A középpálya karmestere
A hosszú hétvégén nem lesz meccsünk, de nem fogtok unatkozni, hiszen ismét lacko77 jeletkezik a mostmár szokásosnak tekinthető. Legendákra emlékezős sorozatának újabb darabjával. Ezzel át is adom neki a szót:
Amikor Luis Suarez 2013 tavaszán megharapta Ivanovicsot a Chelsea elleni hazai bajnokin, sokan mondták, hogy ilyen játékos nem méltó a Liverpool mezének viselésére. Nos, mai múltidézőnkben egy olyan játékosról lesz szó, aki ilyen gazemberségre ugyan soha nem vetemedett, de a sportszerű életmód szobrát sem róla mintázzák majd meg, ha valaha elkészülne egy ilyen alkotás.
Egy dán óriásról lesz ma szó, aki a szó szoros értelmében a legsúlyosabb egyéniség volt a csapatban, ami nem is volt csoda, hiszen szeretett enni. Sőt, az sem titok, hogy az italt sem vetette meg. Olyannyira nem, hogy liverpooli pályafutásának tizenegy évéből három hónapot arra szánt, hogy megismerkedjen az angol büntetés-végrehajtási rendszerrel. Magyarul lecsukták, mégpedig ittas vezetés miatt. Maradék idejében viszont olyan teljesítményt nyújtott a csapatban, a pályán olyan hozzáállással, hogy a mai napig a legnagyobb legendák között emlegetik a nevét. Kevesen láttak úgy a pályán mint ő. Jöjjön hát a dán őserő, aki ma már vaskos scouser akcentussal beszéli az angolt, a védhetetlen löketek technikás Mersey-parti helytartója, Jan Mølby.
„Hanging on in quiet desperation is the English way” – énekelte a Pink Floyd a 70-es években, és ez a hangulat volt jellemző még arra az Angliára is, melybe Mølby érkezett a 80-as évek első felének vége felé, liverpooli próbajátékra. Azt a nem kis feladatot kitűzve maga elé, hogy meggyőzze Joe Fagant, az akkori menedzsert, hogy alkalmas a távozó legenda, Souness pótlására. A legtöbb ember megijedt volna egy ilyen feladattól, de történetünk mai hősét nem ilyen fából faragták. A stressz, a nyomás alatti összeomlás távol állt Mølby személyiségétől. Ő más közegből érkezett, Dániában nem ehhez szokott.
„Tény, hogy nagyon egyszerű céljaink voltak Dániában. De ez egyáltalán nem volt baj. Az élet legjobb dolgai általában a legegyszerűbbek is. Friss levegő, nyílt terek, és a család. Mi úgy mondjuk ezt, hogy ’hygge’, amit talán meghittségnek fordíthatnánk. Mindig volt időnk arra, hogy megtaláljuk az élet értelmét. Már kiskorunktól arra tanítottak minket, hogy az élet nem csak a pénzről szól. Bár sokan lesznek közülünk ügyvédek, bankárok, a többség mégis csak 9-5-ig, állandó munkaidőben dolgozik majd, még csak saját vállalkozása sem lesz. De ez minket, dánokat annyira nem érdekel. Mi nem akarunk olyanok lenni, mint az európaiak többsége, az amerikaiak, vagy akár a britek.” Ebben a közegben, szemléletben nőtt fel, nem csoda, hogy képes volt mindig ’cool’ maradni, ahogy jelenlegi menedzserünk mondaná. Hogy ez mennyire így volt, jól példázza a próbameccsen mutatott teljesítménye.
Azon a próbajátékon az ellenfél szoros emberfogást alkalmazott, és amikor egyszer hozzá került a labda, combjával megtolta azt, ezzel megverve emberét, majd rögtön rástartolt a saját maga által indított labdára. Azonnal túljutott egy újabb védőn, és ha már a kapu közelébe került, átemelte a labdát a lendületes támadást követni képtelen, mozdulatlanná dermedt kapus felett. Fagan két nappal később szerződést ajánlott neki. A futball néha ilyen egyszerű játék, ha megfelelő emberekkel játsszák azt.
De ne szaladjunk ennyire előre, pár mondat erejéig térjünk vissza az előzményekre, hiszen Mølby sem a Liverpoolnál kezdte pályafutását. Családja farmon dolgozott, állatokkal, és gyerekként ő is reggel hatkor kelt, hogy besegítsen a ház körüli munkákban. Imádta ezt a korszakot, de a kisvárosban, ahol felnőtt, is volt egy focicsapat, csupán néhány száz méterre a házuktól. Ez ugyan csak a kölyök Jan érdeklődését keltette fel – apja inkább a galambversenyekre koncentrált –, egy idő után mégis egyértelművé vált, hogy a fiúból labdarúgó lesz. Villámgyorsan végigjárta a szamárlétrát. Már tizenhét évesen bemutatkozott a felnőttcsapatban, 18 volt, mikor válogatott lett és tizenkilenc éves korában már ő volt a Kolding FC csapatkapitánya, amikor a holland Ajax szerződést ajánlott neki.
Azt gondolhatnánk, hogy a sokszoros bajnok, BEK-győztes Ajax vonzó célpont egy ilyen fiatal játékos számára, de Mølby-nek nem voltak nagy vágyai, nem akart eligazolni.
„Anyámmal éltem, Babettával jártam, macskám volt. Tökletes életem volt. Egy sportszerboltban dolgoztam a haverommal, hetente két napot suliban töltöttem üzleti ismereteket tanulva. Az első osztályban játszottam, és mindennap elbicikliztem anyámhoz, mert náluk ebédeltem. Ennél jobb életem nem is lehetett volna.”
De klubjának szüksége volt a pénzre, ő pedig mindent megtett volna a Kolding FC-ért, így Hollandiába szerződött. Az Ajaxnál hamar rá kellett jönnie, hogy ami a dán kisváros 4500 fős lelátói előtt elég volt, az ezen a szinten már kevés.
„Egész pályafutásomnak ez volt az egyetlen időszaka, amikor nem éreztem, hogy tartoznék valahova. Szenvedtem, állandóan fáradt voltam. A nyári edzőtáborban napi három edzésünk volt. Reggel ¼ 8-kor hosszú futással kezdtünk. Fél 11-kor labdás edzésünk volt és fél háromkor sprinteltünk, vagy súlyzóztunk. Egymás után nyolc napon át, este héttől meccset játszottunk, amatőr csapatok ellen. Mindet megnyertük, legalább tíz góllal, de az egész nagyon fárasztó volt, én pedig borzalmasan játszottam. Láttam, ahogy a velem nagyjából egykorú Rijkaard, vagy Koeman azt gondolják magukban, hogy szar játékos vagyok”.
Egyszer minden végetér, még a nyári edzőtáborok is, és hősünk élete nagyot fordult, mikor Hollandiában találkozott valakivel, egy élő legendával. Valakivel, aki olyan nagy ikonja volt a klubnak, hogy fel sem merült, hogy holmi hétköznapi edzőtáborokkal, hosszútávú futásokkal, amatőrök elleni edzőmeccsekkel fárassza magát. Egy kiöregedőfélben levő világklasszis, bizonyos Johan Cruyff vette kezelésbe Mølby-t.
Cruyff több volt mint legenda. Ő maga volt az Ajax. A múlt, a beláthatatlan jövő és az ész. Az ember, aki mindenhez értett, aki pár perc alatt átlátta mások gyengéjét, és azt is, hogyan lehetne kihozni az erősségüket. Egy mai ésszel felfoghatatlan ember, aki szó szerint láncdohányos volt, mégis képes volt még 35 évesen is bárkit lefutni rövidtávon. Az Ajaxnál csak úgy hívták, az Orákulum.
Nem vegyült el csapattársaival, nem járt velük szórakozni, sőt, gólt is csak akkor ünnepelt, ha ő maga rúgta. Minden más esetben – még akkor is, ha ő adta a gólpasszt – egykedvűen indult a középkezdéshez. Mégis, mielőtt beképzelt, önző figuraként néznénk rá, idézzük fel azt, mennyi időt szánt arra, hogy a fiatalok pályáját egyengesse, hiszen a később Liverpoolban látott Mølby-t is részben neki köszönhetjük.
„Johannak megvolt az az egyedülálló képessége, hogy néhány edzés után felmérte a játékosok erényeit és gyengéit. Rajtam pl. rögtön látta, hogy nem leszek képes felvenni a csapatnál megszokott tempót, ezért úgy gondolta, passzolnom kell tudni jobban mint az átlag, hogy kompenzáljam ezt a hiányosságomat. Kivitt minket Ronald Koemannal a pályára, és azt a feladatot adta, hogy találjuk el a szögletzászlót félpályáról. A cél az volt, hogy gyorsan érjük ezt el, mintha a védelemből törnénk ki, támadást indítva. Előtte lekezelhettük a labdát, de lapos passzal, nagy erővel kellett eltalálnunk a zászlót, ívelni nem volt szabad. Ha ívelve találtuk el, az nem számított találatnak. Naponta több mint egy órán át csináltuk ezt, ami unalmas volt, de Johannal nem volt szokás ellenkezni.”
Saját bevallása szerint ezek a gyakorlatok óriási hasznára voltak később Liverpoolban, amikor a védőnégyes előtt játszott és persze nagy szerepet játszottak abban is, hogy bekerült az Ajax kezdő tizenegyébe. Amiben olyan, nála tehetségesebb játékosok kaptak szerepet, mint Rijkaard, Koeman, vagy később van Basten, aki rögtön az első szezonjában 38 gólt lőtt. Persze Mølby feladata nem a góllövés volt, így a középpályán biztos helye volt, egészen egy Den Bosch ellen elszenvedett vereségig, amikor is az edző többedmagával a tartalékcsapatba száműzte őt. Ezután egy félreértés miatt búcsút kellett mondania hollandiai karrierjének.
„A fürdőben voltunk, eléggé feszült hangulatban. Az edző felém jött, és felakasztotta a törülközőjét, amit a tartalékkapus poénból hozzámvágott, de én elléptem előle és az a vízbe esett. A mester azt hitte, én dobtam oda sértettségemben, és kifacsarta felettem a vizes cuccot. Már teljesen fel voltam öltözve, csurom víz lettem. Az egész öltöző néma csendben figyelt. Fogtam a saját törölközőmet, belemártottam a vízbe, és elindultam az edző vállfán függő öltönye felé. Rijkaard elém állt, de az alelnök mindent látott. Nem volt tovább maradásom a klubnál.”
Bizony, ilyen apróságon múlt, hogy eligazolt hozzánk egy később legendává vált játékos.
A fent emlitett sikeres próbajáték után azért várt még néhány buktató Mølby-re. Minden más volt Liverpoolban. Rövidebb, de pörgősebb edzések, sokkal egyszerűbb bemelegítés. Nem csoda, hogy azt is elhitte, amikor új csapatának játékostársai azzal szívatták, ha kéri, masszázst is kaphat a meccsek előtt.
„Azt mondták, az edzői stáb kifejezetten díjazza, ha inkább meccs előtt kérünk masszázst. Úgyhogy odamentem Ronnie-hoz, (Ronnie Moran, a napokban volt 82 éves, Isten éltesse sokáig! – lacko77) aki leordította a fejemet, hallva a kérésemet. „Fuck off! Azt ki kell érdemelned! Menjél játszani, aztán ha mutattál valamit, talán beszélhetünk róla!” Pár hete voltam a klubnál, csak néztem, hogy hova kerültem. Aztán láttam, hogy a többiek majd’ bevizelnek a röhögéstől. Ez volt az én bemutatkozásom a Liverpool öltözőjében.”
1990-ig Mølby három bajnoki cím, két FA-kupa és három Charity-Shield győzelem részese volt. A védelem előtt játszott, hosszú, pontos, lapos indításaival nagy szerepet vállalva a sok-sok győzelemből. Ezek nem a ma hollywoodi passzként ismert indítások voltak, nem előrelőtt magas labdákról beszélünk. Erőből pontosan meglőtt indítások váltak a névjegyévé, olyanok, amikre kevesen voltak képesek, az ilyen passzok ugyanis kivételesen erős combizmokat igényeltek. Köszönhetően az Ajaxnál, Cruyff-fal eltöltött gyakorlásoknak, Mølby képes volt ezekre akár a meccsek végén is.
Aztán hirtelen megváltozott minden.
Heysel, Hillsborough és egy Everton elleni kupameccs után az akkori menedzser, Kenny Dalglish váratlanul bedobta a törülközőt, és lemondott. A csapat három pont előnnyel az első helyen állt a bajnokságban, egy kupadöntetlen a szomszéd ellen nem tűnt tragikus eredménynek. A közvetlen kiváltó ok az a 4-4-re végződött meccs volt, de a valódi okok sokkal mélyebbek voltak. Kenny szemtanúja volt Heyselnek, Hillsborough-nak. Utóbbi tragédiát követően az áldozatok több mint a felének temetésén személyesen is részt vett, volt, hogy napi négyen. Egy évvel később ugyan még képes volt a csapattal visszaszerezni a bajnoki címet, de egybehangzó beszámolók szerint (Mølby is ezt mondja) a poszttraumatikus stressz szindróma jelei jelentkeztek nála.
Ez a poszt elsősorban Mølby emlékére, dicséretére született, de nem lehet szó nélkül hagyni azt, hogy ez volt az az időszak, amikor a Liverpool legfényesebb korszaka végetért. Dalglish távozása után az őt rövid átmenet után követő Souness hibát hibára halmozott. Először is, végtelenül következetlenül bánt a játékosokkal. Egyik héten a földbe döngölte őket, a másikon egyenként homlokon csókolta őket egy győzelem után.
„Mindenkibe belekötött. Az volt a mániája, hogy Anglia legfittebb csapatát csinálja belőlünk, miközben már akkor is nagyon erősek voltunk. Nem létező problémákra fókuszált.”
„Egyik nap kihagyott a csapatból, majd megkért, hogy játsszak a következő meccsen, és másnap már vele vacsoráztam. Ez akár gyengeségnek is tűnhet, de tény, hogy legalább képes volt belátni, ha hibázott. Visszatett a csapatba, majd a győzelem után kezembe nyomott 1000 fontot, hogy menjünk el ünnepelni.”
A legnagyobb problémát mégis Souness igazolásai jelentették. Máté ebben a remek posztjában egy bizonyos aspektusból elemezte ezt, de Mølby más szempontból is problémásnak látta őket. Nem illettek bele az addig megszokott liverpooli stílusba. Némelyikük a hosszú, előrevágott landákhoz szokott, másikuk túl mélyen védekezett. Ugyanakkor Souness elengedett olyan játékosokat, akik még bőven hasznára váltak volna a csapatnak. Ma már ő maga is belátja, ez hiba volt. Akkoriban úgy gondolta, aki kicsit magasabb fizetésért képes elhagyni a klubot, az nem is érdemli meg a vörös mezt. Pedig hol voltak akkor még az olajosok…
Souness bukott menedzserként távozott és az őt követő Evans megpróbált a visszahozni a régi módszereket, de újakat is bevezetett. Az ő elmélete szerint a rögzített helyzeteknek nagyobb szerepet kellett kapniuk. Sajnos – ugyan voltak kezdeti sikerek – ez az elmélet sem vált be. Akkoriban a szurkolók még egy újságot is indítottak, „Még egy elpazarolt szöglet” címmel. A klubnál ugyan javult a hangulat, igazolásokra is rengeteget költöttek (többet mint az akkor szárnyalásnak indult Man United), a régi sikereket mégsem sikerült visszahozni. Pedig a csapat szép, fluid játékot játszott, amiből Mølby is kivette a maga részét. De az 1994-95-ös szezonban már érezte, ideje lejárt Liverpoolban.
„Elvesztettem az irányítást. Egy sérülés után minden addiginél keményebben készültem a visszatérésre, de már tudtam, legjobb esetben is átlagos leszek, mikor visszatérek.”
Fizikailag már nem bírta a bajnokság tempóját.
„Még mindig megvoltak a nagy pillanataim, jó napjaim. Kiosztottam néhány kötényt, kiharcoltam pár büntetőt, be is találtam tizenegyesből, vagy szabadrúgásból, de nyílt játékból már nem ment. Egy idő után, egy Man United meccs után beláttam, már csak egysebességű játékos lett belőlem.”
1996-ban távozott a klubtól, és a Swansea játékos-menedzsere lett.
Liverpoolban töltött pályafutása nem csak távoli bombái, sebészi pontosságú passzai miatt marad emlékezetes. A csapat halálbiztos tizenegyeslövője is ő volt.
„Mindig távolról futottam neki, sokkal messzebbről mint mások. A kapusok sokkal jobban érzik magukat, ha nincs idejük gondolkodni, gyorsan reagálhatnak. A hosszú nekifutás félelmet ébreszt bennük. Egyben arra is esélyt ad, hogy keményebben és pontosabban találd el a labdát. Olyan volt ez, mint egy westernfilmben. Ki pislog először? Ha elindult jobbra, én balra lőttem. Ha balra, akkor a kapu jobboldalába. Ha nem mozdult el, akkor mindig a baloldalt választottam. Mindig. Pályafutásom során összesen csak három tizenegyest hagytam ki, de mind kapura ment.”
Összesen 42 büntetőt váltott gólra a Liverpool színeiben, ami egészen 2014-ig rekord volt, amikor egy bizonyos Steven Gerrard nevű játékos megelőzte a rangsorban. Azért is volt ez nagy dolog, mert Mølby sosem gyakorolta a büntetőket.
„Nem volt értelme. Élesben, a nyomás alatt úgyis minden megváltozik.”
Mølby később sem változott meg, edzőként is megmaradt annak az egyszerű dán fickónak, aki annak idején elindult a farm mellől.
„Menedzserként az Ajaxnál megismert iskolát követtem. Élveztem az edzőséget, szerettem nézni ahogy fejlődnek. A srácok utáltak a kora reggeli ¼ 8-as futások miatt. A nevemet is megátkozták. De nem az volt a célom, hogy szeressenek. Koldingból jöttem, nem is nagyon voltak soha előre eldöntött céljaim.”
A mai napig részt vesz a klub életében, a KOP 2006-os szavazásán a a klub történetének 16. legfontosabb játékosává választották, és 2009-ben Liverpool polgármestere Tiszteletbeli Scouser-címmel tüntette ki.
Bob Paisley azt mondta róla, hogy az általa látott összes Liverpool-játékos közül ő volt a legtechnikásabb. 292 meccsen játszott a vörös mezben, 61 gólt lőtt.
Források:
