Lépések

Brendan Rodgersre olyan össztűz zúdul ezekben a napokban, mint az ezredforduló óta egy Liverpool menedzserre sem. Kivéve persze Roy Hodgsont, de az ő hónapjai alatt valahogy egyszer sem állt a szánkra a menedzser szó. Macca írt egy nagyon jót a minap Henryék sportvezetői kinevezéseiről, az ott foglaltak jó iránymutatók lehetnek a hétről hétre erősödő BRout-BRin vitákhoz. Én most a kritikaáradat központi figurájának jelleméről és viselkedéséről fogok agyalni egy kicsit.

Kis híján három évvel ezelőtt született meg az FSG regnálás egyik kiemelkedő szimbóluma, a Being Liverpool dokumentum-roadmovie. A film végig a hatásos imázsfilm és a röhejes hollywoodosítás határán mozgott (én legalábbis kiválóan szórakoztam az olyan részeknél, mint amilyen Stewart Downing hosszú másodpercekig vett lassított felvételes sétálása volt a reptéren; talán egy moppal a kezében álló faarcú takarítót még belerakhattak volna a képbe, hogy fokozza a fokozhatatlan izgalmakat). Az viszont egyértelműen lejött, hogy az éppen felállítandó új és minden addiginál erősebb marketingszemlélet hangsúlyozása mellett a frissen szerződtetett edzőt kívánta profilírozni a Being Liverpool. Rodgers pont úgy teljesített a filmen, ahogy a tulajdonosai elvárhatták: lendületes, határozott és ambiciózus volt, jó pedagógusnak mutatkozott az FSG által nagy becsben tartott fiatalokkal, és úgy általánosságban az jött le a képsorokkal, hogy igazi „Man With A Plan” szakember aki nagy terveket dédelget a Liverpoollal kapcsolatban és a kurázsi is megvan benne ahhoz, hogy valóra váltsa azokat. Közben pedig a szurkolók reménykedhettek, hogy két félrement edzőválasztás után megtalálta az emberét a klub.

Három évvel később úgy tűnik, hogy a projekt be is jött, meg nem is, néha meg úgy is tűnik, hogy Brendan Rodgers a világ legmegosztóbb embere. A Liverpool hívők egy részét azzal a puszta gondolattal is ki lehet kergetni a világból, hogy ősztől is ő maradhat az edző, sokan közülük pedig egy óra alatt összedobnák az elérhetővé vált Jürgen Kloppra a pénzt Kickstarteren, ha közösségi finanszírozásos lenne a kinevezésének a módja. Mások igyekeznek pozitívumokat kiszedni a nem sok pluszt magában hordozó 2014-15ös szezonból és örülnek annak, hogy egyértelműen rávilágított az év: az igazolási csatornák rosszul működnek és erősen bele kell nyúlni a status quo-ba azért, hogy a jövőben fenntartható pályára kerüljön a Pool, és egy Suarez-szerű eligazolás után ne állhasson bele ennyire a földbe. Sokan vannak azok is, akik nem örülnek annak, hogy egy komoly sérülésektől és egy váratlanul hamar leblokkoló Steven Gerrardtól megtépázott szezonban ennyire csak a szarra tudnak fókuszálni az emberek és rögtön az edző fejét követelik akkor, amikor senki más nem tudott volna az idei eredményeknél jobbat hozni. Ebben a hármasban szerintem mindenki el tudja helyezni magát, köztük én is, de direkt nem akarom azt, hogy a személyes véleményem elvihesse bármelyik irányba a hangsúlyt. Főleg miután tényleg nem marasztalni vagy küldeni akarom Rodgerst ebben a cikkben, inkább az érdekel, hogy mit tett ő maga a focipályától távolabb ezért a visszás helyzet kialakulásáért és mire számíthatunk vele kapcsolatban addig, amíg a Liverpoolnál lesz. Legyen az még egy hónap vagy öt év.

Brendan Rodgers egy hiú és határozott ember. Ezek a személyiségjegyek alapvetően nem jönnek rosszul egy fociedzőnek, a sikeredzőket pedig gyakran mindkettő jellemzi, ld. Guardiola vagy Mourinho. Brendan Rodgers intelligens ember is, aki általában higgadtan szokta kezelni a körülötte kialakult aktuális helyzetet, tisztában van a saját szavai súlyával és általában úgy használja azokat, hogy a feszültséget amennyire lehet távol tartsa a játékosaitól és rossz időkben is pozitívan és konstruktívan nyilatkozik. Utóbbit sokszor már kétségkívül túl is tolja a great characterezéssel. A hiúságnak, határozottságnak és intelligenciának a hármasa olyan edzőt ad ki, aki nagyon ügyel a részletekre, igyekszik mindent a fejében előre lefektetett taktika mentén csinálni és elégedettséggel tölti el, ha mentális csatákat nyer.

Ez utóbbinál viszont vannak nagy hibái Rodgersnek: konfliktuskerülő és túlontúl diplomatikus. Ezek pedig elég rossz tulajdonságok tudnak lenni fociedzőként, mely posztnak velejárója, hogy folyamatosan kisebb-nagyobb érdekeket kell sérteni, mentális hadviseléseket pedig, ha nem is lehetetlen, de sokkal nehezebb így sikeresen vívni, pedig az is a sport velejárója. Az észak-ír mindig védi a mundér becsületét, legyen az egy játékosa, a csapat egésze, vagy a tulajdonosok. Hároméves ittléte alatt egyetlen olyan eset sem volt, aminél nagyon beleállt volna egy nem egyértelműen és könnyen megnyerhető vitába. Félgőzzel és többször késve állt Suarez mellé a balhéi során, minimális sajtótusái vannak más edzőkkel, amiknek második hullámban bratyizás is a végük. A szerződéshosszabbításakor nem képviselte karakteresen a Director of Football = Manager elképzelését – pedig egy éve ilyenkor még széleskörű támogatást is gründolhatott volna magának, még ha valószínűleg akkor se adták volna oda neki a checks & balancesben történelmileg mindig nagyon bízó amerikaiak -, helyette inkább lenyelte a transfer committee-t. Három év alatt mindössze egyetlen, szurkolók által kedvelt arccal akasztotta össze látványosan a bajszát Agger személyében, ami ezen a fronton ennyi idő alatt eléggé a statisztikai hibahatár kategória. Steven Gerrard háttérbe szorításával is az indokoltnál jóval tovább vonakodott, megvárta, amíg a sérülései és a formaesései olyan szintre jutnak, ahol csupán a valamiért 2008-ban ragadt szemellenzős gerrardistáknál szerezhetett rossz pontot. Ezeket az alacsony rizikójú húzásait valószínűleg még bekezdéseken át lehetne sorolni, ha jobban belemélyednék, viszont ez a gyűjtés is ki tudja már rajzolni azt a hipotézisemet, hogy BR eléggé safe play csávó, ami a pozíciója politikai részét illeti.

A határozott fellépésű, de kockázatminimalizáló ember márpedig elég érdekes együttállás egy vezetőnél, ami azt követően, hogy rövidtávon úgy tűnhet, sok helyzetből jön ki pozitívan, hosszabb távon akaratlanul is belekényszerítheti az alanyt abba a szerepkörbe, aki fut az események után, és nem irányítja azokat. BR pedig, hiú és intelligens ember lévén, viszolyog ettől a szereptől. Ezt érezheti ő is az elmúlt hetekben, és emiatt vette fel azt az arroganciát, ami a múlt heti, liverpooli jövőjét firtató „There’s no one better than me” nyilatkozatában tetten érhető volt. Eléggé felkaptam erre a mondásra a fejemet. Nem azért, mert nem érzek helyénvalónak egy ilyen mondatot egy szoruló hurokban lévő edző szájából (sőt, sokkal károsabb lenne, ha valaki fülét-farkát behúzva kezelné le a helyzetet, a saját karrierje mellett a klub moralitásába is komolyat ütve), hanem mert nagyon nem ez volt eddig a jellemző Rodgers-re. Sokkal közelebb állt a személyiségéhez a hírhedt Palace vereség utáni „I’m not arrogant enough to think that I will be in a job through anything” mondata, amiben benne volt egy nagy adag kétségbeesettség is, amint a pár hónappal azelőtti Év Edzője nem tudott mit kezdeni azzal, hogy az addigi két éve alatt felé mutatott támogatás hirtelen indulatossá vált egy uszkve tízmeccses rossz széria miatt.

A ’15 áprilisi Brendan Rodgers azóta némileg megszokhatta a megítélése hullámzását. Két hónappal ezelőtt ilyenkor újra szólt a „…he’ll build the team like Shankly did” a meccseken, aztán az Arsenal blama óta megint a tábor jó része küldené, akik értelemszerűen minden rossz eredmény után hangosabbak. Miután négy meccse van vissza a szezonból, ez a mostani állapot legfeljebb erősödni vagy tompulni fog, nem lesz május végére sem egyértelmű a kirakása, sem betonbiztos a marasztalása. Szintén konstans elemnek tűnik, hogy ha csak valami irreálisan nagy zakó nem jön, arról fog beszélni, hogy ő a legmegfelelőbb ember arra, hogy ősztől is ő vigye a Liverpoolt és úgy latolgatja a nyári átigazolásokat, mintha mi sem történt volna. Mindehhez sajtónyilvánosan is kapott támogatást a cége tulajdonosaitól, informálisan pedig még inkább megkaphatta, miután konfliktuskerülőként nem merne ennyire előre támadni alap nélkül. Macca írásából kiderült, hogy amíg teljesíti az FSG által elvárt programot, viszonylagos biztonságban van a széke és a menedzserkérdésben valószínűleg teljesen más szempontok dönthetnek Henryékkel mint, hogy épp mit játszik valaki a Hullal egy tavaszi kedden.

Ne feledkezzünk meg ugyanakkor arról sem, hogy hiú és intelligens emberként Rodgers nagyon is tisztában lehet azzal, hogy a shitstorm ellenére is sokkal jobb most a személyes ázsiója, mint amilyen fél év múlva ilyenkor lehet, ha marad a Liverpool edzője, de megint jön egy tavalyihoz hasonló ősz és azt már nem éli túl. Amennyiben most kirakják, még simán el tudja adni az új munkaadójának a sérüléses-igazolásos kifogásait, mintha kapna még egy látványos kiállást meg újra egy csomó pénzt Henryéktől és azzal megint befürdene. Tudja ugyanakkor azt is, hogy a jelenlegi éve után nagy csapatnál nem kapna lehetőséget, a pályája ezen szakaszában pedig nem akarná lejjebb adni kisebb nimbuszú klubokkal, mivel ahhoz túl hiú. Ezáltal a rossz körülmények közt marad / elmegy variációkból még mindig az előbbi neki a jobb, vagy legalábbis a kisebbik rossz. A másik oldalon Henryéken alacsonyabb most az arcvesztési nyomás, sőt, hosszú távon még jól is jöhetnek ki abból, ha marasztalják az edzőt és csak későbbi rossz eredmények után rakják ki, ha maradnak a rossz eredmények. Ezen az úton bizalmibb légkört tudhatnak teremteni a Rodgers után érkező következő menedzsernek/menedzsereknek, amelyben nem váltogatják kényük-kedvük szerint az edzőket Abramovics módra, hanem jó és rossz körülmények közt is ott vannak mellettük és hisznek bennük ameddig hinni kell, akár a jó házastársak. Ennek a szerepét nem érdemes alábecsülni, miután ez lehet az egyik legnagyobb előnyük munkaadóként annak ismeretében, hogy annyi pénzt belátható ideig nem fognak tudni adni az edzőknek keretépítésre, amennyit egyes konkurensek adni tudnak a Premier League-ben. Itt pedig tetten is értünk egy olyan közös pontot, ahol egyik félnek sem érdeke a szövetség rövidtávon belüli felrúgása, és ha pénzeket kéne tenni valamelyik végkifejletre, most arra buzdítanánk a Fonat olvasókat, hogy BR maradására tegyenek.

Ebbe az egyenletbe még talán a játékosok tudnak belenyúlni a maradék négy meccsen – és miután a Hull City ellen finoman fogalmazva sem tűntek olyannak, mint akik megszakadnának az edzőjükért, ez lehet is egy bizonytalansági tényező -, de miután a jövő évben is kifutó fiatal csapat gerincét pont Rodgers rakta össze, távolinak tűnik egy ilyen szervezett puccskísérlet. Aztán persze arról, hogy milyen susmorgások mennek az öltözőben és esetlegesen mely csapattagok szerettek bele a Klopp alatt játszás ideájába, nincsenek megbízható infoink, pedig értelemszerűen mi, Vörös Fonat írók nagyon be vagyok csatornázva Melwoodba innen Budapestről és már tudjuk is, ki lesz a nyári sztárcsatár igazolásunk, csak nem mondjuk el nektek.

Addig is, amíg Brendan Rodgers a Liverpool edzője, úgy fog megjelenni, mint a Liverpool megkérdőjelezhetetlen edzője, és egészen addig erélyesen, de nyugalommal és diplomatikusan fog nyilatkozni a saját és a klub jövőjét illetően, amíg hivatalosan ki nem rakják. Ennyiben szokjunk hozzá az új Rodgershez, aki ehhez az életében kialakult helyzethez most éppen ezzel az arccal alkalmazkodott. Az arccal, aminek a nyugodt diplomatikussága megmentheti a karrierjét a következő időszakban, akár a vörösök menedzsereként, akár máshol. Ellenben ennek az arcnak a konfliktuskerülő hiúsága az, ami miatt nem érhet oda azokra a szakmai szintekre, ahova amúgy a tudása és a taktikussága alapján akár oda is érhetne, és lehet, hogy egész életében egy lépéssel az igazi történések után fog futni. Lásd a tavalyi bajnoki cím.