Tactic 201: Halfspace

A mai tactic 201 keretében egy baromi egyszerű stratégiai szemléletet fogunk megismerni. Ez alapján a zseniális cikk alapján, ahonnan átveszek pár ábrát is. A koncepció: stratégiailag a pálya széle a legértéktelenebb, a pálya középső része a legértékesebb – éppen ezért legjobban védett -, míg a kettő közötti rész – a halfspace – a jelenidők focijában taktikailag a legfontosabb. Egyszerű és nagyszerű, azonban ez az elmélet nagyjából mindenre kihatással van, ami a pályán történik, így teljesen átrajzolja a fociszemléletet. Nekem hatalmas AHA-pillanat volt mikor megértettem, azóta teljesen más szemmel nézem a meccseket és hallgatom a zseniket, akik a meccsekről magyaráznak. Rendesen idegesítenek is a régi vágású angol kommentátorok és szakértők: “egy jó szélső kell ebbe a csapatba; a szélsőknek jobban a szélen kellene játszaniuk’ típusú megjegyzéseikkel, hogy a magyar „szakspecialistákról” már ne is beszéljünk.

Azt hiszem célszerű az egészet felvezetni azzal, hogy mi miatt alakul ki, hogy a pálya széle a legkevésbé értékes terület, (a legis-legértéktelenebb meg a szöglet zászló környéke). Alapvetően stratégiailag az a terület értékesebb, ahol több opció áll rendelkezésre. Ez alatt kettős hatást értek:

• Egyrészt lehetőség arra, hogy a játékos elinduljon a labdával és csináljon valamit.
• Másrészt azt értem opció alatt, hogy tudjon passzolni.

Ehhez egy egyszerű szélrózsát fogok alkalmazni (bonyolult szögek helyett), amelynek nyolc alapiránya van.

• Azt nem nehéz belátni, hogy a pálya közepén és a halfspaceben a labdás játékosnak mind a nyolc irányba lehetősége van elindulni a labdával és passzolni (persze ha van ott társ, de az elméleti lehetőség fenn áll). Mivel a pálya belső részein mindkét esetben rendelkezésre áll a szélrózsa mind a nyolc iránya, így ez stratégiailag értékes terület.
• Azt hiszem azt sem nehéz belátni, hogy a pálya szélén a legjobb védő a oldalvonal, amely korlátozza a lehetőségeket. A vonal miatt simán kiesik három irány, amerre el lehet indulni vagy amerre lehet passzolni, így itt csak a maradék öt irány áll rendelkezésre. Mivel a pálya szélén kevesebb opció áll rendelkezésre, így ez stratégiailag értéktelenebb.
• Azt hiszem ezen gondolatmenet mentén nem nehéz belátni, hogy a szöglet zászlónál, ahol az oldalvonal mellett az alapvonal is akadályozó tényező, már a szélrózsánkból már csak három irány áll rendelkezésre, amerre meg lehet játszani a labdát. Ergo a szöglet zászló a stratégiailag legértéktelenebb terület.

Függőleges és vízszintes látósíkok

Ugyanezt végig lehet gondolni az ember látómezeje szempontjából is. Az emberi szem magasságban 130 fokot, míg szélességben 180-200 fokot lát be. A pálya belső részein a teljes látómező hasznos terület, míg a pálya szélén a támadás irányába nézve jelentős része, rosszabb esetben a fele nem hasznos terület, értsd az oldalvonalon kívül esik.

Honnan érdemes lőni, a színezés zavaró lehet az utolsó ábrán a többihez képest, viszont az eloszlást jól szemlélteti

A stratégiai érték következő alapja a már elölről-hátulról kivesézett honnan érdemes lőni kérdéskör, melyet az ExG modellek és statisztikák nagy részletességgel meg is tesznek. Az is roppant egyszerű dolog, sőt már-már triviális: szemben a kapuval minél közelebbről lősz annál esélyesebb, hogy gól lesz. Ez is természetesen növeli a belső részek fontosságát, hasznosságát, és bizonyítja, hogy a szélekkel szemben.

A stratégiai érték szempontjából fontos kérdés még, hogy a pálya többi pontja mennyire van közel. Ez abból a nézőpontból érdekes, hogy minél hosszabb egy passz, annál kockázatosabb, hiszen egy hosszabb passz pontatlanabb, nehezebb időzíteni és nagyobb a valószínűsége, hogy az ellenfél védői lefülelik azt. Ez a peremfeltétel is azt támasztja alá, ami miatt stratégiailag értékesebb a pálya közepe, mint a halfspace.

Ezzel a mai poszt elméleti alapozását le is tudtuk, tisztáztuk az alap felvetéseket, miszerint melyik térrésznek milyen stratégiai súlya van és miért (több opció van a pálya közepén a labda megjátszására mint a szélen, az emberi látómező jobban hasznosul itt, középről nagyobb eséllyel lehet veszélyes lövést elereszteni, és középről pontosabb, rövidebb passzok adhatóak), jöjjön a kiszínező rész.

Úgy gondolom, célszerű a hagyományos mára kicsit idejétmúlt pályabeosztással kezdeni, mert e kapcsán is lehet fontos dolgokat mondani és a halfspace fogalom is ennek függvényében érthetőbb. Szóval a hagyományos pályafelosztás a térfelenként 3×3-as beosztásban gondolkodik. Taktikaelméleti írásokban, mint ez is, rendszeresen lehet ezzel találkozni. Helyezzük is el az információinkat ebben a koordináta-rendszerben. A 17-es zóna az: ahonnan lőni érdemes. Ez az a zóna, ahonnan érkezik a gólok többsége és itt a legmagasabb egy-egy lövés gólvalószínűsége. A taktikaelméleti írások viszont a “14-es zónát” emelik ki, mint legfontosabb területet, elég híres fogalom, gondolom nem először találkoztok vele. Nem véletlenül, hiszen a célterület: a 17-es zóna innen érhető el a legrövidebb és legveszélyesebb módon a támadó csapatoknak. Hagyományosan a legnagyobb taktikai csaták itt a 14-es zónában zajlanak/zajlottak. Ebben a zónában voltak a klasszikus irányítók pl.: Rui Costa és Zidane. Ellenük találták ki a double pivotokat, amelynek tagjai szintén ebben a 14-es zónában védekeznek. Nem nehéz belátni, hogy centrális elhelyezkedése révén ez a terület a támadások szempontjából a legértékesebb, innen látja be a legjobban a támadó játékos a pályát, és innen a legrövidebb az út a leggólveszélyesebb területek felé. Nem véletlen, hogy a védekező csapatok is erre a területre koncentrálnak a leginkább. Itt suhog Pulis mester varázspálcája, azaz egy tisztességes Ikarusz esetében 4-5 védőjátékos helyezkedik itt, hogy ne legyen se helye, se ideje a támadóknak. A pálya közepe, a 14-es zóna a legjobban védett terület.

A 14-es zóna, most hogy meg lett nevezve, egyébként az a terület, amit eddig csak körülírtam, minden proaktív védekezés vs. reaktív védekezéses posztban, no meg a Nagy Ikarusz határozóban is. A csapatok aszerint proaktív vagy reaktív védekezésűek, hogy mi a céljuk és hogyan viselkednek itt a 14-es zónában. A reaktív Ikaruszozó csapatoknak az acélja, hogy itt állítsa meg az ellenfeleket, itt kényszerítsen messzi lövéseket. Ellenben a proaktív védekezésű csapatoknak az a célja, hogy ebbe a rájuk nézve veszélyes zónába el se jusson az ellenfél, azaz a cél, hogy már hamarabb megállítsák a támadásokat. Ezért is van az, hogy a reaktív csapatok ellen sok, míg a proaktív csapatok ellen kevés lövést hoznak az ellenfelek.
Manapság a taktikailag jól felkészített csapatok inkább az ehhez hasonló pálya felosztások alapján dolgoznak, nem az előbb bemutatott még a 80-as években Sacchi által kidolgozott beosztással. A nagy különbség a kettő között nem csak annyi, hogy itt nem három, hanem öt részre van felosztva széltében a pálya, hanem az, hogy ez figyelembe veszi azt, amiről a bevezetés is szólt, hogy az ellenfelek nagyon figyelnek a pálya közepére, és a pálya széle nem túl értékes, viszont a kettő között van egy amolyan “senki földje”, ami még kifejezetten értékes, hiszen itt is érvényes az az elv, hogy mindkét szempontból rendelkezésre áll mind a nyolc alapirány, és ha belegondolunk innen még nem teljesen reménytelen gólvalószínűség szempontjából egy-egy kapura lövés, valamint innen is viszonylag könnyen elérhető a danger zone. Ez a terület a német szakirodalomban elterjedt kifejezése a halbraum, és onnan került tükörfordításban angolra halfspace néven. No igen erre igazából nincsen rendes angol szakszó, mivel az angolok ebből a szempontból “kicsit” el vannak maradva. Még nem annyira fedezték fel ennek a területnek az értékét és még mindig tolják a szélen kell játszani ősi angol alap elvet. Nos mivel a cikk is halfspaceként használja én is annak fogom (magyarra lehetne féltérként (© Szücsi) átültetni,), egyébként el lehet azon vitatkozni, hogy pontosan mettől meddig tart, de a lényeg az az, hogy manapság relatíve ez a legértékesebb terület, mivel hasonlóan értékes a belső területekhez, de rendszerint kevésbé védett az ellenfelek védekezésében.

A halfspace helyes használata az, ami mostanság a legjobb csapatokat kiemeli a mezőnyből.

I.: A közelmúlt és részben a jelen legjobb csapatai erősen építenek a pálya területeinek a helyes használatára. Nem véletlen módon ezek rendszerint a labdabirtoklására, passzjátékra építő csapatok, és az sem indokolatlan, hogy ezek a csapatok rendszerint a 4-1-2-3-as alaptaktikát alkalmazzák, hiszen ezzel egészen természetes módon lehet megszállni a pálya értékes területeit. Ezeken optimális módon erős passzolási háromszögeket rombuszokat kialakítva. Ennek az alaptaktikának segítségével tud(ott) a halfspaceben operálni Xavi, Iniesta, Verratti, azaz a legjobban passzoló középpályások.

A kék szín a szél, a sárga a centrális, a maradék a halfspace zóna.

Ugyanennél maradva az sem véletlen, hogy ezek a csapatok szélső támadókat, tükörszélsőket és inside wingereket alkalmaznak, akik nem a pálya szélén operálnak, hanem a pályán beljebb, a halfspaceben.

1.: A tükörszélsőknek ugye az a lényege, hogy gyengébbik lábuk oldalára teszik fel őket, így befelé húznak, befelé cseleznek, ennek okán lövöldöznek. Ez eddig nem volt új infó, viszont attól népszerű és értékes egy ilyen típusú szélső, hogy ettől a befelé húzástól a kevésbé értékes szélről természetes módon a jelen kor legjobb területére, a halfspacebe mozog, ahonnan sokkal nagyobb károkat tud okozni az ellenfelek védekezésében.

2.: Az inside winger jelenségnek is pontosan ez a lényege, hogy ne a szélen játsszon a szélső, hanem beljebb a halfspaceben, ilyenkor ugyan marad az erősebb lábának oldalán, de szintén stratégiailag értékesebb területeken mozog, pontosan ezért is egyre népszerűbb és ezért is jó taktikai gondolat, így alkalmazni őket.

3.: Az angolok mániája a klasszikus vonalszélső ellenben a pálya legértéktelenebb zónájában operál és mindig meghúzza a legeslegértéktelenebb terület a szöglet zászló felé. Nem csoda, hogy taktikailag az angolos csapatok le vannak maradva. Az sem véletlen, hogy nem tudok egyetérteni olyan megállapításokkal, hogy a keretünkből csak egy jó (vonal)szélső hiányzik, mert Ibe nem elég. Sőt Ibe fejlődésében pont azt szeretem, hogy kezdi levetkőzni a vonalszélső jellegét és kezd egyre inkább befelé játszani a pálya stratégiailag értékesebb részei felé. (Amikor fiatalkora ellenére erős bírálatokat kap, érdemes elgondolkodni rajta, hogy mennyire nehéz dolga van tizenx évi rossz berögződést és nevelést felülírnia a legkeményebb bajnokságban)

4.: A szélső támadók, eredendően csatárok, így helyezkedésük eleve a halfspacebe helyezi őket és ebből a kezdő pozícióból is a pálya közepe felé szeretnek játszani. A legjobb példák Cavani és Neymar a baloldalon a támadó trióból, Messi a jobboldalon (Suárez érkezése óta) Luis Enrique alatt.

5.: Manapság a modern támadók sem feltétlen középen helyezkednek, próbálkoznak a két középhátvéd között, hanem rendszerint mozognak ki a hagyományos területükről. Sokszor lehet azt látni, hogy a középhátvédek és a szélső hátvédek közötti területen, ergo a halfspaceben helyezkednek és itt próbálnak meg kiugrani. A terület stratégiai értékének ismeretében nem véletlen módon.

Mind a tíz mezőnyjátékos a labda mögött.

II.: A jelen focijának talán legjobban védekező csapata a Simeone-féle Atletico Madrid. A miértre kettős a válasz (gyönyörűen látszanak az ábrán). Egyrészt a korábban már tárgyalt módon a pálya hosszanti irányában rendkívül rövidre van véve a védekezésük, ránézésre az első és utolsó ember között van vagy 15 méter távolság. A másik a mai téma szempontjából fontos, hogy a pálya szélességében rendkívül szűken helyezkednek. Rendkívül kompaktak és így ennek hatására megszállják a pálya stratégiailag fontos részeit. A pálya szélének védekezésével nem foglalkoznak mivel tudják, hogy annak nincsen nagy stratégiai értéke, ott hagyják támadni az ellenfeleket. Menjenek csak nyugodtan, hiszen onnan kevés bajt tudnak okozni. A Nagy Ikarusz határozó alapján egy rendkívül jó kis Ikarusz formációt pakolnak fel. Itt térnék ki arra, hogy a Leszter idei nagy menetelésének a taktikai alapja, hogy a játékuk nagyban emlékezetet az Atletico Madridéra: nagyon nagy kompaktsággal védekeznek és nagyon jó a transition play-ük, amihez jön a kontráikból a helyzeteik jó arányú értékesítése támadásban.

Mind a tíz mezőnyjátékos a labda mögött.

Itt is okosan a tíz mezőnyjátékosból kilenc a centrális zónában, vagy a halfspaceben helyezkedik, míg a Real négy embert is a kevésbé értékes szélső zónába pakol. Az Atletico ezért rendkívül okosan és stratégiailag jól, míg a Real roppant bután focizott. (A meccset egyébként az Atletico nyerte)

A kitérőnk lényege az, hogy a pálya zónáinak stratégiai értéke a magyarázat arra, hogy miért lehet az Ikaruszokat széltében is szűkre venni. Egy szűkre vett jól szervezett Ikarusz a centrális zónában hat, míg a halfspaceben négy, a szélen nulla embert tart a pályán, azaz megszállja az értékes és ignorálja az értéktelen területeket. Ez a szempont kombinálva az embertömeggel a labda mögött a magyarázata, hogy miért rendkívül hatékony védekezési forma. A labda nélküli játékot magas szinten űző “kicsik”, így az Atletico, Herta, Leszter stb. miért tudnak ma eredményesen szerepelni (minimum a védekezésben).

III.: A pressing/gegenpressing esetében is a pálya stratégiai szemlélete sok magyarázattal szolgál. Ennek fényében lesz világos, hogy a jó pressing struktúra miért a pálya centrális zónájából építkezik kifelé a halfspacebe. Teszi ezt úgy, hogy a játékosok a pálya ezen zónáiban vannak közelebb egymáshoz, kihasználva a közelség adta jobb kapcsolatokat. A pressing és a pressingcsapdák megvalósítása miért úgy néz ki, hogy a belső értékes zónákból szorítsuk ki a szélre az ellenfelet, hogy a vonal mellett limitált lehetőségei legyenek csak és tudjuk azt elérni, hogy rosszabb esetben hátrapasszoljon vagy jobb esetben elvegyük tőle a labdát és mi vezethessünk támadást.

/Ismétlés gyanánt a pressing és a gegenpressing között az a különbség, hogy utóbbi egy rendkívül rövid időszak közvetlen a támadáskor a labda elvesztése után (5-10 másodperc). A – Klopp által kedvelt és rendszeresen alkalmazott – gegenpressing célja kettős: egyrészt a fő cél megakadályozni, hogy az ellenfél a megszerzett labdából kontrát tudjon vezetni; másrészt a labda visszaszerzése./

A lényeg pressing során is az, hogy a stratégiailag fontos és értékes területekről kiszorítsuk az ellenfelünket a stratégiailag értéktelenebb szélre.

A fociban az egyik kedvenc témám a taktika, ezzel azt hiszem újat nem mondok. Ezen belül is, hogy a különböző alaptaktikák (4-2-3-1, 4-1-2-3, 4-3-2-1, 3-1-4-2, 3-4-1-2, 3-4-3 stb.), hogyan működnek, hiszen egy alaptaktika önmagában egy számsor. A lényeg taktikai szemszögből ott rejlik, hogy ezek az alaptaktikák a játék különböző fázisaiban mit takarnak, például a 4-1-2-3, az védekezésben 4-1-4-1, labdakihozatal esetében 3-4-3, az ellenfelet kapujához szegező teljes kitámadás esetében meg 3-2-5. A játékot sok fázisra lehet bontani, védekezés szemszögéből: a saját 16-ost megszálló védekezés; a felezővonalra felhúzott védekezés; full pressing. Van a labdakihozatali fázis: mikor a saját 16-osodról hozod előre a labdát; a felező vonalat megszálló az ellenfél térfelére betörni akaró labdajáratás. A támadási fázis mikor az ellenfelet a saját kapujához szegezed. Lehet még sokféleképpen besorolni a játék fázisait. Lehet nézni, hogy a csapatod szimmetrikusan vagy aszimmetrikusan focizik. Milyen stílusban teszi mindezt. Egy kicsit elkalandoztam…

Nem éppen jó térhasználatú, stratégiailag jó, angolos verzió.

Alapvetően Klopp kedvencét, amivel a legeredményesebb nálunk is a 4-2-3-1-et akarom átnézni ismét működésében. Ezt a taktikát nem a halfspace jelentette modern stratégiai szemléletre találták ki, a célja a középső területek megszállása és az erős széljáték (volt).
Azonban lehet ezt is modernen, a halfspacet kihasználva játszani. Milner helyett Lallanával speciel mindjárt mind két oldalon el lehet érni, hogy egy szűkre szabott támadó játékkal mindkét “szélső” eleve a halfspaceben akarjon helyezkedni. Ezzel egy 4-2-3-1-et játszó ellenfél ellen, a double pivottal szemben emberfölényt kialakítva az értékes zónákban. Ebben az adott esetben, mivel mind három játékos “irányító-féle”, jó esetben egy nagyon frankó cápát kapunk, mikor is a mozgásukkal tudják az ellenfelek játékosait pozíción kívülre magukkal ráncigálni. Kreativitásukkal, cseleikkel és rövid kombinációs passzaikkal meg tudják kergíteni az ellenfeleket. Nem véletlen, hogy az idős középpályásokat alkalmazó, védekezésben nem túl jól strukturált ellenfelek ellen, á’la két manchesteri csapat, ahol nagyobb terület van a védelmi vonalak között nagyon jók tudunk lenni. Míg ugyanez a taktika ugyanezekkel a játékosokkal egy jól szervezett kompakt Ikarusz ellen nem megy. Hiszen azzal, hogy egy ilyen Ikaruszban nincsen hely a védelmi vonalak között és egy ilyen szűken felhúzva, az értékes zónákat megszállva a mi játékosaink és a térhasználatuk ellen tökéletes ellenszer. A másik veszély abban, hogyha a pálya ugyanazon területére olyan játékosokat pakolsz, akik egyforma képességekkel rendelkeznek, akkor a pályán ugyanott ugyanazt akarják majd játszani, ezzel kiölve egymás játékát. Ezt Lallana és Coutinho előadásában láthattuk többször is, azonban ha egymás között okosan leosztják, hogy ki marad irányítani, ki megy kiugrani, akkor nagyon hatékony lehet, mivel ezeket a szerepeket folyamatosan tudják cserélni, megnehezítve a védelem dolgát.
Na szóval, a 4-2-3-1 Kloppnak azért nagy kedvence, mivel nagy védelmi stabilitást lehet elérni vele, a pálya bármely részére ki lehet belőle hozni egy 4-4-1-1 vagy 4-4-2 féle Ikarusz formációt, ami alapja tud lenni a pressingnek.
A legfontosabb szempont, hogy a Klopp által kedvelt emberközpontú fullpressinget ebből a formációból lehet a legjobban kihozni. Alapvetően egy rendkívül agresszív 4-2-4 pressing tud ebből kialakulni, ahol a négy támadó tudja 1 vs 1 támadni az ellenfél védőit és a double pivot tagjai meg az ellenfél középpályásait.
Klopp szeret támadó szellemű lenni, hátrányban a meccsek végén rendszeresen “nyomja meg a gung ho gombot”. Látni lehet, hogy hatalmas kockázatvállalással és a védekezési szempontok lesöprésével egy rendkívül támadó alakzat tud lenni.
Azonban ezt a formációt nem a labdakihozatalra találták ki. A passzolási háromszögek nem adják magukat természetes módon. Mondjuk mivel a Kloppball nem a labdatartásról szól, így nem akkora probléma ez számára.

A szép hosszas alapozás után nézzük meg mit is akarok ebből az egészből kihozni.

Nem árulok zsákbamacskát, legalább november óta tervezem megírni ezt a témát. A fullbackjeink: Moreno, Clyne és Flanno kapcsán felmerült viták és társalgás volt a végső lökés, ami miatt leültem pötyögni, azaz a fullbackek szerepéről szeretnék értekezni.

Az első általánosabb gondolatmenetet érdemes az elején kezdeni. A halfspace, akkor rendelkezik a teljes stratégiai értékével, ha van valaki a szélen, hiszen ekkor van meg mind a 8 passzolási irányunk, enélkül nem teljes az értéke. A másik sokat emlegetett szempont, amit figyelembe kell venni, hogy van abban igazság, amit az angoloktól hallani, hogy szét kell húzni a pályát, no meg, hogy kell a széljáték. Rendszeresen emlegetjük, hogy az Ikaruszokat szét kell húzni, így gyengítve őket középen. Nos ezek mind igazak, azonban nem változtatják azt a tényt meg, hogy a szélső zóna a pálya legértéktelenebbje. Ha már kell a szélre valaki akkor: a nagy kérdés kit szeretnél az értékesebb halfspaceben és kit az értéktelenebb szélső zónában látni?

Alapvetően három értelmes válasz van erre a kérdésre, nyilván ezeket lehet alopciókra bontani:

• A szélen legyen a “támadód” (szélső, szélső támadó, támadóközéppályás, szélre rakott irányító stb.), akit a legértéktelenebb zónába rakni pazarlás.
• A szélen legyen a középső középpályásaid egyike. Általában nem olyanok a fizikai (vagy beadási #Milner) adottságai, hogy ideális legyen ott, lásd Can borzalmas szereplései a poszton.
• A szélen legyen a fullback. Alapvetően ez a legjobb opció.

A három játékostípusnak kell a támadás során ellátni a szél bejátszását, a halfspaceben támadást és a hátul biztosítok szerepkört. Nem mindegy, hogy mely játékos mely szerepet tölti be. Alapvetően az az ideális, ha a szélen a fullback van a “támadód” a halfspaceben támad és a középső középpályás a halfspaceben biztosít. Gazdaságossági és stratégiai szemmel megnézve nem csoda, hogy ez az ideális. A “támadód” rendszerint a csapat egyik sztárja rendszerint drága igazolás, nagy kreativitással és veszélyes a kapura. Ellenben a fullback főleg a mai modern fullback, ugyan tud támadni, de sokkal kisebb az értéke. Ezzel a szemmel nézve az értéktelenebb játékost rakni az értéktelenebb zónába a helyes döntés. Azt itt azért meg kell jegyezni, hogy nem lehet mindig ugyanúgy támadni, hiszen kiismerhetővé tesz, és könnyebb levédekezni, így az nagyon is jó tud lenni, ha néha egy-egy támadásnál, akár egy-egy meccsre felcserélődnek a szerepek (Itt érdemes kikacsintani arra, hogy miért tud Lahm például középpályásként játszani és hogy Guardiola hogyan találja meg nem poszt, hanem szerepkör alapján a játékosok helyét a pályán). Ettől még alapvetően az a helyes, ha a szél bejátszása a fullbacké. Erre rengeteg példát lehet hozni: Bayern Lahm, Alaba; Barca Alves, Alba; PSG Maxwell, Kurzawa, van der Wiel, Auier, ezeknél mind a a fullbackek játsszák be a szélét a pályának, a támadók és a középpályások pedig a halfspaceben nyomulnak. Az idei szezonig a City a Sagna, Zabaleta, Clichy, Kolarov négyessel biztosította a szélek bejátszását. Idén áttették a hangsúly a szélsők a szélen játsszanak megoldásra Sterlinggel és Navassal és pocsék szezonjuk van. Véletlen lenne? 

A modern fullbackekre kifuttatva a dolgot. Azt tisztáztuk, hogy az a jó, ha a csapatban ők a széljáték első számú felelősei. Azt kell megnézni, hogy ez mit is jelent. Ugye az nyilvánvaló, hogyha az övék a szél bejátszása, akkor nekik kell a támadás során a szélen helyezkedni és passzolási opciót kínálni a társaknak. Ez azzal jár, hogy támadás során a labdával minimum egy magasságban, vagy még előrébb kell helyezkedjenek. Nem egyszer az a dolguk, hogy a legmagasabban levő emberek legyenek a pályán. Ez pusztán támadó szemmel nézve nagyon jó dolog, de ez is olyan, mint a fociban oly sok minden: kétélű fegyver. Azzal, hogy a fullback folyamatosan a labdával egy magasságban vagy előrébb helyezkedik rengeteg helyet hagy maga mögött, amit labdavesztés után kontrával az ellenfél ki tud aknázni. Valamit valamiért.

Igen egészen ritka, hogy ennyire ennyi emberrel kitámadjon egy csapat, mint az a fenti képen látszik. Néhány eset van csak pl.: ember előny, vesztes állás, rendkívül mélyre felhúzott Ikarusz (értsd az ellenfél minden csatára a saját tizenhatosa előtt helyezkedik), mikor ilyen extrém támadó helyzet előfordulhat. Azonban ezen lehet a legjobban érzékeltetni, hogy a támadó fullback mögött a középső középpályás feladata, hogy kontra esetén biztosítson és helyére lépjen, ha a helyzet úgy kívánja. Megfordítva a dolgot a középpályás hibája és nem a FB-é, ha ezt nem teszi meg és a szélen vezet kontrát az ellen.

A másik, amit erről az ábráról le lehet olvasni az, hogy egy egészen jó Ikaruszban, hogyan tud a fullback a szélt bejátszva helyet csinálni társainak. Itt Mirallas az, aki elhagyja helyét és nem területet véd hanem emberezik, mint azt teszi nagyon sok angol csapat az Ikaruszával. Ez alapvetően nem helyes, hiszen látszik, hogy a veszélyesebb szélső (itt Milner) üresen marad. Szerintem alapvetően ez a cél, hogy ilyen szituációk alakuljanak ki. Nagyon fontos, hogy ilyenkor nem a beívelem középre, hanem Milnernek passzolva a jó megoldást választani. Szerintem a szélről alapvetően nem fejre ívelni kellene, hanem laposan belőni vagy visszapasszolni lövésre.

A harmadik dolog, amit itt jegyeznék meg, hogy esetünkben főleg, de a gegenpressinges csapatoknál a fullbackek a szélen magasan való helyezkedése egyben előny és hátrány, hiszen az előny, hogy labdavesztésnél a pályán magasan helyezkedik egy a védekezésben ügyes játékos ez segít a gegenpressingben. Hátrány hogyha a fullback részt vesz a gegenpressingben, márpedig részt kell vegyen, ha a közelében vesztette el a csapat a labdát, akkor nem tud egyből elkezdeni visszasprintelni.

Az angol csapatok szélimádatát és a rosszul felrakott Ikaruszt hivatott érzékeltetni ez az ábra, rengetegszer lehet látni, hogy rosszul használják a teret mivel sokszor az a taktikai utasítása a védekező csapat szélsőinek, hogy embert fogjanak a támadók fullbackjein, így tud sokszor kialakulni a rendkívül rossz szerkezetű 6-2-es Ikarusz. A fullbacken két ember, míg a “támadókon” (Milner és Cou) ellenben senki, így hatalmas bejátszható területe van. Egy ilyen szituációból dominó hatással gólveszélyes támadás alakítható ki. (Villa elleni első gólt megelőző assist így alakult ki Moreno és Coutinho közreműködésével)

Ahhoz, hogy egy fullback el tudja látni azt a taktikai feladatot, hogy ő legyen a csapat széljátéka rendelkeznie kell bizonyos fizikai, technikai és taktikai tulajdonságokkal. Azt nem nehéz belátni, hogy hiába raknád ki Kolo Tourét a szélre, hogy öreg legyél fullback és add meg a csapat széljátékát. Nem tudná ezt a feladatot betölteni. Az ellenfél védői nyugodtan hagynák a szélen csináljon, amit akar, így nem érné el a kívánt védelem széthúzó célt.

A mai modern fullbacknak rengeteget kell tudni futnia (meccsenként 10-12 km-t) fel le a pályán, hogy felérjen a támadásokhoz és vissza védekezni. Ugyan emiatt rendkívül gyorsnak kell lennie, hogy kontrával visszaérjen. Alapvetően az a minimum, amit kell hozni a poszton, hogy a támadások során végig tudj passzolási opció lenni. A támadási érzék, beadási képesség, cselezés, lövés nem alapkövetelmény, de piszok fontos taktikai szempontból ahhoz, hogy az ellenfelek védői komolyan vegyenek és kiváltsanak rád. Ez alapján érezni, hogy Moreno a legjobb, legteljesebb fullbackünk. Clynenak megvan mindene, kivéve a technikája, hiszen a labdakezelése az elég hiányos. Míg a házi kedvencünk a Scouser Cafu, nos ő sosem rendelkezett ezekkel a képességekkel. A sebessége, a komoly sérülése előtt is, csak átlagos volt. A technikája, így a labdakezelés és a támadó skilljei finoman szólva is maximum átlagosak, hiába volt egy faszálító gólja. Ő alapvetően egy klasszikus védekezésben frankó, de támadásban majdnem teljesen használhatatlan

Ezzel rátérve konkrétan a mieinkre. A mai Liverpoolról tudni kell, hogy alapvetően Coutinho miatt aszimmetrikus támadás építésű csapat (és amiatt, hogy nincs ballábas „Coutinhónk”). Ez abból áll, hogy mivel ő a csapat agya, mozgatja a cápát, az ő erősségeit kell a csapat stratégiája kidomborítsa. Azt már kismilliószor kitárgyaltuk, hogy emiatt a bója típusú csatárok halálra vannak ítélve. Márpedig ő legtöbbször a baloldalon kap szerepet (nálunk játszott 125 meccséről van részletes statisztikám, ezek több, mint a felén (65) alkalommal a támadósor baloldalán kezdte a meccset), mint szélre kirakott irányító szűken a baloldali halfspaceben helyezkedve játszik, ami nagyon helyes hiszen pont itt érzi a legjobban magát és innen tudja az ellenfelekre nézve a legtöbb kárt okozni. Azonban ez azzal is jár, hogy a másik oldali “támadó” legyen az akár Lallana is kevésbé tud befelé játszani a ballábára, ha meg Milner az, mint a csapat legjobb beadója meg eleve szeret a szélre mozogni. Tehát a csapat aszimmetrikus, ami leginkább a két fullback játékán látszik meg. Az ő oldalán levő fullbacknek kutya kötelessége felmenni a támadásokkal, hogy az ő játékát ne korlátozza, míg a másik oldali fullbacknek azzal, hogy a szélen többször felbukkanó “támadó” van előtte a taktikai feladata többször az, hogy maradjon hátul.

A csapatunk aszimetrikusságát erősíti és adja azt, hogy egy átlagcsapathoz képest többet támadunk a baloldalon, hogy a csapatunk legjobban passzoló CB-je Sakho a védelem baloldalán tolja. Ő társai közül nem csak furcsa mozgásával, hanem a pontos és előremutató lapos passzaival is kitűnik. Legyen akár Lovren a társa, sokkal gyengébb hozzá képest passzolásban. Can, aki rendszerint a double pivot baloldalán szerepel a legjobb a labda előrecipelésében és Moreno a legjobb támadó képességű fullbackünk. Ez Coutinho baloldali szereplésével együtt magyarázza, hogy miért vagyunk aszimmetrikusok támadásban. Aminek egyenes ági következménye, hogy Moreno (lehetne itt más is, valószínűleg ezért játszik itt Clyne, amikor Moreno pihen, hogy szabadon ereszthesse modern, támadó énjét Cou mellett) többször fog az ellenfelek kontráinál fennragadni, hiszen a csapat felépítése és Coutinho hatásának maximálása érdekében nagyon támadó szerepet kell játszania. Alapvetően Cannak kellene taktikailag érnie és visszavenni támadó énjéből és biztosítani Moreno mögött. (Láttuk, az Augsburg ellen, hogy mennyire használták ki ezt a lukat a játékunkban.)

Ezzel el is jutottunk a maratoni poszt végére. Pedig nagyon sok kis apró szín, részlet kimaradt, így is.

Összefoglalva a pálya szélességének stratégiai szemlélete nagyon sok már ismert dolognak ad magyarázatot és új színben festi le az egész focit.

Ismétlés gyanánt:

• stratégiailag fontos területek a modern fociban
• tiki-taka, avagy labdabirtolásra építő stílust (I.)
• a jelenkor gazdasági erőit meghazudtoló, labda nélkül erős csapatokat (II.), avagy miért lehet és érdemes az Ikaruszokat szűkre szabni
• pressing/gegenpressing stratégiák és csapdák okát (III.)
• inside winger (2.)
• tükörszélső (3.)
• támadó fullbackek
• Moreno szerepe, avagy miért pont ő marad fenn legtöbbször? Miért ő a legjobb FB-ünk.
• Coutinho szerepe a csapartszerkezetre. Asszimetrikus foci.

Emellett nem utolsó sorban az angol csapatok európai leszereplésének a már ismert és sokat hangoztatott fizikai, versenynaptári, gazdasági, okai melett egy kevésbé ismert taktika-stratégiai okát, amely rátesz a korábbról ismert hátrányokra egy lapáttal.

(A dőlt betűs zárójeles megjegyzések Szücsitől jöttek)