Audi kupa, döntő

Miután egy sima felkészülési meccsként kezelt találkozón gurítottunk négyet a Bayernnek (ok, az egyiket nem adták meg), készülhetünk a durva pokróccal letakart matracosok ellen. Szót ejthetnénk a meccsről is, de minek: ez csak felkészülés, ráadásul az angol bajnokság előbb kezdődik a spanyolnál és a németnél is, így a csapatok nem azonos szakaszban vannak a starthoz vezető úton.

Annyi azért látszani tűnik (sic!), hogy nem rossz ez a keret (sic!!! :), focizni is tudnak, a fiatalok is biztatóan mozognak, sőt, még Moreno is  komoly focistának (sic!!!!!!!4) nézett ki tegnap. Alles in ordnung. Kivéve, hogy mindenki kedvence, szerencsétlen Dániel képes volt a góljába belesérülni. Vagy csak elfáradt negyedóra alatt, majd kiderül.

Amiről igazából írni akarok egy kicsit, az meglepő módon Tomkins egyik mostani cikke a PL történetének legjobb ár-érték arányú vásárlásairól. Fontos megjegyezni, hogy az értékelés nem magát a játékost ítéli meg, sokkal inkább az igazolást. Ahogy erről már korábban esett szó TPIC-nek, azaz futballinflációs koefficiensnek nevezett mutató alapja az összehasonlíthatóság, amelyet maga a TPI, a futballinfláció teremt meg. A koefficiens pedig néhány egyszerű adatból származik: hány meccset játszott az illető a csapatában (az átlag meglepően kevés, 50 alatt van), a nettó profit vagy veszteség, ami egy játékoson képződött, és a százalékban kifejezett haszonkulcs, ha van. Tomkins próbálkozott sok mindennel, hogy tovább finomítsa a modelljét, de vagy nagyon időigényes és minimális előnnyel kecsegtető, vagy nagyon szubjektív, vagy esetleg olyan adatbázisra lenne szükség, ami nincs. A cél pedig az volt, hogy egy szubjektivitástól mentes modellt hozzon létre.

Mielőtt a listát megmutatnám, íme egy árulkodó ábra a PL futballinflációjáról: a kezdő szezonhoz képest 18-szorosára emelkedett az átlagos igazolás ára az angol bajnokságban, miközben a normál infláció a duplájára nőtt.

Más szavakkal: ha 1992-ben valakiért egymillió fontot fizettek, ma hajlamosak vagyunk ezt üveggyöngynek minősíteni, holott mai áron ez bizony 18 millió lenne, ami – noha Neymar 222 milliós átigazolási díjához képest semmi – azért még ma sem elhanyagolható összeg (ráadásul a 18-szoros emelkedés nem tartalmazza még az idei transzfereket, így szinte biztos, hogy az összeg ma 20 millió fölött volna).

Tomkinsék adatbázisa több mint 4000 igazolást tartalmaz, de nem szerepel a TPIC által értékeltek között az olyan játékosok, mint Gerrard, akit nem vásárolt meg klubja, de nem szerepelnek az ingyen klubjukhoz kerülők sem (így Milner nálunk sosem fog szerepelni a TPIC listán), hiszen elég nehéz valakinek megbecsülni az értékét, ha egyszer nem adtak érte pénzt.

A számszerű profit és a haszonkulcs azért szerepel egyaránt a koefficiens meghatározásánál, mert egy 100 ezer fontért vett játékos 1 millióért való eladása ugyan tízszeres hasznot jelent, viszont csak 900 ezer az összegszerű haszon, míg egy 15 milliós játékos 30-ért ugyan csak kétszeres hasznot hozott, mégis mindenki a 15 milliós profitot választaná.

Tomkins a legjobb 100 ár-érték arányú igazolást vette számba, mert a lista eleje egyértelmű, de a vége már jóval kevésbé. A pályán nyújtott teljesítményre vannak erre szakosodott szakoldalak (mint mondjuk a WhoScored), de azok értékelése is rendkívül vitatott. Akit ez a része jobban érdekel, számos megfontolást talál a cikkben, amelyeket most nem részleteznék itt, mégiscsak egy kommentfogóról van szó.

A modellhez fontos még kiemelni, hogy Tomkins fokozatosan emeli a bajnokságban lejátszott meccsekért járó pontszámot, így 50 meccsig egy pont jár minden pályára lépésért, de több (nem írja mennyit) jár a 100, 200, 300, 400 meccses határok átlépése után. Lampard példáján ez azt jelenti, hogy 404 meccs után ugyan ingyen távozott, ám a koefficiense (tehát, hogy mennyire volt jó igazolás) mégis magas, hiszen rengeteg meccset játszott. Ez egyenértékű lenne azzal, ha 100 meccs után mai áron 100 millió fontért eladták volna 2004-ben.

Még van egy sok méltánylandó szempontot tartalmazó fejtegetése arról, hogy miért is nem pusztán üzleti tényező az eladási érték (resale value), aminek ismertetésétől szintén eltekintek, de az talán mindenki számára belátható, hogy van a pályán megmutatkozó előnye annak, ha 5 húszéves játékost igazol egy csapat, akiket pályájuk csúcsán tovább lehet foglalkoztatni, vagy jó pénzért el lehet adni, mint ugyanannyi 30 évest, akik 5 évvel később vagy abbahagyják a focit vagy ingyen távoznak, így a csapatot semmilyen módon nem erősítik. Egy közeli példával élve VVD árából akár három helyen is erősíthet a S’ton.

A TPIC-lista szintén ezt támasztja alá. A TOP100 átlagéletkora 22,4 év, ha a TOP10-et nézzük, 20,3, és ha a kapusokat leszámítjuk (mert az ő pályafutásuk hosszabb, általában később érnek a csúcsra), akkor az átlagéletkor 19 (!!!!) év.

Tomkins még elmélázik RvP megvásárlásán, hogy vajon mennyire volt jó az a United-nek (rövid távon igen, hiszen bajnokok lettek vele, hosszabb távon viszont egy fiatalabb csatárral lehet, hogy jobban jártak volna. Most, Lukaku talán az, aki ebből a szempontból ideális (tapasztalt, sem nem túl fiatal, mint Rasford vagy Martial, sem nem túl öreg, mint Ibra volt).

A bő lé után következzen a lényeg:

Érdekességképpen Tomkins megcsinálta azoknak a listáját is, akiknek az átigazolási díja meghaladta a 100 millió fontot (igen, ebben benne vannak azok is, akik a PL-ből igazoltak el, a klub az eladót jelenti, az összeg pedig TPI-vel kiigazítottan értendő):

1. Ronaldo C, Man Utd, £225,991,870
2. Bale G, Spurs, £162,040,878
3. Anelka N, Arsenal, £141,047,793
4. Ferdinand R, Leeds, £132,902,073
5. Luis Suarez, Liverpool, £127,629,404
6. Overmars M, Arsenal, £117,353,677
7. Torres F, Liverpool, £116,819,474
8. Juninho Paulista, Middlesbrough, £105,478,862

Ronaldo és Neymar ára közötti hasonlóság szembeötlő, CR 24 volt, Neymar most 25.

A Liverpool a TOP 100-ban 7 játékossal szerepel:

1. Suarez, £53,3m, 1683 pont
2. Hyypia £15,9m, 1603 pont
3. Sterling, £14,1m, 1242 pont
4. Torres, £62,9m, 1180 pont
5. Reina £29,3m, 1106 pont
6. Xabi Alonso £51,9m, 893 pont
7. Skrtel £20,4m, 777 pont