Ismétlések unalma 2.0
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem a mai meccsen végig az ezt már láttuk érzésem volt. Viszont ez az érzés, meg ez a hangulat több rétegében előjött a mai meccsnek.
Egyrészt van egy olyan olvasata a mai meccsnek, hogy ez egy ZS kategóriás amcsi film, amit már ezerszer láttunk különböző csavarokkal, különböző szereplőkkel, de ugyanazzal a sztoryval. Hát nem: a főhősünk próbálja megmenteni a helyzetet, megpróbál mindent, lő minden honnan, mint egy igazi westrenhős, de nem megy neki, szenved majd látványosan elbukik. Azonban a végére csak kell egy csavar a filmünk íróitól, így előkapják a legnagyobb klisét és …. megmenti a napot. A gond ezzel, hogy már ezerszer láttuk.
Hasonló amcsi filmet lehetne felhúzni a: lesajnált, a városból elüldözött, majd máshol magára találó, visszatérő, de semmit sem alkotó mi kutyánk kölykéről, aki ma sem csinált semmit, de lehet csodálatos narratívát építeni arra, hogy csak adott egy gólpasszt és csak megszolgálta a belefektetett bizalmat. Teljesen tévesen.
A legnagyobb ismétlés azonban maga a meccs volt. Nekem végig az az érzésem volt, hogy a keddi meccset nézem. Nem akarom ezt a részt túlzásba vinni, de egy az egyben leírhatnám a kedd este írtakat, annyi különbséggel, hogy Balo nevét kicserélem Lambertre. Hiszen ugyanazzal a nem működő taktikával álltunk ki, mint akkor. Megint 4-1-2-3-t játszottunk, megint egy nagydarab lassú csatár köré építettük a támadójátékot. Can-t megint rossz poszton, rosszul használtuk, ami ma éppen Sterling egyedül maradását és rossz játékát eredményezte, Glen továbbra is Glen. Az egyetlen újdonság Gerrard és az ő ismételt pocsék játéka volt, ami a kisebb labdabirtoklási fölényünkben ütközött ki leginkább. Egy kis szakmázás is legyen a QPR ma nagyon gyenge volt, főleg a második félidőben, mikor is átállttak 3-5-2-re, ami láthatóan nem ment nekik. Lett is belőle egy-két helyezetünk. Tőlünk az egyetlen érdekes dolog a kiállítás utáni 3-3-4 volt.
Igazság szerint a kezdőt meglátva dohogtam magamban végig: az Ezt most miért? kérdéskört firtatva magamban. A szezon számunkra véget ért, ezt mostanra mindenki tudja. Számomra a logikus az lenne, hogy a maradék pár fordulót felhasználjuk arra, hogy néhány félig éles meccsen elkezdjük építeni a következő szezon csapatát. Nem? Amúgy is az a legyünk okosabbak, ha már gazdagabbak nem tudunk lenni, mint a többiek taktikánk, hogy erősen használjuk a fiatalokat. Nem? Az ideális szerintem az lenne, ha ilyenekkel kísérleteznénk, mint hogy nézzük meg, hogy Yesil vagy Sinclair mennyire állja meg a helyét a PL-ben. Megpróbálnánk kideríteni, hogy Branagannak van-e értelme a csapatban. Manqot előkapnánk a pincéből és adnánk neki néhány egymás utáni kezdést. Hendót tovább szoktatnánk a kapitányi karszalaghoz. Markovicsot és Ibe-t folyamatosan kezdetnénk. Ezek lennének azok a dolgok és ötletek, amiket látni szeretnék.
Ehelyett mit kaptunk? A lejáró szerződésű távozó 30 feletti Glent a kezdőbe. A lejáró szerződésű, távozó 30+-os legendát a kezdőbe. 30+-os helyi fiút a kezdőbe. Számomra ez megint egy koncepciós hiba, mint korábban a minden sorozatnak fussunk, neki teljes erőből megközelítés volt. A meccs kezdetet előtt azt írtam fel magamnak, hogy nem értem a koncepciót, nem értem miért csináljuk. Nem értem miért megyünk valami furcsa testimonial kezdővel neki a meccsnek.
Igazából persze eddig is értettem, de ha máskor nem a 87 percben az egész önpusztító koncepció értelmet nyert. Mindenki az angol kommentátortól kezdve, a közönségen, Gerrardon, BR-en keresztül mindenki erre várt. Mindenki pontosan tudta a dolgát. A kommentátor elmondhatta, hogy mekkora legenda, hogy beérte a PL gólok számában. Gerrard mehetett ünnepeltetni magát, éltethette a közönséget, akik cserében énekelhették a nevét. BR végre lecserélhette Gerrardot, megadva neki a standing ovation lehetőségét. Ment az egész a maga útján mindenki tudta mi a dolga, mindenki láthatóan erre várt. Igazából nem is lenne ezzel baj, hiszen valahol pont ilyenekről szól ez az egész szórakoztatóipari cirkusz. A gond azzal van, hogy a tavaszunk nagy részét pont ennek a gondolat menetnek áldoztuk be. A gond ott van, hogy ma is és láthatóan a következő meccseken is a múltbarévedéssel fogunk foglalkozni, ahelyett hogy kihasználnánk az arany lehetőségünket és előre építenénk a jövőnket.
Számomra az egész meccs hatalmas csalódás volt, egy lehetőség elszalasztása, ami fájdalmas.
