-ben folytassa. Óriási volt a tét, hiszen mindenképp nyernünk kellett, és mivel Rivaldo már viszonylag korán betalált, legalább kétgólos győzelemre volt szükségünk a csoportból való továbbjutásra. Nem hiszem, hogy részletezni kell, a 86. percig húzták a görögök, aztán jött Gerrard, az „Oh, ya beauty’” és meglett a továbbjutás. A többi meg már történelem, Isztambul és a BL-győzelem 0-3-as félidő után. Pedig a selejtezőkörből indultunk…

2004-hez hasonlóan idén is az utolsó csoportmeccsen dől el a továbbjutás, ma este 20.45-kor a Szpartak Moszkva ellen. Igaz, ma már egy döntetlen is elég lenne a továbbjutáshoz, győzelem esetén pedig biztosan csoportelsőként megyünk tovább. Kérdés, hogy ma melyik Liverpool fut majd ki a pályára és hogy melyik Szpartakkal találja majd szemben magát.

A moszkvai odavágón ugyanis gyakorlatilag csak egy csapat volt a pályán, egy nyomasztó fölényben játszó Liverpool. Csak Loris lozsdás lugóinak köszönhették a pontszerzést az oroszok. Elszalasztott lehetőség volt az a meccs, ahogy a Sevilla elleni oda-visszavágó is az volt. Nem hiszek a babonákban, előjelekben, de azért ez a két szó (Elszalasztott Lehetőség) nem csak a jelentése miatt hangzik rosszul, a kezdőbetűjüktől is kiver a víz.

Szóval Moszkvában a Szpartak ellenünk alárendelt szerepet játszott, viszont 5-1-gyel küldte haza azt a Sevillát, akit mi egyszer sem tudtunk megverni, pedig két meccsen is padlóra küldtük őket. Ugyanakkor képtelenek voltak legyőzni azt a Maribort, akinek mi összesen tíz gólt lőttünk, hát ki érti ezt?

Hullámzó a teljesítményük, akárcsak a miénk volt a szezon első harmadában. Mégis ott vagyunk a csoport élén, a bajnokságban pedig a top 4-ben. Nem mondanám, hogy nincsenek problémák – tartok tőle, hogy még lesznek is bőven –, de azt se felejtsük el, hogy a szokottnál is több nehézséggel néztünk eddig szembe. Kezdve Lallana és Clyne sérülésével, majd jött Coutinho távozási szándéka, hideg, esős időre érzékeny háta, később Mané piros lapja, válogatottnál összeszedett sérülése. Ez négy játékos a legjobbnak tartott kezdőből, akiket végig, vagy sokszor nélkülöznünk kellett, és azért ez elég nagy szám.

A Moszvának is voltak persze hiányzói, ellenünk pl. az egyik legjobbjuk, Quincy Promes maradt távol. A 25 éves holland veszélyes játékos, komoly problémákat is okozhat mindkét szélen, akár Gomezzel, akár Morenóval találja majd szembe magát. Amúgy sincsenek rossz formában, a sevillai 1-2 volt az egyetlen vereségük 19 meccs alatt. BL-ben, idegenben viszont 2010-ben nyertek utoljára. Remélem, utóbbi sorozat nem ma fog megtörni.

Utoljára 2008/2009-ben jutottunk túl a csoportkörön, akkor is a selejtezőkből indulva. Akkor a selejtező visszavágóját élőben láthattam, már amennyit láttam belőle. Az Anfield Road End leghátsó sorában kaptam helyet aznap. Aki nézett már onnan végig Liverpool-meccset, az tudja, mit jelent ez. Az én esetemben konkrétan azt, hogy semmit sem láttam Kuyt góljából. De üvöltöttem persze, vertem én is a hátam mögött a bádogfalat, hiszen az aznap 100. liverpooli meccsét játszó Dirk gólja 2 perccel a hosszabbítás vége előtt esett, és ez azt jelentette, hogy bent vagyunk ismét a BL csoportkörében.

Simán megnyertük a csoportot, majd 5-0-lal ütöttük ki a Realt, hogy aztán a Chelsea ellen kétszer is elrontsuk, előbb az Anfielden, majd idegenben. Pedig még a hazai vereség után is volt remény, előbb Fabio Aurelio alázós szabadrúgásgólja Petr Czech-nek, majd Xabi tizije és „Anything is possible. Anything!” kiáltotta a kommentátor. Tényleg az volt, még Lucas is betalált, igaz, megpattant egy védőn. Mégis kiestünk, de nem is ez a lényeg, inkább az, hogy micsoda meccsek voltak azok, te jó ég…

Emlékek.

Emlékek az utolsó igazán komoly BL-szezonunkból, nyolc éve már ennek. Kuyt góljáról még élőben maradtam le, a többire esélyem sem volt jegyet venni, a legtöbb ami jutott, hogy a Chelsea elleni vereséget egy liverpooli pubban éltem át. Aztán már csak felvillanások voltak. A debreceni csoportkör, a kínos leszereplés Rodgers idején, és most itt vagyunk megint, egyetlen lépés hiányzik ahhoz, hogy újra eljussunk a BL kieséses szakaszába, amit szép lassan már kezdtünk elfelejteni, hogy milyen is az. Those famous European nights at Anfield…

A jelen a holnap közelmúltja. Kezdjünk hát el emlékeket gyártani a jövőnek, van mit bepótolnunk nyolc, Bl-sikerektől mentes szezon után.

A Dühöngő kb. egy órával a meccs előtt nyit majd.